Szilágyi Ágnes Judit: Kennedy elnök brazil vendége Nicolas Boér, avagy Boér Miklós (1914-1987)
(Emigráns újrakezdés Brazíliában) [1]
A brazil metropolisz, São Paulo folyói közül a tupi[2] elnevezését őrző Tietê forgalmas belvárosi negyedek mentén, szigorú partok közé szorítva, erősen elszennyezve folyik az Atlanti-óceán felé. Többsávos autóutak fogják közre, mint például a Castelo Branco[3] elnök sugárút. Barra Funda és Pompeia városrészek határán, ahol egykor munkáskerületek és gyártelepek voltak (mára helyüket felhőkarcolók, hivatalok, bevásárló központok foglalták el). A gépkocsiforgalom korszerűsítésére 1970-ben átadtak egy autós felüljárót, a Viaduto Pompéiát. Ezzel együtt lefedték a Tietê folyóba futó Feketevíz medrét (Córrego da Água Preta), aminek nyomvonalán megépült a felüljárót és az Avenida Presidente Castelo Branco-t összekötő Avenida Nicolas Boér. Vagyis a magyar származású Boér Miklós nevét viselő sugárút. Ki is volt ez az ember, akit az a megtiszteltetés ért, hogy São Paulóban egy jelentős, belvárosi közterületet neveztek el róla?
A Boér életmű kutatását az 1990-es évek elején[4] a São Pauló-i magyar alapítású Szent Gellért bencés kolostor, a Mosteiro de São Geraldo[5] könyvtárában volt a legkönnyebb elkezdeni, hiszen végakarata szerint ott helyezték el a neves történész, szociológus és egyetemi tanár Boér Miklós szellemi hagyatékát, kétezer kötetes könyvtárát és a 38 kötegbe rendezett 7313 tételt tartalmazó cikkgyűjteményét.
Magyarországi pálya
1914. április 30-án Szegeden született dr. Bittenbinder Miklós és Jakab Mária gyermekeként. A család néhány év múlva a fővárosba költözött, ahol a fiú az 1924-25-ös tanévben lett a Budapesti Magyar Királyi Középiskolai Tanárképző-intézeti Gyakorló-gimnáziumának, a Trefortnak első osztályos diákja. Felsőfokú filozófiai, jogi és teológiai tanulmányait is Budapesten, a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte. Felmenői a katolikus szellemi élet kiemelkedő alakjai voltak. Rokonai között több tanár és orvos is ismert. Nagyapja, Bittenbinder Miklós (1859-1943) és édesapja (1886-1968), akit ugyanígy hívtak, mindketten pedagógusi és publicisztikai pályát futottak be. Így a generációkon át öröklődő név már foglalt volt a nyilvánosságban, mikor az unoka egyházi pályára lépett és gyorsan emelkedő karrierje elindult a magyar katolikus egyházban. 1938-ban első miséjét még eredeti nevén tartja: „Bittenbinder Miklós dr. tanár és író fia, ifj. Bittenbinder Miklós, Esztergom főegyházmegyei áldozópap március 27-én, vasárnap délelőtt 11 órakor mutatja be első szentmiseáldozatát az Angolkisasszonyok budapesti templomában (IV., Váci utca 47. sz.) A manuductori[6] tisztséget Tóth Tihamér dr. pápai prelátus, egyetemi tanár, rektor tölti be, az ünnepi szónok Brückner József dr. érseki tanácsos, a központi papnövelde gondnoka lesz.”[7] A fiatal pap azonban szaporodó nyilvános előadásait, közleményeit hamarosan új néven, Boér Miklósként jegyzi. 1938-ban készített egyetemi doktori értekezését 1941-ben már így publikálja Az Unam Sanctam bulla az egyház és az állam viszonyáról címmel.[8] Valószínűleg ebben az időben történt, hogy édesapja is nevet változtatott. Az emigrációban aztán alkalmanként még előkerül a régi családnév, például mikor egy 1955-ös cikkét az idősebb szerző „Boér Bittenbinder Miklós sr”-ként írja alá a római Katolikus Szemlében.[9] (A Magyar Katolikus Lexikon[10] szerint 1954-től ő is Brazíliában, São Paulóban élt. Az emigráns sajtóban id. Dr. Boér Miklós néven publikált is.)
A fiú a doktorátus megszerzése után tanári pályáját az ipolysági gimnáziumban kezdte hitoktatóként, ahol órái mellett előadásokat, lelki gyakorlatokat tartott és a cserkészekkel is foglalkozott. Kiváló intellektusa, szuggesztív előadói képességei hamar figyelmet keltettek, és már az első tanév után lehetőséget kapott arra, hogy külföldön, ösztöndíj támogatással képezze tovább magát.[11] Hazatérése után, 1940-ben a bíboros-hercegprímás teológiai tanárrá nevezte ki az esztergomi hittudományi főiskolára. 1942-től a prímási főszentszék jogászaként is működött.
Boér kezdettől otthonosan mozgott a sajtó világában is. Oktatói munkájához szervesen kapcsolódva, első szerkesztői kezdeményezéseként 1942. decemberében a főiskolán lapot indított Esztergom Ősrégi Szemináriuma címmel. Az évente kétszer megjelenő értesítővel kimondott célja az volt, hogy diákjai mindennapjait, a kispapok életét és végső soron a papi hivatást vonzó módon mutassa be olvasóinak egy olyan korszakban, mikor az érdeklődés érezhetően csökkent ez iránt a pálya iránt. A kiadványt 1944. decemberéig sikerült életben tartania.
Közvetlenül a II. világháború után Boér Miklós az újjáéledő magyar politikai életben is helyet keresett magának és nem zárkózott el az aktív pártpolitikától sem. Ehhez természetes közegként kínálkozott számára a még a német megszállás idején Pálffy József (1904–1988) által alapított, keresztény szellemiségű Demokrata Néppárt.[12] Mikor ennek vezetésében és választmányában 1945 nyári hónapjaiban szakadás történt a Pálffy, illetve a Barankovics István (1906-1974) vezette csoport között, Mindszenty József (1892-1975) is állást foglalt (akkor még mint veszprémi püspök és a püspöki karon belül a társadalmi-politikai vonatkozású ügyek intézője): „Mindszenty első javaslata a párt megmentésére az volt, – írja Mészáros István a helyzetet elemezve – hogy a párt választmánya válasszon három tagú intéző bizottságot a szembenálló felek képviselőiből, s e kollektív vezetés ideiglenes időszaka alatt tisztázzák a vezetők konkrét személyi problémáit. A javaslatot mindketten elfogadták, de sajátos módon valósították meg. Pálffy maga mellé vette két „szürke” párthívét, s így hozta létre saját intéző bizottságát. A Barankovics holdudvarába tartozó választmányi tagok viszont lovagiasan Pálffyt, illetve Barankovicsot és Ugrin Józsefet, a KALOT egyik vezetőjét választották a saját intéző bizottságukba. Pálffy azonban erről nem vett tudomást, s továbbra is „egyszemélyes” vezetést folytatott, a maga pártvezetését és intéző bizottságát tartva törvényesnek.”[13] Boér tehát, Pálffy József bizalmasaként, a konzervatív-legitimista kereszténydemokrata irányzat intéző bizottságának tagja lett. „Úgy hallom, – jegyzi fel Mihalovics Zsigmond[14] (1889–1959) 1945. augusztus 17-én – hogy a Demokrata Néppárt intézésére három tagú bizottság alakul, ennek tagjai: Pálffy József gróf, Hudovernik [pontosan Hudovernig László], a Melocco [Melocco Péter Cementárugyár és Építési Vállalat RT.] igazgatója és Boér Miklós.”[15] Ebben a minőségében részese volt Barankovics pártból való kizárásának.[16] A Pálffy-csoport indulását az 1945-ös nemzetgyűlési választásokon a hatóságok nem engedélyezték, a törvényhatósági választásokon tagjai a Polgári Demokrata Párt listájához csatlakoztak.[17]
A háború után Boér pályája politikai szerepvállalásától függetlenül továbbra is felfelé ívelt. Bekerült a lassan talpra álló ország államigazgatásába (ennek indokaként az ellenállásban szerzett érdemeit is említik[18]). 1945 decemberétől, mint a Vallás- és Közoktatási Minisztérium tisztviselője, osztálytanácsosi rangban az egyetemi ügyekkel foglalkozott. Bár, 1946 nyarán, mikor B-listázást végeztek hivatalában, „nélkülözhetőnek minősült: dr. Boér Miklós”, azonban Keresztury Dezső (1904-1996), majd Ortutay Gyula (1910-1978) miniszter továbbra is számított munkájára. Utóbbi 1947 legvégén új pozícióba helyezte, az egyházi ügyek élére: „A kultuszminiszter … Boér Miklós miniszteri osztálytanácsost, a Központi Szeminárium vicerektorát bízta meg most az ügyosztály vezetésével. Boér Miklós, aki eddig az egyetemi ügyosztályon dolgozott, a legképzettebb, művelt, fiatal magyar papok egyike, hosszabb időt töltött Rómában, szakértője az egyházjogi kérdéseknek, különösen a konkordátumok kérdését művelte tudományosan más egyháztörténeti problémák és tárgykörök közepette; – méltatja kinevezésekor a Magyar Nemzet.[19] 1948-ban amellett, hogy az I. (egyházi) főosztály főnöke lett megkapta a pápai kamarási címet. Ezen kívül tagja az országos ösztöndíj tanácsnak, valamint a Budapesti Kereskedelmi Akadémia igazgató tanácsának. Többször kíséri a minisztert vidéki hivatalos útjaira. Munkáját májusban a minisztériumban újabb előléptetéssel ismerik el: „A vallás- és közoktatásügyi miniszternek a miniszterelnök útján tett előterjesztésére … dr. Boér Miklós … miniszteri osztálytanácsost miniszteri tanácsossá az V. fizetési osztályba kinevezem. Kelt Budapesten, 1948. évi május hó 8. napján. Tildy Zoltán s. k., Dinnyés Lajos s.k.”[20]
A minisztériumi állás mellett pap-tanári hivatását a budapesti Központi Szemináriumban folytatta. 1947-ben lett a papnevelde oeconomusa, vagyis gazdasági vezetője, más néven vicerektora. Itt a háború utáni újjáépítés gyakorlatias feladataiból is kivette a részét. Az intézet komoly háborús károkat szenvedett, ezért szükségessé vált Egyetem téri (Papnövelde utca) épületének felújítása. A rekonstrukció irányítását Boér Miklós jó érzékkel, hozzáértéssel és nagy munkabírással végezte, amit eredményei igazoltak. „… művészeti körökben népszerűségnek is örvend – tájékoztat a Magyar Nemzet –: nagy erőfeszítéseket fejt ki a Központi Szeminárium gyönyörű barokk épületének és az egyetemi templomnak helyreállítása terén és számos kiváló művészt foglalkoztatott a szeminárium termeinek és folyosóinak művészi kiképzésénél és falfestményekkel való díszítésével. Ezek a munkák éppen most készültek el; a szeminárium épülete így egyike lesz a modern magyar egyházművészet legszebb dokumentumainak. Rövidesen pedig sor kerül a szeminárium udvarának és szép, ódon árkádjainak rendezésére is; az udvaron egyházzenei hangversenyek rendezését tervezik.”[21] A felújítási munkálatok 1948 májusára javarészt befejeződtek.
Boér Miklósnak az 1940-es években jutott energiája arra is, hogy részt vegyen a katolikus tudományos közéletben. Látogatja a Szent István Akadémia üléseit. Az Aquinói Szent Tamás Társaság pártoló tagja, majd 1948. márciusában rendes tagjai közé választják.[22] Szentbeszédeit a pesti Jézus Szíve templomból közvetíti a rádió, és más módon is aktív közreműködője a Katolikus rádiószolgálatnak. Ekkor már város szerte ismert prédikációiról. Troykó György (1914-2001), aki a brazíliai emigrációban közeli barátja lett Boérnak 1993-ban így emlékezett vissza rá: „Nevét már Magyarországon ismertem, bár akkor még személyesen nem találkoztunk. Budapesten a világháború utáni években híre járt, hogy érdemes odafigyelni egy fiatal papra, aki a belvárosban, az Egyetemi templomban szokott misézni és déli szentbeszédei nagy tömegeket vonzanak, mivel kiváló koponya és Szentírás-magyarázataiba aktuális politikai kérdéseket is belesző. Ezt a fiatal papot Boér Miklósnak hívták, és valósággal divat lett meghallgatni őt, olyannyira, hogy a hívek gyakran be sem fértek az épületbe. Az utcán rekedtek már alig hallottak valamit szavaiból és elemzéséből, de jelenlétükkel mintegy demonstráltak a koalíciós évek végét jelentő kommunista kizárólagosság ellen.”[23] Szónoki tehetségét egyébként reprezentatív alkalmakkor is kamatoztatta. Beszédet mondott például a Központi Szeminárium 300 éves fennállására rendezett ünnepségen, ahol a korábbi rektorra, Tóth Tihamérra (1889-1939) is emlékeztek,[24] akinek Boér nagy tisztelője volt. 1947-ben posztulátorként (kérelmezőként) vett részt boldoggá avatási perében, valamint szervezte az ennek anyagi támogatását szolgáló gyűjtőakciót.[25] Előadásmódja azon a megemlékezésen is elismerést váltott ki, amit a főpap és egyházi író emlékére Cegléden tartottak: „A legnagyobb sikert talán mégis dr. Boér Miklós miniszteri o. tanácsos Tóth Tihamérról mondott emlékbeszéde aratta, aki tüneményes szónoki készséggel mutatta be Tóth Tihamért … Szűnni nem akaró taps jutalmazta az előadót.”[26]
Boért népszerűsége és jó szervező képessége különösen alkalmassá tette arra, hogy a Magyar Szent Kereszt Egyesület[27] lelki vezetője legyen. A háború után újjáéledt szervezet legfőbb feladatának a vallásosság erősítését, a zsidó testvérek között való apostolkodást és az antiszemitizmus elleni küzdelmet tekintette. A Szent Kereszt Egyesület világnézeti előadás-sorozatot indított, a koalíciós években zarándoklatokat tartott, szeretetadományok szétosztását és rászoruló gyermekek külföldi nyaraltatását szervezte, delegáltjai részt vettek az Országos Zsidó Helyreállítási Alap működtetésében. A Dél-Amerikában közzétett 1947-es támogatási felhívás így fogalmaz céljairól: „Az Egyesület ma is elsősorban a felebaráti szeretetnek az egyesülete … A társadalmi megbékélés szolgálata mellett a Szent Kereszt Egyesületnek még egy feladata van, az, hogy az emberi szabadság mellett síkra szálljon. A megbékélés gondolata mellett az emberi méltóság érvényesüléséért és elismeréséért kell harcolnia.”[28] Míg az egyesület háború alatti tevékenysége viszonylag ismert, 1945 utáni történetéről, mikor néhány évig Boér Miklós is jelentősebb szerepet kapott benne, kevesebbet tudunk. Annyi az Új Ember hírei szerint bizonyos, hogy a Bazilika kápolnájában 1956 őszéig rendszeresen szervezett hitéleti előadásokat. Világi elnöke 1947. áprilisától a jogtudós Molnár Kálmán (1881-1961) volt, aki 1949 őszén lemondott. Utóda októbertől az egyesület korábbi vezetője, a katolikus publicista, Cavallier József (1891-1970) lett, aki a Rákosi rendszer egyházpolitikájához alkalmazkodva töltötte be ezt a tisztséget.[29]
Róma
Boér Miklós jó helyismerettel és kapcsolatokkal rendelkezett Rómában (mint említettük, 1939-40-ben tanulmányi ösztöndíjjal hosszabb időt töltött ott). 1948 nyarától ismét felmerült a lehetősége annak, hogy egy megbízatás kapcsán, mely a magyar katolikus egyháznak és személyesen Mindszenty Józsefnek is fontos volt, visszatérjen az Örök Városba.
A római magyar egyházi és kulturális intézmények[30] sorsa, épületeik állagmegóvása már az 1930-as években is problémát okozott a fenntartóknak és a háború után ismét terítékre került. Egy nagyszabású terv körvonalazódott a Fraknói-villának és a Santo Stefano Rotondo templom és a hozzá kapcsolódó kolostor épületének a római magyar intézetek számára való átalakításáról. Amennyiben – a háború utáni elképzelések szerint – a PMI a Fraknói-villába, a RMA pedig a kolostor épületbe kerül, a teljesebb intézményi szétválasztás is megvalósult volna. Az ingatlanok tulajdonosaival, használóival folytatott tárgyalásokra 1947-ben magyar részről a PMI vezetésével megbízott Péterffy Gedeont[31] (1912-1993) hatalmazták fel. A vele baráti viszonyt ápoló Boér Miklós pedig előbb Budapestről próbálta elősegíteni a tervet, majd maga is készült Rómába utazni. „Vele új szereplő jelenik meg az ügyben, – írja Németh László Imre – aki a továbbiakban a minisztériumon belül igyekezett hatékony lépéseket tenni a PMI jövője érdekében. […] Boér Miklós állandó kapcsolatban volt Péterffyvel. Sikerült elérnie a VKM-ben [Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium], hogy a PMI átkerüljön a katolikus főosztályához és az intézet ellátmányát is háromszorosára emeltette azért, hogy ha az intézet önálló elhelyezést kap, működőképes legyen”[32] 1948 júniusában Boér meggyőzte Mindszentyt, engedje ki őt Rómába a tárgyalások elősegítésére. Ennek nyomán Ortutay a következő hónapban levélben jelezte Péterffynek: „… a tárgyalások lebonyolítása érdekében Boér Miklóst miniszteri biztosként kiküldi Rómába. […] Mindszenty némi gondolkodás után végül engedélyt adott neki arra, hogy elfogadja a római kiküldetést. Másik kérését is pozitívan bírálta el, mert engedélyt adott arra, hogy a következő évben ösztöndíjasként folytassa római tanulmányait.”[33] Feltételezhető, hogy Boér 1948 nyarán, érzékelve a magyarországi politikai átalakulást, legális menekülő utat próbált teremteni magának Rómába. Útlevelet azonban nem kapott, így a hivatalos kiküldetése végül nem valósult meg.
1948. októberében azonban Boér Miklós úgy döntött, akár hivatalos megbízatás nélkül is elhagyja a számára egyre veszélyesebbé váló Budapestet. Jó viszonyban volt paptársával, Ispánki Bélával, aki távozásának okáról a következőket nyilatkozta később: „Magyarországon minden józan ember tudhatta, hogy per készül Mindszenty bíboros ellen. … Ortutay kultuszminiszter világosan megmondta ezt dr. Boér Miklós paptársamnak, aki minisztériumában az I. Ügyosztály élén állt. Itt közölték velem, hogy dr. Boér Nyugatra disszidált. Csakis ettől a közléstől ijedhetett meg.”[34] Ispánki utolsó találkozásukra így emlékezett: „Pontosan emlékszem, Budapesten, a Ferenciek terén találkoztunk. Este 6 óra lehetett. A minisztériumból jött és a Központi Szeminárium felé tartott. Mivel már régebben nem láttuk egymást mindketten örültünk a találkozásnak. Meghívtam őt egy pohár sörre a Pátria sörözőbe. Szabadkozott, nem tudja a meghívást elfogadni, mert nagyon siet haza. Arca feltűnően piros volt. Megkérdeztem őt: mi az, Miklós, csak nem vagy beteg? Azt válaszolta, annál sokkal nagyobb baj van. Heves vitám volt a miniszteremmel, dr. Ortutay Gyulával. Ortutay engem is hibáztat, hogy nem jött létre megegyezés az Egyház és az Állam között. Azt mondta: Rákosi Mátyás nem hajlandó tovább várni. Ragaszkodik Mindszenty bíboros letartóztatásához. És te mit válaszoltál erre? – kérdeztem dr. Boér Miklóstól: Csak annyit, – felelte, – én ebből a grimbuszból ki akarok maradni. … Csak jóval később tudtam meg: Dr. Boér még aznap este belehányta aktatáskájába pizsamáját, fogkeféjét és személyi iratait. Nekiindult és meg sem állt az osztrák határig.”[35] Németh László Imre a levéltári adatok összevetésével ennek időpontját így határozza meg: „1948. november 3. és 9. között emigrált Bécsbe, és onnan utazott Rómába, feltételezhetően még a hónap folyamán.”[36] 1949. márciusában a minisztérium már sajtófelhívással kerestette: „A vallás- és közoktatásügyi miniszter felhívja az ismeretlen helyen tartózkodó dr. Boér Miklós miniszteri tanácsost, hogy ezen felhívás közzétételének keltétől számított 15 nap alatt a vezetése alatt lévő minisztérium elnöki főosztályán jelentkezzék vagy az esetleg fennálló akadályt hitelt érdemlően igazolja, mert ellenkező esetben a Pénzügyi Szolgálati Szabályok 254. §-a értelmében úgy tekinti, mintha állásáról lemondott volna.”[37]
Rómában Boér Miklóst a Péterffy vezette PMI fogadta be, ahol csatlakozott az intézet körül gyülekező emigráns katolikus papokhoz. A Magyarországon kibontakozó egyház és vallás ellenes politika, Mindszenty József letartóztatása, illetve az ellene indított per, valamint a szerzetesrendek feloszlatása következtében több egyházi személy is érkezett az olasz fővárosba. A bíboros érsek ellen folytatott koncepciós eljárás nagy nemzetközi figyelmet kapott és az iránta érzett szimpátia számos megnyilvánulásra adott alkalmat. Így 1949-ben a római magyar kolóniában több életrajz született róla. Köztük Boér Miklós munkája, aki – mint egyfajta közvetítő a magyar püspöki kar és a budapesti kormány között – Mindszenty bíborossal szorosan együttműködött a korábbi években. Róla szóló forrás értékű kötete előbb angolul (Nicholas Boer: Cardinal Mindszenty and the implacable war of communist against religion and the spirit, London, BUE Ltd.,1949), majd olaszul (Nicola Boer: Il cardinale Mindszenty, Milano, Garzanti Editore, 1950) jelent meg.
A római emigrációban Boér tehát könyvet írt, emellett első sorban szerkesztői munkával foglalkozott, de prédikált is. Vezette a Vatikáni Rádió magyar adását és szerkesztette a rövid életű[38] Római Magyar Kurir címen megjelenő értesítőt, amit a hívekkel és menekültekkel való kapcsolattartás céljából adtak ki. Rendkívüli munkabírása a megváltozott körülmények között is töretlen maradt, amire a magyar állambiztonság ügynöke fel is figyelt, és jelentésében egy alkalommal „rendkívül agilis elemnek” minősítette Boért: „Az irányzat [a Habsburg restaurációt támogató, antidemokratikus] alapvető rétegét a menekült klérus alkotja s így részt vesznek benne elsősorban Péterffy Gedeon és Mihalovics Zsigmond (mellettük 1949 végéig rendkívül agilis elem volt közöttük az akkor végleg Amerikába vándorolt Boér Miklós). Apor [Apor Gábor (1889-1969) a háború éveiben szentszéki követ] szoros kapcsolatban áll a más országokban élő magyar emigrációval s ezekkel való személyes érintkezés céljából maga is több ízben külföldre utazott. Barátai külföldi utazásai megett is az ő akciója áll: 1949 nyarán Péterffy amerikai útja s korábban Boér angliai útja megett is.”[39]
Szintén ügynöki jelentés szól ugyanebből az időből Boér Miklós magánéletéről is: „… Péterffy igazgató húgának, Kubinszkyné Péterffy Zitának “a hírek szerint” a szintén pap Boér Miklóssal “lett volna szerelmi viszonya“.[40] Utóbb a hírek igaznak bizonyultak, és ez a szerelem Brazíliába is elkísérte Boért. Ahogy ő maga is, Kubinszky Lajos és felesége is São Paulóban telepedett le az 1950-es években. A félig-meddig nyílt viszony ott is folytatódott.[41] Feltehetően szerepe volt abban, hogy az 1970-es években Boér levetette a reverendát.
Letelepedés Brazíliában
Boér Miklós emigrációs vándorlását folytatva elhagyta Olaszországot és 1950. januárjában megérkezett Brazíliába. „Azok közül a személyek közül, akik tegnap partra szálltak [Rio de Janeiroban] a Conte Grande nevű olasz hajó fedélzetéről, kiemelkedik Nicolas Boer atya, a budapesti papi szeminárium volt vicerektora, …”, aki azonnal interjút adott a brazil lapoknak az aktuális magyarországi helyzetről és Mindszenty bíboros sorsáról.[42] Boér útját még Rómában előkészítette, köszönhetően annak, hogy a magyar katolikus emigráció már ott kapcsolatba került Monsenhor Emilio José Salimmal[43] (1903-1968), aki megszervezője és rektorhelyettese volt a Pontifícia Universidade Católica de São Paulo (PUC-SP) néven létrehozott, új katolikus egyetemnek. Az intézményt a legdinamikusabban fejlődő, a brazil gazdaság vezető erejévé váló nagyvárosban, São Paulóban csak néhány évvel korábban, 1946-ban emelték egyetemi rangra, a régebben függetlenül működő karok integrációjával és 1950-ben, mikor új épületbe költözött, további fejlesztések következtek (könyvárában, a tanári kar összetételében). Ekkor kapott itt állást Boér Miklós, azaz Nicolas Boér atya is, aki aztán 1950-1958-ig volt PUC-SP teológiai karának oktatója. Fundamentális teológiai, morálteológiai és szociológiai órákat tartott. Egyetemi működése által inspirált, fontos kötetét ekkor írta: Introdução à Sociologia Religiosa (Bevezetés a vallásszociológiába, São Paulo, Editora Herder, 1955). „Boér Miklós munkája – írja ismertetőjében Tóth Veremund – szorosan kapcsolódik a nagy katolikus vallásszociológusok, La Boullaye, Leclercq és Le Bras professzorok kutatásához. De szerzőnk egy lépéssel túlmegy a mesterek művén: azok részeredményeit egységes rendszerben foglalja össze. … Nem túlzunk, ha azt írjuk, hogy Boér Miklós könyve mérföldkő a brazil katolicizmus életében, különösen, ha tudjuk azt, hogy ez a könyv nemcsak íróasztali munka terméke, hanem az életből született, hiszen a szerző kurzusokon, konferenciákon terjeszti gondolatait, … A magyar klérus és a magyar katolicizmus pedig büszkeséggel tekint arra a magyar papra, aki rövid néhány év alatt új hazájának máris ekkora szolgálatot tett.”[44] Brazíliát véglegesen második hazájának választotta Boér, naturalizált, vagyis állampolgárságot szerzett és szüleit is magához vette. Egy 1955-ös interjúban említik vele kapcsolatban, hogy édesanyjával él.[45]
Az emigráns magyar pap hamarosan a katolikus brazil értelmiség vezető alakja lett. Kiváló és nagyon aktív előadói tevékenysége szélesebb körben és nemzetközi szinten is ismertté tette. 1954-ben például az UNESCO által szervezett tanácskozáson vett részt, 1958-ban a Brazil Katolikus Értelmiség fórumán.[46] Tagja, gyakori előadója volt a világi katolikus kulturális szervezetnek, a São Pauló-i Dom Vital Központnak. Ezek alatt az évek alatt azonban nem csak magánélete, de gondolkodásmódja is egyre inkább eltávolította a brazil egyház irányvonalától. A klérus és a katolikus egyetem is mindinkább nyitott a társadalmi mozgalmak felé, közeledett a felszabadítás teológiájának[47] nagy korszaka és az 1970-es évek nyílt, diktatúra ellenes aktivizmusa. Az egyetem oktatói egyre gyakrabban tartottak olyan kurzusokat, melyek kritikus képet adtak a hallgatóknak az ország társadalmi és politikai problémáiról.[48] Boér ezzel az átalakulással nem tudott együtt haladni. Alapvető elitizmusa, magyarországi tapasztalatai és talán némi megnemértettség is közrejátszott abban, hogy szakított a PUC-SP-val. Luiz Jean Lauand (1952) filozófus, akinek doktori témavezetője volt így emlékezett rá: „Boér magyar volt, előkelően arisztokratikus és olyan tanár, aki ezer váratlan és hatásos horizontot nyitott meg az óráin. Az Estadão publicistájaként főleg egyházi és nemzetközi politikai kérdésekről írt. De a klérus részéről a legképtelenebb értetlenség fogadta mind a jobb-, mind a baloldalról, emiatt el is hagyta a papi pályát. Ragyogó szociológus és újságíró volt, és minden óráját az erudíció és a konkrét valóságra való hivatkozás élvezetes elegye jellemezte.”[49]
Nemzetközi hírű politikai elemző
A fenti idézetben említett Estadão, az O Estado de São Paulo (röviden OESP) a Folha de São Paulo mellett a legnagyobb példányszámú és legfontosabb napilap São Paulóban. Ennél az igényesen szerkesztett, országos terjesztésű újságnál bontakozott ki Nicolas Boér karrierje jelentős publicistaként és nemzetközi politikai kommentátorként. Brazíliába érkezése után 6 évvel, 1956-ban kezdett az OESP-nak dolgozni. Akkor a lap „… tulajdonosa és szellemi karakterének meghatározója Júlio de Mesquita Filho (1892-1969), az Európát, főleg persze annak nyugati felét, jól ismerő, a nemzetközi politika problémái iránt nagyon fogékony sajtó mogul volt, aki maga is többször vállat politikai szerepet. Az OESP elődjét még a császárság idején, 1875-ben republikánus-abolicionista körök hozták létre A Província de São Paulo címmel. A lap vezetését Júlio de Mesquita Filho 1927-ben vette át édesapjától, Júlio de Mesquitától (1862-1927), és szellemiségét töretlenül vitte tovább. Mint az 1926-ban alakult Demokrata Párt (Partido Democrático)[50] egyik prominense, Mesquita 1930-ban támogatta Getúlio Vargas-t, ahogy híve volt az 1964-es katonai hatalomátvételnek is. Ám mindkét rendszerrel szembefordult, amint azok diktatórikus jellege megmutatkozott. … Az újság külpolitikai rovata, Giannino Carta és a tulajdonos fia, Ruy Mesquita vezetésével, éppen az 1950-es években vált kiemelkedő színvonalúvá, Brazília szerte a legelismertebbé. A címoldalt – ettől kezdve az 1970-es évekig – szinte kizárólag a külföldről érkező hírek foglalták el.
A nemzetközi tematika azonban nemcsak a szerkesztőség érdeklődésének köszönhetően kapott ilyen nagy hangsúlyt a lapban, hanem az olvasói igények is ezt diktálták. Hiszen São Paulo – város és állam – lakossága nagyrészben európai bevándorlókból vagy azok leszármazottaiból állt, köztük sok magyar is volt, akik mohó kíváncsisággal figyelték az európai eseményeket. Ráadásul az O Estado szerkesztőségének 1956 májusa óta, a brazil sajtótörténetben egyedül álló módon, volt befolyásos magyar tagja, a külpolitikai kommentátor, Boér Miklós személyében, aki újságírói működése során folyamatosan ébrentartotta a magyar ügyek iránti érdeklődést.”[51] 1956. május 2-ától 35 esztendőn át napi rendszerességgel közölt elemzéseket, kommentárokat az OESP egyik legfontosabb rovatában: „A szerkesztőségi álláspontot – az újság hagyományaihoz híven – ekkor is a legrégebbi és talán legismertebb rovat, a harmadik oldalon megjelenő Notas e Informacões (Megjegyzések és hírek) foglalta össze, amit a mai napig, bizonyos értelemben, a brazil konzervativizmus és jobboldaliság zsinórmértékének és esszenciájának tekintenek. Ez a nézetrendszer többek között magában foglalja a diktatúra bármilyen formájának elvetését, ami külpolitikai síkon heves antikommunizmus és Szovjetunió-ellenesség formájában is megmutatkozott, különösen a hidegháború idején, és fokozott érdeklődést implikált a szovjet blokkal kapcsolatos események iránt.”[52] Nicolas Boér is igyekezett minden lehetőséget felhasználni arra, hogy itt felhívja a brazil olvasók figyelmet Magyarország és a közép-európai országok problémáira. Néhány cikk cím tőle a következő évtizedekből, melyek 500 ezer példányban kerültek a standokra: A integração econômica do Leste europeu (Kelet-Európa gazdasági integrációja, OESP, 1958.05.27.), Fim da libertação na Hungria e na Polônia (Vége a liberalizációnak Magyarországon és Lengyelországban, OESP, 1966.02.22.) és Apartheid contra os húngaros na Romênia (Apartheid Romániában a magyarok ellen, OESP, 1978.04.14.). Sokszor megemlékezett az 1956-os forradalomról[53] is, amit világtörténelmi jelentőségű eseménynek tartott. Tizenhetedik évfordulóján írta a következőket Hungria 17 anos depois (Magyarország 17 év után, OESP, 1973.10.25.) című cikkében: „E hónap 23-án volt a magyar forradalom 17. évfordulója. Ez a dátum a magyar történelem része, de már nemcsak a magyar történelemé, hanem az egész emberiségé is.” Élete végéig visszatérő témája maradt a magyarországi viszonyok bírálata. Ennek példája a kádári konszolidáció alkuinak, korlátjainak és lehetőségeinek megragadására tett 1984-es kísérlete Goulash, sim; liberdade, não (Gulyásleves van, szabadság nincs, OESP, 1984.11.07.) című cikkében. A szöveg jól mutatja Boér sajátos, retorikus fogalmazás módját, felsorolásokra építő, hosszú mondait, hatásos stílusát: „… 1962-ben [Kádár János] kijelentette: ’Aki nincs ellenünk az velünk van.’ – írja. – Ez annyit jelent, hogy aki nem kérdőjelezi meg a status quo tényét és jogosságát, a marxista-leninista rendszert, a kommunista párt vezető szerepét, a szovjet csapatok jelenlétét, a pax sovietica-t, a szocialista országok testvériségét és az ideológiai ortodoxiát, az relatíve nyugalomban élhet, akár a véleményét is elmondhatja (leginkább a kabaréban), de írásban nem támadhatja a rendszer tabuit, olyannyira, hogy a szamizdat kiadványokat is figyelik és üldözik, és egyetlen magyarnak sincs joga vagy lehetősége megkövetelni kormányától a Csehszlovákia és Románia területén élő magyarok védelmét (bár több mint két millióan vannak). (Romániában a magyarok, még a kommunisták is valóságos kulturális genocídiumot szenvednek el, sorsuk összehasonlíthatatlanul rosszabb a palesztinokénál.) Ez a szent testvériség a szocialista országok kormányai között, nem úgy a népei között. És Kádár ezt gyakorolja. […] Az agrárreformnak köszönhetően, a közösségi termelés mellett a parasztoknak joguk van egy kis saját földterületre, amit maguk művelhetnek és ez a rendszer a tíz és fél milliós országban olyan termelékeny, hogy 15 millió embernek is elegendő élelmiszert állít elő. A magánszektorban kevés alkalmazottal kisipar és kiskereskedelem is lehetséges, ami olyan jól jövedelmez, hogy minden a Szovjetunióból vagy más szocialista országból érkező turista erről álmodik. Vitathatatlan, hogy a megszállt keleti területeken a legmagasabb életszínvonal Magyarországon van, ahol a turizmusban immár a legnagyobb nyugati cégek szállodái is megtalálhatók és számos látogatót vonzzanak a vasfüggöny mindkét oldaláról.”
Boér amellett, hogy egy brazil egyetemen tanított és az egyik legfontosabb brazil újság szerkesztőségében dolgozott, aktív résztvevője volt a São Pauló-i magyar kolónia kulturális eseményeinek is. Több előadást tartott a Könyves Kálmán Szabadegyetemen.[54] Például ő volt az egyik résztvevője a nevezetes jubileumi ülésnek is: „1956. december 20-án került sor a Szabadegyetem 100. előadására, A magyar nemzeti forradalom és szabadságharc eszményeinek ismertetése címmel.”[55] Ezen kívül bekapcsolódott a Brazil-Magyar Kultúregyesület[56] munkájában, és dolgozott a brazíliai és más, emigrációban szerkesztett magyar nyelvű sajtóorgánumoknak is.[57] Abban az évben, 1958-ban, mikor befejezte az oktatást a PUC-SP-n szerkesztői feladatot vállalt a Délamerikai Magyar Hírlap című hetilapnál: „Meghalt dr. Neller Mátyás. Külpolitikai szerkesztőnk, a magyar újságírás kiválósága tragikus hirtelenséggel hagyott itt bennünket. … Külpolitikai rovatunk vezetését dr. Boér Miklós, az “O Estado de S. Paulo” külpolitikai kommentátora veszi át.”[58] Írásai itt is nagy publicitást kaptak, főként a hírlap kiadásában megjelenő évkönyveknek köszönhetően, melyeket nemcsak São Paulóban, de világszerte terjesztettek a magyarok körében: „Az emigrációban a legnagyobb könyvsikerek közé számíthatjuk a brazíliai Délamerikai Magyar Hírlap évkönyveit. Hét év óta sok-sokezer példányban jelentek meg ezek az évkönyvek, amelyek összekötő kapcsot képeztek a távoli világrészek emigráns szórványai között.” – írták a kiadványról Argentínában.[59]
Nicolas Boér elsődleges hivatása az újságírás és a nemzetközi helyzet elemzése lett. Azonban az 1970-es években ismét meghívták az egyetemi katedrára is, mégpedig Brazília vezető állami egyetemére, az USP-ra (Universidade de São Paulo). Akkoriban indult el az intézmény átfogó oktatási reformja, ami lehetőséget teremtett rá, hogy a már nagy tekintélyű és végleg a világi életet választó,[60] konzervatív-liberális elemző felkérést kapjon a Pedagógiai Kar Nevelésfilozófiai és Neveléstudományi Tanszékére (Faculdade de Educação da USP (FEUSP), Departamento de Filosofia da Educação e Ciências da Educação), ahol 1972 augusztusától 1984-es nyugdíjba vonulásáig szociológiát adott elő. Itt tartotta 1979-ben habilitációs előadását nevelés szociológiából.[61] Abban, hogy Boér éppen az USP-n folytatta tanári pályáját szerepet játszott az a közelség, sőt összefonódás, ami az egyetem és az OESP konzervatív világa, szellemisége között volt megfigyelhető. Az újság több szerkesztője tanított az egyetemen és diákjaikat igyekeztek bevonni a szerzők körébe, első sorban a kulturális melléklet készítésekor. Erre az összefüggésre hívja fel a figyelmet a társadalmi progresszió „szomszéd várából”, a PUC-SP tanára: „A São Paulo-i Egyetem véleményem szerint egy tipikusan elitista projekt, a paulista középosztály programja, a liberális jövőkép és a jellegzetesen liberális kulturális mérce jegyében. Ebből adódik, hogy az O Estado de São Paulo című újság a mai napig valamiképpen uralja az USP-t, keresztapjának, szellemi mentorának tekinti magát. Valójában egyfajta kultúrharc bontakozott ki a São Paulo-i intellektuális terében, az újság az O Estado de São Paulo kezdeményezésére. Ez a gyökere és a mozgatója az USP-nak.”[62]
Nicolas Boér tehát teljes mértékben integrálódott a brazil szellemi életbe, előbb, mint egyházi személy, majd világi emberként is. Írásait széles körben ismerték, hivatkozták, hivatkozzák. Informális tekintélyét jelzi az a számos felkérés, amit főként a nemzetközi helyzet elemzőjeként kapott brazíliai és külföldi előadásokra. Valamint a díjak és megbízatások, 1974-ben a Rio Branco Rend tiszti fokozatával tüntették ki a brazil külügyminisztérium, az Itamaraty javaslatára (1987-ben, már post mortem kapta meg a parancsnoki fokozatot).[63] 1978-ban „Nicolas Bittenbinder Boer” São Paulo állam oktatási tanácsnoka lett.[64] Köteteiért a nemzetközi írószervezet, a Pen Club elismerését és 1981-ben a Brazil Könyvkiadók Kamarájának Jabuti díját is megkapta. Fontos könyvei a már említetteken kívül az Argélia, Guerra e Paz no Maghreb (Algéria, háború és béke a Magreb térségben, Rio de Janeiro, grd, 1961), Alemanha na Encruzilhada (Németország válaszúton, São Paulo, Herder, 1962, spanyolul: Barcelona 1964), Militarismo e clericalismo em mudança (Változóban lévő militarizmus és klerikalizmus, São Paulo, TAO, 1980), valamint az A Utopia Marxista e o Socialismo real (Marxista utópia és létező szocializmus, São Paulo, Editora Convivio, 1982). Fordításában jelent meg Hubert Jedin (1900-1980) német egyháztörténésznek az egyetemes zsinatokról szóló könyve (Concílios Ecumênocos, São Paulo, Herder, 1961).
A szellemi élet figyelmén kívül diplomaták és politikusok igyekeztek megnyerni Boér szimpátiáját, akár személyes kapcsolatot is keresve vele. Közülük talán a John F. Kennedytől érkezett meghívásra volt a legbüszkébb. Előzménye egy 1960-ban, még Kennedy elnökjelöltsége idején hozzá intézett nyílt levél volt, Boér híres cikke, a Carta aberta ao sen. Kennedy (Nyílt levél Kennedy szenátorhoz, OESP, 1960.07.17.). Ebben a cikkében a magyar-brazil újságíró arra kérte az észak-amerikai politikust, hogy megválasztása esetén védelmezze a nemzetek jogait. Az, hogy a szenátor válaszolt a nyílt levélre, mutatja, hogy az USA politikusai figyeltek Brazíliára, illetve Latin-Amerikára, de jelzi Boér személyes tekintélyét is. Kennedy válaszát természetesen szintén az OESP tette közzé Brazíliában (1960. 09. 11-i számában), és a levélváltás folytatásaként az Amerikai Egyesült Államok frissen megválasztott elnöke meghívta Nicolas Boért, aki a politikai látogatás alatt nem csak Kennedyvel találkozott, de Henry Kissingerrel és Teller Edével is és több előadást tartott.[65] Ő volt az egyetlen dél-amerikai újságíró, akit John F. Kennedy fogadott a Fehér Házban.
Többszörösen „újra kezdett” életének 73 éve alatt Boér Miklós számos szakmai sikert aratott Magyarországon éppen úgy, mint Brazíliában. A rá emlékező közvetlen munkatársa, Ruy Mesquita (1925-2013) kiemelte vele kapcsolatban, hogy fantasztikus koponya volt és eszével, intellektusával sok valóságos csodálót szerzett magának, ugyanakkor bár talán nem látszott rajta, de rendkívüli módon szerette az éjszakai életet, a hosszú beszélgetéseket, valódi bohém volt (OESP, 1987. 05. 09.). Más méltatások nagy műveltségét, finom iróniáját, kiváló emberi és tanári kvalitásait hangsúlyozták.[66] Nicolas Boér 1987. május 7-én váratlanul hunyt el São Paulóban. Sírja a város Cemitério da Paz temetőjében található. Halála óta sajnálatos módon Magyarország politikai érdekeinek, kultúrájának nincs többé befolyásos szószólója, közvetítője a brazil sajtóban.
Jegyzetek
[1] A szöveg egy részlet a szerző készülő Emigráns újrakezdés Brazíliában munkacímű kötetéből. A kötet a KRE BTK Magyarország és Latin-Amerika. Kapcsolat és recepció a XIX-XX. században című kari kutatási projekt (témaszám: 20729B800) támogatásával készül.
[2] Brazília atlanti parti őslakói használták ezt a nyelvet. A tupi nyelv máig jelen van a brazil mindennapokban többek között a földrajzi nevek, valamint az őshonos állatok és növények elnevezései révén.
[3] Humberto de Alencar Castelo Branco (1897-1967), az 1964-es katonai hatalomátvétel után Brazília tábornok-elnöke 1964-1967-ig. Politikai szerepéről bővebben SZILÁGYI István: Modernizációs stratégiák és kivételes állam Brazíliában (1955-1985), Pécs, Publikon Kiadó, 2022. 97-105.o.
[4] Portugál nyelvű életrajzát 1993-ban jelentettem meg, SZILÁGYI Ágnes Judit: Passeando na Avenida Prof. Nicolas Boér = Observador Húngaro, 1993/3. szám 6-7.o.
[5] Bővebben A magyar bencések 50 éve Brazíliában, São Paulo, A Szent Gellért Kolostor kiadása, 1981.
[6] Kézvezető, az újmisés mellett asszisztáló, esetleges hibáit is korrigáló idősebb, gyakorlottabb pap.
[7] Rövid hír = Magyarság, XIX. évf. 68. szám (1938. március 25.) 9.o.
[8] Tanulmány formájában in: ANGYAL Pál – BARANYAY Jusztin – MÓRA Mihály (szerk.): Notter Antal Emlékkönyv. Dolgozatok az egyházi jogból és a vele kapcsolatos jogterületekről, Budapest, Szent István Társulat, 1941. 88-112.o.
[9] Cser László költészetéről írott recenziója = Katolikus Szemle, VII. évf. (1955) 3. szám, 144.o.
[10] http://lexikon.katolikus.hu/ (letöltés 2023. márc. 8.)
[11] A gimnáziumi évkönyvekben fel is jegyezték „Dr. Bittenbinder Miklós hittanár a Biboros-Hercegprímás úr őeminenciájának 5754/1938. dec. 28-án kelt átiratával. A nm. VKM. 45138/1939. V. 1. ápr. 20-án kelt rendeletével a róm. kat. tanulók önálló hitoktatójául fogadta el.” (1938-39-es évkönyv, 8.o.) „Bittenbinder Miklós dr. hittanárt a róm. kat. felettes hatósága a római Gregorián Egyetemre küldte ki ösztöndíjas hallgatónak.” (1939-40-es évkönyv, 21.o.)
[12] A pártról bővebben ld. IZSÁK Lajos: A Keresztény Demokrata Néppárt és a Demokrata Néppárt 1944–1949, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1985. Valamint, „Egy másik (a történeti irodalomban kevésbé hivatkozott) 1945. szeptemberi dokumentum szerint 1944 nyarán Esztergomban Boér Miklós teológiai tanár lakásán tartottak a katolikus szervezetek képviselői programvitát, és itt már szó esett a pártalapításról is, egy olyan „organizációról”, „amely a jövő kibontakozása útján a magántulajdon és nyugati értelemben vett demokrácia elveit fogja politikai zászlajára tűzni”.” TABAJDI Gábor: A keresztény politizálás korszakain át, Pálffy József pályaképe, in PETRÁS Éva (szerk.): A modern magyar katolikus politizálás arcképcsarnoka – 75 éves a Kereszténydemokrata Néppárt, Budapest, Barankovics István Alapítvány – Gondolat Kiadó, 2019. 184-185.o.
[13] MÉSZÁROS István: Mindszenty és Barankovics. Mindszenty, a döntőbíró = Magyar egyháztörténeti vázlatok, 18. 2006 / 3-4. szám, 49.o.
[14] Katolikus pap, 1932–1948-ig az Actio Catholica (a világi híveknek a hierarchia által irányított mozgalma) országos igazgatója.
[15] Idézi MÉSZÁROS i.m. 40.o.
[16] „Barankovics és Ugrin kizárásáról 1945 szeptembere elején a Demokrata Néppárt „vezetősége” – vagyis Pálffy (és intéző bizottsága) – döntött. De mint a Demokrata Néppárt vitatható jogosultságú elnökének ez volt az utolsó ténykedése.” Idézi u.o. 52.o.
[17] U.o. 54.o.
[18] ISPÁNKI Béla: Az évszázad pere, 2. jav. kiad. Abaliget, Lámpás Kiadó, 1995 [1987]. 278.o.
[19] A helyzet hétfőn = Magyar Nemzet, III. évf. 296. szám (1947. december 30.) 3.o.
[20] Magyar Közlöny, 114. szám (1948. május 21.) 1.o.
[21] A helyzet hétfőn = Magyar Nemzet, III. évf., 296. szám (1947. december 30.) 3.o.
[22] Előadást tart A népfölség eszméje a késői középkor irodalmában címmel, a szöveget közli a Társaság kiadványa, a Bölcseleti Közlemények 11. száma (1948) 46-55.o.
[23] Dr. TROYKÓ Györggyel 1993. április 10-én São Paulóban beszélgettem Boérról.
[24] Erről tudósít az Új Ember IV. évf. 20. száma (1948. május 16.) 5.o.
[25] A legtöbb adomány Ibériából érkezett. A spanyol recepcióról ld. POSZTÓS Ildikó Piroska: A spanyol Tóth Tihamér-jelenség = Magyar egyháztörténeti vázlatok, 18. 2006/3-4. szám, 17-34.o.
[26] Tóth Tihamér emlékünnepély = Cegléd és Környéke, 2. évfolyam 21. szám (1947. május 25.) 2.o.
[27] A „Magyar Szent Kereszt Egyesület 1938-ban a katolikus püspöki kar támogatásával, tulajdonképpen a zsidóüldözések elleni szervezetként alakult. A római és a görögkatolikus vallásos érzület erősítése mellett a felekezeti béke és általában a béke ügyének támogatását, illetve vallásra, fajra, nemzetiségre való tekintet nélkül minden rászoruló erkölcsi és anyagi védelmét tűzte ki céljául. Ennek megfelelően segítette a munkaszolgálatosokat, pápai menleveleket eszközölt ki zsidók részére, később támogatta a Szlovákiából és máshonnan menekülteket. Az egyesület egyházi fővédnökén és elnökén kívül kiváló értelmiségi személyiségek, egyetemi tanárok vettek részt a vezetésében. A közvélemény a katolikus vallásra áttért zsidó származásúak érdekvédelmi szervezeteként tartotta számon.1952-ben feloszlatták.” SZŰCS László (szerk.): Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. – szeptember 19. Budapest, Magyar Országos Levéltár, 2000. 312.o.
[28] Segítséget kér a magyar „Szent Kereszt” = Délamerikai Magyarság, 2683. szám (1947. augusztus 2.) 4.o.
[29] „Mi hűségesen szolgáljuk Egyházunkat és Államunkat, miként az írás lelkünkre köti. Fenntartás és hátsó gondolat nélkül tartjuk meg és követjük is lelkiismeretesen az Egyház és az Állam megállapodását.” – szögezte le 1952. májusi elnöki beszédében Cavallier. Idézi „A béke megerősítésének szent munkája” = Új Ember, VIII. évf. 19. szám (1952. május 11.) 3.o.
[30] A Római Magyar Akadémia (RMA), négy osztállyal: a Történeti Intézettel, a Művészeti Kollégiummal, a főiskolai osztállyal (másként Általános Tanulmányi Kollégium a nyelvtanár-ösztöndíjasoknak), valamint a Papi Osztállyal (másként Egyházi Kollégium). Ez utóbbi 1940 után nagy önállósággal Pápai Magyar Egyházi Intézet (PMI). Az ügyben szerepet játszó magyar érdekeltségű épületek a Fraknói-villa és a legtöbb magyar emlékkel rendelkező templom, a Santo Stefano Rotondo és a mellette lévő szerzetesház volt. Ld. CSORBA László: A római magyar követ jelenti… A magyar–olasz kapcsolatok története 1945–1956, Kézirat, 2012. http://real-d.mtak.hu/538/4/dc_252_11_doktori_mu.pdf (letöltés 2022. január 11.) passim.
[31] Péterffy Mindszenty József esztergomi bíboros érsek javaslatára lett a PMI új rektora és 1947 januárjában át is vette az intézet irányítását, bár a pápai kinevezést sosem kapta meg. Azonban ő volt a tényleges vezető, amíg 1951-ben át nem helyezték az USA-ba, South Bend városába, ahol többezres magyar katolikus közösség élt. CSORBA i.m. 44-45., 226.o.
[32] A római intézetek ügyében játszott szerepét levéltári anyagok alapján ld. NÉMETH László Imre: Mindszenty megvalósult álma – A Santo Stefano Rotondo és a Szent István Ház, Budapest, Szent István Társulat, 2009. 67., 70. o.
[33] U.o. 71.o.
[34] ISPÁNKI i.m. 109.o.
[35] ISPÁNKI i.m. 278.o.
[36] NÉMETH i.m. 76.o.
[37] Magyar Közlöny, 55. szám (1949. március 11.) 1.o.
[38] „A Pápai Magyar Intézet könyvtárában bekötve megtalálhatók a folyóirat 1948-as, 1949-es teljes évfolyamai, illetve 1950-ből az 1-10. szám. A folyóirat szerkesztője, Boér Miklós volt. […] A Római Magyar Kurír 1950. május 15-i példánya az utolsó, amely rendelkezésünkre áll. Feltehetően újabb szám már nem is jelent meg.” NÉMETH László: Adalékok a római magyar lelkészség történetéhez, első rész 1945-1963 = Magyar egyháztörténeti vázlatok, 14. (2002) 207., 212.o.
[39] Az „Amadeo” fedőnevű ügynök 1950. május 16-i római jelentését idézi CSORBA i.m. 151.o.
[40] “Arnold” Névtelen jelentés az 1950 április 27-30-i időszakról, idézi CSORBA i.m. 204.o.
[41] TROYKÓ György közlése. A jogász, egyetemi magántanár Kubinszky Lajos (1907-?) Boér minisztériumi kollégája volt Magyarországon, mint a felsőoktatási osztály vezetője. Brazíliában hiteles portugál-magyar fordítóként, tolmácsként működött. Luís Kubinsky néven 1950-től 1990-ig a São Pauló-i katolikus egyetem (PUC-SP) központi könyvtárát vezette, valamint szaktanulmányokat is publikált. A két férfi között a jó viszony, sőt a barátság megmaradt az emigrációban, és a szerelmi háromszög mindhárom szereplője elfogadta a szokatlan helyzetet. Zita Peterffy Kubinszky szintén a tudományos élethez közel, adminisztratív munkakörben helyezkedett el Brazíliában. 1961-ben a tudományos kutatásokat koordináló központ, a Cento Regional de Pesquisas Educacionais de São Paulo hivatalában titkárság vezető volt.
[42] Correio Paulistano, XCVI. évf. 28 768. szám (1950. január 19.) 3.o.
[43] A kapcsolatot Kubinszy Lajos említi egy vele készült interjúban. Luciara Silveira de Aragão FROTA –Yvone Dias AVELINO – Edgar da Silva GOMES – Carlos Danilo Oliveira LOPES: No Laboratório das Palavras: História da Pontifícia Universidade Católica de São Paulo: coletânea de documentos (1979-1985), Fortaleza, SOCER, 2015. 231.o.
[44] Tóth Veremund könyvismertetése = Katolikus Szemle, VII. évf. (1955.) 2. szám 94-95.o.
[45] Luiz Ernesto riportja Boérral = Tribuna da Imprensa, VII. évf. 1601. szám (1955. április 4.) 24.o.
[46] Sajtóhírek: Correio Paulistano, CI. évf. 30175. szám (1954. aug. 20.) 3.o., Correio Paulistano, 104. évf. 31324. szám (1958. máj. 15.) 1. caderno 5.o.
[47] A későbbiekben az O Estado de São Paulo kulturális mellékletében (Suplemento Cultural), ahol nagyobb ívű, filozofikus írásokat közölt a felszabadítás teológiájához kapcsolódó nézeteit is kifejtette, O reino de Deus e o reino dos homens (Isten királysága és az emberek uralma, OESP, 1980. 07.06.) címmel.
[48] Vö. FROTA et al.: i.m. passim.
[49] Roberto C. G. CASTRO (szerk.): O Intérprete do LOGOS – Textos em homenagem a Jean Lauand, São Paulo, Factash Editora, 2009. 37-38.o.
[50]A São Pauló-i konzervatív politikusok új nemzedékének pártja, mely elitváltást sürgetett a tagállami és a föderális politika szintjén egyaránt, a régi oligarchia és pártja, a Partido Republicano Paulista dominanciájával szemben.
[51] SZILÁGYI Ágnes Judit: Az “O Estado de Sao Paulo” című újság kommentárjai a magyar 56 forradalmi napjaiban = Acta Hispanica – Aacta Universitatis Szegediensis, Tomus XII. (2007) 144-145. o.
[52] U.o. 145.o.
[53] A forradalom napjaiban született egyik cikkének magyar fordítását közöli u.o. 150-155.o.
[54] Erről bővebben PONGRÁCZ Attila: A São Pauló-i magyarság 1945-1990, Szeged, SZTE „Hispán világ története” PhD-program, 2009. 80-82.o. Boér előadásainak felsorolását ld. Magyar műhely a Dél Keresztje alatt I. São Paulo, Könyves Kálmán Szabadegyetem, 1960. passim.
[55] PONGRÁCZ (2009) i.m. 81.o.
[56] Erről bővebben PONGRÁCZ (2009) i.m. 83-86.o.
[57] Pl. megjelent a római Katolikus Szemlében: A modern háború erkölcsi problémája = XIII. évf. (1961) 1. szám, 9-14.o.
[58] A Délamerikai Magyar Hírlap Évkönyve, São Paulo, 1958. 43-44.o.
[59] Délamerikai Magyarság, XXVIII. évf. 3784. szám (1956 április 6.) 4.o.
[60] „1972-ben saját kérésére VI. Pál pápa minden papi tevékenységtől felmentette és az Egyház kötelékéből laikus státusba helyezte vissza.” BORBÁNDI Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia, Budapest, HITEL, 1992. Elektronikus kiadás 2006. https://mek.oszk.hu/04000/04038/html/ (letöltés 2023. október 11.) „Boér Miklós”
[61] Roque Spencer MACIEL DE BARROS: Militarismo e clericalismo: uma tese histórico-socilológica = O Estado de São Paulo Suplemento Cultural, IV. évf. 161. szám (1979. december 2.) 10.o.
[62] Interjú João Edênio dos Reis Valle professzorral, in FROTA et al.: i.m. 413.o.
[63] Vö. SZILÁGYI (1993) i.m. 7.o.
[64] Újsághír = Diário da Noite, LIII. évf. 16160. szám (1978. július 27.) 8.o.
[65] Vö. SZILÁGYI (1993) i.m. 7.o.
[66] Néhány megemlékező sor jelent meg róla a római Katolikus Szemle, 1988. 2. számában 191.o. Fontosabb, tartalmasabb nekrológok voltak a brazil sajtóban, főként lapjánál az OESP-nál. Barátja és kollégája, Roque Spencer Maciel de Barros (1927-1999) emlékezett rá (OESP, 1987.05.12.), ahogy utolsó doktorandusza, a már idézett filozófus, Luiz Jean Lauand (Nicolas Boer, o mestre e o homem, OESP, 1987.05.16.) is, akit szellemi örökösélnek, életműve egyfajta folytatójának tekintett.
Illusztráció: fotó (Mosteiro de São Geraldo )
Ezek is érdekelhetik!
Oláh Tamás: Mikor már nem sántít egy-egy hasonlat →
Tóth Kálmán: Paul Johnson nyomában →
Turai Laura: A „figyelem iskolája” Pilinszky János és Simone Weil írásainak tükrében, Pilinszky lírájában →
