Török Ági: Átvilágít a fény (versek)*
*A magyar kultúra napján olvasóinknak
a hetvenhét évesen elsőkötetes Török Ági
három versbemutatkozását ajánljuk
A moréna
A hangyánál is kisebb vagyok.
Az univerzum óriási hatalom,
a sztratoszféra üzen csillagközi
morze kopog az agyamon.
A törpeség nem perspektíva
középkori pellengér, kaloda.
A szárnyalásban van valami csoda
még akkor is ha Ikarosz-szárnyad
viasza megolvad, s szörnyethalsz
és szoborként nyel el a moréna.
Zuhanás
Karcsú lettél, mint a templomok tornya
mint évezredes döngölt keresztutak,
hol a fények tócsákba belefúlnak
masniba kötött felhőfoszlányokon
aranyhidak aranyhímpora korom
Marékba gyűrt írólap
róla a szó leolvad
hegyorom – késsel metszett
zsákutcazsugor zsemmeg
tölcsércsigaszűkület
szemüveged tejüveg
csonkacsodatekervény
törik az ezüstrepkény
Hóremény hófödte csúcson
én se pihenek, monoton
agyam ugyanazt az utat
járja, nem hoz semmi újat
kicsi csónak törött horgony
lassan tolató gőzmozdony
szétszórt szelektív emlékek
bujdos rejtezkedő lélek
Kútkáváról lezuhantál mélymagadba
és karcsú lettél, mint a fatemplom tornya
Nézelődő
búcsúzó szemmel
nézem e Földet
szépségszörnye
lenyűgöz
jégvirág
forró homokon
ünnepek
könnykáváján
fekete holló
tengerhullámba
szörcsenő
vulkánhab
nagy tempóval
halad a Hold
virágok szirma
lefordul
búcsúzó szemmel
nézem ahogy
bokor levelén
átvilágít a fény
(Versek a szerző Alkonyuló alkonyidő című kiadónkban készülő első kötetéből)
Illusztráció: Átvilágít a fény
Ezek is érdekelhetik!
Simai Mihály: »ÉVSZÁM-MISZTIKA«, »TITOK, ÉJFÉL, KALAP stb.« (versek) →
Baka Györgyi: A hallgatag kerub (versek) →
Bánfai Zsolt: Levél önmagamhoz, Szobor (versek) →
