Péntek Róbert: Tat tvam asi (versek)
•
Hervadalom
Köd dögönyözte a rég zajos esték ernyedt izmainak
görcstől terhes mozdulatát: egyre korábbi hűs kikelet.
Dió odázza a telt legelőnek hervadt
lépteitől lomhán égő csipkebogyóit.
Kék pettyek híznak a tüskésen
bokrosodó hegytövek élén
s élénk láng a lenyugvás. Napnak terhe a sok fény.
Pontos számuk halmaza metszi az emberi elmét,
s lobotómiaként szeli ketté éltünk ízét,
mint levelet hullta a fától,
fátyol igyekvés szétdarabolt testek töredékeihez.
Elhűlt Élet e bomló, oszló, vagdalt sokaság apraja,
s Én egy-vagyok ekkor, prizmaelőtti sokszínűségnek
érintetlen egésze. Nincs kész semmi se nélkülem immár,
hát folytatom
Tat tvam asi
Ámulattá iramol a hó,
tova-téloldó tavasz,
mint apró,
színt sikoltó malaszt.
Hegedű döng,
rönkből barka robban,
s jobban kell, mi szememen,
fülemen már eleven.
S szavamon faragom
anyaggá nyugvó Napom.
Költünk, mi madarak.
Magam nyitánya vagyok,
szárnnyá, mézzé, virággá fagy-ok.
Tat tvam asi:
az örök tavaszi:
Én: az vagyok.
Illusztráció: ~Ámulattá iramol a hó (L. Stomski)
Ezek is érdekelhetik!
Hegyi Botos Attila: Szikrázó habok. Ant’issa tűzkövei →
Hegedűs Gyöngyi: incantation of the great mercy →
Vitéz Ferenc: »Aranyos rigmusok« (versek) →
