Zöldy Pál: CIVILBEN (zsebre gyűrt glóriával)

72 oldal
Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024
ISBN: 978-615-6180-81-0

eredeti ár: 1990 Ft
webshop ár:
1 600 Ft + 850 Ft postaköltség
Megrendelés

Ajánlás:

Zöldy Pál sokirányú, többrétegű munkásságában eddig néhány prózakötet adott hírt az irodalmárról; most a szerző lírai, sőt lírikusi énje mutatkozik meg. A Civilben című kötet lapjain műfaji mintázatában sokszínű, esztétikájában ugyanakkor izgalmasan egységes anyag áll össze eleven egésszé. Gyönyörűek a prózai, avagy prózaverses futamok („Ülök a parton, egyedül. Ki tudja, hány hidat vertünk már, mióta a tengert keressük.”), de epigrammatikus kisszerkezetekbe is komoly poézis (és olykor epikai esszencia!) tömörül; és az aforisztikus ráismerések is a rátalálás evidenciáját nyújtják („Amint / bezárod: / kívül maradtál. / Ha belül vagy: / kinyithatod.” – „Ami elmondható / az valahogy mindig / a kapun kívül történik. / A kimondhatatlant / csak kimondhatatlan érintheti.”). Az esendő személyesség és a mitikus egyetemesség, illetve a makro- (Élet, Halál, Isten) és mikrotávlatok (hangyák) összevillantása is emlékezetes; és tetszetősek az allúziók, a bibliai reminiszcenciák és parafrázisok. Mintha valaki úgy készítene számvetést, hogy lélegzetről lélegzetre műfajt vált, szempillantásonként stílust cserél, évszakok közeiben új és új évszakot delejezve saját birtokká. Ez a saját birtok viseli tehát a Civilben címet, de csak azért, hogy az olvasó is tulajdonának érezhesse kincseit.

Halmai Tamás

Igen, négy prózakötet után verseskönyvként ez az első kedves szerzőnk életművében. Az öt tételes kompozícióból mustrául hat opust ajánlunk most olvasóink figyelmébe.

ZARÁNDOK
Lassan, megfontolt léptekkel ereszkedem a hegyről lefelé. Óvatosan ra­kosgatom lábam. Az út odafelé eszköz, visszafelé akadály. Az ösvény omlik, görgeteg kövek hullanak.
Jó úton haladnak-e a kilátó felé? – kérdezik tőlem a szembejövők. Buz­gón bólogatok. Zihálva kaptatnak tovább, majdnem elsodornak.
Mi van odafönn? Meg se várják válaszom. Hasztalan kezdem, hogy semmit nem találtam, semmi mást, mint amit hordozok. Hogy nem volt ér­demes idejönnöm ezért s hogy milyen küzdelem a visszatérés. Lihegnek, fújtatnak, űzik magukat tovább. A sziklafal mellé húzódom. Hallgatásom burka egyre vastagabb.
Nevetnek. Hát persze, mit is láthatott, mikor ő is vak! – szól egyikük s rám mutat.

EGY SZÉP sikereket elért
futónövény mesélte
szobámban ülve:
Engem szinte soha nem vettek észre,
pedig tőlem nem látták a házat
melyet éppen néztek!

BALLADA a kavicsról
Süvítő szél hurcolta magával
verítékcseppként homlokán.
Leejtve vízben csiszolódott
sziklacsúcs véste, míg ismét repült.
De egyre kopott, fogyott, könnyebbedett
s önnyomán önmaga a verítékcsepp.
Végül eltűnt, senki sem látta többet
ahogyan a szél süvítését sem látta
senki, soha.

Most
A híd szertefoszlik
megmarad a köd
hallom, hív a tenger
csónakban ülök

Nincs már jobb part
nincs már bal
eveznem sem kell tovább
mert beszív a halk moraj

Tenger ez vagy vízesés?
Ködbe kiáltott szavak
Ahogy csorgok lefelé
csónakomba hullanak

Csak
nehogy
a végén még énrám
dőljenek a templomok!
De nem, nem kell félni. Mert
én a vihar maga, az vagyok. Isten
télikabátja, melyet hazatérve a sarokba
dob.

Mindannyian

kapu vagy
a titok kapuja

kapu vagyok
mögöttem
a titok ugyanaz

kapu vagy
mert a kapu

zárva is az