Ferenczfi János: Nézd, itt a ház, Galambok a hidegben (versek)
•
Nézd, itt a ház
Nézd, itt a ház, és rajta tábla hirdeti,
a költő itt lakott, és itt lehelte ki
rímei egy részét. De azt nem láthatod,
hogy mennyi bút nyomott a teste,
ha kivert kutyaként fáradtan hazatért,
és rázuhant a magányosok estje.
Nézd, itt a ház, ahol már senki nem tud arról,
hogy mennyi gonddal élt, egy kis lakásban itt,
ki csak holtában említésre méltó.
Galambok a hidegben
A galambok a hidegben
összebújnak.
A horizont fölött áll
a sápadt nap, alacsony
szögben beeső fénye
vakít, hogy ne
láss valót és csodát.
A galambok a hidegben.
Fejük üres
szemüregükben nem
csillan fény,
remény nincs.
Nem burrognak, nem
billentik meg nyakukat, nem
turbékolnak a párkányokon.
Fejük üres,
magtalan földre esve,
sápadt csőrükben
a pálmaág
nincs már.
Nincs érték, csak
helyiérdek.
Zuhanó fény mögé bújva
a tél lopakszik közénk
bújva újra.
A galambok a hidegben,
a hullamerev fényben.
Ott gubbasztunk,
a szívünk is kitépten.
Üres, üres, üres
minden a
hanyatló fényben.
Illusztráció: J. Bernard, Rijksmuseum
Ezek is érdekelhetik!
Hegyi Botos Attila: Szikrázó habok. Ant’issa tűzkövei →
Hegedűs Gyöngyi: incantation of the great mercy →
Vitéz Ferenc: »Aranyos rigmusok« (versek) →
