Pataki Edit: Elölről az egészet
•
Hogy van, Erzsikém? Már nagyon vártam, hogy egy kicsit elbeszélgessünk.
Mi egyre rosszabbul. Már nem tudok vele mit kezdeni. Meghaladja az én erőmet – ekkora testet forgatni, mosogatni. Ha bevitetem, egy héten belül hazakönyörgi magát.
A karom most volt eltörve, éppen meggyógyult, pihentetnem kellene, de nézze, milyen dagadt most is a megerőltetéstől. Kínszenvedés minden csavarás. Az ujjaimat csontig rágta a mosópor. A múltkor a gép is tönkrement, az is a végét járja, nehezen javítható.
A lépcsőn csúsztam meg a sok vizes ruhával, bal kezem nekivágtam a vaskorlátnak. Ő addig bent lehetett a klinikán, míg fent volt a gipsz. Rendes a professzor úr, mellém állt, bent tartotta.
Itt vagyok bezárva egy élőhalott mellett. Tíz percre se szaladhatok le a kenyérért, már cirkuszol. Akkor szökök le, mikor megszunnyad, de arra is felneszel, hogy egyedül van.
Naponta legkevesebb négyszer cserélem az ágyneműt. Most egy kicsit könnyebb, mert gyorsabban megszárad, hogy megfújja a szél. Aláterítem a nejlont is, azt is váltom, hogy az ágybetétet ne érje a mocsok.
Azt mondja, nem veszi észre, mikor rájön a szükség, de azt mindig megérzi, mikor aláment. A nedvességet még megérzi. Most még utána mindig felkel, most még ki tud menni is, de mi lesz velem, ha fel se tud kelni? Nézze meg, rá van írva, hogy nem sok ideje van. Csak hetei vannak hátra. Talán hetei vannak még.
Olyan gyámoltalan lett már, mintha a kisgyerekem lenne, csak a pelenka nagyobb. Szívesen elhúzgálom én, még bírom, még elhúzgálom. Ha elmegy, akkor mi marad belőlem?
Mikor megismerkedtünk, gondoltam én rá, hogy sok ez a huszonegy év korkülönbség, hogy emberi tapasztalat szerint ő megy el előbb. Az első feleségét ő temette el, később a negyvenkét éves fiát is, mikor már együtt voltunk.
Dehogy adnám én elfekvőbe, idegenekre nem bízhatom!
Hallja? Mozgolódik. Lehet, hogy megint baj van.
Mikor megneszeli, hogy a vendég búcsúzni kezd, kijön. Rám szól:
– Panaszkodsz? De akkor mondd el elölről az egészet!
De hát az eleje tényleg az volt, majdnem ötven évvel ezelőtt, hogy holtomiglan-holtodiglan.
(1975)
Illusztráció: V. Maximov
Ezek is érdekelhetik!
Fodor Miklós: Képes vagy! →
Szabó Aida (Jampa drolma): Vörös láng a fákon (vers), A kamaszszoba álma (próza) →
Virginia Sol: Lélekkapcsok →
