Búcsúzunk. Elhunyt Fekete Győr István zeneszerző, zenepedagógus
†
Pünkösdhétfőn hajnalban – e földi útját befejezve – az égi útra tért a drága Tanár Úr. Szeretett putnoki diófái és éppen nyiladozó rózsabokrai közelségében dobbant utolsót szíve, a szülői, nagyszülői házban, igazi otthonában.
Ocsúdunk, hitetlenkedve kérdezzük egymást, mi, muzsikusok, valamikori tanítványai, kollégái, rajongó tisztelői; hogyhogy nem látjuk már őt esténként a hangversenyeinken, nem csöng korán reggel a telefon, nincs, aki másnap kiértékelné előző esti produkciónkat, legújabb kompozíciónkat, nincs, akit felhívatnánk örömünkben-bánatunkban, sikerünket-kudarcunkat elmesélve, nincs, akihez rögtön beugorhatnánk frissen kiadott lemezünkkel, vagy azzal a könyvvel, amit most olvasunk… Többen már készültünk az újabb, általa szervezett kirándulásra és a nyári, elmaradhatatlan putnoki látogatásra…
A Tanár Úr 88 életéve alatt muzsikus-generációk sorát nevelte, tanította. Zeneszerzőként elsősorban a budapesti Bartók Konzervatórium komponistának készülő diákjait oktatta, akik közül sokan ma a magyar zenei élet kiválóságai. Vezető zeneszerzőink jelentős része az ő tanítványa volt, de kötelező tárgyi vagy vendéghallgatóként karmesterek, zongoristák, orgonisták, csembalisták, hegedűsök, karvezetők, elméleti muzsikosok – sőt egy hárfaművész is – koptatták a Konzi 17-es tantermének padjait.
Ha létezik ilyen, hogy „nagybetűs” TANÁR, akkor ő az volt. Tanár, aki számára a tanítás, a tudás átadása nem feladat, munka, hanem önzetlen, szívből jövő hivatás. És egy életen át tartó kapocs valamikori tanítványaival. Titok, hogy is csinálta ezt. Hogyan tudta a középiskolás növendékek számára még magától értetődő tekintélyt a később kollégává, neves művészekké érett volt tanítványok előtt megőrizni? Miért tartották még most is fontosnak véleményét, kritikáját nemzetközi szinten is befutott néhai diákjai?
Igen, sok titok övezte a Tanár Úr személyét.
Pedig nem zárkózott be, puritán, szerény életmódját sokan ismerhették. Az anyagi világ őt hidegen hagyta, nem halmozott fel földi javakat, de mégis végtelenül – gyakran a legegyszerűbb és legtermészetesebb szépségeknek örülve – boldog volt.
Földi pályája utolsó napjain még valamikori tanítványai koncertjét hallgatta Pesten. Pünkösd vasárnapján pedig – a róla készült fotó tanúsága szerint – a putnoki dombok övezte vadvirágos réten madárdallal töltekezve mosolygott, és talán már készült a nagy útra.
Csodálatos békességben, derűs szeretetben, egész életéhez méltóképpen érte a halál.
Egy Angyallal kevesebb lett most itt a Földön, de tudjuk, hogy a szívünkbe már régen beköltözött, s ezért ott mindig velünk marad.
Elek Szilvia
Illusztráció: In memoriam…
Ezek is érdekelhetik!
Kettős könyvbemutató (Meghívó) →
Kettős könyvbemutató (Meghívó) →
„Az ember, aki valamiért is tudott élni, nemcsak valamiből…” | Könyvbemutató | Meghívó →
