Vörös István: Paolo Sorrentinonak (versek)
•
Paolo Sorrentinonak
A meztelen nő begázol a medence vizébe,
két idősebb úr elámulva nézi,
mint egy angyal tér vissza a lakatlan égbe,
nyelni kell olyankor és nem beszélni,
nyelni, nyelni mindazt, miről hallgatni kell,
hogy akkor szép az ifjuság,
amikor az életből megy kifelé az ember,
a test szemtelen furcsaság,
amivel egyre több bajod van.
A medencében egymagadban
ülsz, de nem jön a csodálatos látomás,
az ifjuság ma képként sem mutatkozik.
Bár ezért találták ki a mozit!
Minek bámulnál a semmibe már tovább?
A halandó
Szépek! Halandó vagyok. Álom.
Az öröklét nem a mi ügyünk,
mi mind a szépség révén létezünk.
Mint árkon, úgy ugrunk át a halálon,
ahol annyi dühös ároklakó lakik.
Egyik-másik lerántani próbál,
hogy megtorpanjunk a valónál.
Egy angyal rút érintése vadít,
de még futunk a szép után,
mozgó szobrok, áramló képek,
öröklétbe bukó enyészet.
Veréb ül meg egy glórián,
a csőrét rajta élesre feni.
Ez a perc nem örök, de éteri.
A másolat
Pusztán csak olvasni lehet, mit mások írtak,
csak bámulni a más festette képeket?
De miért kevesek nekem az eddig írtak,
miért kell beléjük több képzelet?
Az eredetiség miért olyan unalmas?
Miért elegyítem össze mások szavát
a titokkal, miről az egyenes szó hallgat,
mért folytatom a befejezettet tovább?
Mert mindig van a vég után egy újabb ötlet,
mi kirúgja a kedves hagyomány falát,
egy szó, egy kép, amiben tovább pöröghet,
mindaz, amihez nem tartozik folytatás,
a nem folytatható tovább fokozva más.
Mi egyszer volt csak, soha nem látszhat öröknek.
Az anyag
Nem érhet soha a test bármi öröme,
a drága ételek, egzotikus gyümölcsök,
a finom italok, a sima női köldök,
a mell és ágyék lágy igézete,
a szagok, ízek és érzetek kavalkádja
csak annyit is, mint amibe a lélek kezd bele,
mikor belemerülsz az olvasásba,
és kívül-belül fölzeng a barokk zene,
szonetté állnak össze a molekulák,
a folyó regény cselekményeként folyik,
megérted a legfelső matematikát,
rendezett és szép lesz a világ,
egy belső erő mindent szétszakít,
elmossa az anyag mellékhatásait.
A szellem
Nem ér soha annyit a lélek öröme,
a drága könyvek, egzotikus utazások,
a színház, filozófia, barokk zene,
mint a test. Pedig a test átok,
amit kimondtak ránk, a szabad szellemekre.
Az ötletek és eszmék kavalkádja
sokkal több bajt hozott a világra,
mint a test megrázó végtelenje.
A véges ideálokból elég,
minden tervek bizonytalanságában ég,
a változás, a fejlődés mocska belep,
a jobbítás vad szándéka kelep-
ce, a szellem bár nincs, még így se semmiség.
Senki ne hozza nyakunkra a végtelent.
Borsszem kisasszony
Egy test minél nagyobb, annál inkább anyag,
a nőben, lányban, asszonyban a lélek
a fontos, amin nem úr az enyészet.
Ezért jobb, ha a test kicsi marad,
ó, egy olyan parányi nőre vágyom,
ki a tenyeremben bőven elfér,
az otthonául elég a kabátom,
s ha ruhátlanul látom testét,
az attól lehet emlékezetes még,
hogy felkínálja minden titkait,
de lélek ő, s a lélek elborít,
magával ránt egy szebb világba,
ahol rég nem a test az álma
a szellemnek, az csupán érdekesség.
Illusztráció: Youth – La giovinezza (2015)
Ezek is érdekelhetik!
Hegyi Botos Attila: Szikrázó habok. Ant’issa tűzkövei →
Hegedűs Gyöngyi: incantation of the great mercy →
Vitéz Ferenc: »Aranyos rigmusok« (versek) →
