Jure Jakob: Süketek tanítója, némák tanulója (részletek)
◊
Dalom eloldalog,
untatják a dolgok,
mind homályos, hetyke,
kalapját meg se emelné, egy se.
Dalom eloldalog,
én meg maradok.
Szerfelett töprengek, papírra semmit se vetek.
Szüntelen merengek és csalóka a látszat.
Gyakorta teszem le a lantot.
Minduntalan belevágok,
ám célba ritkán találok.
Távolból sokkal jobban szeretek,
a közelben növekszik félelmem.
Elismerem.
És fellélegzek.
A kenyértészta nem kel meg.
Kissé szétlapult, ám alig valamit, aztán meg semmi.
A lisztet jó apróra szitáltam, szépen egy edénybe öntöttem,
a szélinél, a pereménél megsóztam, nehogy majd kárt tegyen a kovászban a só.
Elkevertem a kovászt, meleg helyre tettem, megkelt és illatot ontott.
Az edény „szemébe” öntöttem az érett kovászt, annak a közepébe,
hogy a liszt szembesülhessen vele,
mielőtt megadná neki magát.
Langyos vizet öntöttem hozzá, a masszát elkevertem, átgyúrtam,
nyammogott, mint marhapofa a lucernásban.
Gyúrtam és gyúrtam, majd meleg helyre tettem a tésztát –
de csak nem kelt meg.
Édes Istenem, mi rosszat tettem?
Tá’n az a baj, hogy nem kenyerem a várakozás és rögvest türelmem vesztem?
A veszekedés az oka, hogy nemrég a feleségemre mordultam,
mérgesen a mosogatóba vágtam a villát,
szemeimmel felnyársaltam a lányom?
Zokon vehette, mivel délután már türelmetlen alig vártam,
mikor lép le a vendége?
Merthogy egykor a legjobb barátomat egy bottal jól fejbe vágtam?
Meddig terjed emlékezete ennek a ragacsos tésztának,
mily erősen tapad a sötétséghez és nehézséghez?
Én meg nem kelt, hangtalan, halott gyermekem!
Vagy valami egészen másról lenne itt szó.
Semmi köze hozzám.
Egyszerűen nem akaródzik. Semmi kedve. Képtelen rá.
Még egyszer átgyúrom, várok még fél órát,
keresztet rajzolok rá, a kemencébe teszem,
aztán lesz, ami lesz.
Virágba borultak a mogyoróbokrok.
Hosszú, fényes fütykösök lógnak le az ágakról
és a láthatatlan leheletek közt játszva imbolygók.
Az ajtó üvegének támasztom homlokom, rajta át figyelem
a virágzást,
és alig férek a bőrömbe.
Mintha elvakart térdemre kötés kerülne,
hideg borogatás a friss daganatra.
Mint hajdanán.
A díványon kucorgok, hétrét görnyedve, állammal arra ügyelek,
nehogy térdemről lecsússzon a nedves borogatás, az ablakon nézek kifele.
Ott feledtem félelmem.
A dühhel és a szétrúgott homokkal kavarodottan, az iskolaudvar
peremén maradva, ahol két felsős fiú
térdüket a hátamnak szegezték, karom kitekerték és testem
megadásra késztették.
Lebénulok. Alig lélegzek. Nem siránkozom. Amikor a nyomás csökken
és távoztukban már győzedelmesen röhögnek, felugrok és egy rúgással hátba
támadom őket,
menekülök és orra bukok, homok bombát szórok és tovább szaladok,
majd megóv a becsengetés.
Viruló mogyoróbokrok!
Kimegyek. Már nem soká éget.
A mogyoróbokrok most zöldek. Vágok magamnak egy botot, puskát csinálok.
Én vagyok az erdőfőnök. Övék lehet az udvar,
felmászok egy fára és onnan harsányan füttyentek,
a szajkót hívogatom.
A fákkal beszélgetek, kedvenceim kérgébe jelemet vésem.
Magam vagyok, ám az erdőben mindenki a támaszom.
Amikor segítségünkre siet a pártfogó szél,
keresztülsüvöltünk az országon,
legyőzhetetlen a seregünk
és iszonyatos szépséggel harsogjuk túl nevetéstek.
Bújjatok a lyukba!
Igazságos parancsnok vagyok, hátam mögött jár a tavaszi hó,
lepjen be titeket, fújja tele átokverte telketek.
Nem szívesen látlak titeket, még messziről sem.
Ne most, mikor kivirágzott a mogyoróbokor.
Ne most, mikor újra burjánzó minden mogyoróbokor.
Fordította: Lukács Zsolt
JURE JAKOB (Celje, 1977) Filozófiából és összehasonlító irodalomtudományból diplomázott a ljubljanai Bölcsészettudományi Karon. Később összehasonlító irodalomtudományból kisdoktori képzést végzett. Eddig 6 verseskötete jelent meg, legutóbbi 2022-ben a Süketek tanítója, némák tanulója címmel (Učitelj gluhih, učenec nemih).
Négy jeles szlovén irodalmi díjban részesült, a legutóbbi a Prešeren Alapítvány-díja volt (Prešernov sklad, 2019).
Magyarul 2007-ben a Tipp Cult Kiadó gondozásában jelentek meg versei a „Küszöbön aludni” (A Fiatal Szlovén Költészet Antológiája, 1990-2005) című kötetben. Valamint a Vigília 2023. áprilisi és az új forrás 2024. januári számában.
Illusztráció: cím szerint
Ezek is érdekelhetik!
Thomas Möhlmann versei →
André Maurois: Antoine de Saint-Exupéry →
Uladzimir Nyakljajeu: SZARHÁZI →
