Fekete Anna: ÁRTATLANSÁG (versek)
•
ÁRTATLANSÁG
Már minden betűmmel, minden szavammal
megsebeztem másokat. Szúrtam, vágtam,
ütöttem, öltem, csíptem, nehéz most gyógyítani
a szavaimmal téged. A szívem? Mint a szemeteszsák,
tele bűnnel és félelemmel, erjedt, kidobásra rendelt
dolgok sokaságával. Szégyellem magam,
hisz olyan fényes vagy, olyan tündöklő.
Mintha lenne egy harmadik, ünnepi kezed,
amivel végigsimítod a hajam.
ÉRTED,
nem az a vers. Nem betűk, hangok kompozíciója,
sok összelopott emlék, elmésen egymásba forrasztott
főnevek és igék. Nem az univerzális nyelvtan
legújabb csodája.
A költészet ennél szerényebb. A konkrét dolgok
művészete. Életre kelti, amit a régi élősködőink,
a szavak elfednek.
A versbéli én kicsusszan kényelmes csontketrecből,
a jelek börtönéből, eme cipőt húz,
kisöpri a haját az arcából,
hogy megtaláljon téged.
AKKOR
A kardvirágok is leteszik a fegyvert.
Ne keresd a csalódást! A szél kisimítja az ösvényeket,
a fény végigcsorog a bokrok közt, folyik-folydogál,
majd kortyol a szélből jókedvűen. Nincsenek törvények
egy ilyen elhagyott kertben – és nincs bánat, és nincs
sérelem, pedig a vállad mögül sértődött árvácskák
figyelnek. Elvarázsolt unokahúgok, csöpp halálfejek.
AUGUSZTUS
A nap végignéz a katonáin.
Mielőtt letenné a fegyvert,
vigyázzba állnak a Rocky Mountains
sziklái. Semmi sem mozdul.
Madarat, árnyékot, iramlót
megállít a rettegés.
Se meghalni, se születni nem szabad.
Csendben vár, akit megaláztak.
Saját szívébe húzódik vissza a szél.
Illusztráció: Der Goldfisch, 1925 (P. Klee)
Ezek is érdekelhetik!
Hegedűs Gyöngyi: der erste schnee das land befiel →
Takács Gergő: Csendes Viharok Tengerén →
Kirilla Teréz: Vállaira vette (versek) →
