Molnár Miklós: K. G. életének egy napja epifániába torkollik
•
Minden órában
minden szóban
tovább vérzik
a teremtés sebe
Gottfried Benn
K. G. állampolgár lemészárlása porhanyósan halogatódik, egyre csak halogatódik: ha túléli az esedékes éjszakát, pirkadatkor fölriad majd lidérces szűköléséből, feje pokolian zúgni fog a másnaposságtól, gyomra duhajul kavarog, szájának hányásíze lesz, dermedt visszaalvásból előkecmeregve rémülten konstatálja, hogy perceken belül munkába kell indulnia, gyorsleltárt tart intim lomjain, rohan a klotyóra vizelni és a fürdőszobába zuhanyozni, kiüvölt a feleségének: – Kávét! –, kimossa a száját, megszemléli a tükörben szerelmetes, utált és megszokhatatlan pucérságát, ellenőrzi nemi szervét, újabb napnyi haladékot ad borostás arcának, megtörülközik, megtornáztatja nyelvizmait, átpörgeti ujjai közt létének reguláit, kicsörtet a konyhába: – Miért nincs cukor ebben a kátránylében? – és: – Miért bőgeted azt a rohadt kölyköt és/vagy rádiót! – ordítja –, Ne üvölts már megint! – üvölti a felesége –, Brawuá-brawué-nyííí! – bömböli a rádió meg a kölyök, magára rántja egyengönceit, gondolkodását kordában tartó szögesdrótkalapját a fejébe csapja, rápaskol a felesége veresbélű görögdinnye-seggére, rávicsorog a kölykére, fohászt dünnyög Szar-Molochhoz, zúdul a lifthez, ádázul nyomja a hívógombot, a liftben kikotorja az orrát, megköti a cipőfűzőjét, zakója bélésével megtörölgeti multidioptriás szemüvegét, nem fogja elérni a buszt, lóhalálában futva mégis eléri, dugig van megint, borostás képébe szuszognak, a mellette állók képébe liheg, nesztek, pupákok, szagoljátok bűzös leheletem, sokféle szögleteset nyomnak a hátába, gondosan megtiporja a szomszédja lábát, induláskor-fékezéskor rádőlnek és rájuk dől, nem tud vigyázni, á!, szíveskedik megnyomni a csengőt, ó!, kegyeskedik utat engedni, ach!, végül is leszállhat majd, vigyázzba rendezkedik, arcán igazhitű vicsorítás, alázattal vágányra száll, hivatalnokká kunkorul, belemosódik a struktúrába, irány az üzlet, ahol eladó, fürdőszobacsempét, járólapot, falfestéket, klozetcsészét, csirizt, légycsapót árulnak, főleg olyasmit tartanak raktáron, amit vásárlóik nem keresnek, vásárlóik olyasmit keresnek náluk, amit nem tartanak raktáron, tíz perccel kényszermunkakezdés után ér be, a főnöke szinte megdicséri, máskor negyedórát vagy húsz percet is késik, a raktárban behasítanak egy-egy stampedli vodkát, az üveg egyik előző napi vásárlójuk adománya, amiért kicígöltek a kocsijához hét mázsa piszoárkátrányt, korosodó, megejtően csúf, egzotikusan girhes pénztárosnőjük kávét főz, hiába édeleg, semmilyen vágyat nem kelt bennük, a főnöknek is, neki is többször fölkínálkozott már, amilyen rámenős a csaj, előbb-utóbb leveszi a lábáról, és szánalomból megdugja a szerencsétlent, a múltkor is, mivelhogy ilyesmire mindig kaphatók, rendesen leitatta őket, a csaj is jócskán elázott, diszkréten fonnyadt melleivel és éterien nyeszlett combjaival traktálta délután a raktárban, elnyafogva, hogy bükkfatökű, szeszkazán férje hónapok óta nem nyúl hozzá, alig bírta lehántani magáról, a főnököt le akarja szopni, de ő, arra hivatkozva, hogy nem akarja kuplerájjá zülleszteni a munkahelyüket, erélyesen elhessegeti, meg fognak kávézni, megisszák a maradék vodkát, kisnóblizzák, melyikük hoz sört, végszóra beállít a szomszédos temetkezési vállalattól a haverja, koporsótervező, ihletett potyás, lerí róla, hogy magába döntött már egy-két pohárral, utálja a koporsókat, készségét megnyergelve rálőcsölik a sörvásárlást, a forgalom gyér, végiglapoznak néhány frissen befutott pornóújságot, kiértékelik a legutóbbi vállalati kispályás focimeccset és a Retek Klub éjszakai horrorfilmjét, évődnek pénztárosnőjükkel: férjét a horrorfilm nézése intimitásokra ajzhatta, riposztként fölvekkerezi szunnyadó kétségeiket nembeli képességeik iránt, közli, hogy válik, vevőt keres típusbútoraira, visszaérkezik koporsós cimborája a sörrel, isznak, forgalom továbbra is alig, vörös selyemszalagot ragasztanak a bolthelyiség parkettájára, néhány centire a faltól, és százforintos alapon snúroznak, elveszít egy ötszázast, a sörök gyorsan fogynak, át kéne lépni néhány percre a közeli csehóba, a főnöke acsarog: – Megint hosszú órákra ott fogsz ragadni, te faszkalap! –, addig fogadkozik és esküdözik, míg elindulhat nekrológus haverjával, a kocsma dugig lesz, alig fognak beférni, nagy nehezen sikerül letáborozniuk egy szögletasztalnál, sört isznak vodkával, dohányoznak és tereferélnek, élik a rosszléti kapitalizmus alattvalóinak nemtelen életét, fürdőznek gyermeteg önámításaik zuhatagában, az éjjel újabb tűzfalra festették föl, hogy LE A HALÁLLAL! ÉLJEN AZ ÉLET! Lajosmizsén a rendőrség úgy próbált eltüntetni egy hasonló föliratot, hogy kivéste a falból, ettől látszik csak igazán, ötpercenként vizelnie kell, kriptikus ivótársa kiröhögi: átjáróház a veséje, bezzeg ő órákig vedeli a sört, de egyszer sem megy ki, sűrűn kivonul, egyszer rejszol is a krimó budiján, fejenként öt körre futja a pénzük, vagyis a pénze, a haverjának ritkán van suskája, szabotálja a koporsótervezést és a hivatalos gyászjelentések hasáblevonatainak javítását, sörglóriásan visszamennek az üzletbe, egy szállítmány vécélehúzó fogantyú érkezett, a főnök lehordja: – Basszon meg anyád, pont ilyenkor lécelsz le! –, bepakolják a portékát, homályos célzásokkal és ígéretekkel sikerül megfűzniük pénztárosnőjüket, hogy zizzenjen el néhány doboz sörért, délután, az állami gyermekgondozási szociálbaksis pihepuha családi törpeerődítményéből portyára merészkedve, betoppan a neje, beteg a kölyök és elromlott a rádió, megfázott/kiégett, – Mert állandóan agyonöltözteted stb.! – mondja ő –, Mert állandóan a Dankó Rádiót nyekergeted stb.! – és: – Remélem, ma rendesen hazajössz – mondja az asszony –, Megyek, galambom, hogyne mennék, kivált hogy sellőtestű, szirénszavú, hollóhajú hugicám is fölígérkezett hozzánk – mondja ő, az asszony csábosan valószínűnek ígéri a hollóhajú hugica látogatását, sikerül távozásra bírnia, közvetlen ezután telefonálni fog az apja, megtudja majd, hogy az öreg széltolónak büntetőjogi zűrjei támadtak egy szarkasztikus tranzakciója miatt: a zagyvaszerdahelyi cipőgyártól selejtként, fillérekért megvásárolt 850 fél pár ballábas balettcipőt, különleges libatápként rásózta egy nyírségi libatenyésztőre, azzal kecsegtetve a faszit, hogy kéz alól alkatrészt kerít lerobbant ukrán kombájnjaihoz, az öreg széltoló kilátásba helyezi, hogy a közeljövőben leugrik hozzájuk, összeállt valami kötődés nyanyával, aki fölszámolta miatta az üzletét, és ráíratta a pasaréti villáját, – Csak gyere, tatám, menyecskéstül! – mondja, durcás pénztárosnőjük keresztrejtvényt bogoz, zárás után összeszámolják napi bevételüket, hétszázhetvenhétezer forint, neki kell postára vinnie, kriptoid cimborája is vele tart, latolgatják, hogy meg kéne pattanniuk a pénzzel, elverni az utolsó fillérig, néhány napos vészvigalom, és jöhet a bukovár, nem lenne kozmikus újdonság, ha rács mögé kerülnének, a közös fegyencmúlt a fundamentuma a köztük döngölődő cimboraságnak, koporsószabotőr pajtása is lehúzott már néhány évet fölforgatásért és békére uszításért, őt is lesittelték, mikor hamis útlevéllel a Tűzföldre próbált utazni, onnan Norvégiába illant volna, várt rá egy kétméteres, másfél mázsás szőke nő, a Velencei-tóban ismerkedtek meg pikolófiú korában, de nyista norvég szuperdebella, rothadozik a rendpárti vécékagylók között, szeretne úgy elpatkolni, hogy legalább a Karib-tengerbe fulladhasson, de nem reméli, hogy méltatlan életével méltó halálra játszhat, postára adják a napi bevételt, a főnökétől kölcsönkért tízezrest italozásra fordítják, áttérnek fröccsre, egy borkimérés ajtajában rágósan, hosszadalmasan igazoltatják őket, ideiglenes megtorlásként, s hogy vigyázzba merevítettségüket föllazítsák, besettenkednek a belügy tiszti klubjának rokokó éttermébe, pacalt vacsoráznak, rajnai vörösbort isznak, zuhanvást lumpenesednek: váltig azon spekulálnak, hogyan juthatnának gyorsan és illegálisan temérdek pénzhez és/vagy hatalomhoz, meddő gegviharzás, az örege, ő bezzeg érti a csíziót, ők csupán illedelmes balfácánok, élhetetlen muzsikok, bár a svádájuk nem rossz, zsibpiaci értékre kéne váltaniuk, fizetés nélkül meglépnek, fütyörészve továbbállnak egy borozóba, ajánlatot tesz a pincérnőnek, zárás után megvárják, hazakísérik a város túlfelébe, iparkodásaiknak nincs sok hozadékuk, a kapuban sietősen elköszön tőlük, épp nála vizitel tagbaszakadt játékkészítő vőlegénye, éjfélre jár, elfogy a cigarettájuk, járdára borítanak egy szemeteskukát, kínai játékrakétát csippentenek föl a szemétből, erőszakosan árulják a szembejövőknek, aki szóba ereszkedik velük, attól pénzt vagy életet lejmolnak, díszlépésben végigóbégatják a fél várost, éjszakai bárban kötnek ki, többszörösen és hevesen kifossa magát, a hullabliccelőt, mert összeokádja a háromcsillagos luxusmosdót, kis híján meglincseli a személyzet, csapnivaló angolságát kifogásolva belekötnek a bárdalnokba, nem sikerül fölcsípniük se nőt, se férfit, a pénzzel bélelt osztrák vigécek mellett nincs játékterük, fölcsípődniük sem sikerül, botrányt csapnak, mert méregdrágán sima csapvizet adnak Martini gyanánt, dulakodnak, irgalmatlanul kihajítják őket, két foga kilazul, multidioptriás szemüvege megreped, cimboráján több helyütt fölhasad a farmernadrág, vérzik a térde, széttaposnak néhány virágágyat, tébolyba kergetnek egy sziámi macskát, pityókás éjjeliőrrel polkáznak, belehugyozik egy levélszekrénybe, koporsószimuláns pajtása, kezében a kínai játékrakétával, a pályaudvar felé támolyog, egy közeli faluban két klambóval várja az asszonya, a vonatja reggel ötkor indul, kapacitálja: aludjon náluk, kerül még némi ital, ágytársnak ott a felesége, a cimbora zordonan visszautasítja, ő meg a neje engesztelhetetlenül rühellik egymást, sokáig búcsúzkodnak, autóbusz már nem jár, taxit sem talál, gyalog indul majd útnak, fél három lesz, mire hazaér, a lift ezúttal szabad, fölmegy a tizedik emeletre, becsönget kétszobás, összkomfortos családi lakókriptájába, hangtalanul kinyílik az ajtó, a feleségének, a rádiónak meg a kölyöknek se hírük, se hamvuk, tündöklő fényben ott áll az előszoba közepén Joszif Visszarionovics Sztálin, püspöklila úszónadrág van rajta, lábán dzsungelzöld selyempapucs, fején ébenfekete cilinder, látására fölcsillan a szeme, szorosan magához öleli, gyöngéden szájon csókolja, és mély baritonján azt suttogja a fülébe: – Nyugodt lélekkel kelj föl esésedből, megvallván mély alázattal Isten előtt gyarlóságodat! Ne is csodálkozz, hogy elestél. Mert csoda-e, ha a betegség beteg, a gyengeség gyenge s a gyarlóság gyarló? Minden erődből utáld meg vétkedet, és Istenbe vetett nagy és erős bizalommal térj vissza az erény útjára, melyet botlásod által elhagytál. De ne mulaszd el a cserebogarak szedését sem, kivált a mostani cserebogaras esztendőkben. Összeszedésükben nagy segítségedre lehetnek a bábolnai brojlerbaromfiak: csirkék, díszpulykák, gyöngytyúkok. Lám csak: itt már látszik valami mozgás, már pirosodik a bőr, ez az izom már kezd megrándulni. Most figyelj, mindjárt mozgásba jössz. Most pedig rajta, iparkodjál! Strammul nekilátni! Nem jajgatni! Egy-két-há-négy! Inci-finci, öttöm-pöttöm, perdülj táncra, kicsi tücsköm!
Illusztráció: Visszarionovics-portré
Ezek is érdekelhetik!
Virginia Sol: Lélekkapcsok →
Kilián László: Niomé III – Az idő mítosza (regényrészlet) →
Rácz Mihály: A megértés fonala, Nyolcvannyolc tavaszán →
