Simai Mihály: NAPÚT (versek)
•
NAPÚT
avagy
Csontváry-capriccio
I.
Négyévesen egy üstökös jelölt meg
— a Teremtésnek terve van velem.
Hajnallá váltak a hegyek. Ledőltek.
Akkor tett szabaddá a végtelen.
Szabad voltam addig is hegyen-erdőn,
de akkor lettem képzelet-szabad.
Az az éjszaka… az az égi fény
kezdte megszőni festő-sorsomat.
Nem tudtam akkor még, hogy minden szép csak
a Legszebb Szép felé mutató jelkép.
Nem tudtam semmit még, de beleégtek
lelkembe sziklák, erdők, vízesések,
véres — szuronyú naplementék.
Aztán a Hang… Úgy zeng kívül, belül…
Csak hajt, csak űz-húz, — megnyugodni nem hagy:
— Te vagy a Mester! Mutasd meg, mutasd fel
a hihetetlent, a megfoghatatlant..!
II.
Jelek villognak mindenütt… jelek
szorongatnak, szólnak, ébresztenek.
Követelő jelek, jósló jelek,
— aki vagyok — és aki lehetek..!
Jelek fölöttem, előttem, alattam,
mintha keserű kámfor-kábulatban…
Jelek, jelek… csak-én-láttam-jelek…
/ nem tilthatom meg, hogy röhögjetek..! /
Mi a világ ..? egy rengő képkeret!
zenitre száll benne a képzelet…
/A belső Hangban pulzál már a KÉP,
vibrációja mintha szívverés: /
— világcsodát alkotok nemzetemért!
Nektek, kik röhögtök a hátam megett!
Nektek, magyarok, csak tiértetek
— akkor is, ha semmit se értetek..!
Falakat áttörök, bezúzok kaput:
úttalan utakra hív a NAPÚT!
Fenség..! Dicsőség ..! Lélek-Himalája..!
Tiétek színeim alkímiája !
Hívattam — elmegyek… de megjövök –
Ti meg csak ámultok, káprázó szemmel…
Ez a kéz, ez a szív, ez a hit éri tetten
a Szépség leglelkét, ami Örök!
Vakít a Fény..! Micsoda látomás!
Ha nektek nem kell, csak röhögjetek..!
Nekem mennem kell — világokon át!
III.
Hamis próféták hazudtak nekem.
Mind azt mesélte, ő majd üdvözít.
De magamnak kell üdvözítenem
magam — a Kereszt belülről feszít.
— Zarándokolj a cédrusokhoz és
lovagolj égbe-vérző tengeren !
Mária kútjánál hajolj a víz
fölé
— ott rejlik minden rejtelem.
Mostantól bármit festesz, bármit írsz,
találkozol velem !
— Megyek, ha küldesz, és jövök, ha hívsz,
tudom, velem vagy, Istenem ..!
BŰVÖLŐ
Nem kérek születésnapomra
csak életörömöt naponta.
Érintse meg reggelre kelve
lelkem a felkelő Nap lelke!
Legyen a szemem szépség-ittas,
legyen a szívem remény-részeg!
Legyek minden életek élet-láza,
aluvó magvak égre-törő álma…
létakarat-hárs… életöröm-mályva…
jázmin-mámor… harangvirág-hozsánna..!
…Óráról órára, percről percre
úgy bűvöljön el az Élet szerelme —
— lássam a sötéten lehulló esték
árnyain át is a Lét tündértestét,
amint nekem énekli: Örülni tessék !
Nem kérek születésnapomra
csak újjászületést naponta..!
Illusztráció: Csontváry
Ezek is érdekelhetik!
Vitéz Ferenc: »Aranyos rigmusok« (versek) →
Iochom Zsolt: Hol volt, hol nincs →
Bozó Patrik: Társaságom (versek) →
