»…a szeretet erősíti az immunrendszerünket« (Beszélgetés Dr. Felszeghi Sárával)
•
Dr. Felszeghi Sára PhD c. egyetemi tanár, a Miskolci Egyetem ESZMK vezető főorvosa, a foglakozás-orvostan szakfelügyelő főorvosa, jogi szakokleveles orvos. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, és az Európai Munkahelyi Egészségvédelmi és Biztonsági Ügynökség Igazgatótanácsának tagja.
Kovács katáng Ferenc: A 2022-ben készített Magyarország Videós Arcképcsarnoka című sorozatban sokat mesél az életútjáról, kiharcolt és elért szakmai eredményeiről. Engedje meg, hogy én legelső kérdésemhez azt a részt emeljem ki, amiben a felmenőiről, a szülői házból hozott neveltetéséről, a példamutatásról, az útra bocsátó intelmekről szól, s amiket saját családjának, gyermekeinek, unokáinak is közvetített, közvetít. Megszívlelendő, tanulságos gondolatok. Ossza meg, kérem, az olvasóinkkal is!
Dr. Felszeghi Sára: Székelyudvarhelyen születtem, de az eszmélés évei már Marosvásárhelyhez kötnek. Szüleim következetes szigorúsággal neveltek, de nagy szeretetben nőttünk fel. Ők tanítottak meg arra, hogy a tehetség nem jogot, hanem kötelezettséget jelent, amit kötelesek vagyunk mások javára fordítani, s hogy a tehetség csak akkor ér valamit, ha az kitartó munkával párosul. A dölyf, a kevélység, a merkantilis szemlélet ismeretlen fogalmak voltak nálunk. Az elesettek, a rászorulók segítése pedig napi gyakorlat. Vendégszerető szüleim ajtaja mindig nyitva állt. Édesapám kitűnő zongorajátéka, Édesanyám szép énekhangja és híres konyhaművészete sokak számára tették emlékezetessé az estéket. Nekünk gyerekeknek pedig azt a balladai világot jelentette, amely magába foglalta a népdalok, mondák üzenetét: a magyar bölcsességet, az igazságot, a fogódzót. Mindez a mai napig él bennünk, és jól eligazít a világ dolgaiban. Elemi iskoláimat az egykori Katolikus Leánygimnáziumban (Unirea Líceum) végeztem. Itt korán megtanultuk a tudás, a művészetek és a sport értékeit becsülni. Itt kezdtem el versenyszerűen sportolni, korosztályos bajnokságokat nyerni, de itt ismerkedtem meg kitűnő rajztanárom biztatása mellett a festészettel, ami a mai napig egyik kedves időtöltésem lett. Első zongoraleckéimet Édesapámmal kezdtem 4 éves koromban, majd 17 éven keresztül folytattam kitűnő tanárokkal. Szüleim támogatták a sporttal, festészettel, zenével kapcsolatos ambícióimat, egyetlen megkötéssel: nem mehetnek a tanulás rovására, azaz a kitűnő bizonyítvány elvárás volt. Ez jó iskola volt arra, hogy megtanuljam az időmet beosztani, s keményen dolgozni. A mai napig nagy hasznomra van.
KkF: A fent említett videóbeszélgetésben röviden vázolva elhangzik az is, hogy Bolyai Farkas szellemisége nyomán, a gimnázium matematika tagozatán megkövetelt rendszer s a jó időbeosztás máig elkíséri. Amit teszünk – nyilatkozza –, az teljesítmény kell legyen. A tudás kitartó munka eredménye. Hogy képzeljük el a középiskolai, egyetemi éveit?
FS: Valóban, a gimnáziumi éveim, a ma már több mint 450 éves híres Bolyai Farkas Gimnázium matematika tagozatán teltek. Itt tartotta Bolyai Farkas 1804-ben a székfoglaló beszédét, és ezzel kezdetét vette annak a szellemiségnek a kialakulása, amit ma „Bolyai-szellemiség”-nek nevezünk: az érték-tudás-kötelesség hármasa. Minden diákot áthatott, aki ezek között a falak között tanulhatott. Ha ez a szellemi műhely nem lett volna, számos kimagasló személyiséggel lenne szegényebb a tudomány, a művészet és a sport világa.
Ezek az évek számomra is meghatározóak. A fegyelem, a kötelesség itt nem öncélú valami volt, hanem út a tudás felé. A tanáraink az emberi tartás, a tudás példaképei voltak, akik a gondolkodásra, és az értékek megismerésére biztattak. Itt szerettük meg a vers, a próza, a dráma szépségeit. Megtanultuk, hogy a tananyag napi ismerete csak elégséges, de nem kitűnő tudás, hogy a plusz munka érdemel csak maximális elismerést. Ez a munka meghozta a gyümölcsét, számos tanulmányi versenyről hoztuk el az első díjak valamelyikét matematikától a fizikáig, irodalomtól a kémiáig. E mellett az osztályban sokan versenyszerűen sportoltunk, nyertünk megyei vagy országos bajnokságot, vagy kerültünk be a korosztályos vagy felnőtt válogatottba. A zene, a színjátszás is része volt az életünknek, itt is országos sikereket értünk el. Útravalóul egy olyan örökséget kaptunk, amelynek alapját az önálló gondolkodás, a tudás, a kötelességteljesítés, a felelősség és az emberi tartás képezték. Ez ma is fogódzót nyújt életünk minden területén.
Egyetemi éveim a marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemhez kötnek. Az egyetem magyar tagozatára jártam, és ezt az épületet is a nagy elődök szellemisége lengte be. Iskola alapító professzorok mellett sajátíthattuk el a szakma csínját-bínját, megtanulhattuk a beteggel való törődés kötelességét. Itt tanultuk meg, hogy az orvoslás nem szakma, hanem hívatás és a beteg szenvedésének enyhítése nem szolgáltatás, hanem szolgálat! Belgyógyász professzorainktól tanultam meg az aprólékos anamnézis és a betegvizsgálat fontosságát, ők tanítottak meg arra, hogy a beteg nem csak egy szerv vagy szervrendszer, hanem egységes egész, s ekként kell vizsgálni, mert csak így állíthatunk fel korrekt diagnózist. Ma úgy hívjuk, hogy holisztikus szemlélet. Akkor „csak” betegvizsgálatnak mondtuk. Fontos volt, hogy a szakmai ismereteken túl az orvos-beteg kapcsolatnak minden rezdülését ismerjük, ami a beteggel való törődést, az érte érzett felelősséget jelenti. Németh László a «Levél egy negyedéveshez» című művében írta, hogy „A foglalkozásoknak persze nincs ranglistájuk, a foglalkozás rangját a foglalkozó adja … az orvosi pálya nagy lehetőséget ad emelkedésre, nemcsak erkölcsiekben, műveltség dolgában.” Professzoraink a tudásuk és emberségük mellett széles körű műveltségükkel nyűgöztek le minket, és emelték európai szintre a marosvásárhelyi orvostudomány oktatását és kutatását.
KkF: A Napút Online 2020. május 8-i oldalán Tamási Áronra hivatkozva (aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan) azt a manapság eretnekségnek számító kijelentést tette: „Mindig arra biztattak, hogy bármerre megyünk is a világban, úgy éljünk, dolgozzunk, hogy mindenkor azt mondhassák: »látszik, hogy magyar«, azaz a minőség a magyarság védjegye legyen, mert magyarnak lenni büszke kötelesség.” Adódott/adódik rá alkalma, hogy magyarságára külföldön is felfigyelhessenek?
FS: Érdekes ez a kérdés. A természetes dolgokon nem szoktunk gondolkodni. Azok csak vannak. Ezért ilyen módon soha nem tettem fel ezt a kérdést magamnak, mert véleményem szerint az ember teljesítménye több tényezőből fakad. Meghatározza az adott nemzet oktatási rendszere, kultúrája, hagyományai, sajátosságai. S az egyén teljesítménye, szemléletmódja, hozzáállása óhatatlanul visszavetül arra a nemzetre, ahonnan származik. Legyen az bármely nemzet, így a magyar is! Több szakmai szervezetnek vagyok tagja, külföldi egyetemeken oktatok, és kutatásokban, projektekben működünk együtt, de dolgozom az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságban s az Európai Munkahelyi Egészségvédelmi és Biztonsági Ügynökségben (EU-OSHA), annak Igazgatótanácsa tagjaként, és úgy érzem, megbecsülik, elismerik azt a munkát, amit elvégzek. Ha néha egy-egy bravúros megoldást javaslok, ami a szokásostól eltérő módon oldja meg a problémát, valóban elhangzik, hogy „na, így csak egy magyar ember gondolkodik!”
KkF: 2023-ban a debreceni Gerontológiai Napok rendezvényén nyilatkozta, hogy
“az öregedés és egyes degeneratív betegségek kialakulásának fő rizikófaktorai között szerepel a dohányzás, a testtömegindex, illetve a fizikai igénybevétel hiánya. … s hogy 55-75%-ban mi vagyunk a felelősek a saját egészségünkért és mindössze 15-30%-ban ´hibáztathatjuk´ a génjeinket. Rendkívül fontos tehát, hogy olyan életmódunk legyen, amellyel az egészségkárosító kockázatokat minimalizálhatjuk.” [3] Ifjan valószínűleg meg sem hallja az ember ezeket a figyelmeztetéseket. A későbbiekben pedig a “felnőttes dolgok” terelik egészen másfelé a gondolatainkat. Az ön kutatásai, intézményalapításai révén milyen változások történtek? Lett-e új a Nap alatt?
Akadémiai Esték (2023)
FS: Egy ember egészségét számos tényező befolyásolja, ezeket szakmai szempontból egészségdeterminánsoknak nevezzük, ami adódhat az egyén környezetéből, tevékenységéből, valamint az egyén sajátosságaiból (pl. krónikus betegségek, örökletes tényezők, stb.). Különböző megközelítések vannak, de általánosságban elmondható, hogy a genetika 15-30%-ban, az egészségügy 10-15%-ban, míg az egyén életmódja 55-75%-ban határozzák meg az egészségünket. A Stanford Egyetem felmérése alapján, ami az élettartamra kivetített kumulatív rokkantsági indexet elemezte, megállapították, hogy a rizikófaktorok közül a dohányzás, a testtömeg index, illetve a fizikai igénybevétel hiánya jelentősen befolyásolják az egészségünket. A stockholmi Karolinska Intézet kutatásaiban arra a következtetésre jutott, hogy a stresszoldás megváltoztatja a gének működését. A stresszhatás mellett a dohányzást és a mozgás jelentőségét emelték ki ezen a téren. Rávilágítottak arra, hogy a mozgás DNS demitelációt eredményez (a metilcsoportok a felelősek bizonyos szerzett tulajdonságok öröklődéséért). Így az örökletes megbetegedésre való hajlam (pl. cukorbetegség, magas vérnyomás, daganatos megbetegedések stb.) megfelelő életmód mellett megszüntethető, és a demetiláció segítségével ez a hajlam megszűnik, és mi magunk, de a gyerekeink, unokáink sem fogják örökölni az adott betegségre való hajlamot. Ezt a folyamatot epigenetikai öröklődésnek nevezték el, és teljesen új távlatokat nyitott a megelőző orvoslásban. Ezzel megváltozott a genetikai öröklődés %-os aránya, kb. 10-20%-ra csökkentve azt, míg az egyéni életmód befolyása az egészségre kb. 65-85%-ra emelkedett! Az általunk végzett kutatások, vizsgálatok is megerősítik ezt. Tehát lett és reményeim szerint, lesz új a Nap alatt. De ehhez változtatni kell a szemléletünkön, mert nem csak akkor kell törődni az egészségünkkel, ha már nincs, hanem kisgyermekkortól fontos az egészségfejlesztés, az egészségnek értékként/presztízsként való kezelése. Ezzel jelentősen javítani lehetne a morbiditási és mortalitási mutatókat. Mert ma a halálozások közel 50%-a olyan betegségektől következnek be, amelyekben megfelelő életmód mellett nem hogy meghalni, de megbetegedni sem kellene!
Egészségfejlesztő Program (2015)
KkF: A BOON (BAZ vármegye hírportálja) felületén 2018-ban azt nyilatkozta B. Tóth Erikának, hogy “…az összes krónikus megbetegedés 31%-át a foglalkozás-egészségügy szűri ki.” [4]
Minek köszönhető ez az eredményesség, és javítható-e a közeljövőben?
FS: A fentiekben említettem a megelőzés, az egészségfejlesztés jelentőségét. A megelőzés három nagy területet ölel fel. Elsődleges az egészségkárosító tényezők megszüntetése vagy jelentős csökkentése (pl. dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás elhagyása/el sem kezdése), az oltások. A másodlagos a betegségek vagy betegségmegelőző állapotok korai kiszűrése (pl. méhnyakrák megelőzése a citológiai vizsgálatok segítségével). A harmadlagos megelőzés a rehabilitáció és a gondozás. Ezek a feladatok, a fiatalok esetében (3-18 év), a bölcsődébe, iskolába járók életkorhoz kötött szűrővizsgálatok révén valósulnak meg, ami több mint 1 700 000 fő rendszeres szűrését jelenti. A 18-65 év közöttieket, a szervezett munkavégzésben dolgozókat (4 800 000 fő), a foglalkozás-egészségügyi szolgálatok évente a kötelező munkaköri alkalmassági vizsgálatokon szűrik. A 2016-19 között végzett, 11 iparágra kiterjedő felmérésünk alapján, országosan a krónikus betegségek 27%-át szűrték ki. Ez az arány a Miskolci Egyetem ESZMK-ban 31% volt. Ehhez még hozzáadhatjuk az álláskeresők szakmai alkalmassági vizsgálatát (180 000 fő), ami azt jelenti, hogy az egészségesnek mondott emberek évi, kötelező szűrésével 6 680 000 főt tudunk szűrni. Közel 30%-uk valamilyen krónikus megbetegedésben szenved, melyekről a tünetek hiányában nem is tud, és nyilván ezért nem is fordul orvoshoz, de itt lehetőség van ezeknek a korai kiszűréséhez, ami jelentősen javítja a gyógyulás esélyeit, a betegség szövődményeinek a megelőzését. Ez mind népegészségügyi, mind nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőséggel bír. Ezen az arányon javítani lehetne, ha a jelenleg a Munkavédelmi Törvény (MT) hatálya alá nem eső több, mint 1 500 000 főt érintő, egyéni és családi vállalkozásokban dolgozókat is becsatornáznák az MT hatálya alá, hogy ők is részt vehessenek a munkaköri alkalmassági vizsgálatokon. Ezen túl fontos lenne az is, hogy a foglalkozás-egészségügy orvos Egészségbiztosítási Alap terhére történő beutalási jogát visszaállítanák. Jelentősen lerövidítené a beteg útját, és tenné lehetővé a diagnózis mielőbbi felállítását. Fontos az is, hogy a sehol máshol fel nem lelhető foglalkozás-egészségügyi adatokat a népegészségügy felhasználja olyan egészségfejlesztő programok kidolgozásánál, melyek a lakosság egészére vonatkoznának. Mivel a megelőzés mindég olcsóbb mint a gyógyítás, ez jelentős nemzetgazdasági megtakarítást is eredményezne.
KkF: Kór-képek című kötete 2008-ban jelent meg a Napkút Kiadónál Szondi György kiadóvezető tevékeny közreműködésével. Hogyan jött létre ez a könyv, mennyire számított újdonságnak? Milyen volt a fogadtatása?
FS: Miskolci évei alatt Kabdebó Lóránt irodalomtörténész professzor orvosa, de legelsősorban emberi kapcsolatainak részese lehettem. A barátságokat a véletlen szervezi, és szerencsés esetben – mint nálunk – sorsszerűvé válnak. A nagy esti séták, a végtelen beszélgetések mindennapjaink részévé váltak. Egy ilyen beszélgetéskor elmondtam, hogy szerintem a betegségeket az egyes művekben az alkotók poétikai eszközként használják. Megállt, rám nézett, és azt mondta: „Neked kell megírni Szabó Lőrinc betegségeit!” Így kezdődött el az a kutatás, ami az orvostörténet és irodalomtörténet határterületét vizsgáló, és Domokos Mátyás irodalomkritikus szerint, egy új műfaj megteremtését jelentő kutatás: a betegség mint poétikai eszköz az irodalomban. Nem csak hazánkban, de nemzetközi szinten is egyedülálló kutatás. Négy nagy területet ölel fel: I. A betegség lehet-e ihletforrás?; II. A betegség felhasználható-e mint poétikai eszköz?; III. Egy mű feltárhatja-e alkotója betegségét, lehet-e a mű kórkép?; IV. Kórkép = korkép? Ez a könyv az orvosi dokumentumok tárgyilagos pontosságát és kronológiáját veti egybe a betegségből, félelemből és szenvedésből született művekkel, visszaemlékezésekkel, levelezésekkel (pl. Szabó Lőrinc és Németh László esetében). Egy társadalom „kitermeli” a betegséget. Azaz a jellemző egészségkárosító tényezők meghatározóak lesznek a népegészségügyi szempontból kiemelt betegségek kialakulására. Így válhatott a középkor betegségévé a pestis (a rossz higiénés viszonyok miatt), a XIX. századé a TBC (150 évig nem ismerték fel, hogy ez egy fertőző megbetegedés. Az orvostudomány fejlődése derített erre fényt, és tudott ezután tenni a betegség izolálásában, kezelésében.). A XX. században és napjainkban a szív- és érrendszeri, valamint a tumoros megbetegedések váltak, többek között a fokozott pszichés megterhelés következtében, népbetegséggé.
A könyv újdonság volt a könyvpiacon. Mind a szakmától (pl. Domokos Mátyás irodalomtörténésztől), mind az olvasóimtól pozitív visszajelzéseket kaptam. Rövid idő alatt el is fogyott.
KkF: A Kór-képek című könyvében szereplő írókkal későbbi tanulmányaiban is foglalkozik. Említhetném a 2016-ban írt Üzenet a mának címűt [5] vagy a 2021-es A betegség, mint poétikai eszköz a magyar irodalombant [6].
Új ismeretek birtokában születtek ezek az írások, vagy a célok, a megközelítési módok változtak?
Ponticulus Hungaricus XXV. évf.
FS: Mind a kettő igaz. A kutatás egy folyamat. Újabb és újabb ismeretek birtokába jutok, akár úgy, hogy egy másik alkotó levelezésében bukkanok új adatokra, akár úgy, hogy egyéb dokumentum jut a kezembe. Ez nagyon izgalmas folyamat, mert nemcsak gazdagodik a már megírt tanulmány/könyv, hanem előfordul, hogy az adott vízió is megváltozik, és teljesen új szempontok kerülnek előtérbe.
KkF: Tudomásomra jutott, hogy a Kór-képek új kiadását tervezi. Hasonmás lesz, vagy újabb írók is bekerülhetnek a második kötetbe?
FS: Valóban, beszélgetve Szondi Györggyel, tervezzük egy új, bővített kiadás megjelenését. Ez nem hasonmás lesz, mert a már meglévő írások egy része is, az új adatok miatt, módosulhat. Valamint a korábbi kötetben nem szereplő írók, költők is bekerülnek. De a könyv struktúráján, amit a korábbi kötetből ide másolt Előszóban [7] vázoltam, nem változtatnék:
„Kór-képek című könyvemben arra a kérdésre keresem a választ, hogy használták-e az alkotók műveikben a betegséget, mint eszközt, vagy az alkotók betegségei befolyásolták-e a műveik létrejöttét, s ha igen, ezek a betegségek miként tükröződtek az alkotásaikban. Nyomon követhető, hogy az egyes művekben előforduló betegségeket mint eszközt miként használják a szerzők egyebek közt a szereplők jellemvonásainak hangsúlyozására (pl. Jókai Mór Vilma alakja a Kárpáthy Zoltán című regényében). Más esetekben a betegséget a társadalmi kor képének bemutatására használják, így lesz a kór képe egyben a kor képe is (pl. Fejes Endre Rozsdatemető című művében). A könyvben találkozunk olyan művekkel, amelyekben a költők, írók saját betegségeiket mutatják be művészi eszközökkel. Aprólékos önmegfigyelő képességükkel a szenvedéseiken felülemelkedve maradandót alkottak a magyar irodalomban (pl. Szabó Lőrinc Szívtrombózis Tihanyban című versében vagy Németh László hipertóniáról szóló írásaiban). Bár Szabó Lőrinc Németh Lászlóval ellentétben nem orvos, mégis a rá jellemző pontos megfigyelések következtében orvostörténeti szempontból is jelentős munkát hagyott az utókorra, akárcsak Németh László. A fent említettek a betegségek megjelenítésének csupán egy szeletét képezik. Az orvosi dokumentumok tárgyilagos pontossága és kronológiája kerül egybevetésre a betegségből, félelemből és szenvedésből született művekkel, mely úgy tűnik, új fényt vet a művek születésének, az ihletésnek a misztériumára.”
KkF: A miskolci II. Rákóczi Ferenc Könyvtár estjén beszélt a hallgatóságnak a fenti kötetről. Kiemelte, hogy „A betegségek azonban nemcsak a szereplőket, de az adott kort is jellemzik, amelyben kialakultak, mert egy társadalom egészségkultúrája (étkezési szokásai, életkörülményei, családi és munkahelyi viszonyai) mintegy előrevetíti az emberek várható egészségi állapotát, betegségeit. Mondhatjuk tehát, hogy egy társadalomban halmozottan előforduló betegségek, vagyis a kórképek a kor képét jelentik.” [8]
II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár
Magyar specialitás, hogy nem merjük optimistának, jó hangulatúnak, egészségesnek vallani magunkat? Aki nem panaszkodik, az gyanús. Történelmi tapasztalataink hozománya ez, vagy a génjeink hordozzák? Van ellene gyógymód?
FS: Van egy keleti közmondás, ami szerint, «ha a lélek nem bírja a terhet, átteszi a testre.». Ebből alakulnak ki az úgynevezett pszichoszomatikus megbetegedések, mint a szív-és érrendszeri, anyagcsere, mozgásszeri, emésztőszervi, tumoros megbetegedések. Ma nagyon sokan azt tapasztalják, hogy csak akkor törődik valaki vele, ha megbetegszik, egyébként senki rá sem néz. Aztán itt van a «valamirehasználhatóság» szeretet, azaz, addig szeret, amíg a hasznára tudsz lenni, azután kitöröli még a telefonszámodat is! Vagyis, szeretethiányunk van, ami frusztrálttá tesz, és ezért a betegségbe menekülünk! Ezeket az embereket nagyon nehéz gyógyítani, mert az egyik betegségből esnek a másikba. Ez nem genetikai, hanem társadalmi kérdés! Véleményem szerint már kis kortól meg kellene tanulnunk a stresszkezelést és a relaxációs gyakorlatokat, kialakítani az empátia készséget és a mások megbecsülését. Ady írta, hogy «csak az erő tud örülni mások sikerének is!». Nos, sok esetben vagyunk «erőtlenek». A gyűlölet, a magunk és mások szeretethiánya alaposan megviseli az immunrendszerünket, és kialakulnak a megbetegedések. Itt alapvető szemléletváltásra van szükség mind az oktatás, mind a média, mind a társadalom részéről.
Hogy van-e gyógymód ellene? Igen, a szeretet, az empátiakészség, a mások sikerének elismerése és megbecsülése. Mások támogatása és öröm a közös sikerek esetén. A gyűlölet rombolja az immunrendszerünket, csak a szeretet erősíti azt!
KkF: Pontosan egy évvel ezelőtt, hetvennégy évesen kaptam az első gyógyszereimet, az első szemüvegemet. Azóta csökkent a munkabírásom, kezdem érezni az öregedés jeleit. Általános ez ma hazánkban? Valahol beszélt vagy írt róla, hogy lassan, de észrevehető mértékben Magyarországon is kitolható a munkaképes korhatár. Hol is tartunk pillanatnyilag e téren?
FS: Európa-szerte, így Magyarországon is öregszik a társadalom. Ahhoz, hogy gazdaságilag és szociálisan fenntartható legyen a társadalmunk, két lehetőség áll fent: egy hatékony családpolitika (szerencsére ez irányba komoly törekvések vannak a politika részéről!), illetve az aktív életkor meghosszabbítása. Az öregedés folyamatáról több elmélet is született (a szabad gyökök elmélete, a teloméra elmélet, a neuroendokrin elmélet). Egy azonban mindegyikben közös: az öregedési folyamatot le lehet lassítani, ezáltal az aktív életkort meg lehet hosszabbítani. Alapelv azonban, hogy az egyének a kor előrehaladtával egyre különbözőbbek lesznek, így nem helyes a korosodás sztereotípiájáról beszélni! Ha nem így lenne, Verdi nem írhatta volna meg az Othellót, mert akkor már 74 éves volt, míg a Falstaffot 80 évesen írta. Ezért, amikor az aktív életkor meghosszabbítását tűzzük ki célul, fontos, hogy mérjük fel az egyénre szabott kockázatokat, a képességeket, a lehetőségeket, és a korlátokat. Nagyon lényeges, hogy egy szervrendszer vagy funkció gyors leromlása mindig betegség, nem pedig a “normál” öregedés következménye! Bizonyos korfüggő fiziológiai változások a kor előrehaladtával kialakulhatnak, de megfelelő életmód mellett (fizikai aktivitás, táplálkozás, stresszcsökkentés, relaxációs gyakorlatok, stb. jelentősen lelassíthatók, és megfelelő tapasztalattal kompenzálhatók. Beleértve a szellemi tevékenységet is. Ma a 65-70 év közötti munkavégzés egyre gyakoribbá válik. A megőrzött szellemi és fizikai aktivitás erre képessé teszi a dolgozni vágyókat, természetesen a munkaköri alkalmassági vizsgálat elvégzése mellett!
KkF: Tizennégy könyve, negyvenen felüli könyvfejezete, rengeteg szakcikke jelent meg. Három egyetemen oktat, egy Uniós Bizottság aktív tagja, és még sorolhatnám a szívéhez közel álló elkötelezettségeit. Hogy osztja be az idejét? Hogyan tervezi és kivitelezi az elengedhetetlen regenerálódását, kikapcsolódását? S jut-e alvásra elég ideje (ugyanis azt nyilatkozta valahol, hogy 7-8 óra alvás feltétlen szükséges ahhoz, hogy hosszú életűek legyünk és egészségesek maradjunk)?
FS: Említettem, hogy gyermekkoromtól sok minden foglalkoztatott, legyen az sport, zene, irodalom, színjátszás stb. Szüleim támogatták az ilyen irányú tevékenységemet, egy kitét volt, nem mehetett a tanulás rovására, azaz a kitűnő bizonyítvány alapkövetelmény volt. Így fontos volt megtanulni az időbeosztást, a holt idők kihasználását. Ez most is hasznomra válik. Igyekszem a relaxáció minden formájával élni. A regenerálódáshoz szükséges alvásidőt sajnos nem minden esetben tudom betartani, de törekszem rá!
KkF: Innen-onnan és is összegyűjthetném az elismeréseit, kitüntetéseit. Félek, kihagyok valami fontosat. Felsorolná nekünk mindet, s mellé az érzelmi kötődéseit is?
FS: A teljesség igénye nélkül sorolnék fel néhányat a kitüntetéseim közül. A munkám legnagyobb elismerése a betegeim szeretete, megbecsülése, de ugyanolyan becsben tartom a Miskolci Egyetem által adományozott SIGNUM AUREUM UNIVERSITATIS kitüntetést (2006), amit a kiemelkedő szakmai tevékenységemért kaptam. A szakma, és a kollégáim szavazata alapján, a kiemelkedő hazai és nemzetközi munkámért adományozták a Tóth Imre Emlékérmet (MÜTT, 2007). 2013. október 22-én a brüsszeli Munkahelyi Egészségfejlesztés Európai Hálózata (European Network for Workkplace Health Promotion) az általam vezetett Egészségügyi és Módszertani Központ programját, mint legjobb európai modellt tüntette ki. Ezt a modellt 2014-ben átvette Franciaország és nemzeti programmá nyilvánította, majd 2015-ben Finnország is. 2014. május 11-én Miskolc városa Pro Urbe díjat adományozott számomra, a városért, a hazai és nemzetközi téren végzett magas szakmai munkámért. 2016. július 1-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma Batthyány-Strattmann László díjat adományozott. Ez azért is kedves, mert az orosi szakma legmagasabb állami kitüntetése. 2017. május 25-én a SRMM (Román Munkaegészségügyi Tudományos Társaság) Diploma de Excelenta-t (Kiválósági Diploma) adományozott a nemzetközileg kiemelkedő szakmai munkám elismeréseként. 2020. május 11-én Miskolc Megyei Jogú Város Benkő Sámuel-díjat adományozott a kiemelkedő szakmai életút, oktatói, közéleti tevékenység, nemzetközileg ismert tudományos tevékenység elismeréseként. 2021. november 5-én a Miskolci Akadémiai Bizottság a MAB Tiszteletbeli Tudományos Díjá-val tudományos munkámat ismerte el. Valamint 2022. augusztus 19-én Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetés-t kaptam.
KkF: Korábban említette Lóri bácsi nevét (Kabdebó Lóránt irodalomtörténész), akinek szellemi holdudvarában nem akármilyen irodalomi diskurzusok folyhattak. Tudja kamatoztatni a hétköznapjaiban? Milyen olvasmányok sorakoznak az éjjeliszekrényén?
FS: Lóri kitűnő ember volt. Akinek a barátságát vállalta, ott családtaggá vált. Mióta a barátság köteléke családomhoz kötötte, otthonom állandó hozzátartozójának tartottam. Nagy tudású ember volt, ezzel soha nem hivalkodott, de mindég segített. Nemcsak a barátainak, a hallgatóinak is. Sokszor kértem ki a véleményét, nemcsak irodalomban, hanem a világ dolgaiban is. Mérlegelő válaszaira kíváncsi voltam, bölcs tanácsaira pedig nyitott. Ezek már minden időre bennem élnek, elszakíthatatlanul. Sokat beszéltünk Szabó Lőrincről. Meggyőződésem volt, hogy a szakmai kíváncsiságon túl, a lelki kapocs is vezette a kutatásait. Ami az éjjeliszekrényt illeti, most olvasom kedves barátom és orvoskollégám, Nagy Attila marosvásárhelyi költő legújabb verseskötetét (Összeáll minden), Böjte Csaba könyvét (A szeretet bölcsője) és Kabdebó Lóránt utolsó, nekem dedikált művét (Öntörvényűen). Néhány szakmai könyv, folyóirat is kéznél van…
Jegyzetek
[1] https://www.youtube.com/watch?v=TZQfdweUoL0
[2] http://www.naputonline.hu/2020/05/08/felszeghi-sara-a-magyarsag-ertekkozosseg/
[3] https://csalad.hu/csaladban-elni/ne-csak-a-geneket-okoljuk-aktivan-es-egeszsegesen-idoskorban-is
[4] https://www.boon.hu 2018.08.14
[5] https://epa.oszk.hu/02100/02137/00029/pdf/EPA02137_publ_uni_miskolciensis_112-118.pdf
[6] https://www.ponticulus.hu/rovatok/hidverok/felszeghi-a-betegseg-mint-poetikai-eszkoz.html#gsc.tab=0
[7] Dr. Felszeghi Sára: Kór-képek – A betegség mint poétikai eszköz a magyar irodalomban Napkút Kiadó Budapest, 2008
[8] https://www.rfmlib.hu/hu/content/kor-kepek-es-orvosi-esetek-irodalomban
(A fotók eredete: Wikipedia)
Illusztráció: fd. F. S.-fénykép
Ezek is érdekelhetik!
»Antigonéról másképpen« – Dettre Gábor filmrendezővel Domokos Johanna beszélget →
Az ember, aki valamiért is tudott élni, nemcsak valamiből…* (IV/4. rész) →
Az ember, aki valamiért is tudott élni, nemcsak valamiből…* (IV/3. rész) →
