Bánfai Zsolt: „Az ösvények gyaloglással jönnek létre”
Franz Kafka halálának 100. évfordulójára
Franz Kafka a XX. század irodalmának meghatározó, innovatív alakja, aki műveiben az emberi létezés legmélyebb rétegeit kutatja, tárja fel. „Száraznak” is mondható humora összetett, mély, átsüt rajta a kísértetiesség. Rövid novelláiba, befejezetlen, töredékekben fennmaradt regényeibe (művei nagy részét, mintegy 90%-át elégette) beleszőtte az ember rosszindulatú, elnyomó hatalmakkal szemben vívott harcát, sokszor reménytelennek vélt törekvéseit. Egyes írásainak közvetlen személyes vonatkozásai is vannak. Középpontjukban az elnyomott, kiszolgáltatott, szorongó, elszigetelődött embert festette meg a monarchia utolsó éveiben, felvázolva ebben a lélekterhesnek megélt időszakban egy látomásos, irracionális, értelmetlennek tűnő, szinte felfoghatatlan világot. Szorongását csak fokozta az elszigetelődés érzése, kísérteties látomások egész sora, melyet kora, a zsidó származásából adódó háttér, betegsége, és szenzitivitása csak tovább fokozott.
Talán azért is tudok azonosulni a kafkai világgal, mert lírai munkáimban magam is törekszem rá, hogy a racionalitás és a szürrealizmus, az elme uralta világ és az avantgárd módra leképezett tartalmi elemek sajátos összhangját, egyfajta személyes hangon szóló szintézisét ábrázoljam. Nem csoda talán, hogy munkáimban így rendre megjelenik a kafkai szimbolika, ennek a sajátosan érzékeltetett képi világnak kibontott rétegződése.
Bánfai Zsolt
Franz Kafka
Gazfickók társasága
Eine Gemeinschaft von Schurken
Volt egyszer egy társaság, a gazfickóké, bár nem is alávalók voltak, inkább csak közönséges emberek, átlagosak. Nos, ezek mindig összetartottak. Mikor egyikük valami gaztettet követett el, -jó, mondjuk ki ismét:- nem is gazságot, hanem csak ahogy az szokás, majd tettét meggyónta a társaság előtt, azok megvizsgálták, megítélték, sőt vezeklést róttak ki rá, de meg is bocsátották, és így tovább. Rossz szándék nem is volt az egészben, az egyén és közösség érdekeit viszont egyaránt szigorúan védték. A bűnbánó egyfajta kegyként abban a feloldozásban részesült, melynek alapvető színeit mutatta. »Hogyan? Ezért bánkódsz? Hisz csak a magától értetődőt tetted, úgy cselekedtél, ahogy kellett. Minden más érthetetlen lenne. Csak túlontúl izgatott vagy. Térj észhez hát!« Így tartottak össze mindig, még haláluk után sem adták fel a társaságot: mint akik körtáncot járnak, együtt szálltak a mennybe. Ahogy suhantak, az a legtisztább gyermeki ártatlanság tükre volt. Mivel azonban az égiek színe előtt minden elemeire hull szét, lehullottak ők is, mint igaz kőtömbök.
Megjegyzések
A mű eredeti, német nyelvű forrása: zivilschein.wordpress.com, illetve www.babelmatrix.org
A cím a fordító által választott idézet Franz Kafkától.
Franz Kafka
Január tizenhatodika
Január tizenhatodika. A múlt hét olyan volt,
mint egy összeomlás.
Lehetetlenség aludni, akárcsak felébredni.
Lehetetlen elviselni az életet, pontosabban a megélt dolgok
egymásutániságát.
Az órák összevissza járnak.
A belsőm ördögi vagy démoni, de legalábbis
embertelen módon űz.
A külső akadozva járja szokott útját.
Mi történhetne másként, minthogy
szétválik a két különböző világ,
sőt félelmetesen válik vagy szakad ketté.
A magányt, mely feltört bennem,
részben magam kerestem (persze ez is mi más lett volna,
mint kényszer), most teljesen világossá válik,
és kiül a külsőmre, de vajon hová vezet?
Hát, úgy tűnik, leginkább tébolyhoz vezethet.
Érről nem tudok többet mondani.
A vadászat átjár és széttép.
Vagy – ha csak kis mértékben is – de felvértezem magam,
hagyom, hogy sodorjon, hordozzon,
hová jutok akkor?
Hisz a vadászat csupán egy kép –
úgy is mondhatnánk: támadás, roham
az utolsó földi határ ellen.
————————Fordította: Bánfai Zsolt
Illusztráció: Der Denker (F. Kafka)
Ezek is érdekelhetik!
Uladzimir Nyakljajeu: SZARHÁZI →
Kis dalok a szerelemről →
Pascal Mérigeau: Mikor Angèle egyedül volt, Roger Jouet: A gyűjtő →
