Vörös István: Mintha a jövő egy tükör lenne…
…avagy
Egy kis számolás
A Tejútban legkevesebb száz milliárd csillag található, ennyit tudunk. Átmérője úgy százezer fényév. Tudományos becslés szerint a Tejútrendszerben legalább száz milliárd bolygó található. Saját becslésem szerint ez a szám inkább billiós nagyságrendben mozog. Ugyanis, ha egy átlagosnál kisebb méretű csillagnak, mint amilyen a Nap, nyolc-tíz bolygója lehet, akkor ennyit a többi csillagról is feltételezhetünk átlagban. Tehát indokolt a tízes szorzó. További számítások szerint a Tejútrendszerben van tíz milliárd fehér törpe, egymilliárd neutroncsillag, és száz millió fekete lyuk is. Azok körül is hányódhatnak bolygók.
A Földön kívül csak a saját galaxisunkban még legalább másik egy billió bolygó létezik, és ha azt is figyelembe vesszük, hogy a naprendszer tíz bolygója közül kettőn volt vagy van élet, akkor számolhatunk azzal, hogy minden tizedik bolygón komoly és hosszan tartó élet jöhetett létre. Száz milliárd bolygó valamiféle élettel! A földi élet létezésének ideje során kevesebb, mint tízezred része volt, amikor értelmesnek mondható, már a civilizáció valamilyen formáját is felmutató élet létezett. Tehát csak a galaxisunkban úgy tíz millió civilizáció létrejöttével kell számolnunk. Tíz millió történelem, tíz millió globalizált kultúra. Mit számít hát ez az egy? Ez az egyetlen? Ha pusztítjuk a Földön az életet, magunkat, a civilizációnkat, a galaxisban lényegében ugyanannyi marad. De nem épp ettől lesz még nagyobb a felelősségünk?
Olyan még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna, mondja a közhely, amely a lét és a nemlét közé tulajdonképpen egyenlőségjelet tesz. Tíz millió egymástól örökre elválasztott civilizáció, mely nem meri elhinni a másik létezését. Nem tudja ellenőrizni, sem bebizonyítani – és mégis a saját létét eleve adottnak és szükségszerűnek tartja, melynek ilyen formán minden veszélynek ellen kellene állnia. De olyan még nem volt, hogy egy idő után másképp ne lett volna! Hogy ami van, ne tűnt volna el, és esetleg, ami nincs, ne tűnt volna föl. Minden Földön létező faj, egy-egy civilizációnak felel meg a galaxisban.
Van még tíz millió faj a Földön? (A mai álláspont szerint mintegy 8,7 millió állatfaj élhet itt, 610 ezer a gombák, és 300 ezer a növények fajainak száma, ez hozzávetőleg valóban tíz millió.) Lesz ennyi holnap is? Vagy ami itt kiveszik, ott is kiveszhet? Mit veszélyeztetünk, amikor abszolút értéknek vélt kényelmes életformánkat fölébe helyezzük mások: állatok, növények, számunkra ismeretlen civilizációk létezésének? Minden egyes tettünk parabola, mely másokra mutat, hibáinkat ezerszeresen megismétli, visszafordíthatatlanná teszi. Ha nem fordulunk vissza, minden továbbra is előre megy.
Van egy tizennyolcadik századi költemény, mely arra szólítja föl a magyarokat, hogy vigyázó szemüket Párizsra vessék. Ahol akkor forradalom volt. Most én arra szólítom föl mindannyiunkat, hogy vigyázó szemünket a Vénuszra vessük! Ahol többszáz fokos hőség tombol, egy valamikor lezajlott globális felmelegedés végeredménye. Ott nem igaz, hogy mindig van valahogy. Ott egyszerűen sehogy sincs. Saját magunkat kipusztítani végül is jogunk van, de már a piócák, denevérek, mérges kígyók és mérges gombák elpusztítására semmiképpen sincs. Minden egyes tettünk százszorosan ismétlődik meg jövőbeli kihatásai révén, mintha a jövő egy tükör lenne, amiben nem láthatjuk meg magunkat. Pedig végre látnunk kéne. Vagy ha nem látni, akkor előre hallgatózni a jövőbe, beszívni a szagot, mely mint valami robbanás felől, visszaáramlik a jelenbe, és onnan talán a múltba is. Ha nem vigyázunk, nemcsak a jövőt hagyjuk veszni, hanem vele együtt a semmibe pottyan a jelen, és puszta fantáziálássá szárad mindaz, ami megtörtént, és amit egyszer már összeraktunk belőle: a múlt.
Illusztráció: Egy kis számolás
Ezek is érdekelhetik!
Szili István: Kavicsok és történetek. Egy nem mindennapi gyűjtemény képeskönyve* →
Hegyi Botos Attila: A tisztaság fűziszfüzére, avagy egy mondat termodinamikája (képletvers) →
Tóth Kálmán: A paraszti szőlőművelés a Drávaszögben →
