Radnai István: transzcendens (versek)
•
transzcendens
járvány lepte el az álmodó réteket
meginogtak a házak jöttek a lázak
a hatalom haramiái éhesek
a mélyállam keze üt rajtunk gyalázat
csak a hit és alázat erkölcsi fölény
győzelmes karral-karddal aki ellenáll
véreső zuhatagban tart ernyőt fölém
nyakunkban a szent szűz képe óvó medál
csak a hit a mennyekből buzgó lángolón
a nyelveken szólókra áradó patak
mely tengerként mossa el mind a bitorlót
hiába hulló sunyi rakéták hadak
mit ránk szabadít ördögtől való érdek
velünk az isten imák érve tömérdek
télből szökik az év
levetette a tél a nagykabátot
elolvadt az égben maradt hó is
üzentek a tulipánfa virágok
ring február a szirma ovális
sietős a húsvét most van a böjtje
a fagy foga nevet az egészen
hosszabb volt a február s a holdtölte
helyet keres az illatos égen
a természetre figyelj teremtésre
hány nap is ontja fényét űr-sötétbe
mire egy célba ér s a természet
isten szavát egy percre megidézve
messzi tájra terüljön szét a béke
s a hívő lélekbe az ígéret
visszatérő változások
————(parafrázis Bera Irén versére)
a múlt köde lecsapódott most érzem
hiába őrizték a borókák
megvalósult álom a múló létem
megidézik a szúrós éjszakát
lebegtem és a változást sürgettem
borókák siratnak könnyek fátylán
az állandóság árnya leng felettem
a csalódás kemény s hideg márvány
a békés csend amit észre se vettem
a betondzsungel füstöl s dübörög
csak a feltámadásban bízhat lelkem
az ismeretlen kerít különös
szúrós a szag ha ajtómon kiléptem
félsz vibrál a szúrós tekintetében
Illusztráció: Mária-medalionnal
Ezek is érdekelhetik!
Halmai Tamás: Levelek a Miles Davis-kolostorból →
Búzás Huba: Haláltánc-etűd (versek) →
Turai Kamil: „ANGYALKÓDEX”, avagy XV-XVI. PINDAROSZI ÓDÁK →
