Csáji László Koppány: Agyagból születő, fénybe fonódó*
*(Petrás Mária és Petrás Alina kiállításmegnyitója,
2023. december 9., Etyeki Műhely)
Kedves Mária, Alina! Tisztelt Egybegyűlt Közönség!
Szeretettel köszöntök mindenkit Petrás Mária és Petrás Alina közös kiállításán. A magyar művészet különleges alkotói ők. Művészetükben a mesterségbeli tudás, az alkotó egyéniség és a hagyományaink iránti tisztelet, a népművészet folytatása ötvöződik. Az Istenhez és magyar hagyományainkhoz fűződő viszony központi szereppel bír számukra. Felismerték, hogy még az alkotó ember sem pusztán egyéniség, hanem megannyi generáció tudásának folytatója, őseink szakrális örökségének felelős képviselője a mában. Tudják, hogy az erkölcsi tartást és az empátiával ötvözött művészi érzékenységet nem lehet ezoterikus vagy közhelyes klisékbe szorítani. Moldvai magyar gyökereiken és egyéni látásmódjukon átlüktető erő hatja át műveiket. Az „agyagból születő, fénybe fonódó” című kiállás címét éppen ez ihlette: a kerámia-alkotások szakrális hátterének metaforájaként a porból, földből teremtett ember Isten utáni vágyát szimbolizálja, de egyúttal az embernek a szülőföldhöz, őseihez fűződő viszonyát is. Továbbá azt, ahogyan Petrás Mária művészetében eljutott az agyagtól, kerámiától a fénytől átjárt üvegszobrokig. Jó esetben az ember élete is ilyen. A földből, porból, agyagból az tesz minket Isten szeretett gyermekeivé, hogy fényébe fonódunk. Szeretettel ajánlom a kiállítást mindazoknak, akik a versengést és a művészi szabadságot fetisizáló mai művészetiparral szemben arra kíváncsiak, hogy hol a helyünk a világban, milyen viszonyban vagyunk Istennel és a transzcendens kapcsolatainkat hogyan lehet újrarendezni, az ellenszélben is fenntartani.
A kiállítás három teremben valósul meg. Az első terem, ahol most állunk. Itt az óramutató járásával megegyező irányban Petrás Mária alkotásai Jézus Krisztus születésének stációin vezetnek végig minket, felidézve az adventi várakozás és ünnep pillanatait. Az első szakasz Mária születésével kezdődik, majd az angyali üdvözlet témája elevenedik meg, több alkotásban is. A második szakaszban a vizitációt láthatjuk, Mária látogatását Erzsébetnél, a harmadikban pedig az Istenszülő Szűz Mária és Babba Mária alakját a terem legnagyobb falszakaszán, annak teljes hosszban. Középen egy, a görög ikonokra emlékeztető, megigéző alkotás található, a „Theotokhosz” vagy Mater Dei alakja. A Panakhranta avagy makulátlan, irgalmas istenszülő áll a terem fókuszában. A hatodik század óta a keleti és nyugati kereszténységet összekötő egyik fontos imát, az Üdvözlégyet, idézve (Luk. 1.28 és 1.42.). Mária különösen fontos, mondhatni központi alakja a moldvai magyarságnak, metaforikus és metonimikus jelentései úgy járják át a mindennapokat és az ünnepeket, ahogyan a zene felhangjai töltik be a teret. Amikor azt mondjuk, hogy Szent István Szűz Máriának ajánlotta fel országát, akkor ez ma leginkább a moldvai magyarságra vonatkozik. A terem következő szakaszán (mögöttem) a betlehemi jelenet elevenedik meg, a napkeleti bölcsek (háromkirályok) látogatása, a megváltó eljöttének meghitt pillanata. Majd pedig a szent család menekülésének képei láthatók, végül pedig Krisztus felcseperedésének pillanatai. A kerámia-domborművek adventi stációkba rendeződve vezetnek minket végig a termen, a szokatlan csupán az, hogy minden jelenetből több, akár négy-öt alkotás is látható. A kiállítás kurátoraként az volt a koncepcióm, hogy ezáltal tudom megmutatni azt a jelenséget, amikor a népművészet és professzionális művészet határai elmosódnak. Nincsen egyetlen eredeti etalon, ahogyan a népművészet változatokban él. Nemcsak megőriz, a tudásátadás alapvető tényezőjeként kognitív bevésődéseket hoz létre, hanem egyúttal együtt változik is a társadalommal, mindig a mához kell, hogy szóljon. Ettől marad élő, ettől marad fenn. Pusztán az őrzés vagy pusztán a mára való reflexió kevés lenne. Petrás Mária munkáit tehát úgy válogattam össze, hogy felidézve a Krisztus születéséhez kapcsolódó, mindenki számára ismert jeleneteket, illusztráljam általuk azt is, hogy a hagyományos vagy népművészet korántsem ellentéte, de még csak nem is komplementere a professzionálisnak vagy elitnek nevezett művészetnek, hanem jó esetben mindkettőt egyszerre átjárja a korábbi utak folytatásának és az egyéni, eredeti, „saját utak” megtalálásának vágya. Megjegyzem, egy biztos kezű hímző asszony, fafaragó vagy népi fazekas mesterségbeli tudásának láttán sok kortárs, úgymond professzionális művész pironkodhat. Petrás Mária alkotásaiból visszaköszönnek a hajdani Moldvában oly közkedvelt mázas, alakos kályhacsempék (a régészeti leletek tanúsága szerint ezek legfontosabb témája a Szent László legendárium volt), az ikonok struktúrája, a meghitt, szeretetteljes gyengédség és az elmélyült egyszerűség, ami Diószén falu, Mária szülőfalujának világát áthatotta. A művészi alkotó folyamat ott rejtőzik akkor, amikor a mezőn kaszálás közben valaki dalra fakad, vagy épp körkörös virágokat locsol a döngölt padlóra, de akkor is, amikor lehántja a márványtömbből a felesleget. Michelangelo szavaival (Babits szonettfordítását felhasználva) A legnagyobb művésznek sincsen oly álma, melyet ne zárna bármely kocka márvány önnön feleslegébe. Csupán a Lélek által vont kéz kell, mely azt lehántja. Ahogyan a Szentlélek kiárad, úgy termékenyíti meg mindannyiunk életét is a környezetünk széppé, otthonosabbá varázsolásának művészi vágya, az alkotás öröme. Hol akkor a határ a népi és az elit művészet között? Azt hiszem, hogy ezt itt, Csókos Varga Györgyi és Csákvári Nagy Lajos otthonában nem is kell tovább magyaráznom. Ez a terem tehát egyben a népművészet és a professzionális művészet egységének laboratóriuma is.
A második teremben, a lépcső feletti térben ugyanezt a gondolatsort kívántam folytatni. A falakon két sorban a Szervátius-díjas keramikus, Petrás Alina alkotásai láthatók. A műveket zárt struktúrába, mintegy frízt alkotva rendeztem el. Ezáltal az alkotások nem önállóan, hanem együttest alkotva vezetik tekintetünket a hagyományos magyar motívumok sokaságát felelevenítve (a nap és a hold képét, a bimbózó és kinyíló tulipánt, az életfát). Petrás Alina kerámiái egyrészt folytatják édesanyja és egyben mestere útját – Petrás Mária szakrális kötődését és formavilágát –, másrészt egyéni látásmódú, jól felismerhető egységet képeznek. A művésznő a magyar szimbólumokat, motívumokat nemcsak felhasználja, hanem élővé, kortárssá varázsolja remek mesterségbeli tudásról tanúskodó alkotásaival. Alina alkotásai emlékeztetnek engem a majdnem kereken egy évvel ezelőtt itt megnyílt csodálatos kiállításra, felidézve Lucza Daniella bámulatosan gazdag, mégis egységes képi- és formavilágát.
A terem üvegezett terében Petrás Mária két Mária-szobra és egy üvegvázája látható, egyúttal átívelve a harmadik, legmagasabban fekvő helyiség szakrális terébe. Petrás Mária az Iparművészeti Főiskolán (ma: Moholy-nagy Művészeti Egyetem, MOME) sajátította el a kerámia és az üvegművészet fortélyait, alap- és mesterszakon is kitüntetéses eredménnyel. Üvegművész mestere Horváth Márton volt, segítségével alkotta meg első munkáit az 1990-es évek közepén a főiskola újonnan nyílt üveghutájában, de később olyan műhelyekben is dolgozott, mint például a világhírű Murano.
A harmadik teremben szakrális térinstallációba rendezve Petrás Mária üvegszobrai és sajátos kelyhei láthatók. A lépcsővel szemben három angyal fogad, felidézve a hagyományos keresztény ikonográfia egyik jól ismert Szentháromság-ábrázolás típusát (gondoljunk például Andrej Rubljov gyönyörű ikonjára). A lépcső melletti falon a krisztusi életkör és egy archaikus formát idéző keresztábrázolás látható, szürreális-expresszív jelenetekkel. A kelyheken is megtalálható szürreális alakokkal rokonítható ez a formavilág. A teremben elhelyezett tizenkét kehely az apostolokat és az utolsó vacsora misztériumát szimbolizálja. Érdemes megfigyelni a kelyhek oldalán látható, a gesztusfestészetre is emlékeztető, absztrakcióba hajló angyal-, Mária- és Krisztus-ábrázolásokat. A forró, képlékeny üvegből bravúros gyorsasággal, rögtönözve kell megalkotni ezeket, ezért csak biztos kezű mester tud ilyen könnyed, áttetsző alakokat formálni. A terem fókuszában sajátos Krisztusábrázolás található: a keresztről Jézus kissé kifordul, mintegy odahajol az alatta ácsorgó síró, kockát vető és bámuló emberiséghez. Ez az egyszerűség, fényt árasztó kegyelem és szeretet az, amire a kiállítás végpontján, mintegy fókuszában rálelünk. Zárásképpen engedjék meg, hogy egyik versemet idézzem:
„Mindannyian az álmodozó Isten csöppnyi gondolatai vagyunk.
Hősök egy szépen kigondolt, épülő-múló, hömpölygő mesében.
Sorsunk nem az eltűnés, hiszen örökléte csillog mindünk szemében.
Remélem, mosolyogsz, mesemondó, amikor rám gondolsz éppen.”
Az ezernyi megjelenési forma ellenére Petrás Mária és Alina nem bonyolítja túl az Isten és az ember kapcsolatát. Az elődeiktől örökölt tiszta és gyengéd egyszerűséggel, tisztelettel közelítenek hozzá – őszinteség és álomszerűség sugárzik felénk alkotásaikból.
Ezzel megnyitom a kiállítást!
(Az Etyeki Műhely Galériában rendezett kiállítás 2024. január 12-ig látogatható.)
•
Galéria
Fotók: Cs. L. K.
Illusztráció: Petrás-kiállítás
Ezek is érdekelhetik!
Komáromi Gabriella: Az apáca cipője →
P. Gábor Mózes: A múlt őrei és a jövő útmutatói →
Antal Anikó Zsuzsanna: Kékfestő →
