»Merre, hová?« – E. Szabó Zoltán festményei
Bevezető
Baley Endre levele Szondi Györgyhöz
Kedves Gyuri!
Lehetne ezen értekezés akár a Levélfa rovat egy igazán értékes eleme is(?), de nem annak szánom, és nem is azért írom mindezt, mert magamnak szeretném begereblyézni a figyelmet. Ismersz, tudod, ha kincsre „bukkanok”, szaladok hozzád.
Nem vagyok avatott ítésze, szakértője a képzőművészeti alkotásoknak, „csupán” a lelkes fogyasztó szemével tudok tekinteni a művekre, de van valami velem született rendellenességem, ami képessé tesz arra, hogy egy pillanat alatt megállapítsam, mi az igaz és mi a hamis, hajlik-e a törzs a változó irányú szél hatására, vagy ellenáll a gerinc.
Egy igazán kellemesnek, mi több, kifejezetten kedvesnek mondható véletlennek köszönhető, hogy megismerhettem E. Szabó Zoltán néhány alkotását, és a műveken keresztül magát a művészt. Az egyik festménye annyira magával ragadott, hogy azonmód klaviatúrába fojtottam az impressziómat. Egy szonett született belőle, amit szeretettel ajánlottam Zoltán figyelmébe, amire hamarosan érkezett a válasz. Benne a köszönet. És öröm.
Mint levelezésünkből megtudtam, Zoli sem az a harsány alkotó, aki minden fórumot megragad művei terjesztéséhez. Éppen ellenkezőleg. Teszi a dolgát, alkot, amikor alkotnia kell, és hallgat, amikor a csend többet jelent, mint az ecsetvonások.
Megtudtam azt is, régi barátság fűzi ahhoz a Druzsin Ferenchez, akihez téged is, hiszen rengeteg időt töltöttetek együtt Bulgáriában. Micsoda véletlenek vannak!
Összeállt bennem a kép. Éreztem, mindenképpen ott lenne a helye Zolinak, illetve alkotásainak a Napút Online-on. Kértem, beszéljen Druzsin Ferenccel, kérjen tőle a régi barátságra való tekintettel egy laudációt a bemutatásra váró festmények kapcsán.
Ezen gondolatokkal küldöm neked a levelet és a festményeket. Teszem ezt boldogan, mivel úgy érzem, Zoli néhány festményének figyelmedbe ajánlásával kicsit én is hozzájárulhatok a Folyóirat gazdagságának gyarapításához.
Köszönettel, és barátsággal:
Bandi
Druzsin Ferenc
Szíves ajánló sorok E. Szabó Zoltán Napútra lépéséhez
Napútpályán töltött évtizedek után talán hitele lesz szavaimnak, ha másokat is oda invitálok. Ez akkor is rendjén van, ha a kedvezményezett túl van már a nyolcvanon, s ha az illető festőművész, túl tucatnyi komoly kiállításon.
Ám a Napúton még nem járt.
Dr. E. Szabó Zoltán – barátom lassan hatvan év óta. Kaposvárott, a főiskolán találkoztunk; Szegedről jött, a főiskoláról, büszkén szülőmegyéjére, Békésre, szülővárosára, Endrődre. Az első kaposvári években a Zselic hullámzó vonalai bűvöletében élt, mindent „Zselicben” látott és láttatott. Évek múlva, ahogy az életben lenni szokott, „kit erre, kit arra sodortak a szelek”; Budapestre, Békéscsabára, ám akkor már túl voltunk a ’változó koron’, s a barátság meg sem karcolódott.
Zoltán oktatott a vadonatúj csabai főiskolán, s természetesen festett. A gyökerek tájékán elfelejtődött a valamikor oly vonzó somogyi táj, és új vonalak, tájak, színek kerültek a festő vásznára. Más képek, vonalak, színek; új értelmű pályakép épült évről évre.
És ha a Napúton nem is, a szomszédságában egyszer már járt: a Napkút műhelyében. Elhatároztuk, hogy Az élet feltételes megállóhelyén című könyvem címlapjára Zoltán egyik szép „csendéletét” tesszük; csendes, néptelen városvég, a kihalt utcát keresztben egy olyasmi épület zárta, mintha vasútállomás lett volna „feltételes” vonatok számára. (Napkút Kiadó, 2016.)
Most pedig szeretném őt abba a valóságközegbe kísérni, amelyet „méltán neveznek Napútnak”.
Természetesen képei társaságában.
Kérem először is a Tisztelt Főszerkesztő jóindulatát, utána pedig az olvasók el- és befogadók szeretetét. Mustraként pár alkotást is mellékelünk a bebocsátáshoz.
Derengő múlt. A talán még billegő alakzatok-tömbök a derű színeit villogtatják; úgy nézem, vállalható, ami mögöttünk maradt.
Derengő múlt
A Házam, hazám és a Merre, hová – alighanem egyazon téma két változata. Az elsőn a kerékpár és gazdája – megérkezett, hazaért. Babits hazaképe is ott lett teljes (bár berepülte érte a világot!), ahol „a meleg szigetke” várta, „a kis ház, melyben megszülettél”.
A Merre, hová „léptéke” nem mikrovilágból vétetett, ráadásul nem vezeti biztos biciklinyom a „meleg szigetkét” keresőt.
Merre, hová
Az Öböl az egyik leggyakoribb téma a művészetben. Kiinduló pont, vagy épp ellenkezőleg, a megérkezés biztonsága. A költészetben is: Berzsenyitől Utassy Józsefig, s még tovább. A képzőművészetben bizonyára Egry József képe, az Öböl madárral magaslati pont, amolyan „öböl a magasban” (párja talán Utassy Ámulat-a!); de nagyon sok öböl-kép „csak szép”, szeretjük, emléket ébreszt, vagy ábrándot támogat. E. Szabó Zoltáné is: falra való, távlattal kecsegtet.
Öböl
Induljanak hát E. Szabó Zoltán képei oda, ahol már oly sokan járunk.
Mert – s ezt E. Szabó Zoltánnak mondom – „egyedül együtt jobb”.
1. Kék varázs 2. Kontrasztok, ritmusok 3. Tar ágak-bogak
E. SZABÓ ZOLTÁN
1939. június 19-én született Gyulán. Felmenői Endrődön éltek. Itt járt óvodába, iskolába, itt szerette meg a természetet. Édesapja és az ő kiváló tanártársai keltették fel érdeklődését a tudományok iránt, és szerettették meg vele a művészeteket.
Szeghalmon járt gimnáziumba, majd a szarvasi középfokú tanítóképzőben szerzett újabb kitűnő érettségi bizonyítványt. Innen – leginkább tanára, Cs. Pataj Mihály festőművész hatására – már „egyenes út” vezetett a Képzőművészeti Főiskolára (ahová vidéki, sok tekintetben tájékozatlannak gondolt fiatal ritkán juthatott be), így a Szegedi Tanárképző Főiskola felé.
1961-ben kapta meg kitüntetéses rajz-énekszakos általános iskolai tanári diplomáját. Ezután a JATE-n szerzett egyetemi oklevelet. Az ELTE-n lett bölcsészdoktor (logika), később ugyanitt járt pedagógiai doktori iskolába, s kapott tudományos fokozatot (PhD).
Két orosházi év után 44 évet a pedagógusképzésben (Szeged, Kaposvár, Békéscsaba, Szarvas) dolgozott. Többször volt tanszékvezető, főigazgató-helyettes, egyszer rektorhelyettes.
1986 óta él Békéscsabán, alapító tagja az akkor nyílt Főiskolának. Tagja a Békéstáji Művészeti Társaságnak. Többnyire a látványból indul ki, de nem idegen tőle az absztrakt sem. Számos önálló és kollektív kiállításon szerepelt, művésztáborokban vett részt idehaza és külföldön. Festményei eljutottak több európai országba, Észak- és Dél-Amerikába, sőt Új-Zélandra is. Négy földrész 48 országában járt. Munkái főleg gyermekkori és utazási élményei alapján születnek.
Hálásan gondol vissza főiskolai mestereire, Vinkler Lászlóra és Fischer Ernőre.
Illusztráció: Merre, hová
Ezek is érdekelhetik!
Csak ülünk, és cseve… – csetelünk. Ceca Georgieva és Lévai Nóra beszélgetése →
Szepes Hédi: EMBEREK, BÁLVÁNYOK, KRISZTUSOK az Etyeki Műhely Galériában (Nagy Bertalan-kiállítás) →
Wehner Tibor: A SZEMLÉLŐDŐ KÉPSZEREPLŐK ÉS A KÉP-SZEMLÉLŐK* →
