Cserni András: Jelek
•
Úgy érzed, nagy felelősség nyomja a válladat? Azt hiszed, az élet számos alkalommal állított embert próbáló, nehéz döntések elé? Úgy véled, különleges tulajdonságod van, mely egyszerre áldás és átok? Tévedsz. Amíg nem éled át azt, amit én, addig nem tudod, mi az a terhes felelősség, a lehetetlen dilemma, az egyedülálló, ám haszontalan képesség.
Álmaimban meglátom a jövő egyes mozzanatait. Nem minden nap. Csak időnként. S épp ez a baj: ébredés után, reggel képtelen vagyok eldönteni, elkövetkezendő eseményeket láttam, vagy csak elmém rakosgatta helyére az aznap látott információk tömkelegét. Ez mindig rejtély számomra. Csak akkor döbbenek rá, hogy látomás játszódott le csukott pilláim mozivásznán, miután átélem. Addig csupán sejtem. Honnan? A jelekből.
Ritkán emlékszem pontosan az álmokra. Csupán egyes mozzanatokra. Mikor átélek egy-egy ilyet, furcsa érzés kerít hatalmába: gyanakvással vegyes idegesség. Dèja vu. Ezek a jelek. A valósággá materializálódó álomcafatok. Szavak, tettek, látványok, pillanatnyi érzések, ízek, illatok. Akármi. Sokszor nincs közük egymáshoz. Csak az köti őket össze, hogy sejtem, minek az előképei – de sose tudom biztosan. Ezért nem merek tenni az adott eseményért vagy ellene. Nem tudhatom, tényleg úgy lesz-e, mint álmomban. Kockázatos beavatkozni, mert ha tévedek, az súlyos következményekkel járhat. Haszontalan képesség, nem?
Gyáva volnék, vagy csak óvatos? Az erkölcsi ítéletet másokra bízom. Engem most súlyosabb okból csiklandoznak belülről a frusztráció lángnyelvei. Megint sejtem, mi történik majd az immár nagyon közeli jövőben, s a tét ezúttal ijesztően nagy. Egy ember élete.
Az álmomból nem emlékszem sokra. Ettem egy hamburgert az egyik gyorsbüfében. Emlékszem arra is, hogy nagyon sok galamb szállt le egy villanydrótra egymás mellé. Fülemben egész idő alatt a Világvége című kevéssé ismert nóta zakatolt. S végül szemtanúja voltam egy öngyilkosságnak. Egy buszmegállóban várakozó férfi kiugrott egy sárga Suzuki Wagon R elé és meghalt.
Ez pár napja volt. S ma délután minden kezdett valósággá válni.
Mikor beleharaptam a hamburgerbe, egy pillanatra döbbent dermedtségbe fagytam. Ahogy a zsömle, a hús, a ketchup íze szétáradt a számban, úgy ébredt bennem a ráeszmélés első szikrája. Ez egy jel – gondoltam idegesen. – Így volt álmomban is.
Zaklatottan mentem tovább. Földre szegeztem a tekintetem, próbáltam tudatosan kerülni a jeleket, de az ilyesmit nem lehet kijátszani. Körül kellett néznem, mikor át akartam menni a zebrán, s akkor észrevettem a villanydróton ülő temérdek galambot.
Újabb jel…
Szinte csendes belenyugvással fogadtam, mikor a buszmegállóban várakoztam, s egy mellettünk elsuhanó autóból a Világvége kísérteties refrénjét sodorta felém a szél. A jövőt álmodtam meg azon az éjjelen. Biztosabb voltam benne, mint eddig bármikor. Lelkiismeretem kíméletlenül marcangolt, halkan mantrázta: Mentsd meg! Közbe kell avatkoznod! Nem csak egy ember életéről van szó. Szerinted a szemtanúk vagy a sofőr nem törnek meg lelkileg? S hidd el, te se lennél többé ugyanaz az ember.
Zaklatottan zihálok. Szemem ide-oda jár; keresem az öngyilkos szándékú férfit s a citromszínű halált. Meglátom mindkettőt. Előzőt búvalbélelt fizimiskája és óvatosan leplezett támadóállása leplezi le számomra. Nem sokkal utána bukkan fel a kanyarban az autó. Sárga Suzuki Wagon R. Egyre gyorsulva közeledik.
Itt az esély! Hőssé válhatsz! Csak lépj oda, ragadd meg és rántsd vissza! Ne tétovázz, a jelek megmutatták, hogy nem tévedsz! Eddig se tévedtél, ne félj hát! Cselekedj!
A jármű közeleg. A férfi mély levegőt vesz. Észrevette. Én pedig? Csak állok. Állok és remegek. Többre nem futja.
Egy pillanat az egész. A férfi elrugaszkodik, majd a következő pillanatban borzalmas hangkavalkád ad hírt szomorú sorsáról. Pillanatokkal később kitör a pánik.
Csak én maradok mozdulatlan. Megbénítanak kavargó gondolataim. Különösen egy súlyos kérdés, mely befészkelte magát a fejembe: vajon van ember, aki közbeavatkozott volna, ha látja a jeleket?
Cserni András a 2023-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: Jelek
Ezek is érdekelhetik!
Virginia Sol: Lélekkapcsok →
Kilián László: Niomé III – Az idő mítosza (regényrészlet) →
Rácz Mihály: A megértés fonala, Nyolcvannyolc tavaszán →
