Jamagucsi Szangó: A szarvasagancsos sisak
•
本多 忠勝
A színpadon Honda Tadakacu tábornok hálószobáját látjuk. Ágya a fő színpadon (a színpad közepén) látható, a feje a hídút felé mutat, míg lába az oldalszínpad felé. A bal oldalán fekszik felesége, Ohisa no kata, mindketten alszanak.
Kórus: Szél kerekedik fenn, a sötét égben, lenyargal a tenger felszínéig, és vadul robog a szárazföld felé, ahol csak a hegyek állítják meg és az erdők, és Edo házai. De a Szumida folyón, a Szumida folyón felvágtat egészen Tadakacu tábornok palotájáig. Megrázza a kerítést, a palota falait, és az udvaron álló cédrusfa ágait. Hozzáüti a tetőhöz a faágat egyszer, kétszer, háromszor.
Három koppanás hallatszik egymás után. A harmadiknál megjelenik a hídúton Baba Nobufusza szelleme. Egyszerű csuhát visel, jobb kezében görcsös botot tart. Elsétál a site oszlopáig, majd a tájékozódási oszlophoz megy. Botjával hármat koppint.
Nobufusza szelleme: Tadakacu tábornok! Tadakacu tábornok! Segíts rajtam!
Tadakacu felül a fekvőhelyén, Nobufusza szelleme jobbra, a háta mögött áll.
Tadakacu: Erényesen éltem, tisztán és becsületben. Az éjszaka démonai rajtam nem vehetnek erőt. Távozz hát te is vissza a sötétségbe.
Nobufusza szelleme: Segíts rajtam, Tadakacu tábornok! A segítségedet kérem!
Tadakacu: Mit segíthetne élő az élettelenen? Külön utakat járunk, nem jó a másikét keresztezni. Kérlek Amateraszu istennő, hozd el újra a napot, fényed zavarja el az idegen világ árnyalakját.
Szavaira megszólal a napfelkeltét jelző gong, Nobufusza szelleme lassan visszasétál a site oszlopához (második gong), mire a hídút végéhez ér, megszólal a harmadik gong is. Kivirrad, felkel ágyából Tadakacu, és megáll a site és a tájékozódási oszlop között. Ohisa no kata is felül az ágyban.
Tadakacu: Fura álmot láttam, most hajnalban. Egy szellemalak jelent meg, és a segítségemet kérte.
Ohisa no kata: És az én nagyra becsült férjem mit tett?
Tadakacu: Amateraszuhoz, az Napistennőhöz fohászkodtam, és a hajnal első sugaraira a démon eltűnt.
Ohisa no kata: Szerencsétlen lélek, a semmit lakja, idejön közénk, nem rossz szándékkal, hanem kéréssel. Udvariatlan házigazda vagy, ha a jövevény kérését meg sem hallgatod. Vagy talán féltél?
Tadakacu: Száz csatát vívtam meg, komoly sebet sohasem kaptam, az első sorokban harcoltam. Lándzsám, a Tonbo-Giri, rettegést keltett, elég volt csak felemelnem, s az ellenség rögtön hátrébb szaladt. Egy csatában sem féltem, és most sem fogok.
Kórus: Bizony, a híres lándzsát rettegték Japán-szerte. Éles pengéjére egy ízben szitakötő szállt le megpihenni, és az acél kettévágta. Akkor legközelebb, bármely éji órán is kér segítséget tőled a szellem, hallgasd meg szavát. Ne feledd, a Buddhák védik azt, ki gáncstalan, akinek lelkét nem szennyezi semmi.
Kórus: Eltelt a nap Honda Tadakacu tábornok palotájában, és ismét eljött az este. Meggyújtották a gyertyákat, fényük beragyogta a szobát és a folyosókat. Az őrség végig járt minden termet, besurranó idegenre sehol sem leltek. Nyugodalmas jó éjszakát, hős tábornok, nyugodalmas jó éjszakát, Ohisa no kata! De éjfél után ismét feltámad a szél, és megrázza az udvaron álló cédrust. A fa ága a tetőhöz ütődik egyszer, kétszer, háromszor!
Amíg a kórus szaval, Tadakacu és felesége visszafekszenek az ágyukba, és elalszanak. Három koppanás hallatszik. A harmadiknál ismét megjelenik a hídúton Nobufusza szelleme. Elsétál a site oszlopáig, majd megáll a színpad sarkán a tájékozódási oszlopnál. Botjával hármat koppant, a harmadikra Tadakacu felül az ágyban.
Nobufusza szelleme: Tadakacu tábornok! Segíts rajtam!
Tadakacu: Ki vagy te, aki az árnyékvilágból kísértesz engem éjszaka?
Nobufusza szelleme: Baba Nobufusza voltam, amikor még ihattam a források vizét. Katona voltam, a Takeda család szamurája. Sok dicsőségben volt részem, de aztán jött a nagasinoi csata[1].
Kórus: A Rengo folyó két partján állt egymással szemben a két sereg.
Közben Tadakacu kiszáll az ágyból és a vaki oszlopához megy, a színpad jobb elülső sarkához. Egymással szemben áll a szellem és a tábornok.
Kórus: Szélvészként támadott Takeda lovassága, de a folytonos sortüzek visszakényszerítették a lovasokat. Azonban úgy látszott, hogy Baba Nobufuszát kegyelmébe veszi Hacsiman, a háború Istene, vörös páncélos lovasai ott vágtatnak Honda Tadakacu muskétásai felé, mindjárt betörnek a puskás katonák közé.
Nobufusza szelleme: Ott volt előttem a rés, ahol a győzelembe lovagolhattam volna. Hiába jöttek elém gyalogos lándzsások, levágtam őket. (Táncolni kezd, a botjával harcol a láthatatlan ellenséggel. Lassan megindul a vaki oszlopa felé, fél úton megáll.) Ott volt, karnyújtásnyira tőlem a győzelem, amikor feltűnt a kavargó tömegben egy szarvasagancsos sisak.
Tadakacu: Menekült a Takedák lovassága, csak egyetlen alakulatuk vágtatott át a sortüzeken, és nyomult be a puskások közé. Vezetőjük ördögként aprította katonáimat, ezt nem hagyhattam annyiban. (Táncolni kezd, köntöse övéből legyezőt húz elő, az a kardja, ő is a láthatatlan ellenséggel küzd. Lassan halad a tájékozódási oszlop felé, fél úton találkozik a szellemmel.) Sok katonát öltem meg, mire szembe találtam magam a másik harcossal. Kezemben a legendás lándzsám, fejemen a szarvasagancsos sisak.
Nobufusza szelleme: Ahogy az erdő királya söpri félre a farkasokat, úgy verte szét sorainkat a szarvasagancsos sisakos vitéz, és feldöntötte lovamat.
A szellem és a tábornok forogni kezdenek egymás körül, a legyezővel, illetve a bottal imitálják a küzdelmet.
Kórus: Egyik védi a másik csapását, harcukat figyelte a közelben lévő összes katona. Fém találkozik a fémmel, szikrát vetnek a fegyverek.
Tadakacu: Végül sikerült megsebeznem a lábát, és ellenfelem a földre hanyatlott.
Abba hagyják a küzdelmet, és visszasétálnak a tájékozódási oszlophoz, illetve a vaki oszlopához.
Nobufusza szelleme: Igen, akkor éreztem utoljára a föld illatát.
Tadakacu: Mielőtt kardját megemelhette volna, lándzsámmal átszúrtam a páncélját, és a földhöz szegeztem.
Nobufusza szelleme: Igen, gyors halál volt. A Tonbo-Giri a szívemen futott át.
Tadakacu: Majd levágtam hős ellenfelem fejét, hogy győzelmi jelvényem legyen, és bizonyítsa bátorságomat, ügyességemet.
Nobufusza szelleme: Igen, tábornok, így történt.
Tadakacu: Becsületes küzdelem volt.
Nobufusza szelleme: Igen, tábornok, az volt. Te voltál a jobbik, dicsőséges volt a te kezed által elesni.
Kórus: Tadakacu tábornok katonái visszaszorítják az ellenséget, a Takeda család serege futásnak eredt. Tokugava Iejaszu és Oda Nobunaga ismét győzedelmeskedett.
Tadakacu: Akkor miben segíthetek?
Nobufusza szelleme: Máshol fekszik a testem, és máshol a fejem. Mennyi ideig dicsekedhettél hőstetteddel? Négy napig? Két hétig? Egy évig? Ezek mind véges tartamok, amit itt, az örökkévalóban kinevetünk. Viszont a lelkem nem kapott megnyugvást, azóta bolyongok a világban éjszakánként. Ez a büntetésem, bolyongásra kárhoztattak.
Tadakacu leül a vaki oszlopánál. Nobufusza szelleme elsétál a site oszlopához, a fuvolás oszlopához, majd visszatér a tájékozódási oszlophoz.
Nobufusza szelleme: Bejártam Kiotó palotáit, félelmet vittem a főváros lakóira. Aztán a szelek szárnyán eljutottam Mikava tartományba, és Okazakiban is kerestelek téged. Ákeltem Totomiba, és Hamamcu városában kutattalak. Évek teltek el, de én hiába kerestelek. Ha visszakapom a fejem, itt hagyhatom ezt a köztes világot, és átkelhetek az öröklétbe.
Tadakacu: Nem tudom, a fejedet hol temették el, nem segíthetek.
Nobufusza szelleme: El sem tudod képzelni, milyen szomorú látnunk, nekünk, árnyaknak, ahogy élvezitek az életet, esztek és isztok, pihentek. Nálunk a víz homok, az étel köd, nem alszunk, és nem ébredünk. Engedj elmennem innen, kérlek.
Tadakacu: Nemes ellenfél voltál, harag, vagy indulat nem jelent meg közöttünk, holtodban is becsültelek. Szívesen segítenék, megértelek, még én is járhatom a te utadat. De értsd meg, nem tudom, a fejed merre lehet. Kérdezd meg az árnyékok urát, nincs-e más lehetőséged a megnyugvásra.
Nobufusza szelleme: Közeledik a hajnal. (Elindul a hídút felé.) Köszönöm, Tadakacu tábornok, hamarosan jelentkezem.
Nobufusza szelleme a hídúthoz ér, kimegy a színpadról. Tadakacu feláll, visszasétál az ágyához, és lefekszik.
Nobufusza szelleme: Komolyan veszem az ígéretedet, tábornok, visszajövök a válasszal hozzád.
Három gongütés jelzi a nappalt, Nobufusza szelleme eltűnik a hídút végén. Tadakacu és Ohisa no kata kikelnek az ágyból, és a kavicságyra vezető lépcsőig jönnek.
Ohisa no kata: Eljött-e éjszaka hozzád ismét a szellem?
Tadakacu: Igen, és kérését is előadta.
Ohisa no kata: Végig hallgattad, ahogy illik?
Tadakacu: Igen, be is mutatkozott. Baba Nobufuszának hívták, itt, az ég alatt, a nagasinoi csatában győztem le, becsületes párbajban. A fejét harci jelvényként levágtam, és a táborba vittem. Sóra fektettem, és Tokugava nagyúrnak is megmutattam.
Kórus: Levágott fejek hevernek a föld alatt mindenütt. Ezer csatát vívtak Japán szerte, és a győztesek büszkén mutogatták egymásnak egy-egy híresebb ellenfél levágott fejét. Levágott fejeken járunk nap, mint nap, lelkek sírnak, hogy távozhassanak az örökké tartó nyugalomba.
Tadakacu: Sejtelmem sincs, hogy szolgálóim hol temethették el Nobufusza fejét.
Ohisa no kata: És mit felelt erre a szellem?
Tadakacu: Megkérdezi, van-e más lehetősége a megváltásra. Ígéretet tettem, hogy segítek neki.
Elindulnak egymás mellett a hídút felé, azon keresztül távoznak a színpadról. Amikor egyikük, vagy másikuk megszólal, megállnak.
Ohisa no kata: Az én nagyra becsült férjem ismét bebizonyította, hogy ízig-vérig szamuráj, aki nem csak ölni képes, hanem támogatni a rászorulókat.
Kórus: A Rengo folyó partján csak egy csatatér fekszik, földjében katonák ezrei. Jaj, ezerszer ezernél is több harcos van eltemetve a birodalomban. Elenyésző testük fölött ciprusok, somfák, fenyvesek nőnek, gyökereik átfonják csontjaikat.
Tadakacu: A szavam, mint az acél. Nem kezdheti ki semmi.
Kórus: Nincs család az országban, akinek ősei között ne lenne valaki ilyen jeltelen sírban. Ezért is drága nekünk ez a föld.
Tadakacu és Ohisa no kata elhagyják a hídutat is, a színpad elsötétül. Amikor újra kivilágosodik, ők ketten tűnnek fel a hídúton. A hálóhelyük felé tartanak.
Ohisa no kata: Mennyi ideje is már, hogy Baba tábornok szelleme nem jelentkezett! Lehet, hogy csak rossz álom volt mindaz, amit meséltél.
Tadakacu: Igen elképzelhető. Csendes nyári estéken a szél sem rezdült az utóbbi hetekben. Pihenjünk le, és felejtsük el az egészet.
Lefekszenek, és el is aludnak.
Kórus: Három hete, hogy Baba Nobufusza tábornok szelleme felsuhant a Szumida folyó hátán vágtató szél segítségével Honda tábornok palotájáig. De alig múlik el az éjfél, megremegnek Edo házai az erős széllökésektől, a kertben álló cédrus ága a tetőhöz csapódik egyszer, kétszer, háromszor.
Megjelenik Baba Nobufusza szelleme a harmadik koppanásnál. Végiglépdel a hídúton, a sike oszlopánál jobbra fordul, és a tájékozódási oszlopig megy. Közben mesél.
Nobufusza szelleme: Megjártam az egeknek minden rétegét, leszálltam a poklok összes bugyrába. A Fudzsiszan tetején találtam Kannonra, a könyörületesre, aki meghallja a segélykiáltásokat. Kaptam egy új lehetőséget, hogy eltávozhassak innen. Tadakacu tábornok, visszajöttem!
Botjával hármat koppant a tájékozódási oszlopnál. A harmadik koppantásra Tadakacu felül az ágyban.
Tadakacu: Nobufusza, ismét visszajöttél?
Nobufusza szelleme: Igen, itt vagyok, hogy beváltassam veled az ígéretedet. Remélem, nem kell csalódnom benned?
Tadakacu: A szamurájnak egy szava van. Nem mérlegelem, hogy kinek adtam, nőnek, gyereknek, élőnek, vagy holtnak.
Nobufusza szelleme: Kannon, a könyörületes járt közben az ügyemben Amida Buddhánál. Kemény tábornok voltam, de sohasem kegyetlen. Mégis sok életet oltottam ki, ezért aztán nehéz eljutnom az üdvösség kapujához.
Tadakacu És mi lett a döntés?
Nobufusza szelleme: Menj el a nagasinoi várhoz, a Rengo folyó partjára, ahol a csatát vívtuk. Keress köveket a folyóban, a környéken, azokból emelj az emlékemnek egy oltárt, amin füstölőt gyújtva imádkozz a lelkemért.
Tadakacu: Holnap reggel szolgálókkal útra kelek, hamar Nagasinoban érek. Felépítem az oltárt, és egy álló napon keresztül füstölőket égetek, és a lelkedért fogok imádkozni.
Nobufusza szelleme: Köszönöm, Tadakacu tábornok, nem felejtem el neked.
Kórus: A régi időkről beszélgetett eztán a két katona, felidéztek csatákat és ostromokat, amíg a hajnal meg nem lepte őket. (Nobufusza szelleme elindul a hídút felé.) Sokszor álltak egymással szemben, volt, hogy az egyik nyert, volt, hogy a másik. Mi választja el ezt a két embert? Pusztán a hely, ahová születtek. Testvérek ők, Hacsiman gyermekei.
Három gongütés hallatszik. A harmadiknál eltűnik Nobufusza szelleme a hídút végén. A színpad elsötétül. Tadakacu és Ohisa no kata a sötétben kimennek, ágyukat, a futon matracot kiviszik, a színpad üres. A tájékozódási oszlopra egy faágat erősítenek.
Kórus: Három nap telt el, hogy Tadakacu tábornok elhagyta edoi palotáját és kíséretével útra kelt Nagasino várához, hogy teljesítse Nobufusza tábornok szellemének tett ígéretét.
A hídúton feltűnik Tadakacu alakja, egyszerű, utazó ruhában. Kezében a szarvasagancsos sisakot tartja. Elsétál a site oszlopáig, majd a fuvolás oszlopáig, és ott lerakja. A színpad közepére megy, közben mesél útjáról.
Tadakacu: Hosszú ideje, hogy elhagytam otthonomat, megálltam Hakone hőforrásainál, és az egyik szentély medencéjében megfürödtem az előírásoknak megfelelően. Aztán a Fudzsiszan lábához érkeztem, ahol felkerestem a Hacsimangu szentélyt, hogy Baba Nobufusza tábornok lelkéért könyörögjek. Szolgálóimat Nagasinoban hagytam, egyedül jöttem ki a csatatérre, a Rengo folyó partjára. Köveket keresek, melyekből oltárt építhetek, ahogyan azt megígértem.
Tadakacu a színpadon járkál fel és alá, építi az oltárt.
Kórus: Nem sajnálja, hogy keze bepiszkolódik, a folyó medréből, az erdők mélyéről hordja a köveket a hős tábornok. Építi az oltárt, szava szerint, egyik követ rakja a másikra. Észre sem veszi, és besötétedik.
Szellemek tűnnek fel a hídúton. Bő ujjú ruhájuk kopottas, kezeiket maguk előtt kinyújtva lassan közelednek.
Első szellem: Ki az, aki nyugalmunkat zavarni merészeli a nagasinoi síkon? Leckéztessük meg!
Második szellem: Halandó bolygatja lelkünk békéjét! Zavarjuk el a pimaszt, vagy inkább vigyük magunkkal az árnyak közé.
Harmadik szellem: Legyen ez a büntetése! Karjainál fogva rántsuk magunkhoz, és legyen belőle is békétlen szellem.
Odaérnek Tadakacuhoz, aki a szellemeket meglátva a fuvolás oszlopához hátrál.
Első szellem: Ki vagy te, szerencsétlen ember, akiből hamarosan testetlen lény válik?
Tadakacu: Honda Tadakacu tábornok vagyok, Tokugava Iejaszu egyik vezére. Találkozhattatok velem itt, a nagasinoi csatatéren. (Lehajol, és fejére illeszti a szarvasagancsos sisakot.)
Szellemek: A szarvasagancsos sisak! Mindannyian felismerünk, tábornok!
Első szellem: Ellened harcoltam, de csak messziről láttam, ahogy legendás lándzsáddal küzdesz, hős tábornok.
Második szellem: Az oldaladon harcoltam. Amikor megöltek, rögtön levágtad azt, aki elvette tőlem az életet. Köszönet érte, hős tábornok.
Harmadik szellem: Engem te magad vágtál le, későn emeltem fel a kardom, nem tudtam már kivédeni rettegett lándzsát csapását. Szép mozdulat volt, jobb voltál nálam, hős tábornok.
Tadakacu: Nem azért jöttem, hogy nyugalmatokat zavarjam, hanem Baba Nobufusza tábornok lelkét akarom kiszabadítani a semmi fogságából. Oltárt építek neki, füstölőt gyújtok majd, és a lelkéért fogok imádkozni.
Első szellem Ó, a szerencsés Nobufusza tábornok! Nemes ellenfél vagy, Tadakacu, hogy még holtában sem bántod az ellenfeled!
Tadakacu Imádkozni fogok értetek is, csak engedjétek, had’ teljesítsem az ígéretemet.
Második szellem: Vigyázunk rád, hős vezérem, nem hagyjuk, hogy munkádban megzavarjon élő, vagy holt.
Harmadik szellem: Bár nem látsz majd minket, itt leszünk, és őrizünk.
A szellemek elindulnak a hídút felé, közben egymás között beszélgetnek. Tadakacu leül a falépcső előtt.
Első szellem: Milyen nemes lelkű férfi, kemény, mint az acél, és a szava is az.
Második szellem: Jó parancsnok volt, jó katona. Jól bánt a beosztottjaival, szeretet lakozott a szívében.
Harmadik szellem: Milyen jó látni, hogy aki túlélte azt a véres ütközetet, valóban méltó arra, hogy továbbra is a világban élje, és élvezze annak kincseit!
A szellemek eltűnnek a hídúton. Tadakacu leveszi fejéről a sisakot, és az ölébe helyezi.
Tadakacu: Egész éjszaka dolgoztam, hordtam a köveket. Hajnalban kissé elfáradtam, az erdő mellett leültem pihenni.
Szolgáló tűnik fel a hídúton, annak közepéig megy, onnan kiabál.
Szolgáló: Tadakacu tábornok! Nagyuram! Kivilágosodott már, hoztam neked finom reggelit és teát. Egyél valamit, nagyuram!
Tadakacu: Megfogadtam, hogy amíg az oltárt fel nem építem, nem veszek magamhoz sem italt, sem ételt. Eredj vissza a szállásunkra, várakozzatok nyugodtan.
A szolgáló visszamegy.
Tadakacu: Dolgoztam tovább, egész álló nap, kezemmel ástam ki a köveket a part menti homokból, mohák alól kapartam ki őket. Észre sem vettem, és bealkonyodott.
Ismét felbukkan a Szolgáló a hídúton, annak közepéig megy, onnan kiabál.
Szolgáló: Tadakacu tábornok! Nagyuram! Lassan besötétedik, kóbor lelkek járkálnak majd ezen a földön, gyere vissza a szállásunkra, pihend ki magad!
Tadakacu Megfogadtam, hogy amíg az oltárt fel nem építem, nem hunyom le a szemem. Kemény katona vagyok, volt már részem nagyobb nélkülözésben is. A szellemektől ne féltsetek, menj vissza a városba, aludd ki magad. Ahogy végeztem, visszatérek.
Kórus: Így telt el három nap, a tábornok fáradhatatlanul hordta a köveket, míg el nem készült, fel nem épült az oltár. Szarvasagancsos sisakját az oltár lábához rakta, a földre, a kőoltár tetején füstölőket gyújtott, és úgy imádkozott.
Tadakacu feláll, a színpad közepére megy. A kórusnak háttal térdeplő ülésben foglal helyet, a szarvasagancsos sisakot maga elé helyezi, két tenyerét összeillesztve imádkozik. A hídúton felbukkan Baba Nobufusza tábornok szelleme, a hídút közepéig jön.
Nobufusza szelleme: Érzem, ahogy lazulnak a béklyók, melyek itt tartanak az árnyékvilágban. Gyengül az erő, mely nem enged a fény felé törni, pedig minden élőlénynek ez természetes ösztöne. Lassan megtelek én is fénnyel, hogy találkozhassam Amida Buddhával. Köszönet érte Kannon, köszönet érte Honda Tadakacu tábornok! (Kezét felemelve búcsút int, visszafordul, és elhagyja a hídutat.)
Tadakacu (Kezét felemelve ő is búcsút int.): Békesség veled, Baba Nobufusza tábornok! Békével várj Buddha kertjében, mert lehet, hogy hamarosan én is követlek. Téged látlak majd a cseresznyevirágok lehulló szirmaiban, de magamra gondolok majd.
Kórus: Akik egykoron ellenségek voltak, és fegyverrel rontottak egymásnak, akik a földön egymás vérét akarták, és birokra keltek, azok most, Buddha kegyelme révén barátok lettek. Nem a háború kapcsolja őket össze, hanem a szeretet, és a béke, amely túlmutat a halálon is.
A színpad elsötétedik. Vége
Jegyzet
[1] A nagasinoi csatában Oda Nobunaga és Tokugava Iejaszu mért végzetes csapást Takeda Kacujori seregére, és a Takeda klánra. A három sorban felállított lőfegyverekkel szemben a lovasság tehetetlen volt, hiába próbálkoztak újra és újra. A Takedák több mint 10000 embert vesztettek, köztük 54 tábornokot. Ezt a vereséget többé nem tudták kiheverni, a klánt hamarosan megsemmisítették.
Illusztráció: Komaki no yaku (Hashimoto Chikanobu)
Ezek is érdekelhetik!
Nemes Klára: LÁNGOLÓ TULIPÁNOK II. (TŰZszirmok A VIHAROS SZÉLBEN) →
Fehér József: Ötven év (Egyfelvonásos színdarab) →
Benyhe István: A Templom és az ország →
