Magyar Miklós: Mi volt Villon eredeti neve?
•
Ismeretes, hogy vezetéknevét François Villon a gyermekkorától őt nevelő Guillaume de Villon, jómódú, tekintélyes pap és jogtudóstól kapta. Azt, hogy mi volt eredeti neve, tudósok egész sora kutatta.
Időben elsőként Auguste Vitu (1823-1891) író, újságíró 1873-ban kiadott Notice sur François Villon című könyvét kell említenünk. Vitu azzal vezeti be kutatásai eredményeinek ismertetését, hogy a François Villon néven kívül a Corbueil, a François des Loges nevekkel is találkozunk, sőt, a hatóságok félrevezetése céljából a Philippe Sermoise nevű pap megölésekor a költő a Michel Mouton nevet használta. Vitu elkezdte kutatni a Corbueil, a des Loges és a de Mouton nevekkel kapcsolatos forrásokat, ám ez nem vezetett eredményre. Ekkor az az ötlete támadt, hogy a François keresztnév után kutakodjon. Így jutott el az Archives Impériales, Trésor des Chartres, Reg. CLXXXVII, 1454-1458 (Charles VII), II. 187 – Pièces numérotés CXLIX.) jelzetű dokumentumhoz, a François des Loges névre kiállított kegyelmi levélhez. Majd az Archives nationales, Trésor des Chartres, 33. 183 – Pièce no LXVII jelzésű kegyelmi levelet is megtalálja, amely az előzővel megegyező dátummal, de a kérelmező itt Francoys de Monterbier néven szerepel. Mindkét levél Villon kegyelmi kérvényére adott válasz. Költőnk feltehetőleg azért nyújtott be két kérelmet is, hogy nagyobb esélye legyen elkerülnie a Philippe Sermoise meggyilkolásáért valószínűsíthető büntetést. A kegyelmi levelek alapján a kutatók rekonstruálták az ominózus gyilkosság történetét: 1455. június 5-én, Úrnapján a Saint-Benoît negyedben a körmenet Krisztus testét követve halad. Villon egy kőpadon ül a Saint-Benoît napórája alatt, a Saint-Jacques utcában, egy Gilles nevű pap és egy Ysabeau nevű nő társaságában. A Sorbonne harangja már régen megkondult, jelezve a diákoknak, hogy ideje visszatérniük a kollégiumokba, ám François-nak ehhez nem fűlik a foga. Kilenc óra lehet és békésen társalognak. Ekkor hirtelen feltűnik egy pap, akit Philippe Sermoise-nak hívnak. Vele van Jean le Mardi magiszter. Sermoise azonnal dühösen rátámad Villonra, aki megkérdezi, mit vétett, hogy a másik így kiabál vele. Villon feláll, hogy átadja a helyét a papnak, de az visszataszítja a padra és egy hosszú tőrrel megsebezi a költő ajkát. Eközben Gilles és Isabeau jobbnak látják tovább állni. Sermoise üldözőbe veszi Villont, aki védekezésül előrántja kését a kabátja alól és megszúrja a papot. Ezzel úgy tűnik, megússza a dolgot, ám Jean le Mardi Sermoise segítségére siet és megpróbálja lefegyverezni Villont, Sermoise pedig követi a költőt, aki ekkor egy kockakövet hajít az arcába. A pap azonnal összeesik, Villon pedig elfut. Egy Fouquet nevű borbélyhoz megy, hogy az ellássa sebét. Miután kikérdezi Villont a történtekről, a sebészettel is foglalkozó borbély − kötelességéhez híven − jelenti az esetet. Villon megnevezi Philippe Sermoise-t, saját magát pedig Michel Moutonnak mondja. A szomszédok betámogatják Sermoise-t a kolostorba, és egy rendőrfelügyelő jön a Châtelet-ből, hogy kihallgassa a papot. Sermoise állítólag azt mondja kihallgatójának, hogy megbocsát gyilkosának, ennek okát azonban nem kívánja felfedni. A pénteki napon átszállítják a Hôtel Dieu-be, ahol másnap meghal. Villon elmenekül Párizsból, és csak 1456 januárjában tér vissza, miután a király, VII. Károly mindkét kegyelmi kérvényét jóváhagyta. A kegyelmi levél nem csupán Villon szabadságát biztosította, de büntetlen előéletűnek is nyilvánította.
Egy kegyelmi levél VII. Károlytól
Auguste Vitu ezt írja kutatásainak konklúziójában: „Véleményem szerint François des Loges, Villon vagy de Monterbier, egyszerűen François. Ennek igazolására utal Villon A börtönből szabadult Villonnak Orléans-i Mária születése napjára szerzett hálaadó énekei című versében, amelynek befejező szakaszában hosszú és boldog életet kíván Marie-nak a „szegény diák: François.” Vitu másik hivatkozásaVillon híres négysorosa:
Je suis François, dont il me poise,
Né de Paris emprès Pontoise,
Et de la corde d’une toise
Saura mon col que mon cul poise.
Mészöly Dezső fordításában:
Francia voltam – megbántam nagyon –
Párizs szült, ott, hol Pontoise vagyon.
Egy jó öles kötéllel nyakamon,
Immáron seggem súlyát latolom.
Vitu azon megállapításával, miszerint Villonnak eredetileg csupán François volt a neve, egyet lehet érteni. A hipotézise igazolására felhozott versekben szereplő keresztnév azonban önmagában semmit sem bizonyít, hacsak azt nem, hogy a „szegény Villon” és az akrosztichon formájában több versében szereplő François Villon mellett a keresztnevét is használta verseiben a költő. Egyébiránt az említett négysorosban Villon a François kettős jelentésével játszik. Ugyanis a középkori francia nyelvben ez a szó egyaránt jelentette a Ferenc keresztnevet és a francia nemzetiséget. A szójátékkal kettős sorscsapására utal a költő: maga a léte és nemzetisége is nyomasztja. A magyar fordításban ezt a szójátékot lehetetlen visszaadni. A fordításokban a ’francia’ szerepel.
Vitu 1859-es felfedezése után Auguste Longnon 1873-ban, a Romania című folyóirat 2. kötete 6. számában közzéteszi François Villon et ses légataires (Villon és örökösei) című tanulmányát, amelyben kifejti, hogy a 16. századig a tudósok nem foglalkoztak Villon eredeti nevének kutatásával. „Csak 1599-ben jelenik meg először a kérdés Président Fauchet alábbi szövegében: „Maistre François Corbueil” volt Villon álneve azon megtévesztésekben, amiket életében elkövetett”. Longnon itt idézi Fauchet változatát Villon négysorosáról, amely kibővíti a sokat idézett sorokat. Ebben a változatban szerepel a Corbueil név mint Villon vezetékneve. Ennek a versnek Lognon nem ad hitelt, mint ahogy a későbbi kutatások nem is említik. Egyébiránt „Président Fauchet” Claude Fauchet (1530-1602) humanista történész volt. Lognon ugyanazokra a kegyelmi levelekre hivatkozik, mint Vitu. Ugyanakkor megjegyzi, hogy az a tény, hogy az első kegyelmi levél Francisco des Loges, míg a második Francisco de Monteclier néven szerepelteti Villont, csak nehezíti a költő valódi nevének megállapítását. Vituvel ellentétben, aki megelégszik azzal, hogy a két kegyelmi levélben szereplő eltérő neveket egyaránt Villon neveiként azonosítja, Longnon – anélkül, hogy belemenne az okok felkutatásába – különösnek tartja, hogy egyazon témájú kegyelmi levelekben Villon két néven szerepel. Szükségesnek látta a Párizsi Egyetem archívumában is kutakodni Villon neve után. Rátalált azokra a nevekre, akik az egyetemen ösztöndíjasok voltak, érettségi vagy annál magasabb fokozatokat értek el az 1444-től az 1456-ig terjedő években. Sem François des Loges, sem François de Monterbier, sem Corbeil név nem szerepelt a regiszterekben. Talált viszont egy Franciscas de Moult Corbier parisiensis nevet az 1448 márciusi bejegyzések között és három alkalommal egy Franciscus de Montcorbier nevet. Lognon véleménye szerint Villon eredeti neve ez utóbbi volt, a Moult Corbier és a Monterbier név egy másolói tévedés lehetett.
Marcel Schwob a Revue des deux mondes 1892/112-es számában ugyancsak a Montcorbier vezetéknevet tartja Villon eredeti nevének, de a keresztnevet már a mai írásmódban adja meg: „Ami a nevét illeti, valószínűleg véglegesíthető, hogy François de Montcorbier volt. Így szerepel a Párizsi Egyetem regisztereiben.”
A Villon eredeti neve körüli bizonytalanságok ismét csak arra mutatnak rá, hogy az első elátkozott költő életének minden ismert mozzanatára csak hosszú kutatások révén sikerült fényt deríteni.
Illusztráció: F. Villon (fh. a De Agostini-gyűjteményből)
Ezek is érdekelhetik!
Baán Tibor: Vázlat Halmai Tamás újabb köreiről →
Baán Tibor: Miniatűrök →
P. Gábor Mózes: A rejtőzködő →
