Mondd meg nékem, merre találom…

Vers uh

július 6th, 2024 |

0

Németh Erzsébet: Úgy, Élet (versek)

Úgy

Úgy hiányzom magamnak!
Miért veszítettek el:
fehér pártás akácok,
sárga gyöngyös kutyatej,
véradást álmodó pipacs,
csukott tenyerű lapu…
egykor ülőpárnám voltál,
mára bezárult kapu…
Vagyok örök-kirekesztett –

 

Élet

Gyufát gyújt lelkedben
holnap is a hajnal,
lerúgod magadról a paplant,
s a fürdőszobában állsz
a tükör előtt:
álarcot öltesz és álruhát –
királyit, és koldulni indulsz.
Rovod a távolságot
útkanyarokban,
árokpartokon,
és rója rád jeleit az idő,
évek paroláznak veled,
nyűtt cipődön sár vagy pormaradék.
Évszakokba harapsz,
nyálad csordul,
vacog a fogad…
úszol álmaid sugárútjain
és delfint simogatsz.
Átfűzöd magad a tűfokán
összeölteni kóborló égtájakat.
Hazaértél – súgja valaki.
De úton vagy még, – érzed:
villog a táj, kavics csikorog,
lepkék lejtenek új táncokat…
Csillag vére csöppen kézfejedre,
beisszák pórusaid –
Az Üveghegyről
a sikolyok visszacsúsznak,
egy szobor integet,
majd térfogattalanodik a tér…
Sírva futsz szárnysuhogások elől,
kuszálódik szívdobogásod,
remény-remegésed leáll.
Kidülledt szemed a menetrenden.
Fölfelé zuhanás –

 

 

Illusztráció: üveghegyek


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás