Barabás Blanka: Ki vagyok én ? (versek)
•
Ki vagyok én?
Paradoxon szüleim között.
Szívedben a vágy és
a bűntudat éke.
Tengerben fénylő kőpokol.
Vonat a végtelenbe.
Fel és leszálltok.
Ajtó előtt szőnyeg.
Tavaszi barackfa virága.
Decemberben született
gyermek takarója.
Fehér vászon.
Sötét szem a vásznon.
Vesztett háborúban,
utoljára elesett katona
fegyvere.
Kihagyott szívdobogás.
Szürke napon kék színű
levegővétel.
Éhező fiatal.
Tükör vagyok, melyben
megigazíthatod magad.
A 666. oldalszám.
Egy álmosító zöld
szivarcsikk.
A világ, mely anyám
lába előtt hever.
Gondolat, ami fájó
helyekről jut eszedbe.
Bizalom.
Pillantás, amit akkor
keresel, ha szégyelled magad.
Egy doboz kiskutyákkal,
melyet a Küküllő utca
szélén hagytatok.
Édes szimfónia vagyok,
amit akkor hallgatsz, ha
szomorú vagy.
Traumatikus gyermekkorral
felnőtt fiú kisszobája.
A tó, melyben
lemossátok bűneiteket.
Csend apám és lánya közt.
Az utolsó szó vagyok.
Sárgadinnye, mikor
belém mártod ujjaid.
Gyógyulás a biciklizés
közben szerzett
sebedben.
Égető érzés a vádlidban,
amikor sietsz valahová.
Diófa alatt mindig
lekaszált százszorszép.
Művész vagyok.
A rím ebben a versben.
Emlékezni rád
Most nem rólad írok,
hanem a fájdalomról.
A fájdalomról,
egy vonaton ülve,
amely egy ismeretlen városba tart.
Szép ruhában
büszke cigánylány,
mint magányos lélegzetvétel.
Elszerettél magadtól, kitörültél.
Ebben benne lesz minden, ígérem.
Mindent magaddal vittél,
hiányod marad.
Én is maradok:
karodra írva lángoló szavaim.
S ha újra nem tudom betartani ígéretem?
Büntess.
Szüntess.
Bocsánatot kérek ebben a rímben.
Aztán újra undorodom magamtól,
a veled való boldogságtól,
szívem hibátlan szenvedésétől.
Ha támad, nem küzdök újra ellene végre,
mint akkoriban, kedvesem.
Mielőtt megvert nő lettem.
Kisszoba
Elmémbe zárkózom, reszket a kezem,
amikor cigimet hamuzom.
Futok, futok, célom, igaz, nem látom, de tudom…
Megoldom, megoldom….
Megfelelőnek lenni, s (f)élni örök kényszer marad?
Kivágom magamból, ami nem fontos.
Vérző sebeimet mérgezett selyemkendőddel takargatom.
Várok… várlak, igaz lényed nem ismerem.
Te sokkal inkább én vagy, mint jómagam,
s ha dolgom veled befejezem,
elmém börtönét felégetem.
Gyémánt
Édesanyám áldott fején
gyémántkoszorú tükrözi szépségét.
Erősebb ő, mint a költészet.
Előtte az Isten is fejet hajt.
Ki fájdalomból arany palotát épített
egymagában.
Könnyei tavában
apám bűnei elmerülnek.
Ne sírj, drága jó anyám.
Szívem dobban a tiédben.
Boldogságod az én örömöm.
Küzdelmed beteljesítem.
Ne sírj, drága jó anyám.
Az átkok elmúlnak,
és láthatod bennem önmagad.
Illusztráció: fd. digitális kép (Softyrider62, DeviantArt)
Ezek is érdekelhetik!
Hegyi Botos Attila: Szikrázó habok. Ant’issa tűzkövei →
Hegedűs Gyöngyi: incantation of the great mercy →
Vitéz Ferenc: »Aranyos rigmusok« (versek) →
