Radnai István: párbeszéd, áhítat (versek)
párbeszéd
még itt vagyok taposom a parkettát
öregszem többet gondolok arra
visszatér a lélek bejárta útját
az egyre véznább testbe bevarrva
szabaduljon vagy a teremtett világ
szépségeit messziről csodálja
mint régi mester vásznát nézi kivált
ha derűs kedvét is a határra
teríti rá mint fényes zöld kabátot
így élek a szemem előtt csendes
emlékek vonatoznak belelátok
mezők mélyén lepkelélek repdes
éjjelre minden csillag gyújtja fényét
villanyt oltva az egedbe benéznék
áhítat
a tájra száll a napsugár
a szőke ég mezejéről
felizzik széles a határ
mindent beborít a vértől
melyet a hideg hajnal szórt
szabadít a tükrös reggel
madarak víg dala szót szólt
beszélgetett az egekkel
a csodára megemelem
ki hagyná szállni az időt
álompárnákról a fejem
perc térdet hajt az úr előtt
Illusztráció: ~régi mester vásznát nézi (fh. Jacob van Spreeuwen)
Ezek is érdekelhetik!
Hegyi Botos Attila: Szikrázó habok. Ant’issa tűzkövei →
Hegedűs Gyöngyi: incantation of the great mercy →
Vitéz Ferenc: »Aranyos rigmusok« (versek) →
