Zsávolya Zoltán: Vizesfésű
Idegen volt mind bűvész, mind bohóc, így
a „manézs titka” távoli maradt.
Kissé furcsa Direktor Úr, ki ágál
függöny széthúztán. És minderre jött rá,
Karinthytól, mint ami int: A cirkusz.
Arra, szörnyű torna, ami vigasztal
humán hegyek (vagy hulla-) tetején:
felhangzik ott torz reményünk, az őrült;
egyszerre csak felcseng a hegedűszó
s társult nyivákba zuhan a magánzó…
Tananyag-tanulság, hát: szörnyű kések
nyesték meg azt, ami Emberiség.
Mely más lesz, biztos, nem tudom, egész’ más,
ha korán közbeszólsz. Árnyalatok
pattogtak volna – fazékról a zöldmáz.
Kis kamasz voltál, két tánciskolába
jártál eladdig, most jött harmadik.
Meg nem tanultál rázni több szabályos
ritmusra még, de reménytelen ez lett
csak igazán, hol Laci bácsi celebrált!
Spanyol etikett enyhébb őrülettel
fogódzott össze e férfiúnál,
hően diktálta, ám a „komonizmus”
neki nem volt teljesen létező.
Galoppugrásban közlekedte meg
a távolságot félmúlt és fél szégyen
félérett, félcédulás szintje közt.
Legújabbként „Mexico…, Mexico…”
dallamra tolt követelményt magasba,
riszálni rá reflektálatlanul.
Kohó, olvasztótégely (társadalmi)
lett ez a cirkusz. Összeforrtak idők:
úri világ emléke, hő napalmja
Vietnám visszhangjának s bús jövőkép
tétova nyolcvanasok elejéről.
Zagyva, nem hasonlító vegyülék
állt fel a kétes, túlzó színpadon,
intézményi, egyéni sűrűlés
kevert oda parfümöt izzadtsághoz
s a lábak alá fűrészport akár.
Közönsége végig volt ennek. Kíbic
álom kísért, beburkolt számos páros
kibontakozást vagy körvonalat csak,
mely kettős magányokba látszott futni
csárdás, polonéz, egyebek varratától.
És jött a vizsga a tánciskolában.
Évfolyamtársnő pár fejjel nagyobbként;
az Élet szimbóluma, mintavétel
várható próbákból: a test ilyen
váltót állít egyidős férfi- s nőnek.
Ez lett csak cirkusz a MÁV-művelőház
kebelében! Vasútmodellezés
állt horizontján egyiknek, és bódult
tudatban komplett családalapítás
gyúrta át a másik szőke fejét.
Táncvizsgabankett kellett helyretolni
sok felől érkező és sok irányba
szétágazó gondolatot, törekvést,
mint elnyomott hajat, kakastaréjt
a mosdóban, sebtében, vizes fésű…
(Iciny-picinyke kis korrekció,
ami szükséges. Nincsen visszalépés,
és nem is kell, a múlt gödreibe,
de cseppet változtatni rajtuk: már jó.
Marék homokot bombatölcsér-mélybe!
Ki tenyerébe felfog csipet földet,
rizsporként kenheti szét a parókán:
Nem szóltál közbe, korán, bizonyos, nem;
neutrontöltet a fémfésű most,
villan finoman, megszántja barázdád.
A színpadról senki fenn nem maradt.)
Illusztráció: D. L. Knight
Ezek is érdekelhetik!
Pintér Ferenc: „Akkor a legszebb” (haikuk) →
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
