Benyó Tamás: Jelenkor
•
Ma
gyászba borulnak az éhes utcák
a boltos portékája mit sem ér
szívünkbe mar az önhitt felesleg
száműzzük hitünket a vérünkért
Itt
az alany megcsalja az állítmányt
újra életre kel a cenzúra
messzire repít az ősi hajlam
utoljára üt delet az óra
Ott
tálcán kínálják az illúziót
tudatára ébred a holt tenger
süket fülekkel verik a taktust
önként vonul fogságba az ember
Minket
boldogít, ha ok nélkül méltatnak
zokszó híján álljuk az ütleget
aurában mérjük a géniuszt
tort ülünk az eleven föld felett
Bennünk
a tegnap a holnappal összeforr
nincs különbség fent és a lent között
térdig gázolunk az akarásban
fele-barátunkból vonunk gyököt
Avagy
kiköhögjük memoárjainkat
kénytelen feszülve a kanapén
mígnem önhitten magába fordul
s megcsömörlik a közvélemény
Illusztráció: J. Sangsorn
Ezek is érdekelhetik!
Juhász Anikó: Halálod helye, Attila (versek)* →
Dóczi Székely Gábor: Ima világunkért →
Csontos Márta: Leltár… kipipálva (versek) →
