Wehner Tibor: JÖN (ÉS MEGY) AZ OLIMPIA
•
mi a pálya?
egyszer minden meccs véget ér
vagy félbeszakad
a focisták köpködnek
a teniszezők nem
a jégkorongozók köpködnek
a rövidtávfutók (ellentétben a hosszútávfutókkal) nem
a bokszolók (becsatornázva) köpködnek
a kosárlabdázók nem
a vízilabdázókkal kapcsolatban nem mondhatunk semmi biztosat
a szurkolók egyfolytában köpködnek
a bírók és a régebben partjelzőknek nevezettek (általában) nem
(a sípban összegyűlt nyáltól a sporik egy diszkrét mozdulattal
a lefújás után az öltözőben szabadulnak meg)
a sportújságírók szavakkal köpködnek
(de egyébként erre nincs is jó kifejezés)
lehet csinálni ösztönösen és lehet szándékosan
csak úgy hanyag eleganciával kis szisszentést hallatva
látszólag a semmibe küldve a csomagot
megszokásból és hirtelen felindulásból
vagy célirányosan (majdnem a tudatos jelzőt alkalmaztuk)
nincs kiállítás és nincs utólagos diszkvalifikáció (lásd idegen szavak szótára)
semmi gáz
csak mint az élet bármely területén
persze a visszavonhatatlan történések tartományában
ahogy az egyszerre oly megszokott és rendhagyó
mondhatni különös gesztus – nagyvonalú köpés –
de a gesztus esetében újra bizonytalan vagyok
a szóhasználat helyességében
(már maga a szóhasználat-terminus is kissé gyanús)
A foci szépsége és drámaisága
A kapus biztosan tudja, hogy szögletnek kellene következnie, de a téves játékvezetői döntés értelmében kirúgást hajthat végre.
/a. a játékvezető lelkiismeretében (ha van ilyen) lejátszódó rejtett folyamatok elenyészése
/b. a kapus egyidejű szembesülése/szembesülésének elmaradása gazember-mivoltával
/c. a kapus csapata játékosainak könnyed felülemelkedése a történéseken
/d. az ellenfél csapata játékosainak tehetetlensége
/f. a semleges szereplők szemétláda-semlegessége
Új játékszituáció.
blekbollfrém
a föld nevű bolygó
Isten sznúkerjátszmájában
a fekete golyó
az utolsó lökésnél
(a posztó helyenként már kissé kopottas)
fennmarad
Az országúti kerékpárverseny és kiismerhetetlen lelkületű nézői
(előadhatatlan színjáték)
(A valóságos dráma az országúti kerékpárverseny
nézői körében zajlik.)
Az üres, vörös ferde keresztcsíkokkal tagolt fehér kordonszalaggal elzárt színpad mögött, a rivaldával párhuzamosan mintha országút aszfaltcsíkja húzódna.
Az átható csendet fokozatosan erősödő lihegés zavarja, töri meg, majd a háttérben viszonylag gyors pedálhajtó mozgással, a nyeregből kiállva – hegymenet –, balra-jobbra dőlve, küszködve áthalad egy versenykerékpáros. A szökevény.
Kisvártatva – miután a lihegés zihálás-kórusba vált át – megjelennek és átkerekeznek az üldöző boly versenyzői: hatan-heten lehetnek. Néhányan éppen a színpadi pályaszakaszhoz érve, a kormányt egyik kezükkel elengedve frissítenek, és kiürült műanyagkulacsaikat a deszkákra hajítják.
Az üldöző bolyt mély berregést hallatva egy kísérőmotoros követi. Valahol fent fülsiketítő motorzajjal helikopter közeledik, majd a motorzaj irracionális erősségűvé fokozódásával eltávolodik.
Hosszú, eseménytelen csend. Majd, mint sáskahad, fogcsikorgatva, nyögésekkel és köpködésekkel kísérten, záporszerű kulacsdobálás közepette halad át a mezőny huszonöt-harminc versenyzője. Körükben fel-feltűnik egy-egy méhecske-jelmezbe öltözött, bukósisakjukon kis csápokkal, hátukon szárnyacskákkal feldíszített kerékpáros is. A méhecske-jelmezesek hangosan, szorgalmasan zümmögnek.
Jó negyedóra elmúltával – persze ez viszonylagos –, kényelmesen tekerve megérkezik az utolsó, reménytelenül leszakadt, időnként érthetetlenül hátra-hátraforduló versenyző is. Lassú áthaladása közben lelkesen integet a nézők felé.
Egy vöröskeresztes trikót viselő motoros zárja le véglegesen a menetet.
A kordonszalagot valaki (láthatatlanul) jobbra húzva bevonja: nyomában a szalag végéhez kötözve egy bevásárlókocsi gurul át a színpadon a kerékpárosokéval ellentétes haladási irányban. A kocsi megrakva hanyagul kötegelt játékpénzzel, de a még mindig lengedező élénk menetszélben (rejtett, hangtalanul működő ventilátor) a bankjegy-másolatok légi útra kelnek és leszállva beterítik a színpadot.
A színpad légterébe halk, sunyi, fenyegető berregéssel drón repül be, majd láthatatlan kezelőjének parancsára körbejár a nézőtér széksorai fölött is. Fotókat készít itt is, ott is, majd valahol a távolban leszáll.
A drónfelvételek analizátor-bizottságának tagjai – rendező, rendezőasszisztens, színpadmester, versenyigazgató, drónkezelő stb. – a színfalak mögött kissé kétkedve szembesülnek a képekkel: a színpad és a nézőtér is teljesen üres. (Ezekkel a sebtében készült felvételekkel mindig csak a baj van, vonja meg a konklúziót a színpadmester, és a többiek sűrűn bólogatnak.)
A szökevény, az üldöző boly és a mezőny, nyomában a leszakadóval mindezen közben a kijelölt versenyútvonalat önfeledten elhagyva már elég messze jár.
A nézőtérről (szurkolói zóna) távozó publikum súlyos kételyekkel telten álldogál a színház előcsarnokában: ugyan hogyan és miért jelent meg egy valóságos kerékpárverseny nevetséges, művi (színházi) környezetben, illetve egy nevetséges művi (színházi) környezet hogyan teremthetett kereteket egy olyan valóságos kerékpárversenynek, amelynek eredményét soha, sehol nem hozták, és a jövőben sem hozzák nyilvánosságra? (Néhányan a soha és a sehol teljes átélésére tesznek hiábavaló kísérletet.)
Illusztráció: fh. R. D. Maistre
Ezek is érdekelhetik!
Virginia Sol: Lélekkapcsok →
Kilián László: Niomé III – Az idő mítosza (regényrészlet) →
Rácz Mihály: A megértés fonala, Nyolcvannyolc tavaszán →
