Óczy, Pócs Balázs, Varga Dávid versei
•
Óczy: nem tehetem
mikor a sötétség
átkúszik bíborvörösbe
s láthatatlan húrok
hangján dúdol,
a hajnal
belehasít a mába
és a szobában fölsikít
egy összetört álom.
legszívesebben
hátat fordítanék a napnak
hagyjon békén
mindenki!
ma végképp
elegem van.
de nem tehetem
Pócs Balázs: Nem megyek
Nem megyek. Nem menni több
annál, mintha csak maradnék
Nem kényszer, nem fájdalmas,
maró seb, de gyötrő világrajötte
a mai napnak. Együtt születtünk
akár nyeszlett ikrek.
Most egyikünknek mennie kell.
Annak, ki gyengébb nálam,
annak, kit nem kecsegtet az éj
semmivel.
Varga Dávid: Oázis
A sivatagi esték zord hidege,
a nappalok perzselő melege vagy nekem.
E szélsőséges ingadozásod aprózta fel
lelkem térfogatát.
Menekülni nem tudok.
Talán nem is akarok.
Így sejlik fel a homogén pusztaságban
heterogén személyiségem mazochista jellege.
A homokviharok vakságában
nehezen ismerek rád.
Homokdűnéid közt bolyongtam,
hogy ráleljek oázisodra.
Attól félek, mindhiába.
Ebben a reménytelenségben temetett maga alá
e végtelen homoktenger.
Óczy, Pócs Balázs, Varga Dávid a 2024-es Cédrus-pályázat közlésre választott szerzői
Illusztráció: Oázis …cédrussal
Ezek is érdekelhetik!
Németh Erzsébet: Úgy, Élet (versek) →
Török Ági: Kifogytam a szóból (versek) →
Juhász Anikó: Semmelweis-versek* →
