Stenszky Cecília: Aranyalma (versek)
•
Ránk-olvasás
Víz alatti mélyben
tó mély sötétjében
——–aranyalma gombolyodik
——–aranylabda gömbölyödik
víz mély tükörében
——–aranyalma érik
——–aranyfonal megfeszül
csöndes víz egében
kiskacsa fürdene
——–tó tükörében
égszinü szárnya
——–mély feszülésben
fordul a hold is
fordul a hullám
——–ébredj, készülj,
——–aranyalma, perdülj!
éjszaka fogytán
——–hullámra lendülj!
fordul a véred,
ébred a formád
érzi a szél már
tombol a hold is
égi vihar lesz
éjszaka fogytán
——–tónak ölében
——–menny küszöbében
öltözz jól, kicsi gombolyodó.
szűk ez az ösvény
——–keskeny palló
tenger a terhed
mély ez a barlang
——–széles a múltunk
ketten visszük a lelked
majd a végén
——–szép harc fogytán
viharnak lecsillapultán
——–két szívembe rejtlek
s karjaimmal gömbölyödő
——–nagykabátnyi lelked
gombolyodó aranyalmát
——–íme, átölellek.
sirató
valaha valakit nem szerettek
az a valaki most talán már öl
engem anyám hogyha szeretett volna
idegenbe sohasem adott volna
idegenben elkoptatták a szívem
elfolyatták fényes napom a vérem
engem apám úgy szeretett hogy noha
gondolt velem nem keresett meg soha
árvaságom még a föld is siratja
hol van az ki szívemet összerakja
árva vagyok nincs gyámolom senki sem
búsulhatok amíg élek ráérek
árva vagyok mint a madár egyedül
szárnyaszegett rigó a társa nélkül
anyám anyám mikor engem csinált volt,
mikor csinált jaj csinálhatott volna
énhelyettem egy nagy mármulykövecskét
anyám anyám hogy a víz mosogassa
engem anyám úgy szeretett, hogy rengő
bölcsőbe tett és úgy rengetett csicset
adott s elaltatott mégis idegen-
nek adott éngem idegennek adott
átkozásom nem szokásom világnak
azt kívánom süllyessze el a bánat
ostromolja z eget tenger fohászval
házasodjon meg e földnek porával
anyám, anyám, fürösztgethetett volna
lágy meleg helyett buzgó forró vízbe
pólya helyett tekert volna parázsba
dobott volna a zavaros tiszába
tisza vize vitt volna a dunába
sem a testem gyönge szívem nem fájna
törd át uram fénnyel a mély vermemet
hadd oldjad fel az én széttört lelkemet
Ballada a fehér éjszakáról
Eszembe jutsz, szemed tünedező
Az éjszaka tündöklik hajnalig
Aranyalmák hullnak az ölembe
Minden csillag párosan világít
Eszembe jutsz, fénnyé válik minden
Amire csak ránéztél valaha
Fénnyé válik minden aranyalma
Szívembe is véstelek faragva
Törékenységem nem láthatatlan
Aranyalmák hullnak az ölembe
Törékeny vagy, kiválasztottalak
S gyönge lelkem madárka kezedben
De nem süt már többé nap az égen,
Nem az a hold, nem az a hold ragyog
Megrengtek és hulltak a csillagok
Hajnal hasad – rád gondolok s vagyok
Felkelék hát jó regvel hajnalba
Aranyalmák hullnak az ölembe
Sebes lettem, kiválasztottalak
Szép szeretőm, jussak az eszedbe.
Illusztráció: ~aranyalma
Ezek is érdekelhetik!
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
Hegedűs Gyöngyi: Kvantumseb →
