Németh Erzsébet: Vachott Cornélia Erdélyi Jánosnak*
*December közepén 183 éve lesz annak,
hogy e levelet a tragikusan korán elhunyt
Vachott Cornélia (Sándor és Imre nővére)
papírra vetette. A címzett: Erdélyi János
költő, kritikus, filozófus
Pest 15-dik december 1840.
Kedves Jánoskám! Tegnap délben eljuta levele valahára hozzám, amely oly mondhatatlan sok boldogságot s nyugalmat ada nekem, mint szokott már régolta adni kedves jelenléte. És most nem hagy remegést maga után, mint egy vagy fél évvel ezelőtt, mikor fájdalommal tevém azon észrevételt, hogy igen jól találom magam önnel, és senkivel nem beszélgetek oly édesen, oly jóízűn. Az is igen jólesett, mondhatom, mikor Szerdahelyiéknél a kis szobában a rózsát a fürtjeimben szépnek találta, s magamat is megdicsért egy kissé, no csak úgy melleslegesen.
Bárcsak jönne hamar a nyár s a nyárral a rózsák, és fürteimbe tűzném, s Jánoskám örülne s megdicsérné a rózsát. De kérem, ne úgy, mint utolszor Szigligetiét. Mindennek a vége az, szabad önnel édesen beszélgetnem, mi több, szeretnem is, és érezheti szeretetem e pillanatban is, mert fejecskéjét igen megszorítottam. Ön nekem némi felvilágosítással tartozik, levelében van, amit szóval, ha megkérem, bővebben ki fog fejteni. Azt igenis értem, miszerint ön engem szeret, s hogy ön szép tiszta lélek, s önnel táncolva is átélném az életet, ha táncolni szeretnék, de minekutána nem szeretek, csak úgy szépen lépdegélünk, de haladni azért fogunk. És én azért nem is fogok sírni, első májusban ha csak kedves eledelem, tormát nem rágok, amivel önt minden nap boldogítandom vagy kétszer.
Édes Jánoskám, levelem célja ezúttal önnel beszélni, másodszor önt lekenyerezni, hogy maradjon szépen Budavárában, Mátyás király lakában, a Duna, reméljük, be fog állni nem sokára, addig is én örömest írnék önnek valami okosat, ha tudnék okosat gondolni. Különben is szemfájásom gátol komoly gondolatokban, elérzékenyülnék, sírnék, s ez ártana, de önnek mégis komolyan ígérhetem azt, amit ön nekem a jövőre, s komolyan is vágyom, akarom teljesíteni. Isten engem úgy segítsen s önt áldja meg.
szeretettel
Nelli
Írja meg, soká volt a Dunán? És kérem, maradjon ott, míg be nem áll. (fagy).
•
Vachott Kornélia nemesi családból származik. Ősei Turóc vármegyében éltek, a nemességüket IV. Bélától kapták. Édesapja Vachott Imre volt, aki ügyészként került Gyöngyösre. 1813-ban vette feleségül a hasonló családi háttérrel rendelkező Hercsúth Zsuzsannát. Első két gyermekük korán elhalálozott, 1817-ben született Kornélia, akit ’18-ban Sándor, ’20-ban pedig Imre követett. (Mindketten ismert alakjai a XIX. századi magyar irodalomnak). Az édesanya szelíd, nyájas, művelt asszony volt, olvasta a hazai és külföldi költőket. Leány korában maga is írt verseket. Gyermekei tőle örökölték költői hajlamukat és az olvasás szeretetét. Az országon 1831-ben végigsöprő kolera augusztusban magával vitte. A csapást beteges édesapjuk nem tudta kiheverni, még ugyanez év őszén meghalt ő is.
Kornélia tíz éves korától Pesten tanult Frau Felber nevelői házában. 1831-ben elvégezte az iskolát, s a kor szokásának megfelelően az árván maradt lány fizetség fejében rokon családoknál töltötte éveit. A férjhezmenetele előtti két évben Kossuth Lajos édesanyjánál élt, s jó barátságba került Meszlényiné Kossuth Zsuzsával.
Édesanyja halála korán felnőtté tette. Fájlalta, hogy lány léte miatt nem tanulhatott tovább, meg kellett elégednie a némettel, a rajzzal, a zenével, a hímzéssel, a háztartási képzésekkel. Unokabátyja, Kossuth Lajos Titánia tündérkének hívta. „Szép lány volt, kicsi, finom alkatú, gyöngéd, ovális arccal, kifejező kék szemmel, óriási szőkésbarna hajkoronával.” – írták róla ismerősei.
Kétszer volt gyűrűs menyasszony. Az első vőlegényének – egy gazdag földbirtokosnak – a rokonai ígérték oda. Ő nem szerette a férfit, hetekig tartó sírással tiltakozott ellene. Végül győzött. Második vőlegényét, a szintén jó módú családból származó Pap Dánielt, aki akkor fejezte be orvosi tanulmányait, – szerette. De a hosszas jegyben járás során csalódnia kellett benne, így megszakította kapcsolatukat. Törékeny külseje ellenére bátor, erős személyiség volt. Erdélyi Jánossal 1838 nyarán találkozott testvéreinek társaságában Kossuth Lajos édesanyjának házában.
Erdélyi János 1814-ben született Kiskaposon. Édesapja, Erdélyi Mihály „telkes jobbágy” volt, ki maga is írogatott vallásos verseket, és esténként otthon családja körében szívesen énekelgetett zsoltárokat, népdalokat. Fiát is maga vezette be a tanulmányokba, majd hét éves korában a helyi iskolába adta. Középiskolai és jogi tanulmányait Sárospatakon végezte. Kitűnő bizonyítvánnyal érkezett Pestre, joggyakorlatra. Ez a lépése édesanyját egy időre elbúsította, mert ő papnak szánta a fiát, aki ehelyett inkább irodalommal foglalkozott. 1839-ben csapások sorozatát kellett megélnie: elvesztett testvért, anyát és apát. Egyedül maradt életben a családból. Ez év novemberében irodalmi sikereinek köszönhetően beválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjainak sorába. 1842-ben a Kisfaludy Társaságnak is tagja lesz, majd 1843-ban titkára. Felvételekor székfoglaló beszédében a népköltészetről tartott előadást. A Társaság népköltési gyűjtemény szerkesztésével bízza meg. Közben a drámaírásba is belekóstol. Több darabját mutatták be a Nemzeti Színházban, melynek 1848-49-ben igazgatója lett. Lapszerkesztői tevékenysége mellett tanulmányokat, bírálatokat írt. Jó barátságba került a Vachott fivérekkel, különösen Sándorral.
Már az első találkozásaik alkalmával megszerette Vachott Kornéliát, ki abban az időben azonban menyasszony volt, így érzelmeit nem merte kinyilvánítani iránta. Nelli is szívesen volt Erdélyi társaságában, de kötötte ígérete. A férfi megfogadta, hogy megpróbálja elfelejteni Kornéliát, így el sem búcsúzott tőle, amikor elutazott. De Kornélia képét mindig a szívében hordta, s hozzá hasonlított minden leányt, akivel csak találkozott. Sokat búsult a helyzetükön. Legkeserűbb napjaiban vetette papírra kétségeit:
Vallottam én is szentül egy hitet,
De rá, e szív, homokra épített.
Most, szólj, leány, szavad bár rettegem,
Szerelmemért mi jót igérsz nekem?
Megfosztod értem kis szekrényedet,
Emlékül adván bábi ékedet?
Vagy szép hajadból, mellyel játszani
Úgy szeretek, fogsz fürtöt nyújtani?
Vagy tán virágot adsz emlékjelül?
S néhány szíves szót azon felül?
Ne foszd meg értem kis szekrényedet,
Ne háborítsd szőke fürtidet.
Hagyd a virágot halni kebleden,
Nem foghat úgy is halni szebb helyen.
Néhány szíves szót akárki ád
Többet kíván, ki hűn szeret, s imád
Isten nevében, amit így reám
Szánsz, visszanyújtom szép hűtlen leány.
A férfi csak akkor kérte meg a kezét, mikor a lány jegyessége felbomlott. 1841 januárjában eljegyezték egymást, március 25-én pedig megtartották az esküvőt a Deák téri evangélikus templomban. Násznagyuk Kossuth Lajos volt, eskető papjuk Székács József lelkész. Házasságuk felhőtlenül boldognak indult. Árvaságuk, vándorlásuk után végre nyugalmat leltek. Együtt éreztek, együtt gondolkoztak. Igényesen berendezett otthonuk irodalmi szalonná lehetett volna, ha másként történnek a dolgok. De Kornélia a kislánya születése után kilenc nappal, 1842. március 15-én gyermekágyi lázban meghalt. Sokat szenvedett, amint ez a lázas állapotában elsuttogott mondataiból kiderült. Erdélyit földig sújtotta az imádásig szeretett feleségének elvesztése. Mély megrendüléssel búcsúztatta ugyanaz a lelkész, aki alig egy éve eskette őket. A férj életének jobbik felét siratta a Cornelia emlékezete című versében, mely így végződik:
„ (…)
Egy nő, ki meghozá gyümölcsét s elvirult
Mint megszedett szőlő, s nem lesz többé anya.
Mint a kanóc, melytől oltárnak lángja gyúlt
Adván új életet, övé ellobbana.”
A tragédia után az özvegy férjnek nem volt maradása Pesten. Kislányát dajkájával Berzétére vitte Máriássy Zsigmondnéhoz, akiben feltétlenül megbízott. Ő maga utazgatni kezdett a feledés, megnyugvás reményében, s Úti képeket küldött az újságoknak. Örült, hogy kislánya szépen fejlődik. Ám 1844. február 6-án rossz hír érkezett Berzétéről. Rögtön odautazott, de gyermekét már halva találta. „Fogzás miatti fejvízbetegségben” hunyt el.
Családi kép című versében megrázóan írja le a kislány halála miatt érzett fájdalmát:
„Ezer sóhajtássá zokogtam lelkemet,
Mint partot a hullám, szaggatja keblemet
Siralmak özöne.”
Hosszú ideig gyászolta feleségét, csak 1853-ban nősült meg újra.
•
Az Ötszáz év – ötven hölgylevél összefoglaló című Cédrus-nívódíjas gyűjteményből.
Ld. még ⇒ http://www.naputonline.hu/2017/12/11/nemeth-erzsebet-molnar-borbala-edes-gergelynek-1799/
http://www.naputonline.hu/2018/09/19/nemeth-erzsebet-nok-irtak-levelek-regi-kincsek/
http://www.naputonline.hu/2019/06/15/nemeth-erzsebet-varday-kata-levele-nyary-palnak/
http://www.naputonline.hu/2020/09/07/lorantffy-zsuzsanna-i-rakoczy-gyorgynek/palnak/
http://www.naputonline.hu/2021/04/22/nemeth-erzsebet-grof-markovich-miklosne-levele-karman-jozsefnek/
http://www.naputonline.hu/2022/07/24/nemeth-erzsebet-kun-ilona-bethlen-miklosnak/
http://www.naputonline.hu/2022/12/29/nemeth-erzsebet-bethlen-zsuzsanna-barcsay-abrahamnak/
http://www.naputonline.hu/2023/06/20/nemeth-erzsebet-paczot-judit-doczy-andrasnak/
Illusztráció: Vachott Cornélia levele
Ezek is érdekelhetik!
Csak ülünk, és cseve… – csetelünk. Ceca Georgieva és Lévai Nóra beszélgetése →
Tamási Orosz János: Tánc egy végtelen kötél peremén →
Németh Erzsébet: Baumberg Gabriella – Batsányi Jánosnak →
