M. Nagy Emese: Táncról álmodó
Zs. Vincze Zsuzsa koreográfus alkotói estje a Nemzeti Táncszínházban
Táncról álmodom címmel mutatta be alkotói estjét Zs. Vincze Zsuzsa, május 17-én, a Nemzeti Táncszínházban. A reprezentatív előadáson több évtizedes, szerteágazó művészi tevékenységének – közel sem teljes – lenyomatát láthatta a közönség. A jelentősebb tematikus koreográfiák mellett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes részleteket mutatott be azokból az egész estés táncszínjátékokból is, amelyeknek forgatókönyvírója és koreográfusa a friss Kossuth-díjas művész. Az előtérben az előadásokhoz készített jelmeztervezői munkákból nyújtottak ízelítőt, az előadás szünetében pedig Tánc-szín-játék című könyvét dedikálta.
Zs. Vincze Zsuzsa az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán, magyar-néprajz szakon tanult, diplomamunkájában a nyugati székelység tánckultúráját vizsgálta. Az 1980-as évek közepén kötelezte el magát a hivatásos néptáncos pálya mellett férje, Zsuráfszky Zoltán koreográfus közvetlen munkatársaként, alkotótársaként, előbb mint táncos szólista, majd tánckarvezető, jelenleg mint koreográfus, dramaturg, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője.
(fotó: Kurucz Árpád)
A műsorban levetített rövid riportfilmben elhangzott, hogy a szerző számára az eredeti néptánc olyan stabil alap és érvényes fogalmazási mód, amelyre bátran építhető akár táncjáték is. A színpadi néptánc mint műfaj pedig méltó foglalatot nyújt ennek csodálatos drágakőnek, a néptáncnak, hogy még szebben ragyogjon, és minél többen megismerhessék. A népi kultúra szinkretikus művészet, lényege a komplexitás: a néptánc, a népzene, a népköltészet, a népszokások, a viselet- és viselkedéskultúra nem léteznek önállóan, sajátos szabályrendszerük, összefüggéseik adják azt a keretet, amelyben a maguk teljességében értelmezhetők. Az együttes ezzel a szemlélettel közelít a színpadi néptáncművészethez: az autentikus folklór színes, káprázatosan gazdag anyaga áll érdeklődésük fókuszában, és ezt törekednek a színpadon a mai embernek megmutatni, élvezhetővé és érdekessé tenni.
Zs, Vincze Zsuzsa koreográfusi pályája öt-tízperces darabokkal indult, az első táncjátékát a Csipkerózsikát férjével, Zsuráfszky Zoltánnal együtt állította színpadra. Az általuk táncszínjátéknak nevezett műfaj nem új a néptánc színpadon, hiszen korábban, más alkotóknál, például Novák Ferenc vagy Foltin Jolán esetében is előfordult az, hogy komplex színházi szemlélettel álmodtak színpadra egy-egy darabot. Hozzájuk hasonlóan, Zs. Vincze Zsuzsa műveiben is gyakran megszólalnak a táncosok, énekelnek, játszanak, sőt olykor hosszabb prózai szöveggel is megbirkóznak. Az alkotó határozott célja, hogy a táncos mesejátékokon át megismertesse és megszerettesse a gyerekekkel a saját, hagyományos kultúrájukat. A táncjátékokban minden eredeti népi szöveg, a Csipkerózsikában például a királykisasszony köszöntése, a tündérek jókívánságai, a boszorkány átka éppúgy, mint az átok feloldása. Minden felcsendülő dallam és eltáncolt mozdulat a folklórból merít, és nem kizárólag a magyar folklórból, hiszen a Kárpát-medence nemzetiségeinek hagyományai szintén gyakran megjelennek a darabokban. A már említett mesedarabban például Bergengócia királya és királynéja baranyai német vonulós-tapsos tánccal, Hottentottáék gyetvai szlovák tánccal köszöntik a királyi családot, de megjelennek a válogatott cigánylegények is virtuóz figuráikkal.
Az évtizedek alatt születtek a koreográfus-forgatókönyv író keze nyomán népszokásokra épülő produkciók (Táncoló tavasz; Téli tánc; Farsangvasárnap), mesejátékok (Csipkerózsika; Tündérmese; Sárkánymese; Mátyás, a világ királya) feldolgoztak életrajzokat, sőt életműveket (Benyovszky; Dózsa; Éljen Petőfi!), színpadra alkalmaztak legendás filmeket és irodalmi alkotásokat (Körhinta; A Tenkes kapitánya; Végvárak, vitézek), dramatizáltak balladákat (A halálra táncoltatott lány; A hűtlen feleség). Minden alkotás a néphagyományból táplálkozó autentikus táncnyelven született, olyan témát dolgoz föl, amely nem csupán a néptánc felől érkező nézőknek izgalmas, mégis, általuk bárki rácsodálkozhat néptáncművészetünk gazdagságára és szépségére.
Zs. Vincze Zsuzsa darabjainak az is sajátos vonása, hogy érvényesít egy tagadhatatlanul női szemléletet egy olyan műfajban, ahol a nő táncosként férfi, vagy nőtársak nélkül nem szokott, vagy csak igen ritkán tud megmutatkozni. Darabjaiban viszont olyan dús táncos női szerepeket alkot, amelyek szép kihívást és táncos feladatot kínálnak az együttes női tagjainak. Sajátos női szemszögből láthatunk akár klasszikussá vált történeteket, vagy éppen a történelem „női hátterét”, sokszor lírai, finom, empatikusan formált nőalakokat, máskor erős, konfliktusos, drámai karaktereket.
Női lélek, férfierő, szenvedély, kényszerházasság, méregkeverés, csábítás, bűbáj, betyárélet és gyilkosság – megannyi ihlető motívummal találkozhattunk az egész életművet felölelő est során is. Gondosan komponált, nagyon kreatívan használt táncok és látványelemek társultak a zenében, színpadképben, szövegben is minden részletre kiterjedő figyelemmel készült alkotásokban. Számos színpadi formát megmutatott az együttes, s a szerző kiváló arányérzékéről tanúskodik, hogy az irodalmi művek ihlette komorabb hangvételű alkotások (pl. Méregkeverők) mellé jó ritmusban válogattak az alkotói paletta humoros, vidámabb jeleneteiből is (pl. Huszáros; Betyár), s felváltva szerepeltek az est során autentikus néptáncra épülő darabok és a mozgásnyelvükben is modernebb, szimbolikusabb művek.
A történelmi sorsfordulók mögött meghúzódó háttérország, vagy egyszerűen az egyéni életút tragédiái villantak fel a Hosszú úton, a Könyörgés magyar hadifoglyokért és a Két kápolnavirág című darabban. Az elsőben egy pár életútját követhettük nyomon a friss szerelemtől a virágzó, beteljesülő kapcsolaton át a gyermeküket szárnyra bocsátó idősödő párig, végül a magára maradó asszony fájdalmáig. Az életút során vissza-visszatérő motívumokat és az idő múlását, körforgását is jól érzékeltette az újra és újra felcsendülő kalocsai mars dallam.
Kiss Ferenc Nagyvárosi bujdosók című lemezének ikonikus első világháborús Mária-énekére született a Könyörgés magyar hadifoglyokért című, egyszerűségében és szimbólumhasználatában is meghatóan szép koreográfia. A világégések női oldala látható: várakozás, imádság, féltés, reménykedés, siratás, búcsúzás, magány.
A szintén Kiss Ferenc zenéjére – Palya Bea egyik legszebb felvételére – készült Két kápolnavirág című XX. századi ballada, a középkori történet és a huszadik század háborúi között von párhuzamot. Valójában időtlen, hiszen évszázadokon át aktuális problémát emel a színpadra. Tökéletesen, tisztán komponált, nagyon erős színpadképekkel jeleníti meg a női és férfivilágot, női és férfisorsot, nagyon szép arányokkal és viszonyokkal. Menyasszonyi koszorú és fegyverek, vágyakozás, félelem és küzdelem az útra kihajlott pünkösdi rózsák képében, akik bár eltapostatnak, a síron túl azonban, kápolnavirágokként egymásra találnak.
Több darabban is fókuszba kerültek a bűn és bűnhődés kérdései, ám XX-XXI. századi fénytörésben. Az alkotó nem ítélni, megítélni, hanem megérteni szeretne: Ágnes asszony, a hűtlen feleség, vagy épp a méregkeverők motivációit kutatja, azt a történetet tárja fel, ami drámai tettükhöz vezette ezeket az asszonyokat.
A hűtlen feleség esetében a hűtlenségéért halállal büntetett asszony régi stílusú balladája adott ihletet a táncdráma különös történetéhez. Az eredeti székely népballada szűkszavúan szól a házasságtörő asszonyról és hűtlensége indokairól, míg a férj véres bosszúját, azaz hűtlen felesége elégetését részletesen tárgyalja. Zs. Vincze Zsuzsa változata a címszereplő lelkébe enged nagyobb bepillantást, a táncjátékban – mintegy kiegészítve a ballada történetét – a nő hűtlenségének okára és a szereplők tetteire kapunk magyarázatot. Egy elsöprő erejű szerelem fellobbanása, az égő szenvedély, végül pedig a hűtlenség és féltékenység, férfi és nő kapcsolatának örök konfliktusa bomlik ki a tánc nyelvén. A megtorlás pedig nem maradhat el, a végén a történet minden szereplője vesztes.
Ágnes asszony balladája gyönyörű és kreatív díszlet segítségével elevenedett meg. Az ezüstös kék textil előbb a közös női sorsok szimbólumaként jelent meg, majd ebből bontakozott ki Ágnes asszony egyedi tragédiája, az Arany-ballada története, a háttérmozzanatok megjelenítésével. A boldogtalan házasságból kiutat kereső, az igaz szerelemben bízó, azért küzdő fiatalok, és a rideg, kegyetlen valóság került szembe ezúttal is egymással. A gyilkosság által minden elromlott, még a szerelmesek közötti kapcsolat is megzápult. Zs. Vincze Zsuzsa változatában kevésbé az őrület, inkább az öngyilkosságba menekülés maradt a kiút. Az előadásban egyetlen Arany János-i mondat hangzott el, a ballada refrénje: Ó, irgalom atyja, ne hagyj el!
Móricz Zsigmond Tiszazugi méregkeverők című írásából készült a Méregkeverők című darab, mely szintén a történet hátterét, érzelmi motivációit mutatja be. A gépiesen imádkozó asszonyok hátborzongató szövegmondása nyugtalanító indítás. Zs. Vincze Zsuzsa alkotói módszerére jellemző, hogy a néphagyomány sokféle műfaja rétegződik egymásra, de mind a színpadi történések szolgálatában. Az archaikus népi imádságszövegek („aki ezt az imádságot reggel-este elmondja, hét halálos bűne meg lesz bocsátva”) egészen átértelmeződnek a darab fényében, de az érpataki hajlikázó szövegei is árnyalják a kibontakozó konfliktust. A néhány kimerevített, jelentőségteljes, feszültséget hordozó mozdulattal fölvázolt viszályokkal teli házasságban az egymásra nem találó érzelmek, mozdulatok, tekintetek által tapintható az ellentét. A szerető cigánylány ölelő, puha, férfihoz idomuló mozdulatai a szerelmet, elfogadást testesítik meg, míg a büszke és sértett, de sokáig válaszra váró asszony gesztusai is beszédesek. Hegyes, kimért, peckes szatmári verbunkot táncol férjével, de külön, így szinte lehetetlen közeledniük egymáshoz, inkább párharccá csúcsosodik a kettősük. A nők között őrlődő férfi pedig egyre kevésbé viseli el a feszültséget, egyre agresszívabbá válik. A három sötét ruhába öltöztetett asszony méreg képében kínál megoldást. A feleség eleinte elhárítja a közeledésüket, még mindig próbál kapcsolatba kerülni a férjével. Szépen, érzékenyen ábrázolja a mű a tragédia kibontakozását, a többször megtorpanó, az egymásra találást újra és újra megkísérlő pár képében. A többször elbizonytalanodó asszony végül mégis férje kezébe adja a borosüveget. Diszharmonikus, de hatásos, és a valóságos gyilkosságsorozatra utal a zárójelenet: a férj összeesésekor felvillanó zöld fény és a színpadra guruló borosüvegek. Végül az özvegy is megkapja a fekete kendőjét, és csatlakozik az imádkozó asszonyokhoz, míg a fiatal cigánylány szeretője után hal.
Derűs, idilli és feszültségekkel terhes jelenetekben láthattuk Móricz Zsigmond Pillangó című kisregényének legfőbb motívumait, a lakodalomból indítva. Érzékletes megoldás a helyét sehogyan sem találó vőlegény érzelmeinek, vívódásának ábrázolására a háttérben zajló lakodalom kihangosítása, élővé, jelenbelivé tétele, és a lehalkítása, eltávolítása, háttérbe szorítása a belső gondolatok, érzelmek, nosztalgiák mögé helyezése. A női főszereplő, Hitves Zsuzsika – emlékképként – mint szép angyal libben a színre a hintán, repkedő fehér kendőjével. A feszengő vőlegény és rezzenéstelen menyasszony érzelemmentes házasságkötése leginkább a fiatal pár elmaradó gesztusaiból feltűnő: nincsen tekintetváltás, nincsenek egymás felé tett mozdulatok. A násznép által kicsikart közös tánc is éppen csak a kötelező elemeket hozza, táncuk nem sok biztatóval kecsegtet közös jövőjüket illetően. A nászmenet elvonul, de ahogy kifelé mennek, megjelenik Zsuzsika, és a vőlegény csapot-papot, menyasszonyt odahagyva szalad vissza a régi, igaz szeretőjéhez. Ketten, a kendőbe burkolózva indulnak útnak a csillagos éjszakában. Kerek, egész táncalkotás született, bár csak a Móricz-mű végkifejlete kerül színre, és az indítékok közül is csak az érzelmek kerülnek fókuszba, míg a kisregényben hangsúlyos anyagi és társadalmi különbségek itt homályban maradnak.
A komor hangvételű darabokat nagyszerűen ellensúlyozták az est során az alkotó derűsebb alkotásai, ahol a néphagyományban szokásosnál ismét sokkal hangsúlyosabb szerepet kapott a női kar. A Pihenő aratáskor című koreográfiában, mely részlet a Napszédítő című műsorból, a szalmakalapos lányok virtuóz legényese mellett látványos táncképeket csodálhattuk, de bravúros volt az Üveges tánc is A Csárdás! A kelet tangója című előadásból.
Az alkotó lírai vénája mutatkozott meg Sára asszony és Csomádi kapitány szerelmi kettősében a Végvárak vitézek című előadásból, valamint a finoman hangolt Virágének kör- és lánctáncokból, ugrós és forgó jellegű párostáncokból építkező látványos reneszánsz táncfüzérében, mely a Magyar hősök, csaták, szerelmek című történelmi képeskönyv-jellegű műsor részlete.
Nem nélkülözték a helyzetkomikumot a fonóbeli jelenetek sem. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Folklórkalendárium sorozatának célja, hogy elmúló, eltűnőben lévő hagyományokról, jeles napi szokásokról érdekes, élő képet kapjanak a nézők. A Táncoló tavasz farsangtól május végéig, a Téli tánc késő ősztől vízkeresztig tekinti át a Kárpát-medence gazdag jeles napi hagyományait. Fontos szerep jut a keretjátéknak, melyben néhány mondatos szokásmagyarázó információ is elhangzik egyes jelenetekről. Néphitünk egyik különleges szereplője a garabonciás diák, az ő bűvös könyve repíti a szereplőket nemcsak a múltba, hanem Magyarország és Erdély különböző tájaira és népeihez. A Fonót hosszú rongyszőnyegekkel, karos lócákkal, tálasokkal berendezett szobában láthattuk, a rokkák, guzsalyak, motollák mellett ülő fiatal lányok, majd az időközben betoppanó legények fonóbeli játékainak, táncainak lehettünk részesei (seprűs; Megy a kosár; találós kérdések; Fordulj bolha).
Nagyszerűek voltak a huszár- és betyártémára készült romantikus-ironikus villanások, mint a Huszáros giccsbe hajló idillje, a négy huszár és az öt lány táncba fogalmazott incselkedő játéka. A felszínen tartott, vidám, sematikus huszárkép és a szépen, gazdagon öltöztetett (sárközibe, mi másba) babaszépségű lányok nem vettek semmit komolyan, így saját magukat és ezt az idilli sematizmust is kifigurázó etűd született.
A helység kalapácsa karikírozott jelenetei – az Éljen Petőfi! című műsorból ezúttal önállóan is hatásosak: Szemérmetes Erzsók és a lágyszívű Kántor ironikus szerelmi kalandja elevenedett meg Küküllő menti népzene és tánc nyelvén. A parodisztikus színrevitel tökéletes összhangban áll a Petőfi-művel, különösen a némafilmek zongorajátékát idéző szereplőbemutatás alatt.
A betyár című humoreszk esetében a karikás ostort csattogtató, árvalányhajas kalapban megjelenő betyár egy mézeskalácsszív tükrében igazgatja és csodálja magát – rendhagyó betyár-ábrázolással találkozunk. Ő a klasszikus szívtipró, akinek kegyeiért esengenek a lányok. Tanúi lehetünk, amint két „rokokóra hangolt” hölgy szívét is összetöri, a harmadik azután ellátja a baját: hősünket Ámor nyila helyett egy golyó találja szíven. Ez a kedves, könnyed humorú darab nagyszerű ellenpontja volt az est komolyabb, súlyosabb mondanivalót megfogalmazó műveinek. Inspiráló, jól táncolható, és az ironikus és önironikus jelleghez Lajkó Félix zenéje is nagyszerűen illeszkedett.
Zs. Vincze Zsuzsa műveiben bűn és bűnhődés, hétköznapok és ünnepek, profán és szakrális, egykori és mai, hagyományos és modern mozdulatok, szövegek, dallamok, hangulatok, nézőpontok és világlátások rétegződnek egymásra. Ettől sokféleképpen, több síkon érthetőek darabjai, lehetőséget kínálnak arra, hogy mindenki más szálat ragadjon meg színes táncszőtteseiből, máshoz kapcsolódjon, másra – akár egészen személyes és ugyanakkor egyetemes üzenetre egyszerre – csodálkozzék rá általuk.
Az alkotó egy interjúban elmondta, hogy rengeteg tervük van az együttessel, jövőre a Jókai-emlékévet például egy új darabbal szeretnék ünnepelni. Kívánjuk, hogy még számos ámulatba ejtő és elgondolkodtató produkciójának tapsolhasson a közönség!
A szerző a Magyar Művészeti Akadémia művészetelmélet ösztöndíjasa
•
Galéria (Kurucz Árpád fotói)
