Antal Anikó Zsuzsanna: Kékfestő
A »Kékfestő« levelei hosszú évtizedeken át egy sárga táskában lapultak egy szekrény mélyén. Még a halála előtt adta át nekem ezeket nagyanyám. Akkor, gimnazistaként, hirtelen nem is tudtam, hogy mihez kezdjek velük. Később aztán úgy hozta az élet, hogy velem jöttek az óceánon túlra. Így utazott velem nagyanyám szívének egy darabja, a paradoxon pedig az, hogy ő valójában soha nem jutott el távoli országokba, csak az álmaiban és könyveket olvasva utazott.
Az egész „hagyaték” 13 korrespondenciát ölel föl és ebből a leghosszabb levelezés a nagyszüleimé, pontosabban nagyapámé, aki szinte minden nap írt pár sort nagyanyámnak az egyetemről, a későbbiekben pedig a frontról is. Mondhatni, hogy ezek „naplólevelek”, melyekből megtudhatjuk, milyen volt egyetemistának, joghallgatónak és pályakezdő tanítónak lenni a II. világháború árnyékában Kolozsvárott, Szatmárnémetiben és Nyíregyháza környékén.
(3.) Kedves Zsuzsánna!
Szatmárnémeti, 1943. VI. 22.
Szerencsésen, minden baj nélkül haza érkeztem este 9 órára. Útközben találkoztam egy barátommal, akivel elbeszélgettem egy jó negyedórát. Megkíséreltem a fütyörészést az úton, de mindig azon vettem észre magam, hogy hallgatok és az eszem és a gondolataim ott jártak folyton abban a faluban, amelyről azt szeretném, ha itt lenne vagy két lépésre csak Szatmártól s akkor minden délután meglátogathatnám Magát.
Az éjjel nem tudtam aludni. A vízzel tele töltött pohárral kapcsolatban voltak gondolataim s nem hagytak nyugodni. Ma reggel hazaszállítottam a kerékpárt. Nem volt semmi baj. Még az illetőnek az édesapja nyugtalankodott, nehogy valami baj történjék velem, mivel az első kerék tengelyével baj volt. Azután Anikónak az ügyeit intéztem el s a tanítók Házából pedig átmentem Lacihoz. Akkor hozta a postás a leveleket. Megkapta a Maga üdvözletét is.
A bélyeget is szerencsésen le tudtuk szedni. Köszönöm szépen, a bélyeg alatti üdvözletét. Jött Magának egy pár darab lap a frontról is. A legfelsőt véletlenül majdnem elolvastam. Ha jól emlékszem, olyan 3 drb. jött.
Utána rögtön el is jöttem Laciéktól s vettem én is levélpapírt. Azt hiszem, hasonlít a Magáéra, nem? A levélírással sietek, mert még beteg katona barátomnak is akarok írni egy pár sort. Bocsánatot is kérek csúnya, s gyorsan írt soraimért. Kolozsvárra még nem tudom, mikor megyek. Eddig még nem jött semmi. Azt hiszem, vasárnapra kell ott lennem, de legjobb lenne másfelé menni.
Kérte, hogy küldjek egy pár társas képet, amelyen többen vagyunk ismerősök. Itt küldöm a kicsinyített érettségi képeinket. Ezen mindenkit meg fog találni, akit akar. Vagyunk ezen a képen elegen okosak és buták, szépek és csúnyák. Akartam magamról egy pár apró képet is küldeni, különben azokon is többen vagyunk, de attól félek, hogy nem fog tetszeni Magának és még visszaküldené.
Bocsásson meg, de levelemet be kell fejezzem, mivel Lacival találkát beszéltünk meg fél 3-kor s most pont 2 óra. Ugyanis a strandra megyünk mivel az idő nagyon jó és szép, meleg van.
Anyukájának kézcsókomat küldöm, Apukájának pedig gyógyulást kívánok.
Szeretettel üdvözlöm: Feri
U.i.: Legközelebb többet írok és sorvezetővel, mivel most elég görbék a sorok.
(12.) Szeretett kis Zsuzsannám!
Szatmárnémeti, 1943. IX. 4.
Itt ülök a nyomdában s innen írom levelemet. Később majd rátérek arra, hogy minek a nyomdában írok és nem otthon. Igaz, hogy nem így kellett volna kezdenem levelemet s nem ilyet kellene írnom, de nem akarom ugyanazokat a szavakat és mondatokat írni, amik már több levélben érkeztek Neked Édesapád elvesztése alkalmából. Ott voltam és Veled együtt osztoztam a fájdalomban. Azért ne haragudj meg rám , ha igen röviden emlékezem meg édesapádról, de nem akarlak szomorítani, hanem inkább jó kedvet akarok szerezni Neked levelemmel.
A vonatra az állomáson nem sokat kellett várnom. Egy órára már Szatmáron voltam. Az állomáson találkoztam Pista bátyámmal. Ő már hazafelé készülődött. Itthon ismét hangoztatta anyukának, hogy a biciklit többet nem kapom meg stb. Tudod, anyuka sok mindent kivett a beszédjéből. Így mivel fogok átbiciklizni a töltésen Gyügyére?
Hazafelé menet bementem a nyomdába. Apuka azzal fogadott, hogy hála az Istennek, hogy megjöttél, mert pont lekvár főzés van otthon s így lesz, aki kikavarja a lekvárt. Rögtön azt kérdeztem, hogy Lajoska hazajött? Ma reggel, felelt apuka. Már azt hittük, mondta anyuka szomorúan, hogy a héten haza sem jösztök.
Még az állomásról jövet beadtam a filmet s vettem is egy új tekercset, meg egy fémhengert. A nyomdában Imrétől rögtön a levélpapír és a monogram iránt érdeklődtem. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy gyászlevélpapírra nem szoktak monogramot tenni s eddig nem is csináltak ilyet a nyomdában. Úgy-e ezért nem leszel szomorú?
A városba fölfelé jövet beadtam az Anyukád kabátját festeni, s meg akartam azt is írni, hogy mennyibe kerül s mikorra lesz kész, továbbá pedig a levelemet talán hamarább kapod meg mint a csomagot. A kabát szerdára lesz kész, és 16 P 40 fillérbe kerül. Drága talán? Hájtájer mennyiért festette volna meg? Talán olcsóbban? Ha kész, tegyem postára, vagy vigyem át biciklivel?
Na, de folytatom levelem a napi eseményekkel tovább. Anyuka nem haragudott egy cseppet sem, csak az ebédnél ragadt bele a hajamba tréfásan s megkérdezte, hogy legalább Te is megcibáltad-e a hajamat. Meg, feleltem. Jól tette Zsuzsika, kacagta anyuka, bárcsak láttam volna!
Ebéd után kezembe adták a kavaró nyelét, amit addig a legkisebbik öcsém pártfogolt, s egészen este 7 óráig kavargattam a ciberét egyedül. Közben persze valahol járt az eszem, elábrándoztam összevissza s egy párszor bizony a kavaró nyelét is kiejtettem a kezemből. Akkor aztán kapkodtam volna utána ijedten, mert kikaptam volna, ha odaégett volna az üstben a cibere. Estére felváltottak Lajoskáék a kavarásban. Lefeküdtem aludni, de bizony 2 órakor már keltettek, mert már bizony akkor mind nehezebb és nehezebb lett a kavarás. Kavargattuk a ciberét felváltva reggel 5 óráig. Akkor aztán lefeküdtem, de reggel 8-kor szörnyű álmosan ébredtem. Felöltöztem, s a postára mentem, ahol az indexemet adtam fel Kolozsvárra. Utána hova mentem el, na, képzeld? A fényképészhez. Aszódi mamához. Pedig azon gondolkoztam, hogy nem megyek ma el a fényképészhez, mert nagyon álmos képem van, de mert megígértem Neked, hát elmentem. Nagyon kíváncsi vagyok hogyan sikerült.
Kedden megnézhetem. Csütörtökre meglesz.
Most hirtelen megakadtam a levélírásban s nem tudtam mivel folytatni. De most előjött egyvalami. Anyukáéknak mondtam, hogy Fehérgyarmaton találkoztam a házi néninkkel az utcán, mikor veled együtt jöttünk a főszolgabírói hivatalból, na majd írd meg, hogy a Bedő néni mit mondott, milyen véleménnyel van rólam. Igen gyakran észrevettem, hogy vizsgálgatott a szemeivel.
Bocsáss meg, hogy ilyen összevissza írtam ezt a levelet. Belekaptam ide is meg oda is. Leveledet nagyon várva szeretettel ölellek és csókollak: Feri
(19.) Drága kis Zsuzsánnám!
Kolozsvár, 1943. október 9.
Sokat de nagyon sokat akarok most írni Neked, azért kezdem annyira fent a sorokat s azért fogok írni apró betűkkel. Erre a papírra már jól írok, nem mint a másikra, amelyen csak akkor vettem észre a hibát, mikor fordítani akartam a másik oldalra. Veszem a dolgokat sorba és olvasd majd türelemmel, figyelmesen.
Csütörtökön este írtam Neked az aznapi leveledre választ, és már nem akartam lezárni. Majd reggel, mondtam magamban. De azért lezártam és a bélyeget is ráragasztottam. Pedig éjjel már megbántam, hogy lezártam a levelet, mert még reggel a megszólításod fölé megírhattam volna egy pár szóban azt a fontos eseményt, ami történt velünk. Most azonban leírom neked részletesen. Csütörtökön este villanyoltás után, már ugyan félig aludva kinyitottam a hozzám legközelebb eső ablakot, mivel a többiek befüstölték cigivel a szobát. A friss levegőn – az ablakon beragyogó csillagokat nézve,- kiválasztottam a legfényesebbet, s terád gondoltam, így csakhamar el is aludtam. 11 óra lehetett. Valamit álmodtam, de nem tudom mit, csak felébredtem és nagyon de nagyon nyugtalanul éreztem magam. Úgy 10 perc múlva újra elaludtam, ugyan nem sokáig, mert a légvédelmi szirénák felébresztettek. Azonnal ébresztettem a többieket is, de alig bírtam beléjük életet verni. Hamarjában felöltöztünk s levonultunk a légvédelmi pincébe. Én nem mentem be a mi karszárnyunknak kijelölt pincehelyiségbe, hanem többen a pincefolyosó ablakánál állva néztük a légvédelmi ütegek tűzijátékát. Vagy 20 percig állandóan lőtték az idegen gépeket amelyek három hullámban repültek el Kolozsvár felett. A gépek nagy magasságban repültek és bombát nem dobtak le egyet sem. Pénteken az újságok is írták a légiriadót, de a gépek nemzetiségét nem tudták megállapítani. A légiriadó 12 óra 35 perckor kezdődött s 1 óra 25 percig tartott, tehát majdnem egy óráig voltunk a pincében. Csak ezt akartam megírni egy-két szóban neked, de nem lehetett, mert leragasztottam a levelet. Hajnalban ismét szólt a sziréna, de nem volt semmi baj, le se mentünk a pincébe. Ezután minden éjjel várjuk a légiriadót. Nem valami kellemes dolog éjjel felkelni és a pincébe rohanni. De hagyom már ezt a légiriadó ügyet és rátérek más dolgokra is.
Örömmel olvastam, hogy voltál nálunk is. Na, ugye nem harapták le az orrod? Amint olvasom leveledből, sok mindenről beszélgettél Anyukával, csak éppen énrólam a legkevesebbet. Anyuka sokat mesélt neked. Te, én eddig még nem tudtam, hogy Apuka 9 évig udvarolt Anyukának. Ezt is csak most Tőled tudtam meg. Mit szólsz hozzá? 9 év “rövid” idő, nem igaz? No, és mondd, csúnya kiskölyök voltam gyerekkoromban, nem igaz? Akkor sírtam még igazán sokat. De írd meg, hogy még mit beszéltetek rólam. Nagyon érdekel.
Ma este ami levelet kaptam Apukától, abban írja, hogy voltál nálunk és jól kibeszélgettétek magatokat s búcsúzáskor nagy szeretettel váltatok el egymástól. Amúgy hogy ízlett az ebéd, ha nem is volt valami fényes? Én is szívesebben ettem volna csütörtökön délben otthon, mint itt Kolozsváron, mert nagyon gyenge volt az ebédünk a menzán.
Hát azok a háztartási dolgok mik voltak, amelyekről beszéltetek? Krumplileves, madártej, mákos kifli, mézestészta, krémes-béles, palacsinta stb… Ezekről folyt a beszélgetés? És hogy szeretem-e a mézestésztát? Nincs annál jobb, különösen ha a teához eszem reggelire. De minek is írtam én le ezeket a drága finom ételeket, bocsánat, tésztákat – csak az étvágyamat gerjesztettem. Közben írom azt is, hogy Lajoska írta, hogy ma este viszen haza mézet Mikolából. Erre a hírre egy kicsit dühös lettem, mert én már mára vártam a csomagot és a cipőmet. De így csak leghamarabb szerdára fog megjönni a cipő és a mézestészta. Na, nem baj, van még kenyérjegyem és van cukrászda elég itt, Kolozsváron.
A tanításhoz sok szerencsét kívánok neked, ha 29-én hazamegyek, akkor lehet, hogy kimegyek hozzád. Azért írom csak, hogy lehet, mert még az sem biztos, hogy hazamegyek-e. Október 31-iki ünnepélyre való készülés nem lesz-e nehéz? Ma délelőtt tanultam fél 9-től fél 12-ig. Nehezen megyen még, mert a nyáron kibicikliztem az összes tudományt az agyamból. Ezt csak viccből írtam. Még nem vagyok benne a tanulásban, kell egy hét, mire belejövök. Különben nagyon nehéz ez a másodév.
Annyira el vagyunk foglalva, hogy tanulni is alig van időnk. Csak szombaton nincs semmiféle előadás hála Istennek.
Hosszú levelemnek a végéhez értem, ezt rosszul írtam, mert csak a levélpapírom végéhez értem, és már kevés hely van írni, pedig folytatnám reggelig is, ha lenne villany és levélpapír. Ha szerdáig nem jön csomagom, akkor veszek egy tömbbel. Nem zárom le, hátha légiriadó lesz az éjjel.
Igaz szeretettel küldi csókjait: Feri
Illusztráció: A Kékfestő levelei
Ezek is érdekelhetik!
Csak ülünk, és cseve… – csetelünk. Ceca Georgieva és Lévai Nóra beszélgetése →
Tamási Orosz János: Tánc egy végtelen kötél peremén →
Németh Erzsébet: Baumberg Gabriella – Batsányi Jánosnak →
