Tomaž Šalamun: SÍRFELIRAT
Lukács Zsolt
Šalamun már 10 éve halott…
Šalamun már 10 éve halott, de költészetének szavai elevenek, szenvedéllyel teltek, elsöprő energiával üzennek nekünk odaátról, ebben a sírversben mondja el tömör intelmét: mi az, ami valóban létezik és mi az, ami csak illúzió. Még inkább átérezhető ez az energia, ha a költőt magát halljuk szavalni vagy mi magunk ismételgetjük a verssorokat. Ennek a versnek az első sorát mantraként szoktam ismételgetni. Életcélommá vált! Három éve, amikor nehézségek környékeztek meg, akkor ezeknek a szavaknak az ismételgetése nyugtatott meg és űzte távol tőlem az általam alkotott illúziók árnyait, éspedig olyannyira, amint azt a vers utolsó sora jelzi, ha teljes az önátadás, akkor beteljesülhet akár a felébredés is.
Amikor Rozikával (Petrics Rozália) két évvel ezelőtt találkoztam, akkor ő hívta fel a figyelmemet →kritikájában egy különös šalamuni, megszemélyesített, drámai szereplőre, a gépre, mely bár korunk nagy vívmánya, de ugyanakkor bálványává is vált, ugyanis csak a szellemeknek szolgáltat árnyékot, nincs léte, a szemfényvesztés a lényege. Bár Šalamunnál nem a hűtlenség, a megcsalás és az önzés, hanem a gép tölti be a gonosz szerepét, ő a szerelem ellenfele, aki eltitkolja a Csók létét, a szerelem zamatát és csak élettelen automatizmusokra képes. És ezzel szemben csak az örökké tartó szeretet állíthatja talpra az embert, adhat ízt és értelmet valós, illúzióktól mentes életének.
Tomaž Šalamun
SÍRFELIRAT
Csak Isten létezik. A szellemlét tünemény.
Gépek vak árnyai ők, a Csókot titkolók.
Halálom az én Halálom. Nem osztozom
mások törmelék alatt porló csorba békéjén.
Bárki is térdelsz sírom előtt, földrengés
fenyeget. Tarkód s nemző tagod
édes nedvét kiszaggatom. Nyújtsd az ajkad.
Vigyázz, nehogy tövis szakítsa át
dobhártyád, amikor féregként fetrengsz,
hullák közt eleven. Selymesen tisztítson
ez az oxigénbomba. Küzdő szíved legyen
robbanásod mértéke. Állj talpra s elmédbe
vésd: mindenkit, ki ismer, szeretek. Örökké.
Talpra hát. Megvolt az önátadás, felébredtél.
Fordította: Lukács Zsolt
Illusztráció: Sírfelirat
Ezek is érdekelhetik!
Brian Evenson: A fiatalabbik testvér →
Pablo Neruda: XCIV (»Ha meghalok, élj túl engem roppant, tiszta erővel…«) →
Alain de Botton: SZERETETHIÁNY →
