Juhász Anikó: Semmelweis-versek*
*Semmelweis-napra, a magyar egészségügy napjára (július 1.)
Semmelweis Ignác és az anyák
Neki az anyák mindig
üzennek, ha tavasz
terítődik a tájra,
ha a tél dajkálná már a
gyereket, s ha
műholdak
repkedik tele a teret,
az idő változik,
az ő emléke bonthatatlan,
s igen, volt idő, mikor
gyerek helyett sírást
ringatott az anya,
testét uralta
láz és apátia,
lámpák alatt
görnyedtek orvosok,
megvívták ők is
küzdelmeik,
hadra mentek az ágy mellett,
laborban, halottas házban,
rejtelmet kerestek az ingoványban,
tudást emeltek ki a halottból is,
nagy háború volt ez,
a hús enyészetéből
álltak össze perceik,
s tettek volna szolgálatot
a jajongó elevennek is,
ígérve, Napra
Hold nem ereszkedik,
de a szándék ütközött a
valósággal,
tudásuk keskeny volt,
széles az ártó világ rejteke,
halott és élő közt
nem feszült hídja a
megnyugvásnak,
s elment a halál
orvosok kezén járva
a szülőágyakig,
és fájdalommá lett az
anya, élve már nem
jutott haza, testére fák
emlékeztek
kórházak udvarán
télen és tavasszal is,
aztán feltűnt az orvosok között
egy, kinek lett tudása a
bajokra, küzdött,
az anyát helyezte
csúcspontra,
s bármerre járt,
kórházak szülőágyait
nem feledte,
változást akart,
halottól elevenig
tiszta menetet,
kezeknek
fürdőtáncát,
hogy legalább ott, az
élet kezdetén
leoldódjon a rossz,
anya, gyerek
együtt maradjon,
az élet nyíljon ki nekik,
ne a halál…
az ártó külvilágtól
csak önmagát
nem védhette meg.
Hipotézis
A tudós keres, kutat,
ismeri az égi sátrakat,
a laborban végtelen
végű huzalok hada a
kísérő tömeg,
s minden hipotézis
egy újabb fényjel,
tele tudománnyal,
tele csalódással,
véres, háborús
szilánkkal és
sok hadra fogott
reménnyel.
Bioszörny
A vírus, ez a néma bioszörny,
a húsból kiássa a
halált,
megsürgeti a
testnek romlását,
a lélek kalandja
nem érdekli,
ő egyet szeret magán,
a hócipőt,
háborúhoz az a
legalkalmasabb.
Járvány, vírusok háborúja
(Karikó Katalinnak)
Ha járvány van, a határok
bizonytalanná válnak,
minden mindennel
összeköttetik; a
bőrből ellenség lesz,
a vírus sem válogat,
ő ravasz, mindenkit
összeültet, a
villamosban
együtt utazik
gyilkos és áldozat,
éj nappalt kerget a
lázas igyekvésben,
gyógyszereit sok ember
félti, táskamélyre rejti,
és egymásra hasad
halomnyi kérges
indulat,
orvosban gyorsabban
kattog a hajtómű,
laborokban nem alszik ki a
lámpa, az újságíró lázasan
gyűjti a híreket,
van, ki meghal,
amíg a hírből
újságcikk lesz,
van, ki nyer még
tündöklő éveket.
S mikor a Covid az
óceán, és ismeretlen
hullámokkal
csap felénk,
nekünk van hajónk,
van óceánjáró kutatónk:
tudása ellene hat a
Covidnak,
bennünk meg ellene
dolgozik a remény;
bölcs felismerése nyomán
vizek és vírusok
megszelídülnek,
érzik: amit tud,
metsző és
eleven,
indulót ehhez neki egy
magyar egyetem
adott, s laborral
társult hozzá
több külföldi
egyetem,
de végül többet
ő adott, hisz
életet védett, beteget,
öreget, fiatalt, anyát,
háborúkban sok
szenvedő katonát,
az ágy elesettjeit.
Vaságyon
A vaságyon feküdt. Várta a halált,
várta, hogy tüdeje erdejében megnőjön a
lomb, hogy fészküket egyre vastagabbra
építsék a madarak, hogy a tojásokból
kikeljen minden fióka, és szétrepessze
benne az erek földi nehezékét, várta,
hogy a szigetek között időző tavaknak a
partokból elege legyen, hogy a szövetei közt
szaladgáló folyó kiloccsanjon a testén túlra,
hogy a röntgenkép korallvirága dús,
bő gyökérzetű és halálra éhes legyen,
várta, hogy felépüljön benne az a
sugárutakon közlekedő végső metropolisz,
hogy a halál az ő háza tetejére üljön,
s az utcákon véres szárnyakkal
az égbolt repülőterére érjen az
ő menni kész pilótamadara.
Fagott
Van, hogy a halott mégsem
halott, elbeszélget vele
utókora, a
deadbots terében
már okos a nagyapa,
megnyújtott életében
nem hibázik,
így a való ember már
nem hiánycikk,
jöhet a háború,
mondják sokan,
két élő elveszett,
pótolja három összerakott,
valahol zene szól,
szintetizátor vagy csupán
haldokló fagott.
Illusztráció: Canczi Á.
Ezek is érdekelhetik!
Hegyi Botos Attila: Szikrázó habok. Ant’issa tűzkövei →
Hegedűs Gyöngyi: incantation of the great mercy →
Vitéz Ferenc: »Aranyos rigmusok« (versek) →
