Gabriela Mistral: Gyónás, Betöltöttség, Két szeráf (versek)*
•
Gyónás
Látom rég, a nyelveden van,
de csak feszíti lelked kimondatlan
gyónásod – nem ér hozzám el.
Mondd el vallomásod, bűn embere,
hisz terhedtől vagy bús, örömtelen;
Régen hallottad a nyárfák titkos beszédét…
Szeretteid újra láthatod, ha lehullajtod
vétkeid. Nézd a fát, mely boldogan
adja érett gyümölcseit, így könnyül s örül.
Anyácskád hall téged, hisz nem éltes még.
Gyermeked félted. Zsenge páfrány-lény,
ha megtudná bűneid, megégetnéd zsenge levelét.
Időtlen vagyok, mint agg hegyek sziklái,
melyen úgy nősz akár a lágy, süppedő,
múlékony moha. Élted negyven éve semmi sem nekem,
hadd halljam csodát hozó, mély-tiszta szavad!
Tömérdek életet, gyónást súgtak-ordítottak nekem.
Megértem sajgó lélegzeted is…
Uram, adj még nekem éveket,
amennyit Te akarsz.
Ne kérj többet tőlem, mint amim van,
mert mások is jártak e sivatagban,
s nem fogadták meg a jó tanácsokat…
A szánalom megszikkad, mint könnyek az arcon,
kiszárítja a szívet, akár a szél a dűnéket.
Az új napok most növesztik bimbóikat,
élnek újra virágzó nappalok, hogy segítsenek.
Ne énekelj több régi dalt; a városok és völgyek
nem hazudnak, sem ott élő teremtményei.
Nézd a játékos, jó delfint s az őrült, jódszín tengert,
rajta a sármányhajót…
De ülj le egy nap másképp, mint eddig,
mint egy megtalált ember, kinek gyermeke
harminc éves, és hallgasd a másikat,
kinek szája széle oly zöld, mintha algával tömték volna ki.
Engedd, hadd kérdezzen lehajtott fejjel,
és te csak figyelj, hallgasd három nap és három éjen át.
És úgy fogadd el bűneit, mint izzadtságtól nedves ingeket,
amit szégyentelenségének köszönhet.
Térdre roskadva fogja magához bűnének izzadt, szennyes ruháit.
Betöltöttség
Van hűséges boldogságom és örömöm:
az egyik, mint a rózsa, a másik a tövise.
amit elloptatok tőlem:
Van hűséges boldogságom és elveszett örömöm,
gazdaggá lettem bíborral és melankóliával.
Ó, milyen szerető e rózsa,
és milyen kedves a tövise!
Mint az összenőtt gyümölcs kettős árnyéka.
Van hűséges boldogságom és elveszett örömöm.
Két szeráf
Nem csak egy angyalom van,
remegő szárnyú: Ringatnak ők,
mint a tenger – mindkét partot ringatják,
a gyötrelem angyala, a remegő szárnyú
és mozdulatlan szárnyú.
Tudom, mikor virrad,
Melyik nap uralkodik rajtam,
ha a láng színe hamuszürke.
És nekik adom magam,
mint a hínár a bűnbánó hullámnak.
Csak egyszer repülnek együtt,
a szeretet napján, Vízkeresztkor.
Egyszerre zúdulnak ránk,
és megkötik a csomót életről és halálról.
Fordította: Stanczik-Starecz Ervin
*a szerző Tala című kötetéből (1938)
Illusztráció: fd. Tala (’38)
Ezek is érdekelhetik!
Rainer Maria Rilke: Alkésztisz, Hetéra-sírok →
Jasminka Domaš: Utazások topográfiája (versek)* →
Thomas Möhlmann versei →
