Ratzky Rita: »Kölcsey Ferenc: Országgyűlési és megyei beszédek«
Mottó: „A’ szónokság szabad nép’ körében támadt’, s szabad nép’ életéhez tartozik.” (Kölcsey)[1]
Kölcsey Ferenc: Országgyűlési és megyei beszédek[2]
Kölcsey politikai beszédeinek korábbi kiadásáról
Kölcsey Ferenc számára az 1832 őszén, majd ugyanazon év decemberétől, országos közéleti tevékenysége indulásakor nyílik lehetőség munkái gyűjteményes kiadására. Barátja, Szemere Pál Conrad Adolf Hartleben kiadóját javasolja neki, majd vállalja a szerző és a kiadó közötti közvetítő munkát, amint ez levelezésükből kiderül. Kölcsey 1832. szeptember 11-én számol be Döbrentei Gábornak arról, hogy az előző nap megállapodott Hartlebennel. A levél Pécelen íródott: „Kedves Barátom, Hartlebennel tegnap este végezhetém dolgaimat, ’s ez és az útra készület annyira elfoglalt, hogy búcsúmat Tőled nem vehetém. […] Még köteles vagyok azt is emlékezetbe hozni Nálad, hogy én Hartlébennek[így!] Öt kötetet tartozom most egymás után kézhez adni; tehát nagyon el leszek foglalva[…]”[3] Szemere Pálnak írja a költő 1833. január 28-án Pozsonyból: „[…]Tegnap Hartlebentől vettem levelet, a második kötetet sürgeti. Ez baj. Mit csináljak én itt, hol annyi, s olly sokféle elvonatásom van? Azonban csak próbálok valamit. Addig is a nálad maradt beszédeket Censúra alá adhatnád, s onnan Hartlébennek. Cselekedd azt édes Palim; ha másolatra lesz szükség, tétessék azt költségemre. Semmi esetre bizonyosan nem tudhatom, ha lehetséges lesz-e nekem a’ kötetet innen elkészíthetni. Az az ember az én környülményimet nem tudja[…]”[4] Korábban, 1832. október 17-én pedig Nagykárolyból írja Szemerének: „[…]Beszédeimet készítem; de kevesebb gyorsasággal, mint hittem. Ez a’ megyei zavar és a’ csekei meszelés üres órákat csináltak. De iparkodni fogok, hogy minél elébb készen lehessek. Csak a’ Censurával ne lenne baj! Mert, hogy rhetori declamátiókat ne adjak, kénytelen vagyok az országos munkálatokbol holmit feldolgozni; ’s a’ legártatlanabb dolog is a’ politika mezején szemet és szemeket szúr[…].”[5] 1832. december 28-án Pozsonyból ugyancsak Szemerének írja: „[…]Nagy baj, hogy második kötetem nem készülhet. Nagyon el vagyok foglalva; azonban ki tudja, mit ád a sors? Lesem az üres időt, ’s fogok dolgozni.[…]”[6]A megállapodás eredeti példánya megőrződött.[7] Wesselényi Miklósnak megírja kötetbeosztási tervét: ”[…] Öt kötetre való kézirataimat Hartlebennek eladtam, ’s most már 1.) verseim, 2.)beszédeim, 3.) görög philosophia’ historiám, 4.) kritikai és 5.) egyveleg prózai irataim öt fertály év alatt meg fognak jelenni.[…]”[8] A szerződésből és a levélből tudhatjuk, hogy a második kötet tartalmazta volna a beszédeket. Az alább ismertetett pozsonyi kézirat címlapja szerint azonban a politikai beszédeket magában foglaló kötet a harmadik lett volna. Nézzünk egy Bártfaynak írott levélből kiolvasható adatot, mégpedig 1833. február 8-án írottat Pozsonyból: „[…] Én két hét alatt ismét küldök beszédeket a 2-ik kötethez […][9] Most pedig olvassuk el többek közt mit írt Kölcsey erről 1833. február 15-én Pozsonyból Szemere Pálnak: „Öröm vala olvasnom leveledből, hogy beszédeim legféltőbbjeik a könyvvizsgálatot szerencsésen kiállották, kérlek, légy rajta, hogy a többiek is keresztülmehessenek minél előb.[így—R. R.]. Ha a jövő héten minden beszédeimmel készen nem leszek is, a készeket mégis küldöm, hogy a nyomtatást kezdeni lehessen. Minthogy Kölcsey az országgyűlési tevékenysége miatt mégis lassan halad a beszédek kötettel, a kiadója, Hartleben 1834-ben felbontja a szerződését a költővel. A politikai beszédek kötet megjelentetésével a szerkesztők és a kiadó ezután már csak Kölcsey halála után próbálkoznak. A kancellária, a Helytartó Tanács, illetve végül a Könyvvizsgáló Hivatal csak bizonyos változtatások után adott volna engedélyt a kinyomtatásra. A kérdéses aktáról a szakirodalomban először Kovács Magda tanulmányában olvashatunk.[10] Az akta szövegét teljes egészében közlöm. A beszédek kötetről 1845. január 28-i keltezéssel felterjesztés készült.
Ő Cs. Kir: Fölségének.
„méltóztatott Császári Királyi Apostoli Fölséged, mult évi Sz: György hó 18áról „99” szám alatt kelt Kegy. Udvari Rendelményel Heckenast Gusztáv Pesti Könyvárus’ abbéli folyamodványát: hogy azon beszédek, mellyeket Kölcsey Ferencz Országgyülésen s’ egyéb alkalommal tartott, – nyomtatásra felszabaditassanak, az ezen beszédeket magában foglaló kézirattal együtt, olly kegyes meghagyással ide át – küldeni: miszerént azok a Könyvbiráló Szék által a’ fenálló Legfelsőbb szabály-utasitás szellemében megbiráltatván; annakirántok adandó véleményét ezen Királyi Helytartó Taníto saját nézetei’ kifejtése mellett felterjesztette.
E Legfelsőbb Kegy: meghagyás nyomán, a’ Középponti Könyvbiráló Szék, az illető folyamodvány át-tétele mellett, kellőleg utasitatván, mély alázattal ide csatolt tudósitmányában jelentette: hogy Kölcsey Ferencz’ kérdésben forgó beszédei más más alkalommal átvizsgálás végett bemutattatván azokat olly előleges kéréssel mutatta …..: vajjon hasonló beszédek, úgy mint, más tudományos értekezésű munkák, kinyomtatásra alkalmasak é? ugy inkább sajtotól tilalmaztassanak? Azért mert szónoklatokban, mellyek nyilvánosan tartattak, a’ történeti hitelesség minden csonkitást kizár, azok tehát, vagy egész kiterjedésükben közlendők, vagy egyátaljában a’ sajtótól ovandók volnának. „Minek folytán 841. évi Sz Iván hó 15től 20962 szám alatt innen kibocsájtott Intézvény által /: ugyan azon évi Szent György hava 7től 4930 szám alatt kelt kegyes Udvari Rendelmény értelmében: / határoztatott: miképen Országos – vagy Megyei gyüléseken tartott politikai szövegű szónoklatok egyéb tudományos tartalmú munkáktól külömböző tekéntetet igényelvén, következésképen arra, hogy amazokhoz képest sajtó útján nyilvánitassanak, szükséges kellékekkel nem birván, kinyomatási engedményezés’ tárgyát nem képezhetik; ezen rendelet felől, az országban lévő valamennyi Könyvbirálók maga utján ahhoz leendő alkalmazás végett értesitettvén. Ezen körűlményekben tehát véleménye oda terjedt: hogy folyamodó Heckenast Gustav által kinyomatni kért Kölcsey Ferencz’ beszédei az érintett Legfelsőbb Kegyes határozat irányához képest, a’ kinyomtatástól eltiltandók lennének.
Azonban Középponti Könyvbiráló Széknek előrebocsájtott tudositása kapcsában innét visszairatott, miszerént a’ fent tisztelt Legkegyelmesebb Rendelménynek, mellyben, az általa felhozott tilalommal ellenkezőleg, határozottan parancsoltatik: hogy a’ kérdésben forgó beszédek gyüjteménye a’ fenálló könyvbirálati utasitáshoz képest, megbiráltatván, irántok vélemény adassék – hova hamarább és pedig annyival inkább eleget tegyen miután a folyamodó maga Kérelem Levelében a’ netalán neheztelendő helyek kihagyásába megegyezett – egyszersmind meghagyatván: hogy az illy helyek részletesen kijelöltessenek, és az iránt határozott vélemény adassék: vajjon e’ helyek ollyanok e’ hogy értelem csonkitás nélkűl kihagyatva máskép pótoltathatnának, és módositathatnának, vagy nem?
Mire ugyan azon Középponti Könyvbiráló Szék, hodoló tisztelettel ide zárt jelentésében előterjesztette: miszerént a’ kérdéses beszédeket szabály szerénti könyvbirálat alá vévén, azoknak átalányos irányát és tartalmát nagy részben kielégitőnek tapasztalta, a’ mennyiben pedig némely egyes kitételek, vagy helyek könyvbirálati tekintetben kérdés alá esnének, ezek’ kihagyásával vagy másokkali felcserélésével a tartalmat csonkitás nélkül módosíthatónak vélvén és eként a’ többször érintett beszéd gyüjteményt nyomtatásra felszabadithatandónak tartja, olly formán, hogy az alább elő sorolt – s’ magában a’ kéziratban vörössel jelölt helyek és kitételek kitörűltessenek, s’ tekintve mérsékeltessenek, mint következik.
A 112dik lapon, hagyassék ki e’ mondat „Polgári alkotmányunk s. a. t ezen igéig ’kinzani’.”
137 lapon „semmire kellő” helyett tétetnék „helytelen”.
180 lapon „Kormány” helyett tétessék „végre hajtó hatalom emberei és „látszik” helyett „látszanak” – „mire” után pedig tétessék „őket” –
181 lapon törűltessenek ki e’ közbe szőtt mondatok „s legtöbb esetben táplálat nélkűl” és alább „a’ bérben fogadott iró” – „a’ kormánnyal helyett pedig tétessék „ama hatalommal” úgy az utolsó sorban „a’ kormány helyett irassék: azokhoz.”
182 lapon hagyassék ki e’ kitétel „tanácsosaihoz” – „fordúlva” utána pedig iktassanak e’ szavak: „kik e’ visszás politika okai” – valamint alább „hogy” után tétetvén „az”, törűltessenek ki mindazok mik „nemességen” szótol kezdve, e’ kitételig: „mert ime foglaltatnak” továbbá „szándékozott” helyett irassék „szándékozván”, ehhez pedig adassanak a’ következendők: „elháritotta ekkép magától a’ rajta fekvő százados szemrehányás terhét” a’ zársorok ”s’ az ki”-től kezdve „voltig” úgy a’ következő szaknak eleje „Igen-től” voltig kimaradván, és A’ mi” után iktatván: „pedig” –
A 207 lapon törűltessék ki az igy kezdődö szakasz: „minden esetre” egész végig, az az ezen igéig: „munkálni”. – végre
A 208 lapon maradjon ki e’ három sor: „a szomszédoktól” kezdve – „hozandók”-ig. –
A’ fent tisztelt Kegy. Udvari Rendelmény hódolatáúl tehát, Cs. Kir: Apostoli Fölségednek a’ tárgyalási irományokat, ezen hűséges Királyi Helytartó Tanáts, az illető folyamodvány visszacsatolása mellett, mély alázatoságban avval terjeszti föl: hogy a’ Központi Könyvbiráló Szék által tervezett módositásokkal a folyamodó kérése Kegyelmessen telyesithető lenne. Kelt.”
Ezen irat egy időre rövidre zárta a megyei és országgyűlési beszédek kiadási lehetőségeit.[11]
Kölcsey politikai karrierje a Szatmár Vármegyei aljegyzőséggel kezdődött, 1829-ben vállalta el ezt a tisztséget. Ezt a tényt többek közt az önéletrajzi leveléből tudhatjuk.[12] Az aljegyzői munka nagyon sok napi feladatot rótt költőnkre, politikusunkra. Különösen, amikor a megyei főjegyző lemondott. Kölcseyt már többször is javasolták főjegyzőnek, de kinevezése 1832 végén is elmaradt. Ahogy saját maga fogalmazza meg Bártfay Lászlónak írott 1832. májusi levelében: „Grófod felszólítására, az én kineveztetésemet kérték vala. S hiszed-e, hogy mindennek az országos. küldöttség munkájival véghez vitt dolgozásaim az okai? Most Szathmár vármegyében semmit nem hallanál egyebet tüzes fenekedésnél Gróf [Károlyi] György, Wesselényi, Gőcz, Nagy Károl és én ellenem. Mi vagyunk tehát a Megye veszedelmes emberei? S miért, és miolta? Eddig legalább a Megye szégyenét és kárát nem ohajtottuk.”[13] A költő élete utolsó tizenegy évében, megyei és különösen országgyűlési követsége idején napjai jelentős részét politikai feladatainak szánta. Ennek az utókor számára szinte felbecsülhetetlen történeti, retorikai értékű az a 35 megyei és országgyűlési beszéd, amit ez idő alatt megalkotott.[14] Méltó utódja volt az ókori Róma politikusainak és szónokainak. Ez a munka azonban áldozatokkal is járt. Túlságosan liberális eszméi következtében, továbbá a napi leterheltsége miatt életében egyetlen kötetét láthatta megjelent formában, a Verseket. A leterheltségére vonatkozóan idézem, amit erről Bártfay Lászlónak és Helmeczy Mihálynak írt 1832 május 12-én Nagykárolyból: „[…] A’ temérdek beszéd, a’ sok és többnyire sikertelen capacitálni akarás mellyemet megrázta; s’ nagyon gyenge vagyok. Ezért sok írást tőlem ne várj. […]”[15].Azonban ezen időszak érdekes hozadéka az Országgyűlési Napló,[16] amely, amint azt a monográfus megállapítja, nem a napi eseményeket rögzíti az országgyűlésen (tegyük hozzá, hogy akkor jegyzőkönyv volna!), hanem a követ úr személyes reagálásait ezekre.[17] Az Országgyűlési Napló ma már a kritikai kiadás sorozatszerkesztőjének, Szabó G. Zoltánnak és sajtó alá rendezőjének, Völgyesi Orsolyának jóvoltából olvasható, gazdag jegyzetapparátusának köszönhetően tanulmányozható. Az Országgyűlési Napló egyik legérdekesebb szövege az 1832. december 13-i, amely jellemzi a politikus Kölcsey álláspontját a hazaszeretetről: „Íme ez a haza, mely gyermekségem álmaiba, mely ifju- és férfikorom érzelmeibe lángvonásokkal szövé szent képét! ez a haza, melynek dicsőségeért meghalni olly régi, s oly szép gondolata vala lelkemnek; s melynek háromszáz évü sebeit szivem alatt ezerszer érzém megujulni! Ez a haza, melly Plutarch hőseit olvasatomban egyetlen egy ideála volt az ifjunak; melynek nevével öszveolvadt kebelemben minden, a mit hit és remény, hűség és szerelem; minden, a mit az emberiség legforróbb és tisztább érzelmei nyujthatnak. És e hazáért szenvedett Hunyady hálatlanságot és üldözést; a hazáért rohant Szondi a halálba; e hazáért patakzott a Zrinyiek vére, e hazáért választott sok nemes önként számkivetést, szerelemböl fosztván meg magát attól, a mihez élte minden boldogságát kötötte.
S te mit fogsz érette tenni? Mit fogsz tenni most, midőn álmok helyett, való pálya nyílik meg előtted? Lesz-e erőd létrehozni az ideákat, mik 20 év óta boronganak kebledben? Lesz-e bátorságod szembeszállani minden akadállyal, mik uj, az isméretlen pályázó utát ezer felől elzárják? Fogsz-e tűrni rettentést, ki barátság és szeretet karjábol léptél ki? Fogsz-e tűrni jéghidegséget, kit forró kebel ápolt mind eddig? Fogsz-e tűrni hálátlanságot és félreértést, kit forró kebel ápolt mindeddig? Fogsz-e tűrni hálátlanságot és félreértést, miért a szenvedés óráiban meleg könnyek hullottak, s kinek szeszélyeit is kedvező pillantások szeliden fogadták?
De fogsz-e ostromot is állani a kisértések közt? Fogsz-e hiven maradni, ha tántorodásodra bér tétik? Fogsz-e szél és hab ellen küzdeni; ha minden elhágy; ha bűnnek mondatik, amit angyalod kebled mélyén sugall, ha minden való és jó, minden szép és nagy legyőzetve sűlyedez? Ó jól érzem én, mit és mennyit kellene tennem; te pedig ott fenn, vagy itt benn, mi mindeddig tisztán megőrzéd e kebelt, adj segédet mindvégiglen!”
Hozzávetőlegesen másfél évtizedig tagja voltam a Kölcsey Ferenc munkáinak kritikai kiadását előkészítő és kiadó munkacsoportnak. Ezen idő alatt nekem is sikerült számos dolgot találnom, amit mindenképpen publikálni kell.
Hozzám került a Kölcsey halála után a munkáit kiadni tervező Heckenast kiadó Előfizetési jelentése Kölcsey Ferencz’ minden munkáiról. (Ez egy röplap, ezt most teljes egészében közlöm. Első megjelenés.)
„Szinte egy év múlik, mióta Kölcsey sirban nyugszik. A’ millyen egyetemi vala az érdek, mellyet halála gerjesztett, épen úgy vált napról napra egyetemibb ohajtássá: bár munkái minél elébb megjelenjenek.
Az alulirt szerkesztők érezték ez ohajtás’ igazságát, ’s igyekeztek azt teljesíteni; ’ s mennyiben az előlegesek’ elvégzése után úgy szólani lehet, teljesítették is. Mert minekutána az alulirt kiadó könyváros vállalattal ajánlkozott, miután a’ szerződéssel együttjáró nehézségeket elintézték, ezennel jelentik: miképen Kölcsey’ munkáinak gyüjteménye a’ közönség’ kezeibe jutand.
E’ gyüjteménybe foglaltatnak Kölcseynek minden eddig megjelent, ’s még kéziratban levő munkái, jelesen 1. 1832-ben megjelent versei, korábbiakkal és későbbiekkel bővítve; elbeszélései, egy eredeti dráma’ töredéke, ’s fordításai Homérból; 2. törvényszéki, polgári és emlékbeszédei, 3. aesthetikai, 4. kritikai, 5. philosophiai, 6. politikai munkái, 7. historiai munkái ’s a’ körülményekhez képest 8. levelezései is.
A’ nyomtatás új betükkel, ’s tömötten ezennel megkezdetik; ’s az első kötet, az iró’ jóltalált arczképével együtt, még ez évben megjelenvén, az egész gyüjtemény nyolczadrétben, kilenczven ívnyi tömegben, hat kötetre osztva, a’ legfinomabb velinpapiroson, e’ hirdetéstől számítva legfelebb két év alatt világ’ elébe bocsáttatik.
Midőn az aluirt kiadó kötelezi magát, hogy szerződése’ világos értelménél fogva mindent elkövet, mi a’ külbecsre nézve megkivántatik: ugyan akkor a’ szerkesztők Kölcsey’ munkáinak érdeméről szólani szükségtelennek tartják, olly korban, midőn Ő még meg nem haladva áll, olly közönség előtt, mellynek véleményét senki nem birta inkább, nem méltóbban mint Ő. Csak azt nyilatkoztatják ki: miképen örülnek, hogy e’ munkák’ szerkesztése a’ tisztelet’ és barátság’ jogánál fogva nekiek jutott; ’ s nem közönséges részvétel az, mit e’ gyüjteményre nézve a’ két haza’ közönségétől várnak.
Ez és sok egyéb, itt elő nem számlálható okok és tekintetek birták alulirtakat arra, hogy a’ munkákra, mellyekről e’ jelentés szól, előfizetést nyissanak, következő feltételek mellett:
1) Az előfizetési ár tiz pengő forint lesz, ’s előre és egyszerre fizettetik le.
2) Az előfizetők nyugtatványokkal biztosíttatnak, mellyeknek előmutatása mellett veendhetik által az időről időre megjelenő köteteket.
3) Azon hazafiak, kik az előfizetés’ gyüjtésére alább a’ két haza kebelében felszólíttatnak, megkéretnek, hogy a’ bejött előfizetési mennyiséget, az előfizetők’ pontos jegyzékével együtt, legelsőben folyó évi novemberi vásárig, ’s azután is időről időre biztos alkalommal az alulirt kiadó könyváros’ pesti könyvkereskedésébe beküldeni sziveskedjenek; viszont a’ kiadó igéri, hogy a’ megrendelendő példányokat illető helyeikre időről időre elküldözni nem késik.
4) Az előfizetett pénzmennyiség’ egy része Kölcsey’ örökösét fogja illetni; miért is a’ kiadó könyváros ellenőrségül ajánlja: miképen az egész gyüjtemény’ megjelentével az előfizetők’ neveit kinyomtattatja, hogy azok’ számát az örökös hirtelen tudhassa.
5) Kérettetnek azok, kik Kölcsey’ munkáit birni ohajtják, hogy előfizetési szándékokat az első határnapig, az az, folyó évi novemberi vásárig kijelenteni sziveskedjenek, mivel a’ kiadási szerződésben meghatároztatván a’ példányok száma mennyit az előfizetetteken felül a’ későn, ollyankor érkeznek, midőn már az elsőbb kötetek’ példányai elfogytak, ’s másodszor csak azon esetben nyomtattatnak, ha a’ későbbi előfizetők olly számmal lennének, melly mellett a’ nyomtatás veszteség nélkül eszközöltethetik.
Midőn az alulirtak vállalatok’ pártolására a’ literatura’ minden barátit felszólítják, egyszersmind kijelelik [így—R. R.] azon t. cz. Hazafiakat a’ két hazában előfizetés’ gyűjtésére megkérnek.
Költ Pesten, Augustusban 1839.
B. Eötvös József, Szalay László, Szemere Pál. mint szerkesztők Heckenast Gusztáv, mint kiadó
Előfizetők’ gyűjtésére tisztelettel kéretnek a’ következő t. cz. urak:
Aradon. Bettelheim testvérek.
Árvavármegyében. Zmeskál Jób.
Baján. Márkus Pál.
Bars vármegyében. Tarnóczy Kazmér.
Bécsben. Gerold : Rohrmann és Schweigerd.
Békésben. Boczkó Dániel.
Besztercebányán. Eisert Sámuel, Prof. Lepényi Márton, Radvánszky Antal fő jegyző.
Borsodban. Szemere Bertalan,
Brassón. Németh Vilmos
Debrecenben. Csáthy L., Prof. Péczely József.
Egerben. Makáry György
Eperjesen Benczur J. Sárosy Gyula
Fiuméban. Császár Vilmos
Gömör vármegyében. Kubinyi Rudolf.
Győrött. Haubner Mátyás pred. D. kovács Pál.
Hont vármegyében. Fejérváry Mikl[ós]. Zsembery I.
Kanizsán. Chernek Ignácz. Vajdics István.
Kaposvárt. Kund Vincze, Szegedy Sándor.
Károly-Fehérvárt. Buczy Emil.
Kassán. Hagen Károly, Sandvosz.
Késmárkon. Prof. Stenczel Hugó.
Kolozsvártt.[így .. R R.] Barra és Stein. Tilsch János és fia
Komáromban. Ordódy Vince, Szigler Antal
Kőszegen. Hrabovszky Sám. Laky Ant Reichard K.
Középszolnok vármegye. Décsey László.
Liptóvárm. Madocsányi Pál, főjegyző.
Losonczon. Fatovich István. Tóth M. pred.
Marmaros. Borbély Ádám.
Marmaros-Szigeten. Prof. Pataky János.
Marosvásárhely. Prof. Péterfy Károly.
Miskolczon. Apostol Pál pred. Demuth Jós. Prof. Némethy Pál
Mosony várm. Sőtér Ferencz fő jegyző.
Munkácson. Román Ferencz.
Nagy-Bányán. Brayer L., Csausz I. Kovács Laj.
Nagy-Becskereken. Bárány Ág. Szekulics Amade.
Nagy–Enyeden. Szász Károly.
Nagy–Károlyban. Rába fiskális, Horváth Dienes,
Nagy–Szebenben. Hochmeister’ könyvkereskedés
Nagy–Szombatban. Olgyay Zsigmond.
Nagy–Váradon. Toperczer Jenő.
Nyitrán. Szigler Mihály.
Oraviczán, Fülöp József.
Pápán. Prof. Stettner György.
Pannonhalmán. Czuczor Gergely
Pécsett. Rökk Lajos Fiskális, Weidinger Aloyz.
Pesten. A’ kiadó
Posonyban. Wigand Károly’ könyvkereskedése, Botka Imre, Deák Fer. Klauzál Gábor, Pap Endre, Papszász Lajos, Pulszky Fer. Báró Perényi Lajos, Topeczer Ottó.
Rosnyón. Kramarcsik Kár. Schloszer Lajos
Sáros-Patakon. Zsarnay Lajos Prof. Ormos László.
Siklóson. Tóbi Antal.
Sopronyban. Wigand Sándor.
Szabadkán, Arnold Gottfried, fő Fiskális.
Szarvason. Simon István.
Szatmár várm. Kovács Ágoston.
Szabolcs várm. Elek Mihály, Somossy Ignácz.
Szegeden. Fadgyas Pál.
Szekszárdon. Augusz Antal, Bezerédy István.
Szombathelyen. Zsoldos István.
Temesváratt. Polatschek Ign.
Vas várm. Bezerédy L. első aljegyző. Zarka főjegyző
Veszprimben [így—R.R.] Vázsonyi Istv. Zsoldos Ign. Főjegyző.
Zomborban. Gottlieb Márton.
Érdekességképpen megemlítem, hogy a szerkesztők kézirata nyomán, némi sorrendi változtatásokkal jelent meg 1848-ban az Országgyűlési és megyei beszédek kötet. Adatait lásd a következő fejezetben. Érdekes azonban, hogy a beszédek sorrendje nem egészen ugyanaz, mint ami a pozsonyi kéziratban van. Ezért most közlöm az 1848-as tartalomjegyzéket:
A jelen kiadásról
Az első gyűjteményes kiadás (B. Eötvös József, Szemere Pál, Szalay László, 1—6. Pesten, Heckenast Gusztáv, MDCCCXLII—MDCCCXLVIII, rövidítése MM1) hatodik kötete, amely a politikai beszédeket tartalmazta, a szabad sajtó útján csak 1848-ban jelenhetett meg. Ezt követően Toldy Ferenc 1862-es kiadása nyolc kötetben a politikai beszédek szempontjából sok újdonságot nem hozott.
A kritikai kiadás érintett köteteinek eddigi megjelenéséig[18] (Kölcsey Ferenc Minden munkái, sorozatszerkesztő Szabó G. Zoltán, Budapest, Universitas Kiadó 1998—2011) a Kölcsey-művek tekintetében a leghasználhatóbb, a kéziratokkal kapcsolatos hátsó jegyzetekkel eligazító kiadás a Szauder József és Szauder Józsefné által sajtó alá rendezett, 1960-ban napvilágot látott, háromkötetes munka volt.[19]
Jelen kiadásunk politikai beszédeket tartalmazó kötete a beszédek számát tekintve, jelentősen nem különbözik a Toldy- és a Szauder-féle kiadástól. Szaudernál 35 beszéd van (nálam, mint alább látni fogjuk ugyancsak 35), a sorrend, azaz a kronológia azonban több helyen eltér. Ez és természetesen a jegyzetanyag mutatja az 1960-as kiadás óta e téren kikutatott adatokat. Másik nóvuma szóban forgó kötetemnek, hogy korabeli kéziratok és kéziratmásolatok előkerülésével számos esetben megváltozott a beszédek alapszövegnek, azaz hiteles szövegnek tekinthető változata, minthogy jó néhány jelentős szövegeltérést találunk az 1960-as állapothoz képest. Erről A beszédek kéziratairól című fejezetben számolok be.
A kritikai kiadás egyes köteteit a Kölcsey munkacsoport tagjai rendezték sajtó alá, aminek tizennégy éven keresztül én is tagja voltam. A kötetbeosztást viták eredményeképpen hozták létre, azonban summa summarum az én általam elképzelt, a szerző Kölcsey kötetkompozíciós nézeteit követő kötet azonban nem felelt meg a kritikai kiadás elsősorban kronológiai szabályainak. Ezért történik az, hogy most ezt a szerzői koncepciót követve jelentetem meg az alapjaiban már 19 éve elkezdett munkámat.[20] Ez korántsem volt egyszerű: a szöveghagyomány és az új kutatási eredmények a költő megyei és országgyűlési szerepléseit illetően, továbbá a műfajpoétika területén küzdöttek egymással. Kölcsey beszédei: a fiktív törvényszéki beszédek, az emlékbeszédek (más megfogalmazásban bemutató, illetve szemléltető beszédnek is mondják) és a politikai beszédek (retorikai szaknyelven tanácskozó beszédek), tehát három külön kötetben kaptak helyet. A kritikai kiadás köteteinek folyamán belül kialakítottak egy Országgyűlési Írások című blokkot, amelynek III. köteteként jelent meg az Országgyűlési Dokumentumok Tehát a kötet műfajilag teljes, az összes máig ismert országgyűlési politikai beszédet tartalmazza. A műfaj poétikáját követve nem tettem bele Kölcsey Ferenc megyei ügyekben megfogalmazott iratait, országgyűlési felszólalásait és a követjelentéseket sem. I. Országgyűlési Napló, II. Országgyűlési naponkénti jegyzések, III. Országgyűlési Dokumentumok (ez utóbbiban találhatóak az országgyűlési beszédek), a megyei beszédek mindezidáig a kritikai kiadásban nem jelentek meg. Jelen kötet tehát a szerző, Kölcsey kötetkompozíciós elvét tükrözi, amelyet a szerkesztők alig másfél évvel a költő halála után raktak egybe.
A 35 beszédet tartalmazó kötetem anyagában három beszéddel kapcsolatban merült fel kétség, hogy ebbe a kötetbe való-e. Az első kérdéses szöveg a Gróf Károli Györgynek címzett nyílt levél, amely valójában felhívás inkább, mint beszéd. Kölcsey ebben Szatmár vármegye nemessége nevében fogalmaz, az 1829. július 7-re hirdetett tisztújító közgyűlésen való részt vételre szólítja fel a grófot, aki (testvéreivel együtt) a birtokait a megye területén bírja. Az írást felolvashatták a nemesi közgyűlésen, Kölcsey Ferenc Kende Zsigmond kérésére végzett informális megyei tevékenységének dokumentumai közé tartozik. Szorosan összefügg az előtte és utána közölt beszédekkel.[21] Ennek a felhívásnak a kötetemben való közlésétől eltekintettem, mint nyílt levél egy másik kötetben kaphat helyet. (Bár igazából nem tekinthető levélnek sem.)
A második szöveg A szathmári adozó nép’ állapotáról címen elhíresült írás, amely a kötetben a Hivatalos Jegyzések az országos összeíráshoz címet viseli. A szakirodalomban Barta István tanulmányában felmerült a kérdés[22]: Kölcsey írása-e a mű vagy Kende Zsigmondé? Szauder József a Kölcsey beszéde a szatmári adózó nép állapotáról című tanulmányában[23] a mai kutatás számára is elfogadhatóan bizonyította, hogy a költő munkájáról van szó. A bizonyításban segítségére voltak, az általa először ismertetett, a beszéd szöveghez készített, ma az Országos Széchényi Könyvtárban található, feltehetőleg Kölcsey, esetleg Szemere Pál autográf jegyzései. A szatmáriakról szóló beszédet Kende Zsigmond felolvasta az 1829. május 18-i megyei közgyűlésen. Tetszést aratott, és elkérték a megyei irattár számára, melynek anyaga azóta is megvan a Kolozsvári Állami Levéltárban.[24] Barta István megtalálta a beszéd egy kisebb helyesírási eltéréseket mutató példányát a Károlyi Levéltárban. (Ez a Szentkirályi utcában volt, ma már az Országos Széchényi Könyvtér része.) A kérdés számunkra nem is a szerzőség körül forog, hanem hogy beszéd-e a kérdéses szöveg. Véleményem szerint, igen. Most ennek alátámasztása következik.
Toldy István munkájában (A magyar politikai szónoklat kézikönyve a legrégibb időktől a jelenkorig, vagyis a kitűnőbb szónokok életrajzi adatokban és jellemző mutatványokban feltüntetve. A magyar politikai szónoklat történeti vázlatával, Toldy Ferenc által. Első kötet, Pest, Emich Gusztáv, MDCCCLXVI.) írja Kölcseyről a szövegek előtti bevezetésben: „Beszédei nemcsak politikai tekintetben egészséges eszmék s a haladás védelmének edzett fegyverei, hanem megannyi szónoki mintapéldányok.” Antológiájában A Papi dézma iránt, Az örökös megváltás mellett hozza A szathmári adozó nép’ állapotáról szóló beszédet is.
A kérdés eldöntéséhez fel kell idéznem néhány alapvető információt a politikai beszédről. A politikai beszéd elmondásra készül, a hallgatóságot meg akarja győzni valamilyen konkrét ügyben. Cicero írja a retorikáról: „A meggyőzés alapvető feltétele a szónoklatnak; a gyönyörködtetés kellemes, a lelkek megindítása maga a győzelem. Ez valamennyi közül legtöbbet tehet egy ügy sikerre vitele érdekében.”[25] Cornificius, akit egyes klasszika filológusok a korábbi századokban Ciceróként olvastak, nagyon elterjedt, széles körben olvasott munkájában: az A. C. Herenniusnak ajánlott rétorikájá-ban olvashatjuk: „A szónoknak az a feladata, hogy a szokások és a törvények által a polgárok érdekében szabályozott dolgokról tudjon beszélni, s amennyire lehetséges, vívja ki a hallgatóság helyeslését.”[26] A beszédek típusairól olvashatjuk Cornificiusnál „Három olyan ügyfajta van, amelyet a szónoknak vállalnia kell: a bemutató, a tanácsadó és a törvényszéki. A bemutató beszéd célja valamely meghatározott személy dicsérete vagy elmarasztalása. A tanácsadó beszéd egy javaslat fölötti vitában rábeszélést és lebeszélést foglal magában. A törvényszéki beszéd a peres eljáráshoz kapcsolódik, és vádat vagy keresetet tartalmaz, valamint védelmet”[27] A magyar retorika történetéből is emeljünk ki néhány meghatározást: Riedl Frigyes Rhetorika és rhetorikai olvasókönyve[28] szerint a beszédek lehetnek 1., politikai beszédek, melyek az állam ügyeit (pld. Háborút, békét, uj törvények hozását, uj adók kivetését) tárgyalják. Ezek csak olyan népeknél fejlődhetnek, melyeknél az állam ügyeihez nyilvánosan hozzá szólhatni. Ilyen volt a görög és a római köztársaság, ilyenek a mai európai államok (Török-és Oroszország kivételével, melyek absolut uralkodók alatt állanak). A politikai beszéd mindig ujabb eseményhez, vagy valamely még fennálló állapothoz füződik, tehát valamihez, a mi a szónok felszólalásakor (üdvös vagy káros) hatással van az állam polgáraira nézve.” Barta István idézett tanulmánya szerint a Szatmár vármegye közgyűlésén elhangzott beszéd azzal a céllal készült, hogy meggyőzze a hatóságokat a nem nemeseket terhelő adó csökkentésének szükségességéről[29] (259—260). A Szörényi László és Szabó G. Zoltán Kis magyar retorikája[30] a beszédek fajtáiról szólva a tanácskozó beszédről (genus deliberativum) a következőket írja: „Összehívták a népgyűlést, s a gyülekezet előtt mondta el a szónok a jövőt érintő, döntést kívánó politikai beszédet.” (18) Ez az utóbbi passzus azt az újabb szempontot hangsúlyozza a politikai beszéd definíciójában, hogy egy politikai lépés megtételére ösztönöz (adott esetben méltányosabb összegű adó kivetésére).
Nézzük most meg, hogy Kölcsey érintett beszéde híjával van-e a szónoki beszédtől elvárható szerkezeti sajátosságoknak! Egy beszéd a műfaj szabályai szerint a bevezetéssel kezdődik. A beszéd részeire kétféle leírást vettem most alapul. Riedl szerint a következő fejezetekből áll össze egy beszéd[31]: I. Bevezetés. II. Tétel. III. Elbeszélés. IV. Bizonyítás. V. Czáfolás. VI. Befejezés. (Rábeszélés) Szörényi László és Szabó G. Zoltán pedig az alábbi pontokat különbözteti meg[32]: 1. Principium 2. Narratio 3. Egresszus 4. Propositio 5. Argumentatio 6. Refutatio. 7. Peroratio) Kölcseynél a szatmári beszédnél hiányzik a bevezetés, de mint olvashatjuk[33], erre nincs minden esetben szükség, „főleg a genus deliberativum[34] nélkülözheti”. A szöveg az alaptétel megfogalmazásával kezdődik: ez a következőkben foglalható össze – Máramaros, Bereg és Ugocsa megyének együtt nincs annyi portája, mint Szatmárnak, ezek a megyék sokkal nagyobbak, sokkal gazdagabbak. Szatmárra mégis sokkal több közteher hárul.” Ez után a szatmári helyzetet jól ismerők nevében, kívánság formájában megfogalmazza a beszéd gondolati magvát, a propositiót: „Mi a’ kik hazaföldünknek sokféle szerencsétlen oldalait, sokféle káros tapasztalásaink után, jól ismerhetjük, nem titkolhatjuk el azon ohajtást: bár egyszer ezen temérdek bajokkal küszködő tartomány, olly pártfogókra találna, kik nékie a’ közterhek’ viselésében érdemlett enyhűlést szereznének.” Azaz a terhek csökkentése érdekében beszél. Hallgatóságra utaló fordulatokat találunk („Azok előtt szólok…”, használja a hízelgés eszközét: „jól tudják mindazt, a’ mit e’ helyen mondanom kellene vagy lehetne”. E Kölcsey-beszédben nincs egresszus, azaz kitérés. Illetve van, csak nem a szöveg menetébe ékelődik be, ahogy szokás, hanem a szöveg végére van illesztve. Ennek tekintem ugyanis a megye zsidó lakosságának számarányáról és az iparban, kereskedésben betöltött szerepéről írottakat. Az argumentatio jelen esetben is a szöveg legfontosabb része, a szatmári adózó nép anyagi helyzetének részletes feltárása adja. Több forrás felhasználásával meghatározza a megye területét, népességét, a porták mennyiségét, a telkes parasztok, illetve zsellérek lélekszámát. Sorra veszi, hogy a gazdálkodás különböző ágaiból hányan tudnak megélni, például a szántóföld műveléséből a megye lakosságának csak a fele. A statisztikai adatok számbavétele Kölcseynél itt terjedelmesebb a szokásosnál. Majd a befejezés következik, amely a részvétkeltés tónusában van megfogalmazva (Cicero szerint a szónoknak három dolgot kell figyelembe vennie: „Amint tehát a szónok kigondolta, miről beszéljen és hogyan építse fel mondanivalóját, legeslegfőbb feladata, hogy arra fordítsa figyelmét, hogyan is mondja el.[35] „És íme ily helyheztetésben van az az adózó nép, mely esztendőnként csupán a házi és hadi cassákba 99015 ezüst forintra hágó summát fizet!” Itt következik egy összefoglaló ismétlés, majd annak a hibának a megmutatása, hogy a földdel és házzal bíró adózók és a zsellérek, akik idegen házban laknak ugyanolyan adózó egyednek számítanak, noha az utóbbiak napszámmal keresik meg az adóra valót. A lezáró részben rávezető hízelgéssel próbálja a vármegye tisztségviselőit a helyzet megváltoztatására rábírni: „Jól érzem én azt, hogy a’ tek.[tekintetes] Vármegye semmiben sem fogna’ nagyobb megelégedést helyheztetni: mint ha ezen, ’s több illyen okoknál fogva, mellyeket én vagy által nem látok, vagy készakarva elhallgatok, a’ maga kebelében fekvő népet valamennyire enyhithetné, ’s útat nyithatna, mellyen annak élete könnyebbé lehessen.” Ezzel be is fejeződhetne a beszéd, de akkor újabb körülmény ismertetésébe fog a szerző. Nevezetesen arra tér ki, hogy e megyében a parasztok gyakran változtatják földjüket, ami árt a földek termékenységének. Újabb passzus a kölcsönökről, majd arról, hogy az adó mennyiségét egyedül a helybeli elöljárók joga egyénileg felosztani. Azt mondhatjuk tehát, hogy a beszéd lezárása nem tesz eleget az erre vonatkozóan a retorikákban előírt rövidség követelményének, lényegében újabb és újabb érveket tartalmaz. A szöveg végső lezárása pedig a már említett kitérés.
Összefoglalva az elmondottakat: Kölcsey szövege, ha nem is olyan tiszta szerkezetű, mint más beszédei, de megfelel a szónoki beszéd céljának, szerkezeti felépítésének. Különbözik a jelentéstől vagy a tanulmánytól, minthogy az adatok pontos ismertetését (illetőleg a cél érdekében kissé átalakító kezelését) időről időre a beszélő érzelmileg hangolt összefoglalásai, személyes véleménye szakítja meg, amellyel hatni akar hallgatóságára és elsősorban a kérdés felterjesztésében illetékes elöljárókra. A beszédet tartalmazza az a pozsonyi kézirat is, amelyet a szerkesztők 1840 előtt állítottak össze az első gyűjteményes kiadás előkészületei során akkor még, mint láttuk, a harmadik, az országgyűlési és a megyei beszédeket tartalmazó kötet számára. Ez a pozsonyi kézirat még Kölcsey autográf javításokat is tartalmazhat, tehát még 1838-ban, a költő halála előtt készült, ezt megállapítani nem egyszerű egy-egy beszúrt betűből. A címlapján az 1840-es szám szerepel.
A harmadik problémás szövegünk az I. FERENCZ. A költő műveinek első gyűjteményes kiadásában, az MM1-ben a II. kötetben, a Vegyes beszédek között szerepel. A beszédet nem mondta el a császári és királyi uralkodási évforduló ünneplésekor, de hogy elmondásra volt szánva, ez a tény az egyes szövegrészletek alapján látható. Beletartozik Kölcsey megyei működésének dokumentumai közé.
Lényegesnek tartom, hogy szóljak Kölcsey szónoki képességeiről. Ebben a dologban Riedl Frigyes könyve sokat segít. „Minő volt mint szónok? Minő jellemű volt a szónoklata? Kölcsey költő volt, és így idealista Mint szónok is idealista? Igen. Ő nem tagadja meg magát, idealista, de nem kell képzelnünk, mint sokan, hogy egyoldalúlag. Kölcsey idealista, de realista érvekkel és realis nemzeti érdekek szolgálatában. Talán, ha 20—25 éves korában követ lett volna, meglehet, hogy csupán eszmei célokat tűzött volna ki. Most azonban nagyon is meg van benne a gyakorlatias főirány, a viszonyok ismerete, az érvel latolgatása, de mégis idealista. Mennyiben idealista? Idealista, mert az eszményinek a megvalósításáért küzd, nem önző érdekek vannak előtte, sőt még a tulajdon érdekei ellen is kikel. Ebben látom én szónoki egyéniségét. Miben volt ő kiváló szónok? Fő jellemvonása irodalmilag, stilisztikailag véve valami különös páthosz: nagy költői lendület, de amellett bizonyos pesszimizmus, bizonyos kesernyés mellékíz. Tanítványai: Eötvös, Kossuth, Szemere Bertalan és sokan a 40-es évek szónokai közül. Mestere a latinok közül Cicero, és a magyarok közül talán Felsőbüki Nagy Pál, kinek némely vonása Kölcsey szónoki egyéniségére emlékeztet. […] Cicerótól vette át a körmondatos stílusnak a kultuszát, mely annyira jellemző Ciceróra, melyben Cicero felülmúlhatatlan virtuóz, melyet ő a görög, hellenisztikus rhétoroktól, a rhóduszi szofistáktól tanult. Mint szónokor szoros kapcsolatban láthatjuk Deákkal. Deák maga rendkívül tisztelte és becsülte Kölcseyt. […] Midőn Kölcsey 1835-ben lemond, mert nem akar ellentétbe jutni elveivel, akkor Deák kifejezi, hogy ebben látja ő mintegy a politikus jellemnek az ideálját, abban, hogy mindenképen követi a lelkiismerete szavát.”[36]
A beszédek kéziratairól
Mi is az a pozsonyi kézirat? Az első gyűjteményes kiadáshoz készült kéziratköteg, amelyet még nagy valószínűséggel Kölcsey rakott össze, bár 1838-ban bekövetkezett halála miatt befejezni már nem tudta. Anyagom tehát egy szerkesztői példány 1840-ből. Ezt a jelen kötet sajtó alá rendezője és a szövegek elemzője, azaz én találtam meg egy pozsonyi tanulmányút során. 1988-ban a pozsonyi Egyetemi Könyvtár kézirattárában leltem rá.[37] A kézirat a cenzori javítások előtti állapotot tükrözi. Ez a kötet nem Kölcsey-autográf, hanem négy-öt kéz írása, írnokoké, a szerkesztő Szalay Lászlóé. Kölcsey körül, különösen miután megyei hivatalt vállalt és országgyűlési követnek választották, sok fiatalember forgott: joggyakornokok, írnokok, tanítványok. Jól láthatóak a szövegen a szerkesztői változtatások, és így, ezeket visszaalakítva, közelebb jutunk a Kölcsey-szöveghez. A kézírás alapján megállapítható a szerkesztő személye: Szalay László. Tőle származik a címoldal, egyes szerkesztői javítások, számos beszéd címének leírása és két beszéd szövege. Vannak a pozsonyi kéziratban Kölcsey saját kezével végzett javítások is, mind a címeknél, mind magában a szövegben. Ezekre az egyes beszédek jegyzeteiben felhívom a figyelmet.
A pozsonyi kéziratköteg címlapján a következőket olvashatjuk: Kölcsey Ferenc Minden munkái. Harmadik kötet. Országgyűlési s megyei beszédek. Szerkeszték B. Eötvös József, Szalay László és Szemere Pál. Pesten, Heckenast Gusztávnál 1840. A kézirat első lapján, a fent leírt cím negyeden pecsét: Pozsonyi Kir. Erzsébet Tudományegyetem Könyvtára. A második lapon az anyag kézirattári jelzete: MS 1271–V. 612; két pecsét: Dr. Degen, A Pozsonyi Kir. Jog. és Államtudományi Kar Könyvtára 1874, lejjebb megint egy jelzet: AK 5590 és egy újabb kori pecsét. A kézirat harmincöt beszédet tartalmaz. (A Köszönetnek, a 11–12-es számú anyagnak, ugyanaz a szövege, tehát a beszédnek két kézirata van.) A kéziratköteg terjedelme 244 oldal.
A Habent sua fata libelli[38] mondás természetesen a kéziratokra is érvényes. Hogyan került az anyag a pozsonyi Egyetemi Könyvtárba? Erre a Dr. Degen feliratú pecsét szolgál némi tájékozta tással. Dégen Gusztáv jogakadémiai tanár és országgyűlési képviselő volt.[39] 1861-ben nevezték ki a pozsonyi jogakadémiára rendes tanárnak. 1874-ben ünnepelték az intézmény százéves fennállását, Dégen ebből az alkalomból 3000 kötetes könyvtárát a jogakadémiának ajándékozta. A pozsonyi jogakadémia anyaga ma a pozsonyi Egyetemi Könyvtárban található. Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára nem őriz Dégen-leveleket vagy egyéb vele kapcsolatos iratanyagot, így nem tudtam kideríteni, hogyan kerülhetett épp hozzá ez a kézirat.
A köteg tartalma:
1. Követek’ visszaérkezése. 1827.
2. Beiktatáskor. 1829
3 A’ szathmári adozó nép’ állapotáról. 1830. [Valójában:1829. május 4-e előtti]
4. Közgyülés megnyitása. 1830.
5. A’ megyevár általtételéröl. Közgyülési beszéd.
6. A’ megyevár általtételéröl. Küldöttségi beszéd.
7. Sorsvonás. 1830.
8. [Követek’ visszaérkezésekor, koronázás után. 24 [Január] 1831.]
9. ELSŐ FERENCZ.
10. Követválasztás [kihúzva: kor] előtt. Nagykárol, nov’ 6/1832.
11. Köszönet, választás után. 1832.
12. Köszönet.
13. Méltóságos Császári Kir Kamarás fö Ispányi Helytartó Úr! [Tisztválasztáskor. 1832.]
14. A’ Tágen János kiküldésekor. Februar. 22dikén 1833.
15. Erdély ‘s a’ Részek’ ügyében. Martius 4. d. 1833.
16. A’ magyar nyelv ügyében.4. Martii 1833.
17. Beszéd April 23d. [dikán] Kerületben. [A Királyi válasz’ felvételekor.]
18. A’ Vallás’ dólgában. Majus 21kén 833.
19. Benyovszky’ távozásakor. [1833.] Május 24én.
20. A’ Vallásügyében Junius 4kén 1833.
21. A Vallás’ ügyében Junius 15 d 1833. [A dátum helyesen: 1833. jún. 21.]
22. A Vallásról vallásra szabad átmenetel’ tárgyában. Julius 4d. 1833.
23. Julius 13d 1833. [A vallás tárgyában]
24. November 9ki Országos ülésben az Uriszék tárgyában [A cím áthúzva] Úri székről:]
25. A’ Lengyelek’ ügyében Novemb[er] 20d. 833.
26. A Lengyel Ügyben November 23. 833.
27. [Szollásszabadság.] Január 14d. országos ülésben. [A’ királyi leírás tárgyában.]
28. A’ Heves megyei ügyben. Február 19.d[ikén]
29. Somogyi inditvány!
30. Az elsőszülöttségi jószágok’ tárgyában. országgyűlési beszéd. [A’ Majorátusokról]
31. Beszéd. A’ k. Fiscus öröködéséről Julius 26kán 1834ik. Kerületben.
32. A’ papi dézma. tárgyában, országgyűlési beszéd.
33. Az irtásokrol. országgyűlési beszéd.
34. November 10én tartatott a’ Kk és Rk. Országos ülésében [Az örökös megváltás]. országgyűlési beszéd.
35. [Kölcsey búcsúbeszéde. Pozsony, Januárb[an] 1835.]
Megyei beszédek
A megyei beszédek (tizenhárom beszéd) közléséhez a pozsonyi kézirat nagy segítséget adott. Nyolc esetben ez bizonyult a leghitelesebbnek, és mint ilyen, alapszövegül szolgál. Két beszédnek megvan a szövege a Szatmár megyei közgyűlési jegyzőkönyvben is: Követek’ visszaérkezése, Tisztválasztáskor. Ezeket, mint régebbieket előnyben részesítettem a pozsonyi szöveghez képest. A Követek’ visszaérkezése (némi rövidítéssel) Kende Zsigmond neve alatt megjelent az 1829-es Muzárion-ban, ezt főszövegnek veszem, és az alapszöveg után teljes egészében közlöm. Szauder József erről nem tudott.
A Szatmár megyei iratanyag Kolozsvárra került, ebben őrződött meg A’ szathmári adózó nép’ állapotáról című beszéd egy fontos változata, azért nem ezt választottam alapszövegnek, mert nem tartalmazza a Kölcsey által írt lábjegyzeteket. A kolozsvári iratanyag egyébként számos Kölcsey-autográfot tartalmaz, amelyek aljegyzői, jegyzői időszakában készültek.
A Követek visszaérkezésekor, koronázás után esetében rendelkezünk a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában őrzött kézirattal, így magától értetődően ez az alapszöveg.
Az Első Ferencz című beszéd esetében a Szemere Pál-féle Aurórában megjelent írást tekintem alapszövegnek. Az első gyűjteményes kiadásban ez a munka a második kötetben szerepelt, mi azonban a megyei beszédek között tartjuk számon.
Országgyűlési beszédek
Kölcsey Ferenc országgyűlési beszédeit az elkészülésük után rendszerint néhány nappal megküldte Bártfay László barátjának Pestre, akinek a postájában megbízott. Ezekből tíz található ma az MTA Könyvtárának kézirattárában, ezeket tekintem alapszövegnek: Beszéd April 23d. Kerületben, A’ vallás dólgában, A’ Vallásügyében, A Vallásról vallásra szabad átmenetel’ tárgyában, A’ Lengyelek ügyében, A’ lengyelügyben, A’ királyi leírás tárgyában, A’ Majoratusokról, Beszéd. A’ k. fiscus’ öröködéséről, A Papi dézma iránt. Ezek egy kísérőlevél mellékletei vagy éppen a levél elején vagy végén helyezkednek el. A levelekben többször is történik utalás az írnokok helyesírási gyarlóságaira, hiszen Kölcsey akkor már nem maga írja le a beszédeit, mint aljegyző korában. Ámbár abból az időből nem ismerünk autográf Kölcsey-beszédet, ezt a helyzetet még árnyalhatja a Kolozsvárott található megyei iratanyag feldolgozása, amely sok Kölcsey-autográfot tartalmaz, főképpen fogalmazványokat, amelyeken Kis András levéltáros, egy korábbi generáció kiváló munkatársa, már sokat dolgozott. De térjünk vissza a már írnokokkal dolgoztató költőhöz-politikushoz. A beszédeket leíró írnokok helyesírási hibáit vagy az övétől eltérő helyesírási szokásokat nem állt mindig módjában Kölcseynek kijavítani vagy módosítani. A Bártfaynak küldött kéziratokat Szauder József és Szauder Józsefné is tekintetbe vette már az 1960-as Kölcsey Összes Művei kiadásakor. Egy esetben, A’ királyi leírás tárgyában című beszédnél figyelmen kívül hagyták a kéziratot, és az első gyűjteményes kiadásból, az MM1-ből közölték a szöveget.
Ezekről a beszédekről Kölcsey készíttetett másolatot Szemere Pál barátjának is, és megküldte azokat neki. Ez főképpen a Hartlebennel való kapcsolata idején érdekes, Szemere volt az összekötő a kiadó és a szerző között. A Szemere-féle kéziratok a Ráday Gyűjtemény Levéltárában találhatóak, szám szerint hat. Ezekről Szauderéknak nem volt tudomása.
A Petőfi Irodalmi Múzeumba szövegek, beszédek két kéziratos csoportja került. Az első két nem szerzői autográf kéziratot tartalmaz (a Gróf Károli Györgynek– ez nem képezi kötetünk tartalmát — és a Követek visszaérkezésekor, koronázás után fogalmazványait), valamint egy másolatot autográf javításokkal. Ezek 1961-ben a Kölcsey-hagyatékból kerültek ide Móricz Kálmánnétól. Ezekhez tartozhat a jelzete alapján még egy tintaírású beszédmásolat. (A’ Vallásról vallásra szabad általmenetel tárgyában)
A második csoport a Kende-hagyatékkal, a levelekkel együtt érkezett haza 1983-ban, Amerikából. Ebben egy autográf tisztázat, a már említett és három hiteles beszédmásolat található. (A’ Majorátusokról, A királyi fiscus öröködéséről, A’ papi dézma iránt)
Az Országos Széchényi Könyvtárban öt egykorú beszédgyűjtemény található, amelyeket azonban nem ismervén a másolás körülményeit, általában nem tartunk hitelesnek, és ezekből, mint legrégebbiekből csak egyetlen esetben választottunk alapszöveget, Kölcsey’ búcsúbeszéde esetében.[40] Ezekből négyről már Szauder is tudott. Ugyancsak az OSZK-ban a Fol. Hung. 1105. számon található Az örökös megváltás. beszédmásolata, amely a kancellária provenienciájával bír, ezt vettem alapszövegnek. Egy esetben (A vallás tárgyában) más, jobb lehetőség hiányában az 1832–1836-i országgyűlés hivatalos jegyzőkönyvének szövegét tekintem a legfontosabbnak.
A szöveg közléséről
Jelen kötet szövegeit a választott, véleményem szerint legautentikusabb kéziratból betűhíven közlöm. A szövegben található rövidítéseket, törléseket, beszúrásokat szögletes zárójelben oldom fel, magyarázom meg, ezzel a folyamatos olvasást kívánom biztosítani.
Ratzky Rita irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum volt kézirattárosa, egykori főigazgatója, most nyugdíjasa, továbbá a Pest-Budai Petőfi Egyesület volt elnöke
Jegyzetek
[1] KÖLCSEY Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz, KÖLCSEY Ferenc Minden munkái, Erkölcsi beszédek és írások, sajtó alá rendezte ONDER Csaba, Universitas Kiadó, Budapest, 2008. 58. old. A parainesis jelentése: erkölcsi intelem
[2] A címet a később ismertetett pozsonyi kéziratnak megfelelően írtam, valójában a kéziratkötegben és amúgy is előbb születtek meg a megyei beszédek és utána az országgyűlési beszédek.
[3] KÖLCSEY Ferenc DÖBRENTEI Gábornak, KÖLCSEY Ferenc MINDEN MUNKÁI, Levelezés III., 1832—1833. Kritikai kiadás, sajtó alá rendezte SZABÓ G. Zoltán, Balassi Kiadó, Budapest, 2011. 73. old. A továbbiakban KÖLCSEY Levelezés, kritikai kiadás III. köt; 73. old.
[4] Uo. 137. old.
[5] Uo. 92. old.
[6] Uo. 123. old.
[7] Ráday Gyűjtemény, Levéltár, Szemere-tár XII/29. köt. Első közlése: KÖLCSEY Ferenc Minden munkái, Tíz kötetben, Franklin Nyomda, Budapest. IX. köt, Toldalék: 478—479. old.
[8] KÖLCSEY Ferenc Wesselényi Miklósnak, 1832. szeptember 26-án, KÖLCSEY Levelezés, kritikai kiadás III. köt; 83. old.
[9] A kritikai kiadás levelezési kötete ezt a levelet nem tartalmazza. Nem ez az egyetlen. De hát ez természetes és kutatói szempontból öröm, hogyha egy kiváló költőtől, írótól még a jövőben is előkerül valami.
[10] Lásd KOVÁCS Magda: Kölcsey politikai beszédeinek cenzúrázása, Magyar Könyvszemle 1968/1. 71—73. old. Ebben szó van egy 1841-ben hozott rendeletről, amely megtiltja az országgyűléseken és a megyegyűléseken elhangzott politikai beszédek publikálását. A könyv szerzője megtalálta az Országos Levéltárban, a Helytartótanácsi Levéltár anyagában a beszédek sorsával foglalkozó iratcsomót (jelzete: C 60 Dep. Rev. Libr. 10. kútfő 1845, 37. tétel). Egyébként Kölcsey is tudja, hogy a politikai beszédek hivatalosan valószínűleg nem jelenhetnek meg. Emlékezzünk, hogy mit ír erről a költő: „Nagy baj, hogy második kötetem nem készülhet.” Ez a napi elfoglaltságán kívül azt is érzékelteti, hogy nem volt szokás a politikai beszédeket sem folyóiratban, sem könyvben kiadni. Ezt a Szemere Pálnak írott 1832. december 28-i leveléből érzékelhetjük. Lásd KÖLCSEY Levelezése, III. 123. old. Heckenast 1844 elején levélben kéri a kancelláriát, hogy a rendelet ellenére adjon engedélyt a kötet kinyomtatására. A kancellária a Központi Könyvvizsgáló Hivatallal megvizsgáltatja a kéziratot, néhány tördelő és átírandó résztől eltekintve, 1845. január 3-án kelt jelentésükben Havas József és Czech János pozitív eredményre jut,
[11] Ezek jelzete; OSZK Kézirattár, An. 3392 — DEÁK Ferenc tulajdonából; OSZK Kézirattár 3106, OSZK Kézirattár Quart. Hung. 10. II.–KECSKEMÉTI Dániel tulajdonából; OSZK Kézirattár Quart. Hung. 3150; OSZK Kézirattár, Quart. Hung. 2148.
[12] SZEMERE Pál, KÖLCSEY Ferenc talán legjobb barátja kérte meg a költőt, hogy írja meg önéletrajzát. Ezt a költő, amint ezt már régóta tudhatjuk, 1833. március 21-i levelében megtette. A jó tízoldalas leveléből sokat megtudunk életéről és a saját különböző műfajaihoz való kapcsolódásáról. Lásd KÖLCSEY Ferenc Levelezés kritikai kiadás, III. köt. 1832—1833; 193—204. old.
[13] Egy korábbi levelezés kiadás, adatokat megkeresni, 167. old.
[14] Felhívom az olvasók figyelmét, hogy Kölcsey és más szerzők ügyében is a kutatást mindig megnehezítheti az, hogy az autográf anyagok egy része nem a mostani Magyarország területén található. Kölcsey Ferenc levelezésének, szépirodalmi munkáinak, megyei és országgyűlési beszédeinek autográf kéziratai, kéziratváltozatai vagy esetleg a nem szerzői, de szerkesztői autográf kéziratban lévő szövegei nemcsak Magyarországon, hanem többek közt Szlovákiában (Pozsonyban), Ausztriában (Bécsben) és Romániában (Kolozsvárott) lelhetők fel.
[15] KÖLCSEY Ferenc Levelezés, III. köt; 44. old.
[16] ROHONYI Zoltán: Kölcsey Ferenc életműve, kismonográfia, Dacia Könyvkiadó,
Kolozsvár-Napoca, 1975. 150—154, BARTA István történészre hivatkozik munkájában: Lásd: KÖLCSEY politikai pályakezdete, Századok, 1959 252—302; Ki írta Kölcsey „Wesselényi védelme” című munkáját? Századok, 1961, 720—728. old.
[17] Lásd a kritikai kiadás KÖLCSEY Ferenc: Országgyűlési Napló kötetét, sajtó alá rendezte VÖLGYESI Orsolya, Universitas Kiadó, Budapest, 2000.
[18] KÖLCSEY Ferenc Minden Munkái, sorozatszerkesztő, SZABÓ G. Zoltán, Universitas Kiadó, Budapest, 1998—2018.
[19] KÖLCSEY Ferenc: Összes Munkái, kiad. SZAUDER Józsefné és SZAUDER József: I—III. kötet, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1960.
[20] Némelyek azt hitték, azt hiszik, hogy nem készítettem el a munkát. Ez nem így volt. SZÖRÉNYI László már akkor is kapott tőlem egy kéziratos példányt, és már akkor azt javasolta, hogy adjam ki külön kiadásban a munkámat, függetlenül a kritikai kiadástól, minthogy ez azért érdekes, mert KÖLCSEY szerzői, pontosabban a szerkesztőinek koncepcióját tartalmazza, nem pedig a kizárólag a kronológiai sorrendet figyelembe vevő módszert. Kölcsey kötetszerkesztési ötleteit az 1840-es pozsonyi kéziratos másolat mutatja meg, amit a szerkesztői állítottak össze a költő halála után. SZABÓ G. Zoltánnak is letettem egy példányt a szobájába az általam elkészített kötetből, de az elkeveredett, jóval később került elő a Magyar Irodalomtudományi intézet földszinti postafiókjából, amit az ottani dolgozók csak ritkán szoktak megtekinteni. Ez a számomra szomorú történet már a múlté.
[21] Az írásra vonatkozóan lásd SZABÓ G. Zoltán, Egy levéladalék Kölcsey politikai pályakezdéséhez, Irodalomtörténeti Közlemények 2005/2—3. sz., 334—344. old.
[22] BARTA István: Kölcsey politikai pályakezdése, Századok, 1959, 252—302. old.
[23] SZAUDER József. A romantika útján, 1961. 248—287. old.
[24] Lásd erről RATZKY Rita: Ismeretlen Kölcsey-dokumentumok a Kolozsvári Állami Levéltárban, Irodalomtörténeti Közlemények, 1997, 5—6. sz. 671—675.
[25] CICERO Válogatott beszédei, Európa Könyvkiadó, Budapest,1987, 224. old.
[26] CORNIFICIUS: A szónoki mesterségről. A. C. Herenniusnak ajánlott retorika. Latinul és magyarul. Fordította, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta ADAMIK Tamás, Budapest, 1987, Első könyv, II, 2, 69.
[27] Uo. II, 2, 69—71. old.
[28] RIEDL Frigyes: Második kiadás, Budapest, 1893, 25—26. old.
[29] Uo. 25—26. old.
[30] SZÖRÉNYI László—SZABÓ G. Zoltán: Kis magyar retorika, Helikon Kiadó, Budapest, 1997.
[31] RIEDL: Uo. 25. old.
[32] Uo. 29. old.
[33] SZÖRÉNYI László—SZABÓ G. Zoltán: 33. old.
[34] latin: genus deliberativum — tanácskozó műfaj
[35] I. m. 218. old.
[36] RIEDL Frigyes: i.m. 33. old.
[37] Első híradás róla: RATZKY Rita: Kézirattárak mélyén, in: Remény s emlékezet. Tanulmányok Kölcsey Ferencről. Szerk. TAXNER-TÓTH Ernő és G. MERVA Mária. Budapest–Fehérgyarmat, 1990. Második megjelenése a saját, azaz RATZKY Rita „Halhatlan a lélek” című tanulmánykötetemben olvasható: Napkút Kiadó, Budapest, 2015. 569—589. old.
[38] Latin: Haben sua fata libelli — Mindennek megvan a maga története, szólás
[39] SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái, II. 737–739. old.
[40] Ezek jelzete; OSZK Kt. An. 3392 — DEÁK Ferenc tulajdonából; OSZK Kt. 3106, OSZK Kt. Quart. Hung. 10. II.–KECSKEMÉTI Dániel tulajdonából; OSZK Kt. Quart. Hung. 3150; OSZK Kt. Quart. Hung. 2148.
Illusztráció: ~cím szerint
Ezek is érdekelhetik!
Nagy Balázs: „Megindulva a nagyvilágba, / mifele is lépked az árva?” →
Papp Ágnes Klára: „Ilyen utakon ismertem meg a táj lelkét, amely az enyém is” →
Bertha Zoltán: „Megbünhödte már e nép”. →
