Oláh András: egymásnak háttal (versek)
•
egymásnak háttal
egyszer minden árnyék egybeolvad
eltűnnek az alakzatok a kontúrok
a fegyelmezett vonalak
s eltűnök én is –
——————-emlékeidben
csak kisatírozott folt marad
ami nem idomul az élet tereihez
megfoghatatlan és utolérhetetlen
összegyűrni kidobni sem lehet –
vakságként fogod fel
ám lehunyt pilláid
mögött néha életre kel
áthintázik az idegrostokon
van is nincs is
de kizárólag a tied
[hova gyűjtsem]
hova gyűjtsem a kikényszerített
magány lábjegyzeteit
a megszokás erősebb
mint az elvágyódás
már nem kavarognak örvények
s a patak amelyet átúszni
vágytunk reménytelenül kiszáradt
csak a szavak nélküli csönd
piheg egy napsütötte sírkövön
mint ajtókulcs a zárban
nincs semmi látnivaló
csak a vonatablakból
kihajló idegen test
megint rossz irányba fordultál
de a váltót átállítani már nem lehet
fázósan mellém kucorodsz
mint ajtókulcs a zárban
csikorognak a sínekre szabott szavak
ez sem idegenít el
maradunk örök sebek
– a hálátlanság is
csak bennünk vétkezik
Illusztráció: Dos à dos (G. Gebka)
Ezek is érdekelhetik!
Hegyi Botos Attila: Szikrázó habok. Ant’issa tűzkövei →
Hegedűs Gyöngyi: incantation of the great mercy →
Vitéz Ferenc: »Aranyos rigmusok« (versek) →
