Kiss Panna: Teliholdba fulladva
•
Mindig azt mondom az embereknek, hogy ne nézzenek le soha a tó mélyére. Ilyenkor általában megkérdezik, hogy mégis miért? Ki vagyok én, hogy megmondjam nekik, hogy mit csináljanak? A legtöbbször már csak azért is az ellenkezőjét teszik. Azt nem tudom, hogy mire számítanak. Talán óriás polipokra, akik alig várják, hogy megegyék őket? Vagy szörnyekre, akik kitépik a szívüket? Szirénekre, akik elrabolják őket és örökké lent tartják őket a víz legmélyén? A mendemondákból, amik a falubeliek között terjednek, ilyesmikre tudok következtetni. Persze nekem senki nem akar hinni nekem, de nem hiszem, hogy szükségem lenne a bizalmukra. Haszontalan emberek. Lehet az lenne a legjobb megoldás, ha elmesélném nekik, milyen következményekkel járt az, hogy (akaratlanul ugyan) lenéztem a tó mélyére. Drága férjemnek köszönhetem ezt is, ha lenne lehetőségem megmondanám neki, hogy mennyire kedves volt tőle, hogy kilökött a házassági évfordulónkon a csónakból. Kár, hogy megöltem.
Én és Nyx a tó körüli ösvényen sétálunk. Nem olyan rég költözött le a faluba, egy nőtlen, fiatal férfi, akivel a vásáron találkoztunk pár héttel ezelőtt. Nem túl szolidan kezdett el nekem udvarolni, annak ellenére, hogy egy hat évvel idősebb özvegy nő vagyok. Nem tudom mire számít, talán pénzre, vagy nagy telkekre, esetleg valami hatalmas hozományra, de sajnos nekem egyik sincs. Azonban nincs kedvem felvilágosítani az igazságról, így legalább egyszerűbb lesz megtennem azt, amit megakarok. Ujjaink majdnem összeérnek sétálás közben, a keskeny út miatt kénytelen vagyok közel lenni hozzá. Arról beszél, hogy épít egy új istállót a telke hátsó részében, én pedig úgy bólogatok, mint aki teljesen tisztába van azzal, hogy hogyan kell ilyen dolgokat csinálni.
– Biztos vagyok benne, hogy sikerül fog – mondom mosolyogva. Arcát felém fordítja, szemei a mosolygástól egy csíkká húzódnak össze. Barna loknis haját a szél az arcába fújja ezért minden másodpercben megpróbálja a füle mögé tűrni a haját, sikertelenül. Kedves arca van, igaz egy kicsit gyerekes még.
– Gyere, menjünk közelebb a vízhez – mondja, kezét pedig rögtön felajánlja, nehogy elessek az enyhén párás domboldalon. Elég későre járt már, biztos vagyok benne, hogy a faluban mindenki erről fog beszélni holnap, ha valahogyan kiderül. Nem túl tisztességes dolog ilyen késői órákban egyedül kettesben lenni egy férfival. Elvileg gondoskodtam arról, hogy ne szerezzen tudomást senki a Nyxxel való találkozónkról, elmondása szerint ő sem szólt senkinek.
Nyx karjába kapaszkodva sikerül szinte a víz pereméhez érnünk. A tó sötétzöld mohaként áramlik felém, jólesően felsóhajtanék ettől az érzéstől, de elég furcsa lenne, emiatt inkább nem teszem. A tó körül lévő fák ágai felém hajolva köszöntenek, kezemet végig simítom az egyik hozzám közel eső fűzfa ágán.
– Hallottál már a tó legendájáról? – kérdezem tőle. Látom, hogy barna szemével engem néz, én ennek ellenére nem nézek el a tóról. Szinte forr a víz az izgalomtól, alig várja, hogy végre valaki végigsimítson rajta.
– Még nem. Miért történt itt valami?
– Nem tudni biztosan, de a helyiek szerint el lett átkozva a tó. Elmeséljem?
Nem válaszol csak bólint, én pedig belekezdek a mesémbe.
– Élt itt egy elég gazdag pár, Mr. és Mrs. Wise, akinek rengeteg birtoka volt a környéken. Kedvesek voltak mindketten, mindig nagylelkűen segítettek a falu lakóinak. Pénzt adományoztak, a gyerekeknek ennivalót hordtak, mindig segítkeztek mindenfajta esemény rendezésében. Nem idevalósiak voltak, máshol nőttek fel, de annyira imádták itt őket, hogy eszükbe sem jutott elköltözni innen. A birtokokon volt ez a tó is, ennek ellenére megengedték mindenki számára, hogy ide látogassanak, csónakázzanak vagy egyszerűen csak sétáljanak itt. A környező falvakban elkezdett terjengeni az a szóbeszéd, hogy az emberek közé boszorkányok szivárogtak be. Természetesen ebbe a faluba is eljutott a hír. Minden olyan nőt, aki gyógynövényekkel foglalkozott, esetleg jóslással vagy bármilyen hasonló dologgal, átkozottnak hittek. A legtöbb helyen ezeket a nőket máglyára vetve elégették, hogy nehogy kárt tegyenek valakiben. Nemsokára itt is látni vélték a boszorkányokat. Itt a nők lábára kötöttek köveket és bedobták őket a tóba, hogy soha többé ne tudják szárazföldre tenni a lábukat. A pár, akié ez a tó volt, nem igazán akart ebbe beleegyezni, de nem volt más választásuk, engedtek az itt lakók nyomásának. Naponta több tucat nőt löktek bele a tóba, néha szinte oktalanul. Egy kevés bizonyíték is elég volt, később már azokat is boszorkányoknak hitték, akiknek egy kicsit más alakú anyajegyük volt.
Elvileg Mr. Wise elkezdett furcsán viselkedni. Kevesebbet jelent meg a feleségével, ami nagyon szokatlan volt, hiszen mindig mindenhová együtt mentek. Aztán az egyik jó barátjának egy alkalommal azt mondta, hogy a felesége szerinte boszorkány. Gyógynövényeket kezdett el a kertjük hátsó részében növeszteni és egyre több időt tölt kint az erdőben, mint vele. Hallotta ahogyan valakivel beszélget, annak ellenére, hogy senki nem volt a közelében. Mr. Wise eltervezte, hogy a felségét belöki a vízbe, nehogy valakit elátkozzon.
Azonban valami olyan történt, ami eddig soha. Mikor Mrs. Wise a vízbe esett, nagyon gyorsan kezdett el süllyedni a rengeteg kő miatt, amit a kezére kötött a férje. Mr. Wise elkezdett evezni, hogy minél hamarabb kiérjen a partra, amikor a tó óriási hullámokat kezdett el csapdosni. A víz sötétzöld lett, éppen olyan színű, mint amilyen ruhát viselt Mrs. Wise. Majd hirtelen az asszony kiemelkedett a vízből. A vízen állt, lassan közeledett a férje felé, aki ijedtében elfelejtett még evezni is. Mrs. Wise a kezével irányította a tóban lévő vizet és közben egy átkot szórt a tóra: „Mikor bárki lenéz a tó mélyére, legsötétebb titkait látja. Aki erőszakkal lett lehúzva, az örökre ott is marad. Kinek lelke édes, mint a friss harmat, az megbocsátást kap. Minden férfi bűnös és az is marad, amelyik férfi itt megfullad, örök gyötrődés sújtja.”
Ezután Mrs. Wise a kezét a levegőbe emelve a vizet a férje felé zúdította, majd a tó örökre elnyelte a testét. Elvileg Mrs. Wise a mai napig itt él a faluban, boszorkányként kísérti a tavat és minden telihold alkalmával megöl egy férfit. A vízbe folytja őket. – Nyx csak áll, gyorsan pislogva próbálja felfogni, amit mondtam. A tavat bámulja, ami szelíden pislog ránk, egyelőre.
Nyx annyit felel, hogy ez az egész úgysem igaz. Boszorkányok nem léteznek, az emberek csak egy okot akarnak találni az öldöklésre. Teljesen ránk sötétedett. A fák takarásában látszik a telihold hívogató fénye. Nyx fél, látom a szemében. Ha nem fulladt volna meg a szívem, akkor azt mondanám, hogy sajnálom feláldozni őt.
– Tudod milyen éjszaka van most Nyx? – kérdezem. Mikor megrázza a fejét, folytatom. –Telihold van.
Kesztyűs kezemet felemelem, majd a vizet közelebb hívva hagyom a tónak, hogy örökké magába zárja Nyx lelkét.
Kiss Panna a 2023-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: fd. A. Stiop-fotó
Ezek is érdekelhetik!
Csanda Mária: Négydimenziós történetek →
Tárnok Attila: Korai exitus →
Derzsy-Ben Ond: PONTOS MÉRETEIM. Verses poszttraumák* →
