május 16th, 2024 |
0Győri László: KIS ARS POETICA (versek)*
*2024-ben az Artisjus Költészeti Irodalmi Díját Győri László kapta
Láncra vert eső c. kötetéért. Gratulálunk műhelyünk barátjának
az igen megérdemelt elismeréshez. (A szerkesztőség)
Ld. még: http://www.naputonline.hu/2024/04/18/lancra-vert-eso-levelfa-78/
KIS ARS POETICA
Fegyelem kell, mert anélkül
széthull a sok szó, szétgurul,
keresheted, merre készül
a gondolat, ha szertehull.
Figyelem kell, egyenesség,
a kusza úton megvakul
a szem, ízekre esel szét
magadnak láthatatlanul.
Szabadság is, a szabadság
a legnehezebb: az az új
hon, a puszta, hol a vadság
kötelező: ki öl, ki hull.
Képzelet: a gondolaté,
gondolat: a képzeleté,
ez az a két fémű szalag,
mely a hidegben-melegben
egymást feszíti, de szebben
valami jelet tehet-é
a képzelet s a gondolat.
ESTI REDŐNYÖZÉS
Le akartam ereszteni,
amikor lent, alul, a redőnyt.
A redőnyöm békebeli,
a léce még állja az időt.
Csak én nem állom eszerint,
egyre-másra elkalandozom,
az este a reggelbe vitt.
Most melyik szürkület van soron?
Le akartam ereszteni
este lévén, szűkre a redőnyt,
lent voltak már a lécei,
rogyadoztam az ablak előtt.
Elátkozott párhuzamok
örvényei! Még javulni fog?
Kitisztul még a zűrzavar?
Vagy marad a szörnyű állapot,
rángatok, s hiába rángatok?
Húz egyre másfelé a kar?
SZEZÁM, TÁRULJ!
Még alig éri föl a zárat,
de nyitni akarja már.
Nyílj, ajtó, nyiss, kilincs,
nyílj ki, óriási zár!
Rám néz, mintha könyörögne,
tekintete odavár,
az vetődik rá a csöndre,
az a néma szemsugár
kérlel: – Gyere, jöjj, segíts!
Az előle messze szökőt
karmolássza, a levegőt,
meg akarja fogni, rajta
kúszhasson magasra,
hogy az ajtót kinyithassa,
de fogódzó nélküli űr,
kicsúszik az ujja közül.
Az ujjait összecsukja,
a bűvös igét még nem tudja:
– Szezám, tárulj! – Csak kétéves.
Lesz még három, erőt érez,
elér zárat, ér kilincset,
nem is kell már, hogy segítsek.
Elestemben – el ne essem! –
nem érem el a kilincset,
a végtelen ajtó előtt
karmolászom a levegőt:
– Bűvös fiú, te segíts meg!
A KISFIÚ KÉRDEZ
– Milyen öregnek lenni? –
—–kérdi a kisfiú.
Mit lehet erre felelni,
—–ha szőlőd már aszú?
Ugyan mit fogsz felelni erre,
—–ha már így meglepett?
Lehajolsz hozzá térdepelve.
—–Felelj! De mit lehet,
hogy értse nyílódó eszével
—–a válaszodat?
Ne legyen bonyolult egészen,
—–se futó, mint a hab.
Meg tudja érteni könnyen,
—–ha már kérdezi,
ha már egy pillanatra töpreng
—–a majdnem ölbeli.
De csakugyan választ várt?
—–Vagy éppen csak úgy
feléd hajított egy labdát,
—–s a labda elgurult.
– És milyen gyereknek lenni?
—–– Jó! – Kapod a vitamint.
S elfut. És máris elfelejti,
—–hogy kérdezett valamit.
KÚTNÁL
Egy kislány babázott a kútnál,
itatgatta, mert szomjazott,
a baba nagy szemet meresztett,
aztán lecsukta, pillogott,
alvós baba volt, nyitva, csukva volt,
ha állva tartotta, kinyílt,
ha fekve, becsukta megint – – –
Nem akart inni a vödörből,
pedig a vödör tele volt,
most húzta fel a kútgödörből,
tekerte gyönge karral lassan
a kereket, hogy megitassa
a babát játékból, gyönyörből – – –
A baba hol nézett, hol aludt,
az eget nézte, vagy csak a falut,
makacskodott, makrancoskodott,
mindent akart, csak inni nem,
a kislány rángatta mérgesen,
igyál, szomjas vagy, kis bolond – – –
Iszol, vagy föl is út, le is út,
nem látod többet, hol a kút,
szomjazhatsz nekem, nem adok
inni ezután, buta rongy,
árokba doblak, rossz poronty,
megesznek a békák, hallod-e,
nem marad belőled semmi se,
úgy vigyázz, hogyha nem iszol,
kereshetsz, de nem leszek sehol,
ilyen babát én el nem ringatok.
Egy kisfiú ténfergett a kútnál,
a lánnyal csintalankodott,
úgy csinált, mint aki nyúlkál,
és nagyokat kacagott,
de rá se bojszintott a kislány.
A kisfiú elunta, a hitvány.
– Babázz csak mondta, hát babázz,
ha nem kell a papás-mamás,
ugorj a kútba, jó lakás,
jól takar, jól altat a kút,
jó dunyha, aki belebújt,
annak jó hideg, jó meleg.
És nagyot nevetett,
és mint aki mindent levetett,
az útra kifutott – – –
A kislány, megtorpant a kútnál,
nagyot sikoltott, jajgatott,
a babát eldobta, elfutott,
hazáig futott, zokogott:
– Kifutott – zokogta –, kifutott. – – –
Babázni én többet nem fogok.