Magyar Miklós: Ezen a napon született Molière*
*(ti. tegnap, január 15-én)
A Comédie-Française deszkáin 1680 és 1920 közt 21.647 alkalommal játszottak Molière-művet. Az 1622. január 15-én született legnépszerűbb francia színműíró darabjait a magyar színházak is rendszeresen műsorukra tűzik. Idézzünk fel néhány érdekességet a modern komédia megteremtője életéből.
A Napkirály táncos karrierje Molière darabjában ért véget
A Napkirály életrajzírói szerint, amikor XIV. Lajos nevét meghalljuk, nem győztes hadműveletei, hanem azok a festők, építészek, zenészek, írók jutnak az eszünkbe, akik körülvették, és akiknek mecénásuk volt. A művészetek szeretetét festő, zenész, koreográfus és zeneszerző apjától, XIII. Lajostól örökölte. Számos tanítója ellenére Lajos nem volt jó tanuló. A latin és az olasz nyelv, a matematika és a történelem nem érdekelte. Annál több figyelmet szentelt a festészetnek, az építészetnek és főleg a táncnak. A későbbi király naponta legalább két órát táncolt hozzáértő táncmesterek irányításával, és tudását művészetté fejlesztette. Tizenöt éves korában a Ballet Royal de la Nuit (Az éjszaka Királyi Balettje) című balettben Apolló szerepét játssza. A „felkelő Nap” csupa arany ruhában jelenik meg a színpadon. Gustave Toudouze megörökítette a Napkirályt szerepében:
Gustave Toudouze: Az éjszaka Királyi Balettje
A darab sikere óriási. Bemutatójától kezdve Lajos a Napot választja jelképül, és ez a nap fogja bearanyozni uralkodásának hét évtizedét. A Napkirály korának szinte valamennyi jeles íróját szárnya alá vette. Támogatását élvezte Molière, eredeti nevén Jean-Baptiste Poquelin (1622-1673), Jean Racine (1639-1699), Nicolas Boileau (1636-1711) és Jacques Bossuet (1627-1724) is. Valamennyi író-pártfogolt között privilegizált helyet kapott Molière. 1658. október 24-én a király testvére, Philippe d’Orléans, akit csak „Monsieur”-nek neveztek, engedélyt adott Molière-nek, hogy a Louvre-ban bemutathassa Corneille Nicomède című darabját. A társulat olyan sikeres volt, hogy elnyerte a „Troupe de Monsieur” (A Monsieur Társulata) címet, a Napkirály pedig ugyancsak a Louvre épületében a Petit Bourbon-termet bocsátotta Molière rendelkezésére, és rendszeres pénzbeli juttatással támogatta. 1670. február 7-én XIV. Lajos, a királyság leghíresebb táncosa a Gavallér kérők (Les amants magnifiques) című Molière-színmű szereplőjeként megsérült és harminchat éves korától kezdve már csak a nézőtérről élvezhette Molière és Lully darabjait.
A két Jean-Baptiste barátsága és elhidegülése
Lully és Molière
Molière XIV. Lajos udvarában ismerte meg a nála tíz évvel fiatalabb, olasz Giovanni Battista di Lullit, francia nevén Jean-Baptiste Lullyt. Első közös művüket, a Kotnyelesek (Les Fâcheux) című balett-vígjátékot 1661-ben mutatták be Vaux-le-Vicomte kastélyának kertjében. A darab zeneszerzője Pierre Beauchamps, aki kitűnő táncos is volt. A balett-vígjáték Lysandre nevű szereplőjét maga Molière alakította, ő táncolt és énekelt. A Kotnyelesek zenéje elveszett.
A Kotnyelesek után 1664-ben a Kénytelen házasság (Le Mariage forcé) című egyfelvonásos komédia volt a következő együttműködés Molière és Lully között. Molière és Lully csaknem egy évtizeden át dolgoztak együtt XIV. Lajos támogatásával, aki rövid, egy hónapos, sőt egy hetes határidőket szabott ki. Az 1665-ben írt A szerelem mint orvos (L’Amour médecin) előszavában írta Molière: „Ez csak egy tervezet, egy rögtönzés, amit a király szórakoztatásnak szánt. Ez volt a legsürgősebb mű, amit az uralkodó megrendelt; és ha azt mondom, hogy öt nap alatt lett javasolva, megírva, megtanulva és bemutatva, csak az igazat mondom.” A két zseni pokoli tempóban dolgozott. Hihetetlen energiáról tettek tanúságot. Ráadásul állandóan jelen voltak a színpadon is. Molière és Lully mindketten polgárok és nemesek lettek a király jóvoltából. XIV. Lajos Lullyt kinevezte zenei főfelügyelőnek. A zeneszerző adott a külsőségekre. Egy előkelő házat építtetett magának a rue Sainte-Anne-ban. Ehhez a darabjai révén meggazdagodott Molière-től kért kölcsönt. A két Jean-Baptiste családi kapcsolatokat is kialakított: a barátok egymás gyerekeinek keresztapjai lettek. Lully bohém ember hírében állt, szeretett mókázni. Molière gyakran mondta neki: „nevettessen meg bennünket, Lully!” A két Jean-Baptiste barátsága akkor szakadt meg, amikor Lully kisemmizve érezte magát Molière-től. Mert az utóbbi nemcsak megírta A fösvény című darabot, ő maga is híresen fukar volt. A Psyché harmincnyolc előadásából származó busás bevételből a zeneszerző kevesebbet kapott, mint a színészek. Ettől kezdve a két barát útjai szétválnak. 1673-ban Lully megalapítja a Királyi Akadémiát, Molière pedig Marc-Antoine Charpentier-t kéri fel, hogy komponáljon zenét a Képzelt beteghez (Le malade imaginaire), amelynek 1673. február 17-i előadásán Molière rosszul lett és kevéssel ezután otthonában meghalt.
Pierre-Auguste Vafflard: Molière halála
Pierre Corneille írta Molière színműveit?
A Molière és Corneille együttműködéséről szóló történetek nem új keletűek. 1873-ban Jean-Léon Gérôme Együttműködés (Molière és Corneille) címmel képet is festett a két íróról.
Jean-Léon Gérôme: Együttműködés (Molière és Corneille)
A Molière szerzőségéről szóló vita azonban lényegében 1919-ben kezdődött el, amikor is Pierre Louÿs költő és író, a Le Temps című folyóiratban Az Amphitryon szerzője című írásában kijelenti: „Nyilvánvaló, hogy Pierre Corneille határozta meg Molière egész életét, hogy együttműködött több színdarabjának megírásában, és hogy azok közül az egyik, az Amphitryon teljes egészében az ő tollából ered, ha figyelmen kívül hagyunk néhány „bevágást”, amelyeket nagyon könnyű felfedezni és néhány jelenet kevés részletét. Nem Corneille stílusát, hanem Molière aláírását kellene igazolni.” Louÿs nyomós kételyeket sorakoztat fel Molière szerzőségével kapcsolatban. Miért nem maradt fenn Molière egyetlen kézirata, egyetlen piszkozata sem? Hol vannak a vígjátékíró levelei, amelyekben írásairól szól? Hogyan írhatott harminchárom színdarabot, miközben színtársulatot vezetett, rendezője és szereplője volt darabjainak? Ám Molière tabunak számít a színházi szakmában és azon túl is. Nem véletlenül nevezik a franciát „Molière nyelvének”, ahogyan az angolt Shakespeare, a németet Goethe, a spanyolt Cervantes nyelvének. A Comédie-Française színház, amely olyannyira letéteményese a Molière-hagyatéknak, hogy Molière házának is hívják, egyenesen perrel fenyegette Pierre Louÿs-t. A költő a támadások kereszttüzében felhagyott a témával.
Az elkövetkező évek során a szakemberek egész hada sorakoztatta fel pro és kontra érveit Molière színműveinek szerzőségét illetően. Dominique Labbé, egyetemi oktató és kutató, az alkalmazott statisztika szakértője, 1903-ban publikál egy könyvet Corneille dans l’ombre de Molière. Histoire d’une découverte (Corneille Molière árnyékában. Egy felfedezés története) címmel. Könyve első fejezetében Labbé meghatározza módszerét: „A számítások, amelyek lehetővé teszik kimutatni Corneille szerzőségét Molière által jegyzett 16-18 színdarabnál, abban állnak, hogy a szövegeket kettesével egybevetjük és megvizsgáljuk hasonlóságaikat és eltéréseiket. Ezért neveztük a számításokat intertextuális távolságoknak.” A szerző tizenöt Molière darabról mutatja ki: „gyakorlatilag ezen darabok mindegyike, minden kétséget kizáróan, ugyanattól a kéztől való”, azaz Corneille-től.
2004-ben Denis Boissier A Molière-ügy, a nagy irodalmi csalás című könyvében maró gúnnyal beszél Molière-ről, aki szerinte nem volt más, mint egy „szánalmas komédiás”, „hírességre vágyó plagizátor”, „XIV Lajos udvari bohóca”, egy olyan ember, „aki képtelen volt egy sort is leírni helyesírási hiba nélkül.”
Ezzel a polémiának koránt sincs vége. Jean Forestier, aki már 2003-ban védelmébe veszi Molière-t, honlapján, televíziós interjúkban, konferenciákon, újra meg újra visszatér a Molière-Corneille vitára. Ismerteti Labbé módszerét és azt bizonygatja, hogy a számítógépes módszerrel az is kimutatható lenne, hogy nem csupán Molière, de más XVII. századi szerzők műveit is Corneille írta. 2009-ben viszont Dominique Labbé újabb könyvet jelentetett meg Si deux et deux font quatre, Molière n’a pas écrit Dom Juan (Ha kettő meg kettő négy, nem Molière írta a Don Juant) címmel. Molière életét, teljes munkásságát feldolgozza és ugyanazt a következtetést vonja le, mint számítógépes kutatásai alapján.
Eután a viták megszűnni látszanak, mígnem a Sciences Advances 2019. november 27-i számában Jean-Baptiste Camps és Florian Cafiero a francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) és az École nationale des chartes számítógépes nyelvészettel foglalkozó kutatói nem csupán Molière és Pierre Corneille műveit vetette egybe, de megvizsgálta Paul Scarron, Jean de Rotrou és Thomas Corneille színdarabjait is a nyelv- és irodalomtudomány, az informatika és a statisztika ötvözésén alapuló stilometriai elemzések segítségével. Arra az eredményre jutottak, hogy Pierre Corneille semmiképpen sem lehetett a Molière-darabok szerzője. Sőt, a különböző megközelítési módok szerint (kulcsszavak, nyelvtan, rímek stb.) hol Paul Scarron, hol Jean de Rotrou vagy Thomas Corneille állt a legközelebb Molière stílusához, de egyetlen szempontból sem Pierre Corneille. Jean-Baptiste Camp így foglalta össze kutatásaik eredményeit: „mindenesetre, stilometriai, statisztikai és szövegtani szinten nézetünk szerint a módszerek jelenlegi állása szerint a vita lezártnak tekinthető.” A szerző hozzáteszi, hogy valójában a legmeggyőzőbb egy Molière tollából származó kézirat lenne.
Parti Nagy Lajos Molière-je
2015-ben a Magvető kiadó gondozásában megjelent Parti Nagy Lajos Molière-átiratok című könyve. Az úrhatnám polgárról ezt írja a szerző: „Ez az átirat – legyen a műfaja sajátirat – a Vígszínház felkérésére született. A történet Molière-é, a magyar szöveg az enyém. Kérdés persze, hogy azé-e a mű, akié a történet, avagy azé, akié a nyelve. Én eléggé saját művemnek tekintem, a klasszikus Úrhatnám polgárt tessék továbbra is Mészöly Dezső remek fordításában olvasni. Hogy mitől saját mű? Attól például, hogy átírtam (rímtelen) alexandrinba a Molière által prózában megírt, jórészt balett-alapanyagul szolgáló, soványka történetet. Szükségem volt e radikális beavatkozásra, hogy valami összerántsa a darabot is, és engem is, hogy átkerüljön a mű a stilizáció egy másik szintjére.” Parti Nagy Lajos darabja megtartja az eredeti környezetet, magát a történetet és a szereplőket is. Ám az író fantasztikus nyelvi bravúrral helyezi át Molière szatíráját korunkba. Illusztrációként idézzük fel azt a jelenetet – az eredetiben és az átiratban −, amelyben Jourdain úr, az úrhatnám polgár rájön arra, hogy negyven év óta prózában beszél. Molière szövege:
„FILOZÓFIATANÁR: Az emberi kifejezésmódnak mindössze két faját ismerjük: a prózát és a verset.
JOURDAIN ÚR: Csak a prózát és a verset?!
FILOZÓFIATANÁR: Úgy van, uram. Mindaz, ami nem próza: vers. Mindaz, ami nem vers: próza.
JOURDAIN ÚR: Hát amikor csak úgy beszél az ember, az micsoda?
FILOZÓFIATANÁR: Próza.
JOURDAIN ÚR: Hogyhogy? Mikor azt mondom: „Nicole, hé! Ide a papucsom, meg a hálósipkám!” − ez próza?
FILOZÓFIATANÁR: Úgy van, uram.
JOURDAIN ÚR: Teringettét! Negyven esztendeje beszélek prózában, de azt se tudtam, mi az!”
(Fordította: Mészöly Dezső)
A jelenet Parti Nagy Lajos átírásában így hangzik:
„Filozófus
Már megbocsásson, de vagy egyik vagy másik.
Jourdain
Má’ mér hogy egyik vagy másik?!
Filozófus
Mert az ember, Uram, vagy egyikben vagy másikban beszél.
Jourdain
Má’ mér, hogy nem lehet csak úgy, ahogy esik?
Filozófus
Ami nem próza, vers, ami nem vers próza.
Jourdain
Komolyan mondod? Hogy mit ki nem találnak… Ha én e két lakájnak azt mondom, „csipisz, álljál négykézláb, mer rádülök”, az próza?
Filozófus
Az, kéremszépen, próza.
Jourdain
…Agyam eldobom. Beszaharázok. Akkor én negyven éve prózában beszélek, s fingerlim sincs róla?”
Parti Nagy Lajos darabját több színház műsorára tűzte. A Szentendrei Teátrum Alföldi Róbert rendezésében játszotta a színművet.
Jelenet Parti Nagy Lajos Tartuffe-jéből
Illusztráció: N. Mignard
Ezek is érdekelhetik!
Pécsi Sándor: DÉRKRISTÁLYSÓHAJ* →
Nagyatádi Horváth Tamás: A vasárnapi gondolkodó V. →
Magyar Miklós: Elrabolt Renoir és Sisley újra jogos tulajdonosaiknál →
