Fodor Miklós: Garabonciás-katalizátor

250 oldal
Cédrus Művészeti Alapítvány, 2023
ISBN: 978-615-6180-77-3

eredeti ár: 2900 Ft
webshop ár:
2 320 Ft + 650 Ft postaköltség
Megrendelés

Ajánlás:

Képekben és látomásokban tobzódó, rapszódiásan egzaltált józanság hevíti Fodor Miklós kötetét. A szójátékok révült expresszivitása korszakkritikai indulatot közöl, a himnikus-mondókás versbeszéd mértéket nem ismerően árad – és sodor. Az „időnek, térnek nevezett delej” a létezést vesződséges kalandként azonosítja, melyben égi tájékot ígér valahány égtáj („Minden elém szaladó ajtón kopogok” – „volt irgalom, / lesz irgalom”). Csillagvilágok alanya a lírai én, egyúttal versszavak szülötte. Világvégi keserűségét mítoszi szerelem oldja („Gyönyörön túli, / szűz megváltás ragyog / örökkön örökké”); és túlvilági akusztikát kap minden rag, minden vessző („Nem én áradtam túl, / túláradt bennem / valami túlvilági többlet”). A Garabonciás-katalizátorban a jellemzően középre igazított szövegkép a közép igazát keresi. Hogy az olvasó megtalálja. S hol másutt: „egyes szám első szentélyben”. (Halmai Tamás)

*

A Káva Téka Napút-melléklet 145. füzeteként három éve megjelent a Hegyesfülű bekopog című gyűjtemény. E kötettel most az eddigi költői életmű teljesét olvashatja az új hangokra figyelő versbarát.

Egy vers – mustraajándékul:

Pókügyes

Mért ne lehetne pókügyes?
Falakra tapadva,
víz hártyán könnyedén lépdelve,
hálókat csillámló hálózattá szövögetve?
Hisz lakhelye a porhanyós valóság fénymezeje,
mely ódon, ádáz idő- és tértechnika,
félálom, félérzékelés!

Árnyékból valaki felszakad.
Árny maga is, súlytalan létháló sűrület.
De ki a nő, ki a férfi, az emberpár az ágyásban?
Gombolyagról bontott tekervény kérész fonata!
Mindhárman tudják, hogy a trendek bénák,
önmaguk fojtott foglyai.
A mitikus magára hagyatás miatt lett ez, tudják,
miközben dönteniük illene,
agyukból a fő elveket rendre kilúgozzák.
„Nem fog ez így menni” – sajnálkozik mind,
és ott marad, hová pottyantották.

Kupac rongydarab a lélek,
bár már titkon pókügyes.
Még nem meri hinni a népi szőttest,
miközben bőre fonákján álomi ákombákom
terjeng észleletlen,
miközben a háttér töretlen, mint a gyémántfény.

A rongyot, mely törölné homályát, merre feledte?
„Hiszen a rongy én vagyok!” – hökken pillanatra.
S a férfi, a nő, az emberpár az ágyásban?
Figyelemterelő, tudattalan hadmozdulat!
Érzékek érzéki világából szépen kifakul.
A fakító hatalom ellenállhatatlan.
Másvilág légterén járogat,
üveghegyek csúcsairól szertefont szálakon,
itt-ott pillantásokban fennakad.
Miként jött, nyomtalan,
tűnik nyommá, életjellé.
Majd felszívja azt is egy maszkkal.
Úgy kell ide, hogy nem kell,
kiutasíttatván is lelkekbe szüremlik
az a valami, ami mindenkor átfeslik.
Azzá lesz, mit nem mer vallani.
Ezt viszont akarni igencsak kénytelen
szivacsnál szívósabban
az időnek, térnek nevezett delej.
Ezért oly pókügyes.
Ha tagadják, elűzik, ha beszólnak,
némul azonmód, mint sugárzó tópaplan.
Szíve felé lövellt szálakat csipkéz, rojtoz,
horgonyuk termő csomópontokhoz köti,
miközben halkan felnevet.
Nem tudják, ekkortól, innentől: mi delejez?
Megindult lelkükben nem vágyott fakadás:
mindezt maguknak köszönik.

E létfoszlány ő,
nem ősi, nem mai trendek erdője,
csak pusztán pókügyes.