Frey Domonkos: Élet az életért
•
A túlvilág mennyboltozatának peremén egy ragyogó alak térdepelt, csöndben fohászkodott. Alatta szunnyadt a sötétség.
Odalent, egy váratlanul felbukkanó kanálforma fémeszköz mentén, bederengő fény oszlatta szét a feketeséget. A bizonytalan árnyak között előtűntek az üreggé boltosuló, oszlopos izomfalak. Körös-körül nyálkás hártya csillogott. Ám egy helyen a fal furcsán kidomborodott. Benne, burkokba takarózva, egy éberen szundító emberi arc lágy vonásai rajzolódtak ki.
A magzat parányi tenyerével integetett a fénynek, hisz most találkozott vele először.
– Üdvözlégy, Szellemtestvér! – lépett oda egy másik, sötét alak, az időtlenség pereméhez. Hangja nyájasan visszhangzott. – Sokan tesznek így manapság. Nem érzed-e a hideg haragot, amiért ellehetetlenítenek az élettől? A véleményedet nem kérték ki, ahogy látom.
A ragyogó szellem szelíden válaszolt.
– Fél, hogy megbélyegzik és elítélik majd. Nem akar engem, mert egy sikátorban fogantam, az erőszak eszközével.
– De hisz kiváló festőművész leszel. Absztrakt művészeti alkotásnak fogják kikiáltani azt a piszkot, amit te tenyér és ecset primitív összjátékával a vászonra taperolsz majd – tárta szét kezeit színlelt értetlenséggel a sötét alak. – Nem érzel-e dühös űrt, mely a szótlanság tehetetlenségéből fakad?
– Nem tudok dühös lenni arra, aki félelemből cselekszik – rázta a fejét a ragyogó lény.
– Tehát szerinted ez így helyes? – kérdezte a sötét szellem. – Végül is, miért vesződne ez a nő egy Down-szindrómával élő gyermekkel – azzal a térdeplő alak vállára tette a kezét. – Örülj, hogy nem fogansz ebbe a szánalmas létbe!
– Emberek várnak rám odalent, hogy hassak rájuk.
A sötét alakból gőgös kacagás tört elő.
– Azt hiszed, fogsz tudni beszélni majd? Mit érsz értelmetlen üvöltözéssel, daccal és azzal a sok nyállal, ami dőlni fog a szádból? Undorodni fognak tőled. Az ember helyett az állatot látják majd meg benned.
– A mosolyom és az ölelésem sokszor többet fog érni minden szónál, embereket indít a jóra és sorsokat fordít meg majd.
Hirtelen, ismét sötét lett. Valami eltakarta a beáramló fény útját. Amint lenéztek, látták, hogy a fémeszköz helyén egy halványan felsejlő műanyag cső jelent meg. Óvatosan, mint valamiféle rosszindulatú kígyó, egyre közelebb kúszott az apró lényhez.
– Érdekes lesz – mormogta a sötét alak és közelebb ment az égi meredély széléhez, hogy jobban lásson. – Tizenegy hetes, nemrég lépett a magzati korba. Ilyenkor még túl fiatal ahhoz, hogy fogóval szaggassák szét. Mivel a vázrendszerét puha porcszövet alkotja, sokkal könnyebb vákuumcsővel kiszívni. Kis vacak, ugyanolyan közel áll egy halhoz, mint az emberhez. Nem csoda, hogy te még itt toporogsz, testvér. Míg nem vagy ott, nem ellened teszik.
– Ne hazudj nekem! Én végtelen idők óta várom, hogy megszülethessek és megharcoljam az életem küzdelmét.
– Sok mód van, ahol elbukhatsz és el is fogsz bukni – mondta széles vigyorral az arcán a sötét alak. – Szeretet nem fért fogantatásodhoz. Apádat sose látod. Anyád az alkohol és kábítószer rabjává válik, te meg ott maradsz egyedül a hideg szeretetlenségben.
Elektromos zúgás neszezése hallatszott a lábuk alatt.
Ismét lenézve látták, hogy bekapcsolták a vákuumcsövet. A magzat apró szíve egyre hevesebben kalapált, ahogy a nyomás csökkent.
Aztán váratlanul leszakadt az első végtag.
Néma kiáltás zengett a sötét szótlanságból.
– Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek! – emelte az égre a tekintetét a ragyogó alak.
A magzat darabokra szakadt. Részeit elnyelte a vákuumcső.
A zúgás megszűnt. Ismét csönd telepedett meg a méhfalak között.
– Fájdalomérzet hiányában meg se kottyant neki – legyintett a sötét szellem. – Itt végeztünk mára – mondta, majd lelépett a peremről.
– Hová mész?
– Learatom munkám gyümölcsét – visszhangzott kaján hangja, zuhantában. – Megyek kísérteni anyád lelkét egy életen át.
– Várj, én is jövök! Kezét fogva kísérem őt, hogy meg tudjon bocsátani magának és így új életet nyerjen.
Azzal a ragyogó alak is levetette magát a mennyek pereméről.
Illusztráció: „egy ragyogó alak térdepelt, csöndben fohászkodott”
Ezek is érdekelhetik!
Virginia Sol: Lélekkapcsok →
Kilián László: Niomé III – Az idő mítosza (regényrészlet) →
Rácz Mihály: A megértés fonala, Nyolcvannyolc tavaszán →
