Wisława Szymborska: Utópia
Nagypál István
Wisława Szymborska költészete…
Wisława Szymborska költészete antropológiai és szociológiai leírásaiban teljesedik ki igazán. Külső szemlélőként írja le a világot, amiben elhelyezi öregedő önmagát és nem fél kigúnyolni azt, miközben empirikus pontossággal ír le minden alapvető dolgot, ami körülveszi. Egyik legjobb példa erre az Utópia című opusza. Első olvasatra olybá tűnhet, hogy a szerző egy lexikon szócikkhez hasonló lírai kommentárt tárna elénk, pedig minden sorának, minden szavának súlya van. A magyar irodalomban Nemes Nagy Ágnes líráját tudnám csak hozzá hasonlítani. Az Utópia minden elvont fogalmat antropomorfizál, ami egyszersmind emészthetővé és rendkívül emberközelivé teszi azokat. Az utópia egy olyan sziget, ahol világossá válik minden emberi gondolat. Ebben a versében mintha a szerző maga is rátalált volna a fáról leesett almára, mint Newton. A gondolatok azon dimenziójában mozog a vers, ahol nincs idő, vagy ha van is, lényegtelen.
Wisława Szymborska
Utópia
Sziget, ahol minden világossá válik.
Itt álljon, bizonyítékok alapján.
Nincs más elérhető út ezen kívül.
Felelet súlya alatt roskad a bokor.
Időtlen idők óta nő itt, szabadon
az Érvényes Hipotézis fája, ágakkal.
A Megértés fája vakítóan egyenes és
egyszerű, tavasszal érik rajta az Aha.
Minél sűrűbbek a fák, annál hatalmasabb
kilátás nyílik a Nyilvánvalóság völgyére.
Ha kétely merülne fel, a szél eloszlatja azt.
A visszhangok hívatlanul felkavarják
és buzgón elmondják a világ összes titkát.
Jobbra egy barlangban az Értelem pihen.
Balra a Mély Meggyőződés tava látható.
Igazság a mélyéből tőr elő és úszik fel-le a felszínén.
Meginghatatlan Magabiztosság tornyai emelkednek
a völgy felett. Innen remek kilátás nyílik a Dolgok Lényegére.
A sziget lakatlan, minden kedvessége ellenére.
A bátortalan lábnyomok szétszóródva,
kivétel nélkül, a tenger felé néznek.
Hogyha mindent, amit tettél, itt hagysz,
és alámerülsz, vissza se nézve, a mélységbe.
A feneketlen életbe.
Fordította: Nagypál István
Illusztráció: „Utópia”
Ezek is érdekelhetik!
Brian Evenson: A fiatalabbik testvér →
Pablo Neruda: XCIV (»Ha meghalok, élj túl engem roppant, tiszta erővel…«) →
Alain de Botton: SZERETETHIÁNY →
