Zöldy Pál: SÁTORFA, mint szőlőkaró
„Az emberélet útjának felén egy sötétlő nagy erdőbe jutottam, mivel az igaz utat nem lelém.”
Azt kérdezed tőlem, drága jó barátom, mit jelent nekem a sátorfa. Mint amikor én kérdeztem Kavafiszt, mit jelent számára Ithaka? „…Csak minden gondolatod Ithaka legyen; végső célod, hogy egyszer oda juss, de ne siess az úttal semmiképp. Inkább legyen hosszú, minél hosszabb az út, hogy évekkel rakva szállj ki a szigeten, az út aratásával gazdagon, s ne várd, hogy Ithaka majd gazdagon fogad. Neki köszönöd a szép utazást, mit nélküle sosem tehettél volna meg, hát mi mást várhatnál még Ithakától? Nem csaphat be Ithaka, ha szegény is; a szerzett tudásból s tapasztalatból máris megtudhattad, mit jelent Ithaka.”
Sok mindent nem tudtam akkor, 40 évesen, mikor elindultam. Többek között azt sem, hogy mi a bor, és ez zavart. Holott ittam már hétköznap és ünnepen, misztériumként megízleltem, mint Krisztus vérét, olvastam róla lebilincselő mondatokat elsősorban Hamvas Bélától, de csak egy ketrecbe zárt lényt, jelenséget kerülgettem. És akkor, vettem egy kicsi szőlőföldet. 240 tőke. Metszés, kapálás, kaszálás, kötözés, tetejezés, szüret, érlelés és fejtés. Megannyi műszó, de a bor kiforrott. Jó emberek segítettek. Orromban éreztem a föld szagát, mart a veríték, kaszáltam a füvet, hűsöltem árnyékban és reménykedve számoltam, hogy még hány tőke van hátra a sorban. Nagyon büszke voltam, hogy a termett bor iható volt. És ezt meg kellett osszam a barátaimmal.
Így született az első palack 2010-ben, az ASZÚSZÍV, voltam 55 éves. És ekkor télen, Pálforduló napján a barátaimat hívtam meg és úgy éreztem magamat, mint a ketrecéből szabadult vadember. Ezért is lett vallomás a szövege. Minden kisfiú életében ott van ez a ketrecbe zárt szörny-alak, akit ki kell szabadítson, ha nem akar élete végéig gyermekként élni. Az anyám által nyújtott, vagy csak áhított biztonság az, amit el kell seperjek az utamból, különben sehova nem jutok. És sikerült! És örültem, és ide a „Bivalyokat” hívtam meg, akik kezdettől a társaim voltak ezen a Vasjankót megszabadító úton. Az első vízre szállásunk emlékeim szerint 1996-ban volt, Tiszafüreden. Nem tudtam az életemről semmit s őket kérdeztem. A kérdéseim olyan markánsra sikeredtek, hogy bár nem tudtuk a válaszokat, de ezt ki mertük mondani, mertünk őszinték lenni, mertünk gyengék s gyávák is lenni. És innen csak elindulni lehetett.
A következő palack az APÁM BORA. Ez annak a hétvégének a kísérője volt, amikor az apa-sebeinkről beszélhettünk. Apánkra, és ha van gyerekem akkor rám is – a mai társadalom kiosztott egy pozíciót – amelyik a fenntartó, törvényhozó, rend alkotó és a többi szerepet jelenti, akár meg tud felelni a férfi, akár nem. A legtöbb apa nem tud dicsérni, ezt persze a fia úgy veszi, hogy sárba tiporja. Ez is előfordul. De ez a kérdéskör nem csak a családra vonatkozik, hanem életemnek a többi hierarchikus kapcsolatát is felöleli. Azt, hogy milyen apa, főnök, vezető, beszélgetőpartner, tanár, edző bármi vagyok, meghatározza, hogy mit tapasztaltam gyerekkoromban attól, akinek hatalma (legitim vagy illegitim) volt felettem. És ezen a szent napon megidézem az apámat, hogy kiengesztelődjek vele, megbocsássak neki vagy egyszerűen elengedjem. Kimondhatom, hogy már nem az ő függvénye vagyok. Ő, ha fájdalmat okozott nekem, még csak nem is utált engem, csak nem értette az életét. Azt se tudta, hogy én ki vagyok. Letehetem már, mint egy idegen hátizsákot. Kidobhatom cipőmből a kavicsot.
A BÁTRAK BORA. Ezen a hétvégén feltérképezem saját életem hajóját vagy Óceánját. A legendás Moby Dicket keressük, a Fehér Bálnát. Én vagyok-e Áháb kapitány, akit nyomorékká tett a gyilkos bálna? Vagy csak egy szigonyos vagyok valakinek a csónakjában? Vagy kormányos? Kihajóztam-e már vagy még mindig a kikötőben ábrándozok? Mekkora a tengerem? Merre bukkannak fel s fújnak szökőkutat még prédák, áldozatok vagy ellenségek. Mitől félek? Mi az igazi cél az életemben? Mi az ok? Miért indulok új s új utakra mindig? Hol van a Vasjankó? Ki lenne az? A bálna vagy a kapitány? Ki vagyok én? Mit kezdjek vele? Le kell győzzem? Ki kell szabadítsam? Hajóinas vagyok? Az életem közben múlik, vagy telik. A körülöttem levő világ ellenségem vagy erőforrásom! Rajtam múlik. Kvikveg, akiről azt hittük, hogy istentelen vadember csak ennyit szólt: „Minden bálna mesterem. Minden szigonyom utolsó.”
TABULA RASA, ez a negyedik palack. Tiszta lappal indulhatok, ha megteszem, amit most kell. Ma alkalom adódik arra, hogy elszakadjak anyámtól, felhúzhatom a horgonyt, hogy egyáltalán legyen esélyem vitorlát bontani. Hajóm kifutásra készen. anyám szoknyája alatt nem lapulhatok tovább. Ő mindent megad, vele összkomfortos a világ. De megsérülök, ha a külvilág nem érti: én vagyok a „kedvenc”, akinek anya mindent elnéz. Késhetek, közbevághatok, először szedek a tálból, s ha jól esik üvegből iszom – különben elmegyek! Jól érzem magamat, de rá kell jönnöm, hogy a biztonságnak drága ára van: a szabadságom. Azt nem kapom meg tőle. Azt ki kell vívnom, Vasjankó ketrecének a kulcsát a párnája alól kell kilopnom, különben megzápulok. És idővel le kell cserélnem anyát és az újat feleségnek nevezem, de ugyanazt a szolgáltatást várom tőle. S a választott nőt képes vagyok rávenni, hogy legyen az anyám. (Ha megszüli gyermekünket, majd hátra sorol engem.) Asszonynak lenni a legnagyobb dolog. Az emberfia az anyjától kapja a lábait, de az apjától kapja a lépteit! Asszonytól az életemet, férfitól a méltóságomat. Kezembe a férfi ad szerszámot. A nő az univerzum, mindent tud, csak egyet nem, hogy mi a férfi. Ezt viszont csak a többi férfitól tudhatom meg. És velük kikötők füstös kocsmáiban, meg a nyílt tengeren ugyanúgy találkozhatok, ahogyan napjainkban a Férfisátorban. Ahová hívni nem, csak elindulni lehet.
Illusztráció: szerzői fotó felhasználásával
Ezek is érdekelhetik!
Baán Tibor: Vázlat Halmai Tamás újabb köreiről →
Baán Tibor: Miniatűrök →
P. Gábor Mózes: A rejtőzködő →
