Emily Dickinson: »Egy Koporsó – bár kis hely az – « (943)
•
G. István László
Dickinson fordításához
Emily Dickinson vulkanikus hallgatagságáról (spasmodic reticence) már sokan írtak. De nem lehet róla eleget írni. Arról a kettős kényszerről, amely a kimondás lávaömlését azonnal a visszanyelés fájdalmával fegyelmezi. A szaggatottság – amelynek elvéthetetlen jegye a gondolatjelek állandóan tolakodó kijelentés-zátonya – ezáltal nem modor, hanem versontológiai alapviszonyulás. A kijelentés befelé jelent, vagyis jelenetezi az elhallgatás drámáját is – vagyis jelzi, hogy jelen nem lehet soha, állandó-szaggatott késében van, jelene a gondolat jelein fut asszociációs mélységekbe-magasságokba. Elnyeli a jel a kimondás tétjét, így jeleníti meg, a tetemre hívott veszendőségben, ami belőle maradandó. Dickinsonnál soha nem a szó, hanem a szótól szóig jutás számít. Voltaképpen ez az eljutásnyi ív áll a szó helyébe. Dinamizmusa ettől őrjítő, hogy nem szavakat mondunk, hanem szótól szóig érő hidakon lépünk, mely feloldja a szavak szemantikai halmazállapotát, és a lávafolyáshoz hasonló jelentésömlést eredményez.
A versfordítás folyamatában amúgy is beáll a lávaömléshez hasonló áldott-áldatlan felfüggesztődési állapot: amikor a forrásnyelv szemantikai-grammatikai eresztékei már feloldódtak a nyelvi térben, de a célnyelvi kötődések még fáziskésésben várnak a transzfiguráció drámájára. Ez a nyelvi inkarnáció előtti hatásszünet a dickinsoni dikció alapregisztere, mintha saját verseiben is egy fordítási folyamat nyelvi senkiföldjén állna. De persze miből fordít? Transzcendensből reálisba? Reálisból transzcendensbe? Lehetségesből valóságosba? Valóságosból a lehetségesen átszűrt ténylegesbe? A lehetségesben lakozók (Dweller in Possibility) kegyetlen kegyelme ez, hogy a POSSE egzisztenciálontológiai értelemben erőteljesebben-színesebben, életesebben mutatkozik meg bennük, mint az ESSE. A Weöres-félék ilyenek.
Jó Dickinsont fordítani, mert vulkánköltészete Pompeibe dermeszti nyelvi előítéleteimet. És fordítás közben tágul a lehetségesség felé – gondolatjelek örvényein át – amit ki kell mondani. [1]
Az 1775 versből álló életműből (nem számítva az ún. borítékverseket) ezidáig 460-at fordítottam le. Ízelítőnek álljon itt a J943-as vers, amely a dickinsoni klausztrománia mintadarabja. Az Erosz és Thanatosz kettős múzsai ihletéséből és ösztönkésztetéséből az utóbbit dominánssá tevő dickinsoni három versszakos versmenet a zsoltáros common metre jambikus lüktetéshullámaiban (váltakozó 4-es és hármas jambusok során át) a sír méretébe szoruló világmindenség egyszerre áldott és átkozott állapotkomplexumát rajzolja ki. A versszakokon is átívelő enjambement a kijelentés-láncolat örvényszerűen mélyülő spirálalakzatában úgy érkezik meg a hármas tagadáshoz, hogy a tagadások kijelentéssejtelmében minden beszorítottság ellenére kozmikus távlatot képes szcenírozni. Megsejteti a rilkei “erősebb lét közelét”, miközben egyetlen sír domborzatába sűríti a látványvilágot. A jambikus félrímek miatt a dikció magyar nyelven talán Pilinszky hangját intonálja, de levegősebb annál. Pilinszky szálkás, a kijelentésekben a profán eucharisztikus szavak testté válását kereső bizonyossága helyett tizenkilencedik századi szimmetriák konzoljai építik a vers architektúráját. Mégis hallatlanul modern, Weörest és Tandorit is idéző az elvontat érzékivé és az érzékit elvonttá bájoló, gondolatjeleken megtorpanó-bukdácsoló dikció élményformáló energiája. A záró kijelentés elvont főnevei az eredetiben atomsugárzásosan erősek – ezt visszaadni csak az adaptáció felé elhajló verstolmácsolással lehet – ha lehet.
[1] Az elemzés idáig tartó része A dicikinsoni vulkán címmel megjelent a Parnasszus 2019/2 számában.
•
Emily Dickinson
(943)
Egy Koporsó – bár kis hely az –
Képes lesz arra, hogy
Szűk terébe fogadjon egy
Üdvözült alakot.
Egy Sír – beszorított helyén
Tágasabb, mint a Nap –
S belefér minden Óceán,
És sok-sok Földdarab,
Amit lát s mindjárt odaad
Annak, ki lakja még –
Határában se Enyhület –
Se Bizonyság – se Vég –
Fordította: G. István László
A Coffin — is a small Domain,
Yet able to contain
A Citizen of Paradise
In it diminished Plane.
A Grave — is a restricted Breadth —
Yet ampler than the Sun —
And all the Seas He populates
And Lands He looks upon
To Him who on its small Repose
Bestows a single Friend —
Circumference without Relief —
Or Estimate — or End —
Illusztráció: ~Emily (943)
Ezek is érdekelhetik!
Pablo Neruda: XCIV (»Ha meghalok, élj túl engem roppant, tiszta erővel…«) →
Alain de Botton: SZERETETHIÁNY →
Giuseppe Ungaretti: Reggel (Búzás Huba felvezetőjével, fordításában) →
