Babics Imre: Dísztelen sorok tüzében (epigrammák)
•
1.
Tengrialattjáró, amit ének hajt, valamint dob
—–ritmusa… És a Világ Fája: a nagy kikötő.
2.
Sámán nem tervez piramist, s aki kőköröket húz
—–fel, sose ver dobot ‒ egy hang a közös, feledett.
3.
Androidokból andruidák nem lesznek, amíg nap
—–süt, s a fagyöngynek a nagy Semmi a gépi világ.
4.
Vastag az arcbőr, úgynevezett elvtársi tapéta,
—–s nem mállik le, amíg van hazudozni való.
5.
Ez ‒ hol a Sátán is proli (fércbányászati tervvel!)
—–méltatlan terület, hagyd el… A szót, ne a hont.
6.
Kíméletlen, mégis a veszteseket gyarapítja
—–…felsíró csecsemők közt. Sose érti meg ezt.
7.
Zúz, ki pokolból származik, úgyhogy a nagyvonalúság
—–elpihen („Annyi meg egy bambi”). S a lét keserűbb.
8.
Itt élőnek unalmas (s holtnak aránytalanul sok),
—–mit helyi géniuszok sorra böfögnek elénk.
9.
Mind, egyszerszülettek, az emléknélküliségtől
—–nem lelitek helyetek… sőt, nemetek se ma már.
10.
S újra: alulfizetett csicskás rendőrautóban,
—–nemzete ellen, akár rég. De feszeng legalább.
11.
Nincs rabszolga-kereskedelem, csak igénye sugárzik
—–szerte a Föld kerekén, vágy, ami nem lohad itt.
12.
Nem lett több a kiválasztott, ámbár a tömeg nőtt.
—–Nő, növöget, nagy az árny: géniusz-eltemető.
13.
Átengedni magán magasabb erejű szavakat, vagy
—–kispolgár-locsogás habja, viszont nagy a lé.
14.
Majd Európa lerablásának mítosza szép lesz
—–tán, túl nők sikolyán, durva kanok röhején.
15.
Fürge fogaskerekekké válva homokszemek álma
—–teljesül: ily nagy a Vak fénye, felénk ragyogó.
16.
Minden alaptól távolodóban: atombeteg eszmék
—–bűvköre. Mind, aki élt, részegen elmenekült.
17.
Nyegle fanyalgók, sírotokon moha nő, nehezen, mert
—–érzi: energia nincs szálai közt, csakis űr.
18.
Ifjúságom spiclijeit temetőbe kivitték
—–már rokonok, maguk is gyáva, irigy, tunya nép.
19.
Megy, mi modern, az időskori elhülyülése felé, még
—–néha riszálja magát, sminkje lehull: csupa füst.
20.
Mindinkább betegesre bukók (valamint ha takonyra
—–gyöngytyúk), mit hisz, akit még hagyomány vezet itt?
21.
Vágyaid elhagytak s kísérnek a bűneid egyre
—–még; a bocsánat is ott van, kutatod remegőn.
22.
Gyilkos bálnák: bűntelenek vagy sem? Hisz a bosszút
—–ismerik és az ölést élvezik olykor azért.
23.
Önmaga lényétől eltelten ügyeskedik itt egy
—–fajta pofátlanul és hirdeti, hogy mi a mű.
24.
Sok szégyellnivaló van, s nem tudom, ott, hol a Lélek
—–megpihen, érzi-e majd? Mert ha igen, nagy a gond.
25.
Egyre hülyébbek az emberek, úgy hiszed, ám vigyorogj csak,
—–Sátán fajzata, mert annyira mégse hülyék.
Illusztráció: W. J. Linton (Michelangelo után)
Ezek is érdekelhetik!
Pintér Ferenc: „Akkor a legszebb” (haikuk) →
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
