Mondd meg nékem, merre találom…

Vers tr2

március 20th, 2024 |

0

Antal Attila: Panaszló ének (versek)

Trubadúr nyári esőben

Gyöngyöd pereg tenyerembe
nevetésed hallom
láthatatlan rácsok között
vívom érted harcom
felhőlovak dobrokolnak
láz égeti ingem
volt nyarak vitorlaröpte
vinne messze innen
hajtanám a Göncölszekért
álmomban és ébren
csak hogy arcodnak mielőbb
közelébe érjen
járnék érted rozsdaerdőt
kő-lapumezőket
mocsarakat hol ölt kékes
lángnyelvet a tőzeg
ringnék tengeren félelmek
hánykolódó árján
medúzák derengő fénye
lepné recehártyám

 

Városszél

Párafüstös tó: mocsármaradék
Partján kerített játékudvar
ülök poros-zöld szögletén
köröttem alkonyba oldódik
hinta műanyaglapát
homoksütemény
Az előtüremkedő este a környék
szúnyogsírásos múltját
szabadítja rám
Holdarcú megesett lányok
testét emészti
iszappá az ingovány
Pisztolypárbaj elmosódott
képei sodródnak szemem előtt
Vér- s bomlásszag indái
kússzák be a levegőt
És szólít húz szirupos mélybe
valami tűrőképességemet
meghaladó erő
Burkolózom előle
még ősibb időbe
Ringatnak történelem előtti fények
míg a mocsári nyárfák
ezüst suhogása
élettel-halállal megbékéltet

 

Láttál-e már

csillagszirmon harmatot
sárba veszett víg napot
gémet sugár-szárnyakon
szárnyat ahogy megragyog
szemek mélyén lélek-sebet
folyón tutajozó hegyet
koponyán kelt pára-múltat
kort mi kísért s ellebeg
fagyon lángzó berkenyét
rettegést lápon futni szét
szalagokkal ékes nyírfát
vetni betonra szívét
asszony-ajkakon eredt
mézes mosolyt mérgeket
kés-ívű szemöldököt mi
sebez s mégis kell neked
ködbe vesző szekérnyomok
tócsáin halódó Napot
új utakra rejtegetett
régi vándorcsillagot
időt átfuvalló szelet
mi megérint s elfeled
sziklát mely ismer és mégis
jól ellesz majd nélküled?

 

Vénséget panaszló ének

(székely népdalok nyomán)
Csontjaimat marja-rágja
elmúlt idők fáradsága
Nap nevelte reményeim
zárva a Hold udvarába
kutam tükre sárba sorvadt
nem téríti vissza szómat
ha mi fénye fel-felpillog
szeme varangynak kígyónak
fülemben légydünnögés ül
kedvem verdes szárnya nélkül
ajkam ebhangon vonyító
szelek hidegébe kékül
megavult az élet bennem
tengek-lengek szerelmetlen
hűlő szívem gyászba csámpál
fekete földdé kell lennem –
ború néz a vén szeméből
míg kipusztul mindenéből
s ha nyög – böjtben erdei ág –
ügyet se vet rá a világ

 

 

Illusztráció: Hangszerrel esőben (átdolg. S. E. Oppenheim-részlet)


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás