Hegedűs Gyöngyi: román csarnok
íme, a világ őt követi!
(Jn. 12:19)
a román csarnok kapujának egyetlen íve látszik.
ahogy a visszhangos beszédből is csak egyetlen
ív. és az nem a szavak értelme. az előttem ülő lány
fülbevalója egy fa áttört lombja. a némára állított te-
lefonnal egy képet nézek egybe. a csarnok visszhang
vizében, mint tarkólövés terjed. egy kép hangsávon. a
lány sziklacsontja beleremeg. hátrafordul. nyugtázza,
még él. ugyan nem érti, hogy lehet. de többé nem csapong
figyelemért. a szétszálazott lét és nemlét egybenyálazva
csapódik ki az üvegtest homályában. a mozgás egyetlen formája.
idézhetetlen felütés. sosem hívjuk meg, mégis az egyetlen, aki biztos,
hogy eljön. kétféle tekintete keresi egymást. nézése sem lök a látható
tartományba. maradhatok ott, ahol az idő még nem kiterjedés, hanem
kiterjesztés. idézhetetlen felütés. egy lomb rorschach-tesztje. kék,
mint egy nem bomló bevérzés. valamire emlékeztet, ami
felidézhetetlen ütés. minek is mentél neki? ha sosem jöttél
Hollán Sándor: A forma érzékelésének kibontakozása a fény és ritmusa felé. A Táncoló tölgy I. (akril, papír, 2017) © Szépművészeti Múzeum
Illusztráció: Hollán S.
Ezek is érdekelhetik!
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
Hegedűs Gyöngyi: Kvantumseb →
