Pécsi Sándor: Homunkulusz-paradoxon
•
Lelkes-lelketlen, műember-emberke: Homunkulusz.
Paracelsus (1493-1541) ötletét Goethe a Faust második részében kiszabadítja a lombikból. A szemtelen manó talányos filozófia-tréfákkal bosszantva szórakoztatja a tudósokat:
„a mindenség szűk a természetesnek,
a művi zárt tért keres…”
Mit jelent a homunkulusz metafora? Honnan, miért merült föl a kép, két évszázaddal a mesterséges intelligencia és génmódosítás előtt? Faust szeme előtt lebegő, foszforeszkáló lombikból vigyorgó csudalény a modern neurológiában, képzőművészetben, filozófiában fényes karriert fut.
Das Bild zeigt die Erzeugung des Homunculus in Goethes Faust II.
(Darstellung aus dem 19. Jahrhundert)
„WAGNER
(a kemencénél)
A félelmes harangütések
rázzák kormos falú szobámat.
Közel a perc, mely végre véget
vet a komor várakozásnak.
Fény derengi át a sötétet;
mint eleven szén tüze, halvány
láng éledezget a lombik alján,
sziporkát szórva, mint a drága
karbunkuluskő, a homályba.
Most egy fehér sugár ragyog!
Ó, csak szem elől ne veszítsem!”
Goethe: Faust II. rész, A vegykonyha
Wagner, Faust tanítványa, embert készít az ódon rézkarcon. Arcán izgalom és valami bűntudat árnya. Tudja, amit tesz évezredes tabu, tilos, bűn, de a kíváncsiság nagyobb hatalom a bűntudatnál! Ember a műember? Van-e tudata? Mi a tudat egyáltalán? Homunkuluszunk körül izgalmas kérdőjelek villognak a foszfor zöldes fényében.
Wilder Penfield (1891-1976) kanadai idegsebész a harmincas években súlyos epilepsziás betegeket operációval gyógyított. A kóros, „szeizmikus” agykérgi területek lokalizálásához kifejlesztett egy módszert: kisfeszültségű, elektródával ingerelte a kéreg területeit. Helyi érzéstelenítést alkalmazott altatás helyett, mert a beteggel kommunikálni kell az operáció alatt. E műveletről érdekes anekdota a kabarétréfák világába is átszivárgott. Egy beteg az operáció alatt, mikor egy meghatározott kérgi mezőhöz érintette a sebész az elektródáját, így szólt: „Most égett pirítós kenyér szagát érzem!” A valóság, vagy annak appercipiálása: hol van a külső és a belső valóság határa? Talán ezen a határrétegen oszcillál a tudat? Penfield térképet készített az agykéreg funkcionális területeiről ezzel az egyszerű, szellemes és nagyon hatékony technikával. Testrészek, szervek, végtagok kontrollja és irányítása, az input, és output jelek finomhangolása, nemcsak lokálisan de a kéregmezők nagysága szerint is igen differenciált. Testrészeink irányítása, kontrollja (talán tudatosulása) mekkora területet foglal el, egymáshoz arányítva az agykéregben, azt a Penfield ábrák, a szenzoros és motoros Homunkulusz figurák szemléltetik. Kedves, vicces, groteszk rajzok. A külső valóság a klasszikus polykleitosi arányok, az aranymetszés kozmikus állandója szerint épül, a csigahéjtól az extra-galaxisokig. Az aranymetszés: 1,681… végtelen, irracionális, tizedes tört, a Fibonacci sor határértéke rendet vág az Univerzum háza táján. Mifelénk a fekete lyukaknak sem engedélyezett a rakoncátlankodás! A rész a nagyobbik részhez úgy aránylik, mint a nagy a még nagyobbhoz, a végtelenségig. Az egész is csak rész, és a rész egész. E végtelen tört kulcs: a rendezettség és változatosság optimális aránya, minden művészi kompozíció alapja. Roger Penrose angol matematikus érdekes topológiai felfedezése a hetvenes években az ún. Penrose csempék: konvex és konkáv négyszögekből tökéletes, hézagtalan és szabálytalanul ismétlődő felületlefedés csak akkor lehetséges, ha négyszögeink átlóinak aránya: 1.681… Penfield motoros Homunkuluszát bezzeg nem Polykleitos mintázta! Talán legbelül, ilyen Homunkulusz csudamanók vagyunk? Ecce homo?
A kéz, a szem, a száj finoman koordinált mozgatása lényegesen nagyobb tárkapacitást igényel, mint a lábszárak vagy a karok. A reneszánsz, az antik görög világ motoros Homunkuluszunkat tán torznak mondaná, de a korai középkor elfogadná. Néger maszkok, gyermekrajzok, pásztorfaragások, és a bábművészet is így torzítanak: az ember belső önképét vetítik az anyagba. A gyermek nem úgy rajzol, ahogyan tud, hanem ahogyan lát. A modern festészetben Homunkulusz nagyobb szerepet kap, mint a Faustban, hol csak kis mókamester, epizodista. Az expresszionista mesterek: Emil Nolde, James Ensor, Edvard Munch, Otto Mueller, Egon Schiele, Ernst Barlach célja a lélek belső szorongásait, feszültségeit ábrázolni. Egymást inspirálva, egymástól függetlenül, évtizedekkel a motoros homunkulusz felfedezése előtt a művészetbe bevezették a homunkulusz-szerű ábrázolást. A tudatos aránytorzítások a művész belső világának kivetítései, egyén és társadalom, rész és egész megbomlott összhangját fejezik ki. Érdekes: az expresszionista mesterek még megelőzték koruk tudományát. A többi nagy avantgárd irányzatról ez már nem állítható. Pszichoanalízis hamarabb született, mint a szürrealizmus, a relativitás-elmélet előbb volt, mint az analitikus kubizmus.
Emil Nolde: Utolsó vacsora
A múlt század elejének „Minden egész eltörött” világérzése a hetvenes évektől a kortárs művészetben is új-expresszionista, expresszív-realista törekvésekben születik újjá. Somogyi Győző kedves, keserű-humoros, szép-csúnya, homunkulusz-szerű embereket megjelenítő grafikái egy sérült társadalom panorámaképe. A gyógyító diagnoszta tárgyilagos pontosságával, mély beleérzéssel, a megnyomorított néplélekről beszélnek képei. Az „Elsodort faluból” jött, a műember életbe belekényszerült, igazi ember keserűségének találó kifejezője a Penfield Homunkuluszt idéző ábrázolás. Óriásfej, hatalmas száj, tágra nyíló, a bizonytalan jövőbe pillantó, riadt szemek. Somogyi Győző a magyar pszichológus festészet hagyományait folytatja, Munkácsy, Csontváry, Mednyánszky nyomán halad. A tudatos „csúnyítás” zaklatottságot és szenvedést jelent: az élet súlyát, esendőséget és érzékenységet.
Somogyi Győző: Munkás
Szomorú, mint a kihamvadt kohósalak.
Somogyi Győző: Petőfi
A nagy magyar költő homunkulusz: vibrál-oszcillál.
Somogyi Győző: Hollókő
Az „Elsodort falut”, a népi vallásosságot, egy élhető életvilág emlékét idéző szitanyomat. A homunkulusz-szerű ábrázolás hangsúlyozza, milyen esendő, sebezhető a hagyomány őszinte embere, ebben az érthetetlen, modern művilágban. Csak néhány motívum utal a korra, de pontosan tudjuk, hol vagyunk, mikor. A kép jövőbelátás 1973-ból: indián bennszülöttek leszünk a saját országunkban. Nem így lett?
Az asszonyok tekintetében riadalom: ők csak palóc-magyarul tudnak, nem értik a hetvenes évek hivatalos mellébeszélő műnyelvét.
XV. századi mester: Szent Antal megkísértése
Az expresszionista ábrázolások középkori előképe. Szent Antalnak és az ördögöknek is homunkulusz testarányai vannak. Az aránytorzítás átszellemültséget és nyers emóciókat egyszerre jelent. A mágikus metafizikus mező és az objektív valóság feszültsége teszi érdekessé ezt a metszetet.
Balázs János (1905-1977): A Nap szerelmese
A nagyszerű magyar-cigány autodidakta festőművész-költő hatvan évesen kezdett el rendszeresen festeni, egész életművét néhány év alatt alkotta meg. Dekoratív, szimbolikus vásznai Chagall és Gauguin kifejezőerejét idézik. Homunkuluszarcai, csudálatos mesefigurái a vászon síkján, mágikus térben hullámzanak, hajladoznak. Beavatott mágusmester, érzi a Mindenség titkos harmóniáit, kivert-kutya páriák közé született brahman.
Paul Gauguin: Az Idol
A háttérben az idol: homunkulusz. Titoktudás, hatalom. A földi paradicsomot óvja.
Egon Schiele: Önarckép
Zaklatott, űzött vad homunkulusz. Erős neurózis, depresszió, de a gondolkodás súlya is egyszerre érződik. Nem a saját baján töpreng, ez világszorongás. A mester csak 28 évet élhetett.
Homunkulusz-paradoxon a képzőművészetben jelen van a barlangrajzok óta. Már az Altamira művésze is ismerte a valódi testarányokat. Az állatokat tökéletesen ábrázolták de az emberalakokat erősen stilizálták, arányaikat gyakran homunkulusz-szerűvé torzították. A művészetben minden torzítás szándékos: valamit hangsúlyoz, kiemel. A belső szépség, és spirituális energiák kifejezése a cél, ezért az alkotó lemond a tökéletes arányokról. Az ember az egyetlen lény az ismert Univerzumban, aki önmagát képes tudatosan formálni, kívül belül, alakítani. Ennek gyakran bizarr példái is vannak korunkban. Anorexiás koplalóművész leányok, kik szépnek képzelik magukat, body buildinges, ijesztő izomkolosszusok: egy aránytévesztett beteg civilizáció szomorú karikatúrái.
Művészet felelőssége az emberléptékű életvilág eszményét visszahívni a kultúrába.
Illusztráció: ~Homunkulusz-paradoxon
Ezek is érdekelhetik!
Baán Tibor: Vázlat Halmai Tamás újabb köreiről →
Baán Tibor: Miniatűrök →
P. Gábor Mózes: A rejtőzködő →
