Tompa Zsófia: Szerzőkön átszűrt élet
•
Kovács katáng Ferenc Hány jó napból áll egy magyar emberöltő?
című interjúkötetéről (Orpheusz Kiadói Kft., 2024)
Személyes beszélgetésünkből tudom, hogy mielőtt interjút készít, Kovács katáng Ferenc hetekig a szerzőben él. Önkéntelenül írtam le ezt a szót: „szerző”, hiszen a hivatalos neve interjúalany. De maradok most a „szerzőnél”, ha már így idekéredzkedett. Sőt, nem is kéredzkedett, hanem jött.
Mert talán egy interjúnak is szerzője van, akár egy műnek. És nem csak alanya. Az interjú maga is alkotás. Képes túlmutatni önmagán.
Mielőtt interjút készít, Kovács katáng Ferenc hetekig a szerzőben él. Abban, akivel beszélgetni fog. Olvassa őt. Nézi őt. Hogy aztán mi: lássuk őt. És hogy rajta átszűrődve lássunk az életből, az emberből és Istenből is valami többet. És kapcsolódjunk hozzá.
Ebben a könyvben olykor a közös, szűkebb szülőföld vagy épp egy norvégiai találkozás, gyakran a hasonló lelki vagy szellemi identitás, máskor az alkotó- vagy pedagóguslét, megint máskor a puszta és tiszta emberi érdeklődés köti össze a szerzőt és beszélgetőtársát. És lám, ez a megfogalmazás is önkéntelen, mert miközben leírtam ezt a mondatot, szerzőként Kovács katáng Ferencre gondoltam.
Ezek szerint az interjú készítője is szerző. És valóban az. Hiszen figyelmének, átadottságának erőterében születik a szöveg. Kérdései jelölik ki a beszélgetés folyójának medrét. És hogy hány mellékágon kötődik végül az interjú a világ egészéhez. Mert ahogy a könyv hátlapszövegén áll: „a mindenkori beszélgetőpartner iránti tiszteletet, megbecsülést sugárzó” kérdések mögül „egy széles körben művelt alkotó portréja is kibontakozik, aki egy-egy gondolatcserét megelőzően (…) alanyainak munkásságát minden részletre kiterjedően” feltérképezi és „tágabb, univerzális kontextusban” vizsgálja.
Hány jó napból áll egy magyar emberöltő? Ebben a könyvben nem csupán a szerzők (az interjúalanyok) nevei, hanem a szerző (az interjúkészítő) által adott címek is olvasásra hívnak. Mi pedig a könyvet lapozgatva abba a beszélgetésbe léphetünk be, amelyik éppen akkor a leginkább megszólít. Akár a szerzőt a szerző. A beszélgetés erőterében pedig közelebb kerülhetünk egymáshoz, önmagunkhoz, Istenhez.
Talán az alábbi, válogatott töredékek által is.
„– Mivel indítsunk?
– Hány jó napból áll egy magyar emberöltő? – Annyiból, ahányban majdnem tökéletesen meg tud valaki oldani egy új elképzelést. Azért mondom, hogy majdnem, mert tökéletes az, aminek valami hibája van, csakhogy ez a hiba titok.”
(Fedettpályás véraláfutó, avagy: hány jó napból áll egy magyar emberöltő? Beszélgetés Bertalan Tivadarral*)
*
„Akit lefestünk, azt megszeretjük.”
(Szkok Iván szavai – részlet A Görgei-Golgota című beszélgetésből)
*
„– A fordítás nagy önfegyelmet, alázatosságot igényel. Művészet vagy iparosság?
– Számomra mindkettő.”
(Művészet és iparosság. Beszélgetés Zombory Klárával)
*
„– Mennyi lemondással jár gyerekkorban, de esetleg később, felnőttkorban is, hogy valakiből koncertező előadóművész válhasson?
– Azt hiszem, ha mindazt a rengeteg órát, amelyet gyakorlással töltöttem, töltök el, lemondásnak érezném, akkor nem lennék alkalmas erre a pályára.”
(Az átadás vágya. Beszélgetés Elek Szilviával)
*
„– Mennyit követel tőled, mennyit szakít ki belőled »A« vers?
– (…) a költészethez képest minden egyéb kitérő volt a pályámon. Mind mögött (és előtt!) ott állt a vers. Hogy ennek mi a lényege, erről talán ma már sejtelmeim is vannak. Tiszta költészet! Elkötelezett és szabad. Semmi köze holmi ideológiákhoz vagy »elefántcsonttornyokhoz«. A »tiszta költészet« nem »elefántcsont-költészet« tehát. A vers a schilleri ún. »anyagösztön« révén ezer szállal kötődik (kötődhet – kell is kötődnie!) korunk anyagi és szellemi valóságához. (…) A »tárgyiasságba oltott« fájdalmat (vagy örömet) elvállalom.”
(Casanova visszanéz. Beszélgetés Suhai Pállal)
*
„– Úgy tűnhet, hogy terápiának szánom a veled való beszélgetéseimet. Kibeszélem, kikérdezem magamból alkotói gondjaimat.
– (…) A két szélsőséget – a feltétel nélkül dicsérőt és a csak azért is kötözködőt – nem veszem figyelembe.”
(…az út végén vár a holnap. Beszélgetés Aknay Tiborral)
*
„– Hogy szelídíted rendbe egy-egy köteted írásait?
– Lélekjelenlét, rendezett, hűs fej, ámde ártatlan, lázas szív – tudatnál, észnél lenni: ontológiai, felelős alapvetés. Minden egyes könyvemnél másként történt a rendezés, de előre megvontam életterüket. Elejüket, végüket. (…) Hagytam, hozzanak bármit. Kész Mengyelejev-táblázat: idővel minden elem, elemi érzékelés helyére kerül. Mondjuk úgy, a tekintet sugarát hol ide, hol oda vetve, szikrázóra söpörtem egy égre nyílt udvart újra és újra.”
(Ma megszületett bennem az ég. Beszélgetés Hegyi Botos Attilával)
*
„– manapság mekkora az érdeklődés a kortárs képzőművészet iránt?
– A kortárs kiállítások látogatottsága miatt nem aggódnék: annyi, amennyi, és olyan, amilyen. Nincs baj. (…) A gond inkább az elmélyüléssel, az értékeléssel, a választással, a tartós figyelemmel, az átéléssel, az analízissel, a kommunikációval, a gondolatcserével van, mert a digitalizált információáradat özönvízkorszakát éljük.”
(„…óriásbajuszú ceremóniamester” Beszélgetés Novotny Tihamérral)
*
„Igyekeztem olyan alap élethelyzeteket találni, amelyek háborús körülmények között valóban élesebben látszódnak.”
(„Az ember nem arra született, hogy legyőzzék…” Beszélgetés Kötter Tamással)
*
„– Lezártnak tekinted a Szentek című sorozatod, vagy várhatók még újabb alkotások?”
– Nem mondanám, hogy lezártnak tekintem, mert ezek a témák belülről fakadnak, s akár a korpuszaim, Jézus-fejeim, megjelennek időnként műveimen, ez nem mindig tudatos döntés a részemről.”
(Bennem élénken él Kós Károly műve, Az országépítő… Beszélgetés Aknay Jánossal)
*
„– …a megismerés, az újjágondolás, az átadás vágya milyen arányban tölti be napjait?
– Mint aki nemcsak a külső megismerés, a tudás, hanem a belső felfedezése, a megélés felé is fordul, igénylem az elvonulást. Ugyanakkor igyekszem közösségben gondolkodni.”
(„a nagymama / mintának tervezhetne engem / falvédőre”. Beszélgetés Domokos Johannával)
*
„Futóhomokról, nyíri szellőkről, parcellákat elválasztó akácsorokról, nyírfák kitűzte földes utakról, hófödte csendről egyformán álmodunk.”
(Kovács katáng Ferenc szavai Miska Jánossal közös gyökereikről – részlet a Verőfény az esőben című beszélgetésből)
*
„A népéletről korábban a széplelkek szerettek beszélni a maguk édeskés hangján. Ne hazudjunk! Ezek bizony kérges kezű, elnyűtt emberek. (…) Kecskemét határában egy zöldségkertész kezét fényképeztem le: csupa barázda, akár a felszántott anyaföld. A műfaj alapvetően puritán, hiszen egy technikai művelet. »Alaptermészete«, hogy igazat beszél. (…) Érdekes, hogy a filmkamera nem vonzott, mert hamar felismertem, hogy a fotó tömörebb. Egy-egy fotó – akár egy tőmondat.”
(Kunkovács László szavai – részlet az Engem a földszintes Magyarország érdekel című beszélgetésből)
*
„– Minek köszönhető a magyar tudósok sikere? Képes-e egy ilyen kis ország tartani a tempót ebben az óriási rohanásban?
– Magyarországon több mint száz éve igen nagy hagyománya van a matematikai tehetséggondozásnak. (…) Úgy gondolom, matematikai tehetség a világon bárhol születhet és születik is. A nagy különböség az, hogy hol milyen esélye van arra, hogy ne vesszen el.”
(Lehet, hogy érdemes volna a Ki miben tudós? televíziós versenyeket is újraindítani. Beszélgetés Lovász Lászlóval)
*
„– Feltárnád előttünk a megtapasztalt kodályi világot?
– Ez egy Tündérkert! Tanár és diák együtt megy. Pedagógus nem vágyhat többre. És mindezt körbelengi egy nagy titok, a kölcsönös tisztelet. Ha még ma PC nyelven leírható, akár megkövezés vagy végleges kirekesztés terhe mellett is: a szeretet. Nem tudom, a mai tanárképzésben esik-e erről egyetlen szó is.”
(Hát menjünk együtt… Beszélgetés Szabó Dénessel)
*
„– Nem tűnhet-e úgy, hogy (…) kiválogatják, lefölözik a diákok legjavát?
– Mit jelent a legjava? Értelmi képességet? Magas értelmi intelligenciát? Érzelmi intelligenciát? Az iskolák általában azt tartják eredménynek, ha a gyermekeik »okosak«: versenyeket nyernek, és aztán nyolcadik után a legjobb gimnáziumokba mennek tovább. Mi a jövő kovászait szeretnénk nevelni. Olyan gyerekeket, akik felnőttként családjuk, nemzetük, egyházuk összetartói, közösségformálói lesznek. Identitás- és személyiségfejlesztés a fő célunk. Mindezek eredményeként persze a tőlünk kikerülő gyermekek jó középiskolákba mennek tovább. De ez nem cél, hanem a cél hozadéka.”
(A jövő kovászai. Beszélgetés Horváth Szilárddal)
*
„– Van ars poeticád?
– Ars poeticának talán három szó felelne meg: elfogadás, szeretet, munka. Ezekkel le lehet élni egy jó életet.”
(Az élet fordulatokat hoz. Beszélgetés Bencsik Gáborral)
*
„– Van-e remény arra, hogy a Mária-kultusz léleképítő hatására újrateremtsük lerombolt (külső és belső) katedrálisainkat?
– Mindig van remény. Csak nem szabad belefáradni a várakozásba.”
(„…az embernek az érték- és erény-világgal belülről kell azonosulnia”. Beszélgetés G. Komoróczy Emőkével)
*
„– Te miből meríted az erődet?
– Hálásan köszönöm ezt a kérdésedet is! Mert így alkalmam lehet elmondani, hogy bennem valóban személyesen átélt hitté lényegült, amit élet-ajándékként a sorstól és szüleimtől, nevelőimtől, elődeimtől, környezetemtől kaptam. A szülőföldtől, az anyaföldtől, a hazától. Ez adta a legfőbb erőt: a hit. A vallásos hit és az emberi kultúrába vetett hit. (…) Nem szabad kisebbrendűségi érzéssel szégyenkezni semmilyen körülmények között sem a földi hierarchiában betöltött helyünk miatt: mert a szolgálat, az alázat s a kultúra örök igazsága felemel és megnemesít. Ahogyan Ravasz László fejtegette: a világban a rossz dolgok uralkodnak, a jó dolgok szolgálnak.”
(„Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget” (Jel. 14:7). Beszélgetés Bertha Zoltánnal)
*
„Egész életemben ahhoz szoktam hozzá, hogy az ember vagy fizetett munkáját végzi, vagy szabadidejében juttatás nélkül szolgál. Az előbbit az életben maradásért, az utóbbit a fennebbvalóért. E kötetbe gyűjtött beszélgetések is az utóbbi jegyében születtek – az igazi szolgálat reményében.”
(Részlet a kötet utolsó „beszélgetéséből” – Kovács katáng Ferenc: Curriculum vitae)
*A kötetben szereplők egyharmadával készült beszélgetés a naputonline.hu felületén kibővített tartalommal jelent meg:
Babics Imre, Bertha Zoltán, Bertalan Tivadar, Cakó Ferenc, Dévai Nagy Kamilla, Domokos Johanna, Elek Szilvia, G. Komoróczy Emőke, Halmai Tamás, Hegyi Botos Attila, Hoppál-Kovács Edit, Karsai János, Kunkovács László, Novotny Tihamér, Tömöry Márta, Toót-Holló Tamás, Suhai Pál, Szkok Iván, Szondi György, Wehner Tibor, Zalán Tibor. (A szerkesztő megj.)
Illusztráció: kötetméltató
Ezek is érdekelhetik!
Lajtos Nóra: Tunikák alatt s felett a szépség →
Németh Léna: A szelek fogságában →
Turai Kamil: Már hazai lépcsőket járván →
